Vasárnap - családi magazin, 1997. július-december (30. évfolyam, 27-53. szám)
1997-07-09 / 28. szám
1997. július 9. Kópé Nemes Nagy Ágnes Lila fecske Piros dróton ült a fecske, piros dróton lila folt, mert a fecske lila volt. Ült a dróton egymagában, ibolyaszín kiskabátban, lila volt a háta, szárnya, földre hullott lila árnya, gyufa-vékony, lila lábon álldogált a piros ágon, lila volt a szeme csíkja lila mint a lilatinta. Április volt, jött az este, meg se mozdult az a fecske. Április volt, április, én hagytam ott végül is. Lila csőr, lila toll, most is ott ül valahol. Nyírfaágból volt a híd, azon álltam egy kicsit. Egyszerre a híd alatt megláttam egy madarat. Fehér hattyút vártam én - ez sötét volt, mint a szén. Piros a csőre, piros a lába, mint a láng és mint a szén; lába lángja, csőr-hegye: fekete tulipán belseje. Úszott, úszott egyre messzebb, állj meg, állj meg, te vagy a legszebb, fekete hattyú, szépnyakú És azóta szemlehunyva minden este látom újra: fényes hattyú, fekete hattyú úszik, úszik, úMóra Ferenc A századik könyv Mikor kisdeák koromban az első bizonyítványt hazavittem, az édesapám örömében olyan barackot nyomott a fejemre, hogy csak úgy ropogott.- Ember vagy a talpadon - mondta hozzá -, most már megérdemled, hogy megmutassam a könyvtáramat. Azzal megfogta a kezemet és bevezetett a tiszta szobába. Jártam én ott máskor is, de sose láttam a könyvtárt. Most is hiába nézelődtem utána, híre se volt ott a könyvespolcnak.- Szegény szántóvetőnek gerendán a könyvtára - okosított fel édesapám, a székre állva leszedegette a könyveket a mestergerendáról. Volt ott könyv jó nyalábbal, ócskább, újabb, vékonyabb, vastagabb, cifrább, szegényesebb.- Válassz egyet magadnak - biztatott édesapám -, de csak okosan avval a kis észszel. Biz én nem okosan választottam. Azt kaptam föl, amelyiknek legszebb volt a táblája. Csupa virág, meg csupa pillangó. Valami virágkereskedésnek az árjegyzéke volt.- No ezt szépen kiválasztottad - nevetett édesapám. - Meglátom, mire mégy vele. Megbirkóztam én azzal is, ha egy hónapig tartott is. De akkorra olyan virágtudós lettem, hogy apámuram elbámult bele.- Ezt már szeretem - veregette meg a vállamat. - Jó- ravaló méhecske a gyim- gyomban is megtalálja a mézet. Hanem most majd én választok neked könyvet, olyant, amelyik csupa lépesméz lesz. Verseskönyv volt az, tele nekem való versekkel, harmatosakkal, mint a hajnalkavirág, csengő-bongókkal, mint a reggeli harangszó. Estéiig átsuhantam fölöttük, mint a fecske a víz fölött. Hanem az édesapám nem dicsért meg a nagy sietségért. Inkább megcsóválta a fejét.- Nem jól van ez így, fiam- uram. Nem fecskemódra kell átsurranni a könyvön. Meg is kell abba merülni. Addig olvasgattam aztán a verseskönyvem, hogy utoljára kívülről tudtam az egészet. Nem is tudott az iskolában senki annyi verset, mint én. Kaptam is a második esztendő végén annyi jutalomkönyvet, hogy alig bírtam haza.- Az én könyvtáram még egészen elszégyenli magát a tied mellett - mosolygott az apám. - Mit szólnál hozzá, ha azt is neked adnám? Nem tudtam én semmit se szólni az örömtől, csak kapkodtam hol az egyik könyvhöz, hol a másikhoz. S addig nem volt nyugtom, míg az édesanyám a régi fazekas polcot nekem nem adta könyvtárnak. Akkor aztán nem cseréltem volna a szolgabíróval se. Beraktam a könyveimet szép sorjába, ragasztottam rájuk számot is, s azt pingáltam a polc fölé piros plajbásszal: az én könyvtáram. Attól fogva az egész iskola csudájára járt a könyvtáramnak, kölcsön is kéregettek belőle, s nemsokára mindenki több hasznát vette, mint a könyvtáros úr. Én már akkor nem győztem olvasni, csak úgy feléből-har- madából lapoztam át a könyveimet. Minden eszem- kedvem azon volt, hogy miNagy Zoltán illusztrációi nél több legyen a könyvem. Mire nagyobbacska deák lettem, tetejétől aljáig megtelt a fazekas polc, de biz én minden tizedik könyvemről se tudtam volna megmondani, mi van benne. Volt olyan is, amit ki se nyitottam még, de a címét sorban el tudtam fújni valamennyinek. Egyszer, ahogy a könyveimet porolgatom, odajön hozzám az édesapám, és azt kérdezi, hány könyvem van már?- Egy híján száz - feleltem büszkén.- No ehol a századik - húzott elő a hóna alól édesapám egy takaros kis könyvet. - Éppen most hozta haza a könyvkötő. Fekete bőrkötésű, arany metszésű könyvecske volt, szemüveges bagoly volt rányomva a táblájára, a bagoly papírtekercset tartott a csőre közt, s arra volt írva a könyv címe: „Okos könyv.” -Szeretném ha el is olvasnád. Én írtam, ami benne van, te majd folytatod.- Apám írta? - nyitottam föl megzavarodva a könyvet. Üres volt az egész, mint valami notesz. Csak az első lapjára volt ráírva az édesapám szép öreges betűivel ez az egy sor:- Sose kívánj több földet, mint amennyit meg bírsz szántani! Azóta sohasem tettem be a könyvtáramba könyvet olvasatiam Az Okos könyvbe azonban jegyeztem már egyet-mást magam is azóta, de az édesapáménál okosabb tanácsot egyet se. Állatok beszede Kosztolányi Dezső Majom- Titokban jössz meglátogatni, mint gazdag rokon a szegény rokont, aki szükséglakásban él neveletlen, visongó gyermekeivel. Kezedet nem nyújtod felém. Én sem az enyémet. Vérengzőnek tartasz. De én nem csináltam világháborút. Utánzónak tartasz. De nálunk nincsen divat. Hiúnak tartasz, aki állandóan a közönség felé sandít, és lesi a hatást, melyet artistamutatványa kelt. Valóban a ti költőitek mások. Azok azt szeretik, ha nem olvassák verseiket. Pofámon ez a fintor onnan ' származik, hogy beteg vagyok. Orvosaim kétoldali tüdőcsúcshurutot állapítottak meg. Sürgősen verőfényes égalj alá küldöttek, lehetőleg dél-afrikai erdőkbe. Tanácsukat nincs módomban követni. Az ujjon- gás és levertség végletei között ingadozom. Szilaj hancúrozás után félreülök, órákig se látok, se hallok. Szemem elhomályosodik, szűk, fekete homlokom csupa ránc. Ilyenkor Darwinról gondolkodom. Nyúl- Bátor vadász, ki átlövöd acéllal alázatos és tiszta szívemet, tiszteld az én százszor- szent gyávaságom, ki meghalok, az életért zokogva, mint az egyéves, síró kisgyerek. Ló- Egylóerős ló. A ti undok nyelveteken kifejezve: egy nyolcvanad autóerejű természetes gépkocsi, mely benzin nélkül is megy. Ha akar... Sündisznó- Kedvenc közmondásom: „Nincsen disznó tövis nélkül.”
