Vasárnap - családi magazin, 1997. július-december (30. évfolyam, 27-53. szám)
1997-07-09 / 28. szám
őrt 1997. július 9. 9 s sok autóbusz megy. Más kérdés, hogy jútit nak be Pelsőcre a környékbeli kis települé- >- sekről, ahonnan a megszüntetett járatok- >- nak köszönhetően ezentúl nem lesz olyan g könnyű a közlekedés, mint korábban volt. Domicát ezentúl nem lesz könnyű megközelíteni. A turista, aki — teszem azt — a Szilicei-fennsíkról gyalogosan érkezik Domicára, az útját tovább csak gyalogszerrel folytathatja vagy stoppal, ami a közlekedés sűrűségét tekintve reménytelen dolog. Arra pedig végképp nem számíthat, hogy ott megszállhat vagy meleg ételt kaphat. A világhírű barlang környékén nincs egy vendéglő, motel, de még egy árva turlstaház sem. Illetve van, csak nem működik. Mindezt tekintetbe véve talán nem is olyan nagy baj, hogy törölték azokat a járatokat, legalább nem látják sokan szegénységi bizonyítványunkat. A rozsnyói helyi járatokat már második éve dotálja a városi önkormányzat, hogy az autóbusz-közlekedési vállalat le ne állítsa a tömegközlekedést. Kérdéses, meddig, mert az önkormányzat költségvetéséből sokáig nem képes fizetni a többszázezres tételeket. rontóan” megtorpedózzák étéit), hiszen ő már rég túl- magát a művelődés szándé- t és vágyának tetőpontján, űnkban a tolerancia álszen- dők és képmutatók ked- szavajárása; a tiszteletadás, ¡egyezés helyett inkább a edés, a klikkszellem, vala- a párt- és mozgalomfegye- mérvadó. Az igazság iránti tehát bizonyos áldozatok- jár: keresőjét elgáncsolják, zégyenítik vagy agyonhall- k. Ha bírálja környezetét, énképpen számolnia kell a vaszabb, legkifinomultabb riminációs intézkedésekkel, szőr si hajótörést szenved- ragyogó elképzelések és ti törekvések a butaság és tenység szikláin, meg az „intézményesített bürokrácia” mindent elsikkasztó „céltudatos iparkodásán”. Vedd tudomásul, halandó lélek: örökké a társadalom rabja vagy, miközben kettős utad meghatározza további életed - vagy felhagysz bírálataiddal, vagy idegfeszültségben élsz tovább! Az egyén vágyait naponta megöli az irigység, a kárörvendés ördöge, s ebből a bűvös körből aligha képes kitömi az ember. Bizony nagy adag derűlátás kell ahhoz, hogy felülemelkedjék a kicsinyességeken! A szellem ugyanis hosszabb idő után kifárad, elfásul, még ha a test dacol is a provincializmussal. A legtöbb munkahely szabványosításának fokmérője ugyanis a középszernél is alacsonyabb értékszint. A felületesség, a hazugságra épülő mentegetőzés, vagy a Mottó: Annak, aki türelmes, nagy az okossága, balgasággal van tele, aki türelmetlen. (Példabeszédek könyve, 14/29) potenciális analfabetizmus ádáz ellenfele a türelemnek, jóindulatnak, alázatnak. A kérkedés mérhetetlen gőgje elpusztítja a szerénységet, s helyébe lép a durvaság meg a makacsság. Pedig olykor-olykor nem az a kemény és tántoríthatatlan, aki annak látszik, merthogy inkább csak a korlátoltságát palástolja. Mégis: nem kis létszámú olyan individuummal találkozunk, akiknek műveltségi szintjük, emberiességi értékmérőjük vagy progresszív törekvéseik nem engedik a belenyugvást, miközben szükségszerűen függetlenednek, ám a tömeg szemében mégis különcökké válnak. Mivel azonban ez az amorf, pillanatonként változó és képlékeny „massza”, a tömeg, gyorsan felejt és megbocsát, természetszerűleg „a műsorváltozás és improvizáció joga szakadatlanul fenntartva”. A tömegből kinőtt intellektum „megveti” a Janus-arcok hajbókolásait. Az ilyen gondolkodású egyének korszakos alkotó ténykedései előbbre viszik a történelmet, a kultúrát, a tudományt... Ugyanakkor új felfedezések birtokában előidéz (het)ik az addig érvényes, ám csupán látszólagos társadalmi egyensúly összeomlását. Vajon Kossuth, Petőfi vagy a Pilvax kávéházbeli iijak nélkül megvalósulhatott volna-e a forradalom, Magyarországnak feudális romjaiból való feltámadása? A függetlenség, szabadság, testvériség korszakos eszméje abban a bizonyos egyedi és megismételhetetlen pillanatban elsöprő lendülettel ragadja magával az addig ingadozó néptömeget... A magyar kultúra század eleji megújulása, minőségi színvonalának meredek emelkedése talán azért valósulhatott meg, mert a sajtót, különösen a Nyugatot indulásakor bölcs, értelmes, európai látókörű intellektualek irányítják. Persze a Nyugat európai standardizációja nemcsak a szerkesztőgárda alkotókészségén múlik, bár kétségtelenül fontos szerepet játszott az Ady-Ba- bits-Móricz generáció (találomra felállított értékrend) kimunkálásában, hanem sokkal inkább a tehetségek ösztönös felkarolásában és segítésében, szuverén alkotói tevékenységük elismerésében. Nem titok, hogy a szerzői garnitúra a szerkesztők ízlésformáló ténykedésében teljes egészében megbízott. Csaknem vakon hittek ítéleteikben és „diagnosztikájukban”. (folytatjuk)
