Vasárnap - családi magazin, 1997. július-december (30. évfolyam, 27-53. szám)

1997-09-03 / 36. szám

Sport 1997. szeptember 3. Magyar légiósok a pozsonyi futballklubokban: Baranyi Miklós Gólzsáknak vette az Inter Az Interben elsősorban gólokat várnak tőle M. Nagy László felvétele Szabó Béla esete a maratonival A sír széléről New Yorkba J. Mészáros Károly ________ „E gy hatalmas, labdákkal teli zsákkal fényképezzék le, s vala­hogy lopják oda, hogy még csak egy gólt rúgott, de mi várjuk a többit” - szólt hozzánk az Inter Bratislava mindentudó cipésze, amikor bepillantottunk biro­dalmába. Mert való igaz, a ma­gyarországi Baranyi Miklóst azért igazolta át nyáron a fővá­rosi klub, hogy elsősorban a ta­lálataival hívja fel magára a fi­gyelmet. Az egyik délutáni csendes pihenő alatt beszélget­tünk. Két hónapnyi ittlét után akár már szlovákul is megszólíthat­nám? Érti már az edző, a játé­kostársak szavait? Persze. Még olyan sokat nem tu­dok beszélni, de a legfontosabb kifejezéseket már ismerem. Mi­kor ide jöttem, egyetlen szó al­kotta a szókincsemet, a „dobzse”, de mint kiderült, az is csehül van. Ha az edző nem gyorsan és hadarva beszél, ak­kor a szöveg hetven-nyolcvan százalékát megértem. Kaptam egy vastag magyar- szlovák szó­tárt, abból tanulok, a többi meg az öltözőben ragad rám. Egy­szerű szavakkal ki tudom ma­gam fejezni, s ha meg valami bo­nyolultabbat akarok elmonda­ni, lefordítják a szlovákul tudó magyar csapattársak. Sorrendben immár a hetedik klubja az Inter. Azonkívül, hogy külföldön folytatja, még valami­ben különbözik ez az állomás az előzőektől? Csak annyiban, hogy itt más nyelven beszélnek. A foci világa Név: Baranyi Miklós Született: 1969. szeptember 6-án, Oroszlányban Testi adottságai: 178 cm/73 kg Családi állapota: nős, két gyermeke van, Regina há­roméves, Miklós nyolc hóna­pos Eddigi klubjai: Nagybátony (1980-85), Vasas (1985-91), Salgótarján (1991-92), Hatvan (1992-95), Eger (1995-96), mindenhol ugyanaz, messzire sem kellett jönnöm, csak kicsit arrébb költöztünk. Ugyanúgy hajtani, dolgozni kell, és becsü­letesen. Vérbeli csatárnak tartják. Már gyermekkorában mondogatta: Ha nagy leszek, futballista le­szek? Milyen végzettsége van? Kiskoromban csak úgy jártam focizni, kedvtelésből. Mikor már kitűntem a többiek közül, dicsért az edző és a társak is biz­Csepel (1996-97), Inter(1997-) Élvonalbeli mérkőzések és gólok száma: 74/17 Szereplés a címeres mez­ben: egyszer játszott Csank mester csapatában Szlovákiai élvonalbeli mécs­esek és gólok száma (au­gusztus 31-ig): 3/1 Kedvtelése: kamerázás és fényképezés, de csak családi körben, szórakozás a gyere­kekkel, másra nem jut ideje tattak, akkor kezdett bennem megfogalmazódni: jó futballista szeretnék lenni. Közben eltelt öt nagybátonyi év, majd leigazolt a Vasas. Ott megfogadtam: ha már eddig eljutottam, nem állok meg. Később leérettségiztem, de az se volt egyszerű. Először a sok hiányzásom miatt nem akartak átengedni a magasabb évfo­lyamba, azért csak elintéződött. De az érettségin nem kegyel­meztek. Az utolsó két hónapban nagyon kellett tanulnom, csak edzésből és fejtágításból állt az életem. Aztán sikerült, nagy szenvedések árán. Netán ez volt eddigi életének legnehezebb időszaka? Meg a katonaság. Ha nincs a somorjai Németh Je­nő, akkor most nem focizik az Interben? Ezer százalék. Ha ő nem mondja nekem, hogy jöjjek ide ki, akkor a mai napig biztosan otthon va­gyok. Véletlenszerű volt az egész. Egyszer már jártam vele Zwickauban, ott megfeleltem, csak a Csepel nagyon sokat kért értem, így esett a lehetőség. Ugyanez történt azóta a Fradi­val, a BVSC-vel, a Videotonnal, sőt az Újpesttel is. Amikor kijöt­tem, őszintén szólva nem bíztam a leszerződtetésemben, aztán mégis valahogy megegyeztek. Úgy örülök, hogy elkerültem Csepeltől! Tizenhét NB l-es góllal a háta mögött Bubenko edzőtől is a ka­puba találást kapta feladatul? Biztos vagyok benne: csak azért igazoltak, hogy rugdossam a gó­lokat. Az első mérkőzésen be is találtam, azóta viszont csak az elpuskázott helyzetek következ­tek. Mérkőzés közben, ha kiha­gyok egy gólhelyzetet, akkor nem gondolkozom rajta, csak utána. Ha ráadásul még kika­punk is, akkor sokáig idegesít, két-három napig nem hagy nyu­godni. Visszaestem, akárcsak a csapat játéka. Most igyekszem összeszedni magam, mert nem lehet sokat rágódni az elszalasz­tott lehetőségeken. Nálunk nehezebb gólt szerezni, mint Magyarországon? Manapság sehol sincs könnyű dolga a csatárnak. Amikor vala­ki elkapja a fonalat és rúgja a gó­lokat, akkor igazán nem nehéz. Ha valakinek nem megy a játék, hiába csinál akármit a pályán, legfeljebb lecserélik. Abból áll az egész, hogy rám áll az embe­rem, és végigbirkózzuk a mécs­esét. Elkerülhetetlen kézmunkával... így van. Manapság nem végzi jól a feladatát az a védőjátékos, aki nem lökdösi a csatárt. Olyankor le is cserélik. Aztán én is húzom-vonom az embere­met, s a bíró majd eldönti, ki a szabálytalan. Ennél már bizto­san nem lesz puhább a foci. A Szlovákiában játszó magya­rok közül mindössze Keresztúri élvezi Csank János bizalmát. Mit gondol, mivel tudná az Interben felhívni magára a ma­gyar szövetségi kapitány figyel­mét? Amikor a Csepelben voltam - le­számítva a kiesésre állás idősza­kát-, mindig meghívott a keret­be. De nem számolt velem, mint kezdő emberrel. Ó azoknak sza­vaz bizalmat a válogatottban, akik egykori klubcsapataiban játszottak. Tisztában vagyok ve­le, nem bánt a dolog, de azért szeretnék visszakerülni a címe­res mezbe. D. Tok Ernő _____________ Ha az ember nagyon megijed, csodákra is képes. A felsőszeli Szabó Béla történetét ismerve a csodatevéshez mindenkinek igazi, rettentő halálfélelmet ajánlok. De csak abban az esetben, ha a következő re­ceptet az utolsó betűjéig be­tartja. Emberünk egy 140 ki­lós, alaposan elhízott negyve­nes férfi, temérdek hájtömeg­gel, szúró mellkassal, azaz in- farktusveszéllyel. Elmegy az orvoshoz, aki jó adag halálve­szélyt tartalmazó diagnózist állapít meg. Ettől alaposan megijed, hazamegy, de nem akar meghalni. Mi ilyenkor a teendő? Pattanjon az ócska, de azért a célnak megfelelő bringájára, vegyen erőt ma­gán, szedje össze maradék akaraterejét, higgyen önma­gában, s kicsit a csodában is. Tekerjen először csak szép lassan, óvatosan, keresztül a szülőfaluján, s naponta nö­velje az adagot. Ha már türel­mesen eljutott odáig, hogy él­vezi a bringázást, sőt mi több, felüdülést jelent, ahogyan az a pillanat is, amikor a mérleg­re állva nem akar hinni a mu­tatónak, akkor kezdjen el fut­ni! Vagyis előbb még csak ko­cogjon. Ha netán a szomszéd­ja megmosolyogja, vagy a fél falu kineveti, aztán meg az egész környék félnótásnak véli, nosza, még nagyobb kedvvel kocogjon, fusson! Időközben azért nem árt, ha érzékeli, bár születési adatai szerint öregedett néhány évet, utoljára harmincévesen volt ilyen jó kondiban. Ez bá­torítsa, s induljon el egy ver­senyen, mert másokkal futni összehasonlíthatatlanul jobb, mint egyedül róni a kilométe­reket. Persze, azért ne a har­mincévesek közé neveztesse magát, vesse össze az erőnlé­tét az évfolyamtársaiéval, s lehetőleg úgy igyekezzen, hogy egyik versenyen se le­gyen az utolsó. Hogy miért kell erre külön ügyelni? Hát nem jó érzés, ha azt dicseked- heti majd el az unokáinak, hogy Diósförgepatonyban, Komáromban, Kassán, Bu­dapesten, Bécsben, Párizs­ban és New Yorkban is fu­tott? Időközben próbálja ki a 42 kilométer és néhány mé­ter maratonit is. De csak mi­után a napi húsz-huszonöt kilométer meg se kottyan a lábnak, deréknak, gerinc­nek, tüdőnek, szívnek. Ha apróbb részletekre is kíván­csi, vegye a fáradságot és menjen el tanácsért a Galánta melletti Felsőszeli községbe a ma 55 éves Sza­bó Béla amatőr, autodidakta maratonfutóhoz. De siessen, mert ha Béla bácsi beindul, nehezen éri utol! Szabó Béla a maratoni távon Archív-felvétel Ki ő? Sportolóktól hallottuk Igor Kovác: „A siker egyszer megérkezik” Korábban többször a döntő kapujában bukott el Igor Kovác, az athéni atlétikai vi­lágbajnokság 110 méteres gátfutásának bronzérmese. Bízott benne, hogy egyszer megtörik a jég? - kérdezték a szőke szlovák fiút. ,A siker egyszer megérkezik. Nem hi­szem, hogy létezik olyan igaz­ságtalanság, amely megfosz­taná az embert kemény mun­kájának jó eredménnyel való jutalmazásától. Ha valaki cél­tudatosan dolgozik, mindent ennek rendel alá, az ered­mény előbb-utóbb bekövetke­Igor Kovác (jobbról) a gát fölött CTK-felvétel zik. Még az is siker lett volna, ha Athénban nem szerzek ér­met, és csak a döntőbe kerü­lök.” Antal Krisztián, a Forma-1 várományosa Hogyan lesz az ember huszon­öt éves korára a Forma-3 klasszisa, a Forma-1 váromá­nyosa? - kérdezték Antal Krisztián magyar autóverseny­zőt. „Tulajdonképpen az első pillanattól kezdve erre készül­tem. Borsodnádasdon szület­tem, apám, anyám ma is ott él. A mátrai hegyi versenyek és a bükki ralik szinte kéznyújtás­nyi távolságban zajlottak. Az utóbbit akár szó szerint is lehet érteni. Az egyik rali gyorsasági szakasza ott zúgott el a ker­tünk felett. Emlékszem, ötéves lehettem, amikor megkérdez­ték: Na, kisfiam, mi leszel, ha nagy leszel? Én meg mond­tam, hogy autóversenyző.” Pollertnek nem tetszik az olimpia Lukás Pollert, Barcelona vadvízi kenus olimpiai bajnoka egyálta­lán nem rajong az ötkarikás játé­kokért: „Nekem már Barcelona sem tetszett és Atlanta még rosszabb volt. Hatalmas és átte­kinthetetlen az egész. Egy Világ­kupa-viadal vagy világbajnok­ság sokkal elviselhetőbb. Ver- senyzek egyet, megpihenek és szórakozok a barátaimmal, minden megy, mint a karikacsa­pás. Az olimpián mindenhova azonosítási kártyával kell járni, és valaki folyton ellenőriz. A té­vében csak a versenyeket köz­vetítik, így az emberekben fel sem ötlik, hogy az olimpia rossz is lehet. De sportolóként min­den árnyoldala érezhető. Min­denhol detektor és szögesdrót­kerítés. Úgy éreztem magam, mintha vizsgálati fogságban lennék. Megértem, hogy az olimpia manapság hatalmas üz­let és politika, de értelmetlen­nek tartom, hogy megrendezé­sének ez az ára. Jobb lenne szét­választani az egyes sportágak csúcsviadalaira.”

Next

/
Thumbnails
Contents