Vasárnap - családi magazin, 1997. július-december (30. évfolyam, 27-53. szám)
1997-09-03 / 36. szám
1997. szeptember 3. Kultúra Heti kultúra Filmbemutató Az ördög maga Alán J. Pakula, a színvonalas krimi, a lélektani dráma mestere (Az elnök emberei, a Klute, a Sophie választása, az Ártatlanságra ítélve rendezője) ezúttal kedvenc műfajai elegyét hozta létre. Új filmjének egyik főhőse az ír Köztársasági Hadsereg elszánt harcosa, a Brad Pitt alakította Rory Devaneyn, akinek egyik balul sikerült akciója miatt el kell hagynia szülővárosát, Belfastot. New Yorkban talál ideiglenes menedéket, Tóm O’Meara (Harrison Ford) házában. A becsületes, mélyen érző zsaru nem sejti, kit fogad be otthonába. A fiú az első pillanattól apai érzéseket kelt benne, Rory pedig atyjaként tiszteli Tomot. Együttélésük harmóniája nem tarthat sokáig. Rory veszélyes küldetése miatt az erőszak betör a rendőr békés családi fészkébe is. Tóm ekkor szembesül a ténnyel, hogy a rokonszenves fiatalember veszedelmes terrorista - ahogyan a cím sugallja -, az ördög maga. A film kezdő képsora felidézi Rory gyermekkorának alapélményét: egy este vacsorához készült a család, éppen az asztali áldást mondta a papa, amikor fegyveresek törtek a házba, és lelőtték a családfőt, akinek az volt a „bűne”, hogy rokonszenvezett az IRA-val. A gyűlölet légkörében felnövekvő fiú számára ezért vált életformává az erőszak. A Harrison Ford megszemélyesítette New York-i rendőr ennek az erkölcsiségnek az ellentétét testesíti meg. Ö is az erőszak világában él, ám számára az emberi élet a legfőbb, minden körülmények között megóvandó érték. Amikor tisztázódik a helyzet, és a két barát üldözővé, illetve üldözötté válik (Tóm, mint a törvényesség embere, kénytelen részt venni a Rory elleni hajszában). A zsarut mindvégig az vezérli, hogy bármi áron megmentse a fiú életét... A feszültségben bővelkedő lélektani dráma lényegében a két főhős szellemi párharca, két - egyaránt érthető és elfogadható - értékrend szembesítése. Harrison Ford és Brad Pitt lenyűgöző játéka teszi hitelessé, átélhető- vé a két igazságot. Hangverseny Somorján Szeptember 7-én a somotjai zsinagógában az At Home Gallery Miroslav Dvorsky koncertjének ad teret. A világhírű szlovák operaénekes, Peter Dvorsky öccse Hándel, Giordani, Csajkovszkij, Smetana, Dvoíák, Donizetti, Verdi, Puccini és mások műveit szólaltatja meg. A koncert teljes bevételét a zsinagóga felújítására fordítják, ezért azok, akik a koncerten részt vesznek, nem csupán a neves tenorista hangját csodálhatják meg, hanem a művészeti központ megmentését is támogatják. írásaiban a múlt ölelkezik a mával. Munkájában irodalmunk önmagára talált. Turczel Lajos 80 éves írásait annak idején kitiltotta az Új Szóból a hatalom Fotó: archív Kiss József Hátrányosan is megnövekedett szerepkört tulajdonít a két háború közötti szlovákiai magyar publicisztikának Turczel Lajos Két kor mezsgyéjén című 1967- ben megjelent monográfiája. Ez az alapműnek számító feldolgozás minden bizonnyal Turczel tanár úr számára is - aki most ünnepli sokadik könyve megjelenésével 80. születésnapját - a legbecsesebb. Duba Gyula találó értékelése szerint a szlovákiai magyarság szellemi érettségének tudatosítását jelentette ez a mű, amellyel - ahogy írta - „irodalmunk, közAkadtak feljelentők, akik „figyelmeztették” az illetékeseket. gondolkodásunk önmagára talált”. S tegyük hozzá: megtalálta benne önmagát, szellemi folytonosságát. A kisebbségi publicisztika túl- tengését a turczeli elemzés a kisebbségi lét korlátozottságából és a szellemi telítetlenségből eredeztette. Korhelyzetet átlátó tudományos tárgyilagosság és a jelenből kiinduló felismerés egyaránt kiolvasható Turczel tanár úr megállapításaiból. Mert hisz a szlovákiai magyar olvasó szinte a megdöbbenéssel vegyes keserűséggel sóhajthatott el: íme, a közös okok két és fél évtizeddel a második világháború után fordított, de éppúgy fonákhelyzetet eredményeztek. A könyvön dolgozva Turczel tanár úr talán nem is sejtette, hogy a két háború közötti publicisztikával foglalkozó fejezet említett megállapításai rövid időn belül gyakorlati kisebbségi-önvédelmi teendők felvetéséhez nyújthatnak ösztönzést. A prágai tavaszt követő hónapok reményteljes lázas hangulatában tette közzé az Irodalmi Szemlében Hagyomány és fejlődés összefüggései című tanulmányát, melyben kirajzolódtak a szlovákiai magyarság kulturális önigazgatásának körvonalai. Ilyen irányú elképzeléseket többen is felvetettek az idő tájt, de egyedül Turczel Lajos írása vezette le azt a szlovákiai magyar kisebbség történelmi fejlődéséből. Fejtegetésében ölelkezett a múlt a korabeli jelennel. S a kisebbségi szellemi élet szerkezeti és minőségi kiegyensúlyozatlanságának szinte kitapintható történelmi léptékű kirajzolódása, a helyzet orvoslására irányuló igyekezet élesebb fényt vetett a publicisztikában rejlő lehetőségek felmérésére is. Hirtelen tudatosult, hogy ugyancsak jól jönne az egykori burjánzás és bőség. Turczel tanár úr az 1968 decemberében megtartott - az első köztársaság hasonló kezdeményezéseinek mintájára - tátrai szlovákiai magyar értelmiségi találkozón előadásában a sajtó helyzetére is kitért. Az értelmiség ösz- szefogását szorgalmazva szót emelt egy olyan társadalompolitikai hetilap létrehozásáért, mely a Hét mellett az értelmiség igényesebb köreihez szólna, de a hetilapra jellemző közéleti időszerűséggel és elevenséggel. Felfogásából kikövetkeztethető: nem népszerűsítő lapra gondolt, hanem olyan fórumra, mely lehetővé tenné, hogy a szakértelmiség közvetlenül bekapcsolódhasson a tá- gabb kisebbségi szellemi élet vérkeringésébe. Nyilvánvalóan azzal számolt, hogy a publicisztika, mint köztes műfaj, elősegítheti a kisebbségi társadalomtudományi kutatás intézményes kereteinek kikényszerítését is. Ugyanakkor az Új Szó körkérdésére válaszolva a lap fennállásának 20. évfordulója alkalmából egyedül tett említést egy másik magyar napilap esetleges megjelenésének az Uj Szó számára is kedvező hatásáról. Elismeréssel szól a mai Vasárnap akkori friss elődjéről, az Új Szó hétvégi mellékletéről. Turczel tanár úr publicisztikai szerepkörébe is belegázolt az ún. konszolidációs henger megindulása. írásait kitiltotta az Új Szóból a hatalom. De hál’ istennek az Irodalmi Szemle és a Hét hasábjain megjelenhettek azok a mozaikkockák, amelyek könyvek alakjában kerek szlovákiai magyar művelődéstörténeti képekké összeállva „hiányzó fejezeteket” (ahogy ezt egyik könyvének címe jelzi) pótoltak. Félni csak attól kellett, nehogy valaki célba vegye a turczeli hagyományszemléletet, melyet az eszmei korlátokon áthatoló teljességigény jellemzett. Személyek és magatartások megítélésének mércéjévé - természetesen eszmeipolitikai minősítéseket is alkalmazva - a kisebbségi önvédelem lett. Ennek érzékelésére szerencsére az ellenőrök „felkészültségéből” nem futotta. Ám amikor az Új Szó kulturális rovata munkatársainak kiállása folytán a lap megemlékezett Turczel Lajos 70. születésnapjáról, akadtak feljelentők, akik e műfajban több évtizedes tapasztalatokat szerezve „figyelmeztették” az illetékeseket. Halk aprómunkaként jellemzik többen is Turczel tanár úrnak a szolgálat elszántságától áthatott, tudományos ismereteket közvetítő publicisztikai jelenlétét. Pedig van ennek a publicisztikának - amely stílusában ötvözi az igényességet és a köz- érthetőséget, a pontos, feszes fogalmazást az irodalom szere- tetéből és ismeretéből fakadó barokkos kifinomultsággal - igazi közéleti lendülete és hevülete is. Nem rejti véka alá a nemzeti irányultságot, amikor az érdekek és nézetek pluralizmusát tiszteletben tartó kisebbségi közgondolkodásért száll síkra. Sajnos, hogy a publikálási lehetőségek beszűkültek. Nem valószínű, hogy Turczel Lajost ez az állapot az első köztársaság sajtóviszonyait ismerve meglepetésként érte. De épNem rejti véka alá a nemzeti irányultságot. pen ő ismeri legjobban a lehetetlennel is próbálkozó kísérletek egykori szüntelen megújulását. Tudjuk, nyolcvanadik születésnapján Turczel tanár úr számára az lenne a legszebb ajándék, ha legalább hétvégi melléklet formájában létrejöhetne a megálmodott értelmiségi vitafórum. Csak remélni lehet, hogy létezik sajtóberkekben ilyen irányú felelősségérzet. Mert ezt alighanem már önmagában is további alkotóerőt, egészséget kívánó születésnapi üdvözletként fogadná. Drew Barrymore: „Szeretem, ha felizzik a lelkem. Olyankor érzem magam igazán elememben.” Mindig zűr volt körülötte, és most sem nyugodt az élete Kulcsár István _____________ Am erika egyik legrégibb színészdinasztiájának sarja, Drew Barrymore élete regényíró tollára kívánkozik. A huszonöt esztendős sztár öt éve meg is birkózott a feladattal, önéletrajzot írt Little Girl Lost (Elveszett kislány) címmel. A könyvből kiderül, hogy a gyereksztárok sorsa cseppet sem irigylésre méltó. Barrymore mama ötévesen kamera elé hurcolta a bájos Drew- t, akkor játszotta első szerepét Ken Russell Változó állapotok című filmjében. Aztán Steven Spielberg óriási sikerű E. T.- jében alakítja a földönkívüli kis barátnőjét. Nyolcévesen vérbeli horrorfilmben, a Tűzgyújtóban szerepel. Felnőtt, kialakult személyiség számára sem könnyen feldolgozható a siker, a közönség, a sajtó fokozott figyelme. Ráadásul a Barrymore felmenők miatt túl magas volt a mérce. Bizonyítási kényszer, görcsös megfelelni akarás lett úrrá az alig serdülőkorú lányon. Tizenévesen alkohol- és drogfüggő lett, aztán jött az első öngyilkossági kísérlet. Tizenhat esztendős volt, amikor kemény elvonókúrának vetette alá magát. Orvosai tanácsára terápiás céllal leírta az élményeit, ily módon dolgozva fel a sok feszültséget, amelyet a túl korán jött hírnév okozott. Drew-nak riasztóan rossz híre volt a szakmában. Nem kis akaraterő kellett a második pályakezdéshez. „Visszaszereztem a hírnevemet. Be tudtam bizonyítani, hogy fegyelmezetten dolgozom - mondotta egy interjúban. - A rendezők ismét bíznak bennem, és szerepet osztanak rám, mert már nem kell félniük attól, hogy szerrel telenyomva, bambán ődöngök a forgatáson.” „Második korszakának” filmjeiben már gyönyörű, érett színésznőt láthatunk. Az 1994-ben forgatott Rosszlányok című női western rettenthetetlen Lilly- jeként akrobatikus mutatványokat hajt végre. A furcsa című mozidarabban - Bárhol, bármit, bármikor (...ha akarod) - Whoopie Goldberg és Mary- Louise Parker oldalán zűrös életű kismamát játszik, aki önvédelemből gyilkolni kényszerül. Emlékezetes alakítást nyújtott tavalyi filmjében, az Eszelős szerelemben, a vad és zabolátlan Casey megtestesítőjeként. Azóta elkészült Woody Állen új mozidarabja, a Mindenki mondja: szeretlek is, amelyben Barrymore kisasszony olyan neves partnerek oldalán látható, mint Kim Basinger és Kenneth Branagh. Idén tavasszal került az amerikai mozikba a Wishfull Thinking című munkája, amelyben nem szívesen vállalta el a szerepét: ,A Miramax arra kényszerített, hogy játsszak ebben az átkozott komédiában, különben nem adtak volna szerepet a Woody Allen-filmben.” - méltatlankodott. Ezzel szemben igen nagy kedvet érez, hogy eljátssza Jeanne D’Arcot Kathryn Biglow Company of Angels című új rendezésében. Ám Hollywood dívái közül többen is versenybe szálltak, hogy megszerezzék maguknak az orleans-i szűz szerepét. Egyelőre kérdéses, ki lesz a győztes. Két esélyes nevét emlegetik, Barrymore-ét és a „kopasz énekesnőét”, Si- nead O’Connorét. Bárhogyan is döntsenek a hőn áhított szerepről, az egykori „zűrös csaj” mára kiforrta magát.
