Vasárnap - családi magazin, 1997. július-december (30. évfolyam, 27-53. szám)
1997-08-20 / 34. szám
1997. augusztus 20. Vélemény Szlovákiai magyar családi magazin Drága koldusok Gaál László Nem éppen turistacsalogató a Pozsony utcáin egyre sűrűbben előforduló koldusok látványa. A kérdés a városi önkormányzat sajtóértekezletén is felmerült, ahol az egyik újságíró kolléga megkérdezte, miért nem tesznek valamit a jelenség orvoslására, hiszen sok esetben nem arról van szó, hogy a nincstelen rászoruló a napi kenyérrevalót szeretné összekoldulni, hanem a háttérben álló ügyeskedők, bűnszövetkezetek használják ki a nyomorékokat, sokszor gyerekeket, hogy nekik kolduljanak. Egy ellenőrzés alkalmával megállapították: a fővárosi koldusok közül csak kettő volt pozsonyi illetőségű, a többi vidékről jött, sőt külföldről szállították ide. Az óvárosi önkormányzat a saját költségére hazaszállíttatta őket, ám azok két héten belül újra megjelentek. A városnak nincs jogi kerete, hogy a koldusok (álkoldusok) ellen fellépjen. Az Óváros, illetve Károlyfalu önkormányzata egyszer már hozott egy általános érvényű rendeletet, amely tiltotta az utcai koldulást, ám az alkotmánybíróság szerint ez sérti az alkotmányos jogokat. A rendeletet visszavonták. Pedig tenni kellene valamit, mert valóban nem turistacsalogató, sőt kimondottan visszataszító látvány a csonka végtagjait mutogató nyomorult. Az ember persze sajnálja a szerencsétlent, és néha odadob egy-két pénzérmét, de mindig ott motoszkál benne a gyanú, hogy talán nem is őt segíti, hanem egy őt kizsákmányoló, „futtató” gazember vastag pénztárcáját tömi még vastagabbra. Nem is megtorló vagy büntető intézkedésekre lenne szükség, hanem megfelelő jogszabályra, karitatív és szociális beavatkozásra, ez pedig az állami szervek feladata. Csakhogy ez bonyolult és drága eljárás. Hiába rendelkezik az ország kitűnő makroökonómiai mutatókkal, ez még nem jelenti azt, hogy a koldusokra is van pénze. Vendégkommentár Tücsökhangyabogár Fülöp Antal ______________ Balká ni tapasztalatait közölve a tévénézőkkel, Ján Lupták levonja tanulságait: annak, ha valahol a kisebbségek úgymond, jogokat kapnak, csak rossz vége lehet... Hamaijában nem is tudom, hogy diagnózisát a Balkánra, vagy inkább Szlovákiára értsem-e? A bibi ugyanis az, hogy Lupták úr mindezt politikusként mondja, bár inkább, az elvárásoknak megfelelően, illemtudóan - felmondja. Nem tudom, hogy Ján Lupták meddig (hány évig) volt segédkőműves. Jobb szerettem volna, ha kezében „fándlival” nyilatkozik, akkor - egyenrangú partnerként - vitába szállhatnék vele, amihez, magam is mint volt utcaseprő, éjjeliőr és exbányász, bizonyítottan megszereztem a jogot! De politikusokkal (parlamenti alelnökökkel) olyan horderejű kérdésekben vitázni, hogy Balkán-e Szlovákia, bizony mondom, nem érzem eléggé felkészültnek magam. Ha időnként sikerül egy-egy tisztességesebb dolgot megírnom, szabadúszó írónak tudhatom magam. Két - tisztességesebb - iromány között, a személyzavarok és szereptévesztések csapdáit elkerülve, még leginkább állás nélküli éjjeliőrnek, útkaparónak vagy exbányásznak, sőt hogy az önkép teljes legyen: voltam már segédkőműves is. Két „tisztességesebb” iromány (vagy nyilatkozat) közöt, talán ezt sem olyan tisztességtelen dolog tudatosítani. Egyébként mostanában kedvenc olvasmányom La Fontaine állatmeséi. Van itt kérem: tücsök-hangya-bo- gár... Meg olyan is, hogy suszter - ha éppen nem vakolsz falat -, maradj a kaptafánál... A szerző Madách-díjas prózaíró Főszerkesztő: Szilvássy József (52-38-318) Főszerkesztő-helyettes, a Vasárnap vezető szerkesztője: Kövesdi Károly (52-38-316, 52-38-317) Hang-Kép, Tanácsadó: Kovács Ilona (52-38-315) Kommentár, Vélemény: Kövesdi Károly Politika, Háttér: P. Vonyik Erzsébet (52-38-314) Gazdaság: J. Mészáros Károly, Kópé: Balajti Árpád Riport, Modem élet: S. Forgon Szilvia (52-38-315) Kultúra: Szabó G. László(52-38-315) Sport: J. Mészáros Károly (52-38-314) Nagyvilág, Szabadidő: Ordódy Vilmos (52-38-314) Fotó: Prikler László (52-38-261) Kiadja a Vox Nova Rt. Ügyvezető igazgató: Slezákné Kovács Edit (52-38-322, fax: 52- 38-321). Szerkesztőség/Hirdetésfelvétel: 820 06 Bratislava, Prievozská 14/A, 6. emelet, P.O.BOX 49.; Telefax: 52-38-343;Telefon: 52-38-332 52-38-262 Szedés, képfeldolgozás: Vox Nova Rt., Bratislava. Nyomja: Komáromi Nyomda Kft. Teijeszti: Postai Hírlapszolgálat, d, a. Czvedler. Előfizethető minden postán és hírlapterjesztőnél. Külföldi megrendelések: ES PNS Vyvoz tlace, Kosická 1, 813 81 Bratislava. Az újságküldemények feladását engedélyezte: RPP Bratislava - Posta 12,1995. június 16-án. Engedélyszám: 591/95. Előfizetési díj: negyed évre 130 korona. Index: 480 201. A VASÁRNAP az Interneten megtalálható: http://www.voxnova.sk/ Többségben, kisebbségben, szórványban... Nehéz ma magyarnak lenni? Költőink, gondolkodóink, nemzetféltőink korszakonként, különösen sorsfordulókon, rendszeresen feltették- felteszik az alapkérdést: nemzethalál vagy megmaradás vár a magyarságra? Az egyértelmű választ mindig nehéz volt megadni. A történelem azonban mindig azokat igazolta, akik optimistán viszonyultak a kérdéshez, hiszen ezerszáz év múltán is „él nemzet e hazán”. Ha jogcsorbítás, ha egykézés, ha idegen uralom sújtotta is, ha széthúzással gyöngítette is sorait, a magyarság a túlélésre rendezkedett be a Kárpát-medencé- ben. De vajon kisebbségi sorban is, ahol nehezebb megélni a magyarságot? Ankétunkban erre a kérdésre kerestük a választ. Q Nehéz a sorsunk O Nem nehéz Ittam a kommunisták alatt, iszom a kapitalisták alatt! Nem mondaná meg valaki, miért iszom? Rajz: MS-Rencín Fodor Attila, a pedagógusszövetség alelnöke: a Magyarországon nem, ” azon túl szinte mindenhol igen. A Kárpát-medencében élő magyar kisebbségeket az „államalkotók” erőszakos elnyomása, a nyugati magyarságot a természetes beolvadás sújtja. A szlovákiai politika paklijában mi vagyunk az ütőkártya: lehet ütni ránk és velünk. Túl fogjuk élni. Amúgy emberileg jó magyarnak lenni, s nem is nehéz. Hiszen miért is lenne nehéz kötődni a szülőföldünkhöz, az anyanyelvűnkhöz, szeretni Jókait, József Attilát, Mun- kácsyt?! Gömört és a Balatont! Miért ne vállalhatnánk büszkén elődeinket, Széchenyit, Eötvöst, Jedliket, Kodályt, Szent- Györgyit... Hogy a magyarságukat (gyakrabban a gyerekeik magyarságát) többek feladják? Mindenkinek magának kell kialakítania az értékek rangsorát, s ebben benne rejlenek az értékzavarok is. Egy pozícióért a nemzetiséget. Az egyén joga, mennyit veszít el szándékosan múltjából, jelenéből és jövőjé- bőL.. Pázmány Péter, Dunaszerdahely polgármestere: a a Ha röviden kell vála- ” ^ szólnom, akkor igen, de egyben nagyon szép és felemelő érzés is. A ma Szlovákiájában nem egyszerű vállalni a másságot, hisz kísért az elmúlt 40 év. Szlovákia azon országok közé tartozik, ahol a rendszer- váltást nem előzte meg a lassú társadalmi átrendeződés. A magyarság önszerveződésére a szlovákság egy része magyarellenes támadásokkal reagált. Erősödő ellenséges légkörben kell magunkat vállalni, miközben bennünk is élnek a sablonok, melyeket manipulált céllal építenek belénk. Helyzetünket nehezíti, hogy a szlovákiai magyarság egy része magáévá tette a túlélés stratégiáját, miszerint legyünk jó alattvalók, és akkor megőrizhetjük önmagunkat. Meg kell állítanunk az önkéntes asszimilációnkat, é- letszínvonalunk ijesztő csökkenését, de biológiai és erkölcsi romlásunkat is. E feladatok teszik széppé magyarságunk vállalását. Dobos László író: a a Nyilván ott, ahol nincs v ^ társadalmi akadályoztatása a magyarság léthelyzetének, a nemzeti érzés, a nemzeti közösség érdekében munkáló cselekvés természetes módon érvényesül. Ott jó magyarnak lenni. A határon kívüli magyarság nyolcvan éve kényszerhelyzetekben él, a volt emigráció idegen nyelvtengerekben, a Kárpát-medence határon kívüli magyar közösségei a többségi nemzetek elnyomásának tárgya és prédája. Ezeken a területeken nehéz magyarnak lenni. Persze, embere válogatja. Mindig voltak és lesznek, akik teherként, felesleges batyuként élik meg a magyarságukat, s az első történelmi kanyarban leteszik terhüket. De vannak, akik vállalják a nemzetiségi lét terheit, a nemzeti közösségek gondjait, s nemcsak vállalnak, hanem szembeszállnak a hatalommal, akik szüntelen küzdelemben élnek kis és nagyvilágukban. így nehéz magyarnak lenni. Szerintem a küzdelem mindig felemelőbb, mint a megbúvás, a hallgatás. Mert hosszú távon is ez a küzdelem mozdítja előre a történelmet, és a küzdelem változtatja a reménytelennek látszó helyzeteket. A szlovákiai magyar lét jelenleg komor. Morzsolódnak közösségeink, mintha a megalkuvások kerekednének felül. Ennek ellenére úgy érzem, látszik kitörésünk iránya és értelme. Az a közösség marad fenn, amelynek kényszerhelyzeteiben is természetévé válik a létküzdelem. Számomra, s gondolom sokan vagyunk így, a megküzdőit nehéz magyarságunk vált természetessé s természetünkké. Győry Attila író: A Alapvetően kozmopolita ^ típus vagyok, de hát ugye Európa olyan sötét foltján élek, hogy e kérdés, ami másutt abszurd, itt valóság. A válaszom kategorikus nem. A kérdésnek azonban van egy másik vetüle- te is. Nehéz a primitív emberek között embernek lenni. Magyarként csak annyit mondhatok, a primitívek jöttek-mentek térségünkben. A magyarok túlélésre rendezkedtek be. Ezt örököltük az őseinktől. Olvasói levél Kópé és Szexposta Már többször akartam Önöknek írni. Van egy problémánk a Vasárnappal! Azért írok többes számban, mert a barátnőimmel fel vagyunk háborodva. Mire nekikezdek a levél írásának, Önök mindig megjavulnak, vagyis a gyerekeknek való rovat mellől eltűnik a „Szexposta”. Ezt örömmel nyugtázzuk. De aztán a másik héten újra csak a Kópé oldal mellett találjuk a „Szexpostát”. Lehet, hogy ez Önöknek nem is tűnik föl, de minden jóérzésű nagymama megbotránkozik ezen. És nem vagyunk egyedül. Többen felháborodtak már ezen. Tehát azt kérjük, a gyerekeknek szóló oldal mellől távolítsák el a „Szexpostát” és inkább, mondjuk a horoszkópot tegyék a helyére. Remélem, ez nem okoz túlzott nehézséget Önöknek. Maradok továbbra is az olvasójuk, tisztelettel Egy nagymama Újítások? Szeretnék írni a mostanában végbemenő újításokról. A szüleim házát kamrának használom, ahol havonta 20 koronát fizetek a villanyáramért. Elszámolásnál vissza szoktam kapni 60 koronát, amiért Lévára kell beutazni. 20 koronát fizetek a buszra, marad 40 koronám, de az is pénz. Mondtam nekik, miért nem küldik el a visszájánk, úgy, mint azelőtt. Azt válaszolták, hogy nem kell érte menni, majd elszámolásnál, ha ráfizetek, akkor beszámítják. Mondtam, hogy soha nem fizetek rá, itt nem lehet elszámolni, s kértem, hogy az én címemre számolják el. Mondták, azt nem lehet, ha nem megyek érte, ott marad. A magyarországi Baranyából mindig negyedik napra szoktam megkapni a levelet. Most a feladott naptól számítva 12 napra jött meg, merthogy a postán újítások mentek végbe. Most olvastam az Új Szóban, hogy a nyugdíjakat nem fogja a postás kihordani, január elsejétől személyi számlára utalják át, s csak külön kérésre, illeték ellenében fizetik ki a jogosultnak. Emelték a nyugdíjakat, de amit egy kézzel adtak, két kézzel nyúlnak is utána. Akkor mit nyertem vele? Egy nagy semmit! A 243 koronát, amit emeltek, már el is veszik, mert csak özvegyi nyugdíjat kapok, mert kiskoromban egy évig feküdtem bénulással. Meggyógyultam. Amikor megint megbetegedtem, az uram dolgozott rám is. Most pedig csak az a kevés özvegyi nyugdíjam van, amit nagyon be kell osztani. Vagy azt gondolják, hogy ennyiből spórolni is lehet? Próbálják meg! És vannak, akik még eny- nyit se kapnak. Az ágyban fekvő betegek hogyan veszik át személyesen a nyugdíjukat? Amíg valaki dolgozni bírt, addig jó volt, mikor már nem bír, dögöljön meg, mint egy kutya? Nagyon rabló világban élünk, de akik ezt csinálják, arra nem gondolnak, hogy ők is megöregszenek egyszer, és ezt visz- szakaphatják. Zsifcsák Ferencné, Bori
