Vasárnap - családi magazin, 1997. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1997-02-05 / 6. szám
12 1997. február 5. Kultúra Heti kultúra Filmbemutató Az én pasim A francia film fenegyereke, Bertrand Blier legújabb rendezésével - mint előző munkái esetén már megszokhattuk - ismét provokálja a nagyérdeműt. Az én pasim című prostitörténet a műfaj hagyományait sajátos módon követi. A főhősnő, a legősibb foglalkozást űző Maria (a rendező felesége, Anouk Grinberg alakítja) meleg szívű teremtés. Ez a tulajdonsága rokonítja például Fellini Cabiriájával. Története mégis szokatlan, mert sorsa nem a társadalom perifériáján tengődő, kiszolgáltatott, helyzetén változtatni képtelen nőről szól. Marié a szerelem papnője, öntudattal vallja, hogy „hivatását” művészi szinten űzi; nem lélektelen szexet, hanem felhőtlen örömöt és boldogságot árusít „ügyfeleinek”. Ő maga is boldog, szabadnak érzi magát, szereti a,.hivatását”. Az örömlány idillinek festett életé akkor változik meg, amikor a háza előtti kuka mellől felviszi magához Jeannot-t, a hajléktalan férfit. Megajándékozza szerelmével, stricijévé fogadja. Az eleinte döbbent csöves lassacskán ráérez szerepére: elfogadja a pénzt, a gondoskodást a nőtől, aztán kemény pofonokkal, hűtlenséggel, kerítéssel igyekszik „megfelelni az elvárásoknak”. A rendező természetesen gúnyt űz belőlünk, hiszen a „megversz is, imádlak én” közhelyét ő maga sem veheti komolyan. Heti jegyzet Hallgatom a rádiót Vas Ottó Egy rádióriportból értesültem, hogy valamely nyugati „projekt5’ alapján új tantárgy bevezetésére készül egy csoport, ismeretek a társadalomról néven, és célja az alkotmányosság oktatása lenne az alap- és középiskolákban. Lám, már megint egy elméletet csepegtető tantárgy, akárcsak a polgári nevelés, az etika vagy a hasonló nevű társadalmi ismeretek. „Eszembe jut és eszembe jut” (Ady), hogy hosszú pedagógusi pályafutásom alatt találkoztam már olyanokkal, akik külön tantárgyként akartak oktatni környezetvédelmet, közlekedési ismereteket, bűnözés-, kábítószer-, AIDS-ellenes felvilágosítást, családi nevelést; történelmet, földrajzot, biológiát, néprajzot és művészet- történetet, miközben a gyerekeknek alig van pl. zene-, rajz- vagy tornaórájuk. Ha minden ilyen öüet megvalósul, már rég kiszorultak volna az iskolából az alapvető tantárgyak: a matematika, fizika, kémia, biológia; az anyanyelv és irodalma, az idegen nyelvek, a történelem, a földrajz, sötét süllyesztőbe rántva a tudományokat s velük együtt a társadalmat. Nem hiszek a tisztán ideológiai, erkölcsi jogi és egyéb nevelési indokkal kreált tantárgyakban. Hatásuk a humán és természettudományok alapvető ismeretei nélkül elenyésző. Fontos persze a társadalmi életben való biztos tájékozódás, az ember, az élet, a természet védelme és „minden ország támasza, talpköve, a tiszta erkölcs” (Berzsenyi), de mindez csak Descartes „gondolkodom, tehátvagyok” igéjével együtt érvényes, akkor, ha az ember művelt, otthon érzi magát a tudományokban és lelkének épülésére a zenében, irodalomban és a képzőművészetekben. Kiegyensúlyozott egyéniség csak az lehet, akinek az érzelemvilága biztos tudati alapokon nyugszik. Ha nem ezekre építünk, a nevelési célzatú tantárgyak szakosainak minden erőfeszítése falra hányt borsó. Böhm György: „London teljesen felrázott. Alapjaiban változtatta meg a gondolkodásomat.” Angliai szenzációk Adam Coopera Hattyú szerepében. Fent: Böhm György Szabó G. László ___________ Né vjegykártyáján az áll: dramaturg, rendező, a Budapesti Kamaraszínház és a Győri Nemzeti Színház irodalmi vezetője. Jászai-díjas. Böhm György ezzel együtt a színpad léha erkölcsű megszállottjának tartja magát. „Oscar Wilde írta a Bumbury alá, hogy léha komédia. Ilyen értelemben léha erkölcsű vagyok, mert nagyon szeretem a sokféleséget. Nálam nem morális kérdésként vetődik fel, hogy most musicalen vagy vígjátékon, tragédián vagy baletten dolgozom. A morális kérdés az, hogy mindig, minden helyzetben tehetségem legjavát adjam.” Othello, Valahol Európában, Vörös és fekete, Orpheus - a dramaturg rendez is olykor. És ha teheti: utazik. Legutóbb, a British Council ösztöndíjasaként Angliában és Skóciában járt. Két és fél hónap alatt több mint hatvan előadást látott. Az edinburgh-i Fringe fesztiválon naponta négy-öt társulat munkáját hasonlította össze. Röviden, akár egy szóval, meg lehet fogalmazni, milyen a mai angol színház? Sokféle. Stílusban és minőségben: változó. Mi volt a legelső felismerése? A színészek morális tartása. Ezt sem megtanulni, sem átvenni nem lehet. Vagy van, vagy nincs. A színészi munka még az általam leggyengébbnek ítélt előadásban is hajszálpontos volt. Mintha csak a bemutatót láttam volna. Akárhá- nyan ültünk is a nézőtéren, kilencen vagy kilencszázan, a színészek munkájában semmi kivetnivalót nem találtam. Az angol színház egyébként semmivel sem jobb, mint a magyar. Csak más. A legnagyobb meglepetés hol érte? Glasgow-ban. Ott láttam O’Ne- ill darabját, az Utazás az éjsza- kábant. Stúdióelőadás volt. Egészen elképesztő. Eddig is tudtam, hogyjó darab, de hogy ennyire élő és ennyire izgalmas, az csak most derült ki számomra. Robert Lepage, a neves kanadai francia rendező nagy hírű előadását, Az Óta folyó hét ágát sikerült elcsípnie? Szerencsére, igen. Hosszú előadás, de egyetlen percig sem unalmas. Délután fél háromtól éjjel tizenegyig tart, természetesen vacsoraszünettel. Fantasztikus a képi világa és maga a történet is. Egy amerikai katonai fotóriporter az atombomba ledobása után az életben maradt, de megnyomo- rodott áldozatokat fényképezi. Munkája során találkozik egy gésával, akiről nem tudjuk, mit élt meg korábban, csak hogy ők intim kapcsolatba kerülnek. A fotós aztán visszamegy a hazájába, s évekkel később, New Yorkban folytatódik a sztori, ahol két fiú apja. Az egyik Japánból jött, a másik ott él Amerikában. Bonyolult családi történet veszi kezdetét, amelyben több nyelven, még csehül is megszólalnak a szereplők. A darab egyik hőse, Jana ugyanis prágai zsidó lány, aki Terezínből megmenekülve egy Hirosima fölötti kolostorban lett szerzetes. Negyvenöttől napjainkig játszódik a történet, lenyűgöző díszletek között. Természetesen itt is a színészi játék a leglényegesebb, s mivel szó szerint a világ pénze van az előadásban, minden résztvevője megengedheti magának azt a luxust, hogy csak ebben a darabban játsszon. Van egy másik sikerdarab is Londonban: az Adventures in Motion Plctures lélegzetelállító vállalkozása. Csajkovszkij klasszikus balettje, A hattyúk tava, amelyben a Fehér-Fekete hattyút férfi táncolja. Ez most a legnagyobb színházi szenzáció odaát. A műsorfüzet is úgy hirdeti az előadást, hogy 1921 óta ez az első igazi balettsiker a West Enden. Mozgatórugója az előadásnak, hogy a főszerepet férfi táncolja? Nem állítanám. Inkább csak furcsasága, érdekessége. Az sem fontos, kit szeret a Herceg? De igen. Hattyút.. Gyerekkorában ugyanis elvették a játékhattyúját. A vulgár freudizmustól kezdve az Ödipusz- komplexusig sok minden van a darabban, még egy kis hatásvadászat is. A főszerepet Adam Cooper kapta. Varázslatos táncos. Joaquín Cortés, a spanyolok ásza, akit szerte a világon „új Gadesként” emlegetnek, a Qu- inn Elisabeth Hallban lépett fel, óriási sikerrel. Az ő előadását is látta? Láttam, de azt kell, hogy mondjam: Cortés a sztárcsiná- lás iskolapéldája, a marketing győzelme. Óriási showmasiné- ria működik mögötte. Elbűvölő egyéniség, mégsem merném Gadeshoz hasonlítani. Cortés ugyanis nem a színtiszta fla- mencót táncolja. Az ő műsora színtiszta show. Flamensó? Gipsy show. Félmeztelenül, földig érő fekete szoknyában megy fel a színpadra tomboló, sikoltozó nézők között. A szug- gesztivitásával, a szépségével azonnal megfogja a közönséget. A show mellett azonban elfogy a művészet. Musicalben mit kínál a West End? Mc Donald’s kultúrát. Azt, amit tavaly és tavalyelőtt. Cats, Miss Saigon, Jézus Krisztus Szupersztár. Ezeket én már csak hamburgerdaraboknak nevezem. Bárhol nézed is a világon, mindenütt ugyanazt kapod belőlük. London pedig ennél sokkal, de sokkal többet kínál. „Amióta hazajöttem, már a hétfőket is szeretem.” Krencsey Marianne New Yersey zöldövezetében él, de a szíve végérvényesen Magyarországon maradt Sok időt veszítettem, de csaknem harminc film van mögöttem Naiva szerepkörben lett mozisztár az 50-es években. Az üdeség, a temperamentumos báj emlékét őrizzük róla, többnyire kosztümös szerepeiből. A Liliomfi fergeteges sikerével kezdődött Krencsey Marianne „tündérmeséje”. Csaknem harminc filmet forgatott - köztük van a betiltott Az eltüsszentett birodalom -, s különösen nagy siker volt a Gábor diák, A Noszty fiú esete Tóth Marival, Az aranyember, a Szegény gazdagok, a Külvárosi legenda. Színpadi szerepeinek sorában az Anna Karenina és az Olym- pia tartoznak kedvencei közé. A hatvanas évek közepén vége szakadt a lendületes karriernek- ahogyan akkor mondták: disszidált. A hajdan volt gyönyörű, elegáns asszony harminc év elmúltával is megőrizte szolid szépségét. Finom jelenség csöndes keserűséggel szívében, és ugyanazzal a fátyolos, jellegzetes hanggal, amelyre ő maga azt mondja: „Olyan lila, leheteüen hangom van”. A magyar filmesek világ- találkozóján üdvözölhettük nemrégiben Budapesten. „Mostanában újra felfedeztem magamnak Karinthy Frigyest. Az Utazás a koponyám körül a kedvenc olvasmányom. Talán furcsának tűnik a hasonlat, de a saját érzéseimre ismerek benne. Arra a kiszakítottság-állapotra, amit az elmúlt huszonötharminc esztendő jelentett számomra. Másként gondolkodóként hagytuk el az országot 1966-ban a férjemmel. Soha nem szűnő honvágy élt bennem, és ma is több a fájdalom és keserűség, ha arra gondolok, hogy mennyi elvesztegetett idő áll mögöttem. Senki és semmi nem kárpótolhat ezért. Nagy árat kellett fizetnem a lelki nyugalmamért. Igazából soha nem tudtam beletörődni a távollétbe, abba, hogy vége lett a pályámnak. És mire visszatérhettem a hazámba, ahol sokat enyhült a régebben elviselhetetlen légkör, már elszaladtak felettem az évek. Amerikában nem folytathattam eredeti hivatásomat, a színházi rendezést, hiszen itthon el se kezdtem. Rögtön a vizsgarendezésem után játszottam Makk Károlynál a Lüiomfiban és elragadott a színészet. Tettem ugyan néhány kísérletet az utolsó budapesti években, hogy rendezőként helyezkedjek el, de nem sikerült. Addigra már csak a színésznőt látták bennem, és igazán hálás lehetek a magyar közönségnek, amiért a szerete- tébe fogadott. Amerikában szinte csak a családomnak éltem. „Főállású” nyugdíjas vagyok immár huszonöt éve. Emellett igyekeztem hasznossá tenni magam, jó hírét kelteni ennek a kis országnak, a magyaroknak. Annyi téves információ, rossz megítélés látott napvilágot, hogy kötelességemnek éreztem a kint élő magyarokkal szövetkezve létrehozni olyan szervezetet, amelyik a jó hírünket védelmezi. Sajnos azonban sokszor a szélsőségek érvényesültek, a széthúzás, így nem láttam értelmét, hogy szervezett keretek között folytassam, és nemrégiben lemondtam az elnöki tisztről. Orvosfeleségként, hivatásos nagymamaként csendesen telnek a napjaim. Sokat olvasok, színházba járok, imádom a természetet, sétálok. Néhány éve zöldövezetbe, New Jerseybe költöztünk New York szívéből. Az én szívem egy darabja mindörökre Magyarországon maradt!”