Vasárnap - családi magazin, 1997. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1997-01-29 / 5. szám
1997. január 29. Ripor Emlékek kavalkádja a csodálatos természetről és a tragikus sorsú amerikai íróról A Garam partjáról a mesés Karib-tengerig Ordódy Vilmos Amikor a vidéki srác glóbuszt kapott ajándékba nagyapjától, egyikük sem sejtette, hogy az említett tárgy közvetve ugyan, de meghatározó szerepet játszik majd a kisdiák életében. A garamkálnai legényke, akit addig a természetből főleg a rovarok érdekeltek (lepkegyűjteményét az egész község ismerte), egyre több időt töltött a glóbusz fölött. Nézte a tengerek, óceánok apró szigetecskéit, és álmodozott. Ha becsukta a szemét, a trópusi természet buja vegetációját látta, karcsú, szélben hajladozó pálmafákat, lágyan ringó hullámokat. Dohány Ernő évek múltán - és ezt az élet nagy ajándékának tartja - nemcsak a vágyak szárnyán járt a megálmodott szigeteken, hanem a valóságban is. És nem heteket, hanem kisebb-nagyobb megszakításokkal kerek tíz esztendőt töltött a Nagy-Antillák legismertebb szigetén, Kubában. De búvárkodott a Vörös-, a Földközi- és az Adriai-tengerben is.- A tolmácsi gépgyár szerelője- ként jutottam Kubába, és ez volt az első, várva várt találkozásom a tengerrel. A végeláthatatlan, egyszer hullámzó, máskor simán nyugvó, olykor tajtékzó vagy tomboló, néha pedig enyhén fodrozódó víztömeg látványa annyira lenyűgözött, megihletett, hogy több verset is írtam a csodás karibi természetről. Munka után minden szabad időmet a vízben, illetve a vízparton töltöttem. Jó úszó voltam, ám a búvárkodással nem volt tapasztalatom. A bennszülöttektől megtanultam, hogy a víz alatti mesevilág megismeréséhez elegendő egy búvárszemüveg is. A színpompás korai- lókat, a sok furcsa, tarka színű halat olyan csodálatosnak, annyira lenyűgözőnek találtam, hogy nemegyszer csak az utolsó pillanatban bukkantam a felszínre levegőt venni. Dohány Ernő gazdag gyűjteményében, mely felér egy kisebbfajta tengeri múzeummal, meg- számlálhatadan mennyiségű tengeri és édesvízi élőlény található. Első trófeájára, egy 30 cm-es kagylóra, féléves keresés után bukkant rá. Azt hamarosan számtalan hal (köztük cápa és muré- na), csiga, teknőc, korall és egyéb tengeri herkentyű követte. Az állatokat, beleértve a pörölyfejű cápát, néhány krokodilust, csakúgy, mint az aprócska kolibrit, saját kezűleg preparálta. A tengerek félelmetes ragadozóival, a cápákkal többször találkozott. Volt egy kedvenc fenevadja is, amelyet otthonában, a korallzátonyok közt látogatott meg.- Az említett homoki cápa nappal szunyókált, és én egész közel merészkedtem hozzá. Kedvem lett volna megsimogatni, de annyira bátor azért nem voltam. Csak gyönyörködtem benne. Átéltem egy hátborzongató kalandot is. Igaz, nem én kerültem életveszélybe, hanem a felesénézz a hátad mögé! Azt hittem, nyomban elájul. Aztán egymáshoz bújtunk, és figyeltük, mint köröz „mentsvárunk” körül a félelmetes fenevad. Jó egy óráig voltunk a foglyai, alig félszáz méterre a gyerekektől, akik mit sem sejtve, a parton homokvárat építettek. Miután fogva tartónk megunta a körözést, szép komótosan továbbállt. Mi a biztonság kedvéért még jó ideig vacogtunk a buckán, aztán gyorsan kiúsztunk. A Dohány házaspár azzal is dicsekedhet, hogy bizalmas barátságot kötött a világhírű író, Emest Hemingway szolgájával. Neki köszönhetően nemcsak a tragikus sorsú amerikai villáját, dolgozó- szobáját, vadásztrófeáit, könyveit láthatták közelről, de sok érdekes történetet is hallottak „Az öreg A tengerek félelmetes ragadozóival, a cápákkal többször is találkozott. gém. Aznap elég hullámzó volt a tenger, és én beúsztam vagy ötven méterre. Ott ráálltam egy homokbuckára és vártam a páromat. Ő feltette a búvárszemüvegét és elkezdett tempózni felém. Mivel arca a víz alatt volt, eléggé elkanyarodott az eredeti iránytól. Hirtelen észrevettem egy félelmetes fekete uszonyt, amely az asszony felé közeledett. Ereimben meghűlt a vér. Nejemnek sejtelme sem volt a veszélyről. Kényelmesen úszott, a ragadozó pedig kitartóan a nyomában volt. Végre felemelte a fejét, hogy orientálódjon. Intettem neki, hogy gyorsan ússzon felém. Nem kiabáltam, nem hadonásztam, nehogy pánikba essék, mert az biztos felingerelte volna a három méteres emberevőt. Pár másodperc múlva, hál' istennek, már magamhoz szoríthattam a feleségemet. Csak ekkor szóltam neki: halász és a tenger” írójáról.- René Villarre nagy darab, rokonszenves néger volt. Amikor gazdájáról mesélt, bizony el-elér- zékenyült. Látszott rajta, nagyon szerette urát, aki ragaszkodásáért bizalmába fogadta, és szinte fiaként bánt vele. Az író halála után René törődött a villával, ő fogadta és kalauzolta az oda látogató turistákat. Számtalan történetet hallottunk tőle Hemingwayről és furcsa életmódjáról. Megtudtuk, hogy nagy macskabarát volt. Házában ötven cirmost nevelt. Mindegyiket a nevén szólította, és az volt az érdekes, hogy valamennyi cicanévben szerepelt az „s” betű. Az állatok a villa melletti, háromemeletes épületben laktak. Abban a házban, amelyet az író utolsó felesége azzal a céllal építtetett, hogy a mester ott senkitől se zavartatva alkothasson. Ő azonban ezt a házat nem szerette meg, és továbbra is régi dolgozó- szobájában írt. Munka közben - valószínűleg sérült gerince miatt - sohasem ült le. Állva gépelt, olykor 12-14 órát. Dolgozószobájában 9000 könyve volt, és állítólag valamennyit elolvasta. Néha 4-5 regényt is olvasott egyszerre. Rengeteg levelet kapott, de csak nagyon ritkán válaszolt. A legtöbbet olvasatlanul visszaküldte. A hálószobájában ugyan két fekhely volt, de nem a feleségével aludt. A hitvesi ágyon is könyvek hevertek szanaszét. Mindegyik helyiségben voltak könyvespolcok, kivéve a fogadószobát, mely nagyon puritánul volt berendezve. Hemingway nem kedvelte a nagy vendégeskedést, ezért itt a fő bútorzat mindössze három székből állt. Az egyikben ő ült, a másik kettőben a neje, illetve a látogató. Ha netán a vendég feleségestül vagy a barátjával jött, saját helyére asszonyát ültette, vele szembe pedig a látogatókat. Ő egész idő alatt sétálva szórakoztatta a jövevényeket. Az író sportolással tartotta magát kondícióban. Noha már túl volt a hatodik X-en, minden reggel ötvenszer végigúszta a medencéjét. Hogy ne tévedjen a hosszak számát illetően, a bazén szélére 50 kavicsot rakott, és a falhoz érve egyet mindig továbbtett. Amikor végső búcsút vettem Renétől, megkértem, adjon egy auto- grammot emlékbe. Ö lehajolt, felvett egy megsárgult falevelet, és arra írta magát alá. Az őszi falevelet ereklyeként őrzöm. Egyébként a derék szolga már rég elhagyta Kubát. A múltkoriban egy külföldi lapban azt olvastam róla, hogy Amerikában él, és ékszerüzlete van. Dohányék garamkálnai háza sokezer kilométerre fekszik a Karib- tengertől, ám lakásuknak talán nincs egyetlen olyan zuga, amely ne emlékeztetné a házaspárt a távolban eltöltött évekre. A kubai fafaragók szobrai, a teknőcpáncélból sajátkezűleg fabrikált csillárok, a korall bizsuk, a preparált óriásteknőcök, a tigriscápák félelmetes állkapcsai, a sok száz dia mind-mind a felejthetetlen élmények elválaszthatatlan emlékei. A félelmetes, kígyótestű muréna leshelyéről támad áldozataira. Az emberre is veszélyes, mérges harapása akár végzetes is lehet. A felvételünkön látható példány viszont már nem árthat senkinek, mert több csendes-óceáni és karib-tengeri élőlény társaságában a garamkálnai magánmúzeum vitrinjét ékesíti. A magánmúzeumban nemcsak halak, krokodilusok, teknőcök, kagylók, korallok láthatók, de néhány érdekes madárfajta is. A legértékesebb minden bizonnyal a madárvilág törpéjének neveA garamkálnai magánmúzeum gyűjteményéből nem hiányoznak a teknőcök sem. E kétéltűek néhány díszes példányát preparálva csodálhatják meg a látogatók. Az említett élőlények egyes fajtáinak olyan szarub amit nagyon nyesíteni. Di csak bizsut hanem két e; nagyobbik t elemből áll.
