Vasárnap - családi magazin, 1997. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1997-01-22 / 4. szám
ublicisztika 1997. január 22. 9 ttán meghátrál- nap múlva a hí- ;ág érkezett Pa- nbor népét fegy- vádolták, és be- kezési és kijáráA község évszázadok óta a magyar-szlovák nyelvhatáron terül el. Ez a határ volt már országhatár is, de soha nem volt választó- vonal a két nép között. így volt egészen addig, amíg a második világháború végén a győztesek arrogáns politikája durva módon be nem avatkozott a kis nemzetek sorsába. Ez a politika mély nyomokat hagyott a község magyar és szlovák lakosságának életében. Prikler László felvételei A palásti több mint kétszáz éves templom a béke első évében emlékezetes karácsonyi éjféli misét látott. A község plébánosa a hatalom magyarellenes atrocitásai miatt nem akart kétnyelvű istentiszteletet tartani. A Szent Györgyöt ábrázoló oltárkép alatt, az orgona mellett - állítólag - felbőszült falubeliek őrködtek bicskával a kezükben, nehogy a szlovák hívek szlovák éneket merjenek énekelni a kereszténység legszebb ünnepén. A négyévi háború alatt felgyülemlett gyűlölet az Isten házában csapódott le. A folytatás nem is maradt el. A parókia ablakait valakik még aznap éjjel beverték. Jegyzet Fogalmazzunk pontosabban! Újabb hitvita a láthatáron? Ráski István Már csak az hiányzik, egy jó, kiadós hitvita! Nem elég nekünk az a politikai vita, amelyet mint kisebbségiek folytatunk jogainkért, még hitvitát is kezdjünk egymással? Most, amikor már teljesen elültek a régi hitviták hullámai, s a két Péter, Pázmány és Alvinczi is nyugodtan és elégedetten pihen a sírjában, abban a tudatban, hogy jól megmondták egymásnak a magukét? Sőt: amikor már az ökumenikus mozgalom is bontogatja egy kissé még erőte- len szárnyait? S most, ebben a helyzetben az Új Szó Vasárnapja Hang-Kép mellékletének munkatársa, Eszbé előrukkol egy veszélyes hittétellel. Mert mit is ír e melléklet 1996/52-53. számában a „Jézus Krisztus élete és kora” című cikkben? Hát ezt: „Mária még házasságuk előtt megfogant a Szentlé- lektől, akit Betlehemben szült meg.” S ez éppen elég ahhoz, hogy felbolydítsa az egyházakat. Ugyanis mi, ke- resztyének-keresztények úgy tudtuk, hogy Mária a kis Jézust, Isten fiát szülte meg Betlehemben. Eszbé meg azt állítja, hogy a Szentléleket. Jajajaj! Ez nem tréfadolog! Már azon is sok vita folyt és folyik a földhözragadt gondolkodású emberek között, hogyan foganhatott meg egy szűz, mégpedig a Szentiélektől. S akkor valaki kijelenti, hogy Mária nemcsak megfogant a Szentlélektől, hanem meg is szülte azt. Ebből újabb hitvita, sőt újabb felekezet lehet. Volt már arra példa, hogy az egyébként protestáns hitelveket vallók azért alapítottak külön-külön felekezeteket, mert nem tudtak megegyezni az úrvacsorái jegyek mibenlétének kérdésében. Sőt arra is, hogy külön vallást alapítottak maguknak a Szentháromságtagadók, akiket unitáriusoknak is hívnak, mert csak az Atyát ismerték el Istennek, Krisztus és a Szentlélek istenségét kétségbe vonták. Bizony, így joggal tarthatunk attól, hogy Eszbé kijelentése hittétellé válik, újabb hitvitát kever, amely esetleg szakadásokat okoz az egyházakban. Persze, azért nem mindenki olyan borúlátó, mint én. Vannak, akik azt állítják: csupán arról van szó, hogy a kis Eszbé annak idején mindig akkor hiányzott az iskolából, amikor a fogalmazást tanították. Ebben lehet is valami. Ezt látszik bizonyítani a cikknek egy másik mondata is: „Abban az időben 20-30 négyzet- méter alapterületű, agyagtéglából döngölt ablaktalan házakban laktak az emberek.” Csakugyan: miért vetettek agyagtéglákat, ha azután „összedöngölték” őket? Az agyagtéglából rakják a falakat, nem döngölik. Csak az agyagból döngölik, de annak nincs téglaformája. Már azon is sok vita folyt, hogyan foganhatott meg egy szűz a Szent- lélektől... t élyíti és továbbgondolja azt. nmagába zárt gondolatme- ;szméjét igyekszik zerűsítve feloldani, formai oldásaiban, vizualitásában határozóan a számítógépes algozás eredményeit vonul- i fel. Az értelmezésben hang- t kapó felfokozott szövegkö- iség, a műfajok és dimenziók :redése, a láttatás, a rajzok, itatások, szerkezetek, diag- mok, mérlegek, tartomá- <, tételek, képértelmezések ilönböző kivetítések csak a Cselényi-szövegeket nyalják túl az értelmezésben, ;m sajátos értelemben a köl- ?telméletet is igyekeznek kie- íteni, közvetett adalékokat lva a poétikai ismeretek to- >gondolásához, lehetőségeinek kiszélesítéséhez. Nincsenek meg az intézményes feltételek ahhoz, hogy az irodalommal foglalkozóknak (kritikusoknak, irodalomtudósoknak) áttekintésük legyen/lehessen arról, hogy egy szélesebb körben (mondjuk európai szinten) milyen költői, prózai, drámai művek jelennek meg napjainkban. Gyakran olvashatjuk, hogy a kompara- tisztika képviselői és szószólói már egymástól távolabb eső jelenségek vizsgálatát is igényelhetik a kutatótól, melynek alapján mind több kritika illetheti azokat, akik csak egyes nemzeti irodalmakkal foglalkoznak, mi több, netán egyes kisebbségi irodalmi megnyilvánulásokat a környező nemzeti/nemzetiségi irodalmak hatásának figyelembevétele nélkül, elszigetelten vizsgálják, s „mernek” minősítő eredményeket felmutatni. Egyfajta bezárkózásnak, ezen belül beszűkülésnek is tekinthető jelenünkben, ha valaki csupán egyetlen nemzeti iroA videó, a számítógép a holnap művészetének legfontosabb eszközei. dalomban és csak annak hatásában gondolkodik. A magyar irodalom s a kisebbségi magyar irodalom pedig különösen sajátos helyzetben van. Szlovákiai magyar viszonylatban például nem tartunk számon olyan irodalmárt, aki figyelmét, idejét és energiáját az összehasonlító irodalomtudomány művelésének szentelné, pedig még bizonyos szellemi örökségekre is lehetne hivatkozni és támaszkodni. Az irodalomtudomány és a kritika berkeiben megjelent változások máris éreztetik hatásukat, az irodalomról való eddigi gondolkodás kiegészítéséről és megváltoztatásáról van szó. Feltételezhetően addig vezet majd a folyamat, hogy új poétikai, műfajelméleti fogalmakat kell létrehozni. Azt is fel kell mérni fogalomtörténeti vonatkozásban, milyen irányzatok léteztek az elmúlt évtizedekben az irodalomtudományban, mennyiben érvényesültek hatásukban és mennyire érzékelhető hagyományuk és örökségük a jelenben. Vizsgálódások sorát igényli többek között az, milyen út vezetett az értelmezés új lehetőségeinek színrelépéséig, a szövegközöttiség (inter- textualitás) és szövegösszefüggés (kontextualitás) megjelenéséig. A hermeneutika (értelmezéstan) hívei nem véletlenül kifogásolják az irodalomszemlélet maradisá- gát, a pozitivista hagyományok örökségét és az irodalomtudomány fogalomrendszerének átalakításával, elméleti tanulmányok közreadásával tesznek tanúságot az irodalomtudomány új irányzatainak figyeléséről és alkalmazásáról. Az elmúlt időszak jó néhány elméletellenes tendenciája reakciójaként az irodalmi gondolkodás sürgetéseként éli át a megújhodás egyre határozottabb igényét. Ez önmagában is termékeny ösztönzés az irodalom számára is, ám nem feledtetheti küldetésének egyik fontos célját, a közvetlen irodalmi (!) megnyilvánulások, értelmezések értékelésének és rendszerezésének feladatát. Az irodalmi művek és azok olvasásának viszonyában kibontakozó érzékenység, egyben rugalmasság és igényesség motiváló tényezőként kell hogy szerepeljen és hasson irodalomra é: annak interpretációjára egyaránt. Ha ez nem érvényesül, felerősödhet az a lehetőség, hogy az irodalom az egyik, a róla szóló tudomány pedig egy másik irányba halad. Ez pedig nem lehet érdeke egyiknek sem.
