Vasárnap - családi magazin, 1997. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1997-06-25 / 26. szám
\ Szlovákiai magyar családi magazin 1997. június 25. « 30. évfolyam Sport Hornyákéknak harmadszorra sikerült, avagy bajnokavató Kassán. Riport Közép-európai művészeti szimpózium a Mária Valéria híd csonkján. 32 oldalas színes magazin Heti tévé- és rádióműsor 1997. június 28-tól július 4-ig. „Mint az alamizsna krajcár a koldus kalapjában” - írta Petőfi annak idején. A helyzet nem sokat változott. Falusi turizmus - tanyasi szinten... S. Forgon Szilvia ________ Ne mcsak a lokálpatrióta beszél belőlem, amikor azt állítom, Gömör Szlovákia egyik legszebb vidéke. De tény az is, hogy az egyik legszegényebb. Mutatja ezt a fejletlen infrastruktúrája, a nagy munkanélküliség. Mindemellett gazdag ez a vidék. Ki- meríthetetlenül gazdag természeti szépségekben, kulturális értékekben. S még gazdagabb lehetne, ha e páratlan bőségű kincses- bányát nem hagynák kiaknázatlanul. Mert hiába vonzza a Murányi-fennsík, a karsztvidék barlangrendszere, a krasznahorkai vár, avagy a festői völgyekben megbúvó hagyományőrző falvak jellegzetes architektúrája a turisták ezreit. Akik jönnek és mennek. Merthogy e korlátlan üdülési-pihenési lehetőségeket kínáló régióban egyszerűen nincsenek felkészülve a turisták fogadására. Petőfi Útirajzaiban olvasható, hogy Gömörben járva „mint kerülheti el az ember azt a kellemetlenséget, hogy haja bepely- hesedjék? A puszta földön kell hálni.” Ezen a téren a múlt század dereka óta nem sok változott Gömörben. Jön a turista, aki hazánkfia, s ennélfogva (ismerve honi viszonyainkat) nem is olyan igényes, mint a külföldi, s miután bebarangolta teszem azt a Szilicei-fennsíkot, megcsodálta a páratlan szépségű csetneki templomot s felfedezte az ochtinái aragonitbarlang rejtett titkait, s miután rabul ejtette a környék, úgy dönt, szívesen eltöltene ott még egy-két napot. Ám e terve megvalósításához acélidegekre s komoly erőnlétre lesz szüksége, mert a régióban szállást találni legalább olyan nehéz, mint megmászni a murányi várhegyet. Amikor a minap Rozsnyón jártam, magam is tapasztalhattam az áldatlan helyzetet. A városban (mely Petőfi szerint úgy húzódik meg a völgyben, mint „az alamizsna krajcár a koldus kalapjában”), a turisták serege által látogatott régió központjában, a három szálloda közül csak egy fél működött, szabad szoba ott sem volt. Reménytelenül próbálkoztam a krasz- nahorkaváraljai motelban, s hiába csöngettem a frissen megnyitott gömörpanyiti magánpanzióba. A tulajt, aki kinyitotta volna, valahol Pelsőcön lehetett volná utolérni. Ahol egyébként semmilyen szálláslehetőség nincs. A krasznahorkaváraljai és a gombaszögi kemping ugyan üres volt, de hát az ember lánya legalább az út porát szeretné magáról lemosni. így aztán Rozsnyó helyett Tornaiján aludtam. A gond csak az volt, hogy másnap reggel hatra Rozsnyón kellett lennem... Meglehet, hazánkfia nem csinál nagy ügyet abból, ha épp nem talál megfelelő szállást. De a külföldi, aki azzal az elképzeléssel érkezik, hogy most aztán kiélvezi a szinte érintetlen természet közelségét, az egészséges levegőt, a jellegzetes vidéki élet kínálta lehetőségeket, aki szívesen fizetne, méghozzá „kemény” pénzeket a száradó fű illatáért, a tehénbőgésért, a reggelire kapott frissen fejt tejért, bizonyára egy életre megelégeli a hiábavaló keresgélést. S legközelebb pénzével együtt messze elkerüli majd e vidéket. De nem hiszem, hogy ez tisztán csak pénz kérdése. Domica és Aggtelek egy barlangrendszert képeznek, együtt lettek a világörökség része. Az egyik bejárat Szlovákiában, a másik Magyarországon van. De mintha a határon túl évtizedek választanák el őket. Míg Aggteleken a turistákat étkezési, szállási lehetőségek, üzletek, programok várják, Domicán az évek óta nem működő vendéglő, a fűvel benőtt, gondozatlan kemping, a sivár, kihalt környék fogadja a látogatót. S nem ez az egyedüli példa. Szlovákia természeti szépségekben, látnivalókban valóban vetekszik Ausztriával, Svájccal, de a feltételeket tekintve valahol Albánia szintjén kullog. Az egyik honti kis falu polgár- mestere panaszolta, minden szándéka és akarata ellenére sem sikerül a falujában híveket szerezni a falusi turizmus beindításához. Pedig vannak akár palotának is beillő, összkomfortos házak, ahol lehetne vendégeket fogadni. De tulajdonosaik inkább hagyják üresen, kihasználatlanul állni, mintsem idegeneknek kiadják. S pár kilométerrel délre, a határon túl meg szinte nincs falu, ahol ne találna a turista egy „Zimmer frei” feliratú házat. Miért telik a turizmus fejlesztésére például Magyar- országnak, s miért nem telik Szlovákiának? Nemzetközi programok támogatják a vidéki turizmus fejlesztését, mi miért nem élünk velük? Nem hiszem, hogy ez csak pénz kérdése... A régióban egyszerűen nincsenek felkészülve a turisták fogadására. Mintha a határon túl évtizedek választanák el őket. A csend, a virág, a nádtető adott... Somogyi Tibor felvétele Vezércikk Csakjátsszatok, gyerekek! Kövesdi Károly _________ Cs akjátszadozzanak, mondta Ő, a nemzet legnagyobb hazu- dozója a minap, az ellenzékre utalva. Az ellenzék pedig játszadozik is, miközben azt hiszi, megtalálta Kolumbusz elgurult tojását. Van már Kék Koalíció, Szivárványos Koalíció. s talán születik még egy- pár színárnyalat, hadd legyen minél tarkább a szlovák politikai paletta. A szándék dicséretes, de talán mégsem kell áju- latba esni a gyönyörűségtől. Sőt. Több okból is óvatos az ember, ha a jövőre gondol. A választásokig még lefolyik valamennyi víz a Dunán, ám azalatt sem biztos, hogy a nemzet többsége megutálja azokat, akik egzisztenciális bizonytalanságba taszították, akik nemzetiségi békétlenséget szítanak, akik kizárták őket az euroatlanti szervezetekből (egyértelmű, hogy Szlovákiát most már az Európai Unióba is nehezen veszik fel). Annál is inkább, mivel a nemzet többsége nincs tisztában vele, mit veszített. A nemzetjó része rejtélyes módon továbbra is Őt szereti. (Olyan ez, mint a gyermek vonzalma az alkoholista papához.) A nemzet részéről az sem garantálható, hogy megunja a szabadrablást, mivel egy rövid ideig (s jóval finomabb formában) megtapasztalhatta azt a jobboldal részéről is. A másik dolog, amire nemrég Kusy professzor hívta fel a figyelmet: a program kérdése. Őfelsége a nép szavazhat valami ellen, de politikai célt és programot nem lehet kitűzni pusztán valaminek az ellenében. Illetve lehet, csak nem biztos, hogy célravezető. Ha az ellenzék nem talál olyan programot, amely pozitív célt tűz ki a nemzet elé, nem számíthat arra, hogy tömegével maga mellé állítja a szavazókat. Márpedig az ellenzéki pártok többségének elsődleges, sőt egyetlen célja az Ő eltávolítása, ami politikai programnak, jövőképnek édeskevés. De minden gond közül a legsúlyosabb talán a karizmatikus egyéniség hiánya. A kormánykoalíció pártjait nem lehet egyértelmű, világos programmal, arcéllel rendelkező pártoknak tekinteni. (Kivételt talán a nemzeti párt képez, amely a maga anakronizmusával, markáns magyargyűlöletével elég egyértelmű fizimiskát mutat.) Ezt a csapatot csak a gyors meggazdagodás vágya tartja össze. Ám az ellenzék laza, vagy szoros csapatba verődő konglomerátumát sem lehet sikeresnek álmodni, ha nem talál egy olyan egyéniséget, amely összefogja a csapatot, aki ráadásul olyan tiszta, mint egy angyal, és akkorákat tud blöffölni, mint Ő. Az egész kavarodásban az a legérdekesebb, hogy éppen a DBP - amely nem a határozott kiállásával tündökölt az elmúlt időszakban - igyekszik valamiképpen megőrizni az arcélét. (Hogy ez mire jó és mire elég, abban valószínűleg még ők maguk sem biztosak.) A Magyar Koalíciónak a mozgástere ismert. Vele nyíltan egy tálból cseresznyézni egyenlő a bukással. Egyszóval meglehetősen szerények a lehetőségek és nagyok az álmok Szlovákiában a demokrácia hajnalát illetően. Áx helyzet annál súlyosabb, hogy a jelenlegi hatalom bukása után sok visszaélésre derülne fény. A nyűt törvénysértések, az alkotmány sorozatos semmibevétele fölött most már nem lehet csak úgy elsik- lani. Ezért kell győzniük minden áron Meciaréknak. A jövő évi választások előtt - akár a tervezett időben tartják, akár korábban - valóságos szemétáradat hömpölygésére számíthatunk, melynek a tetején a jól ismert ellenségkép fog ringatózni. Ami tulajdonképpen már most is előelőbukkan, hiszen a dél-szlovákiai városokban egyre több helyen „találnak” uszító, a fejeket megzavarni szándékozó primitív röplapokat. Sejthető, mely körök az értelmi szerzői, S kinek jönnek kapóra a sötét indulatokat gerjesztő ÍGiTúcd- vények.
