Vasárnap - családi magazin, 1997. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)

1997-06-25 / 26. szám

\ Szlovákiai magyar családi magazin 1997. június 25. « 30. évfolyam Sport Hornyákéknak harmadszorra sikerült, avagy bajnokavató Kassán. Riport Közép-európai művészeti szim­pózium a Mária Valéria híd csonkján. 32 oldalas színes magazin Heti tévé- és rádióműsor 1997. június 28-tól július 4-ig. „Mint az alamizsna krajcár a koldus kalapjában” - írta Petőfi annak idején. A helyzet nem sokat változott. Falusi turizmus - tanyasi szinten... S. Forgon Szilvia ________ Ne mcsak a lokálpatrióta beszél belőlem, amikor azt állítom, Gömör Szlovákia egyik leg­szebb vidéke. De tény az is, hogy az egyik legszegényebb. Mutat­ja ezt a fejletlen infrastruktúrá­ja, a nagy munkanélküliség. Mindemellett gaz­dag ez a vidék. Ki- meríthetetlenül gazdag természeti szépségekben, kul­turális értékekben. S még gazdagabb lehetne, ha e párat­lan bőségű kincses- bányát nem hagy­nák kiaknázatlanul. Mert hiába vonzza a Murányi-fennsík, a karsztvidék bar­langrendszere, a krasznahorkai vár, avagy a festői völgyekben megbúvó hagyományőrző fal­vak jellegzetes architektúrája a turisták ezreit. Akik jönnek és mennek. Merthogy e korlátlan üdülési-pihenési lehetőségeket kínáló régióban egyszerűen nincsenek felkészülve a turisták fogadására. Petőfi Útirajzaiban olvasható, hogy Gömörben járva „mint ke­rülheti el az ember azt a kelle­metlenséget, hogy haja bepely- hesedjék? A puszta földön kell hálni.” Ezen a téren a múlt század dere­ka óta nem sok változott Gömörben. Jön a turista, aki ha­zánkfia, s ennélfogva (ismerve honi viszonyainkat) nem is olyan igényes, mint a külföldi, s miután bebarangolta teszem azt a Szilicei-fennsíkot, megcso­dálta a páratlan szépségű csetneki templomot s felfedezte az ochtinái aragonitbarlang rej­tett titkait, s miután rabul ejtette a kör­nyék, úgy dönt, szí­vesen eltöltene ott még egy-két napot. Ám e terve megvaló­sításához acélide­gekre s komoly erőn­létre lesz szüksége, mert a régióban szál­lást találni legalább olyan nehéz, mint megmászni a murá­nyi várhegyet. Amikor a minap Rozsnyón jár­tam, magam is tapasztalhattam az áldatlan helyzetet. A város­ban (mely Petőfi szerint úgy hú­zódik meg a völgyben, mint „az alamizsna krajcár a koldus ka­lapjában”), a turisták serege ál­tal látogatott régió központjá­ban, a három szálloda közül csak egy fél működött, szabad szoba ott sem volt. Reménytele­nül próbálkoztam a krasz- nahorkaváraljai motelban, s hi­ába csöngettem a frissen meg­nyitott gömörpanyiti magán­panzióba. A tulajt, aki kinyitotta volna, valahol Pelsőcön lehetett volná utolérni. Ahol egyébként semmilyen szálláslehetőség nincs. A krasznahorkaváraljai és a gombaszögi kemping ugyan üres volt, de hát az ember lánya legalább az út porát szeretné magáról lemosni. így aztán Rozsnyó helyett Tornaiján alud­tam. A gond csak az volt, hogy másnap reggel hatra Rozsnyón kellett lennem... Meglehet, hazánkfia nem csinál nagy ügyet abból, ha épp nem talál megfelelő szállást. De a külföldi, aki azzal az elképzelés­sel érkezik, hogy most aztán ki­élvezi a szinte érintetlen termé­szet közelségét, az egészséges levegőt, a jellegzetes vidéki élet kínálta lehetőségeket, aki szíve­sen fizetne, méghozzá „ke­mény” pénzeket a száradó fű il­latáért, a tehénbőgésért, a reg­gelire kapott frissen fejt tejért, bizonyára egy életre megelége­li a hiábavaló keres­gélést. S legköze­lebb pénzével együtt messze elkerüli majd e vidéket. De nem hiszem, hogy ez tisztán csak pénz kérdése. Domica és Aggtelek egy barlangrendszert képez­nek, együtt lettek a világörök­ség része. Az egyik bejárat Szlo­vákiában, a másik Magyaror­szágon van. De mintha a hatá­ron túl évtizedek választanák el őket. Míg Aggteleken a turistá­kat étkezési, szállási lehetősé­gek, üzletek, programok várják, Domicán az évek óta nem mű­ködő vendéglő, a fűvel benőtt, gondozatlan kemping, a sivár, kihalt környék fogadja a látoga­tót. S nem ez az egyedüli példa. Szlovákia természeti szépsé­gekben, látnivalókban valóban vetekszik Ausztriával, Svájccal, de a feltételeket tekintve vala­hol Albánia szintjén kullog. Az egyik honti kis falu polgár- mestere panaszolta, minden szándéka és akarata ellenére sem sikerül a falujában híveket szerezni a falusi turizmus bein­dításához. Pedig vannak akár palotának is beillő, összkomfor­tos házak, ahol lehetne vendé­geket fogadni. De tulajdonosaik inkább hagyják üresen, kihasz­nálatlanul állni, mintsem idegenek­nek kiadják. S pár ki­lométerrel délre, a határon túl meg szinte nincs falu, ahol ne találna a tu­rista egy „Zimmer frei” feliratú házat. Miért telik a turiz­mus fejlesztésére például Magyar- országnak, s miért nem telik Szlovákiának? Nemzetközi programok támogatják a vidé­ki turizmus fejlesztését, mi mi­ért nem élünk velük? Nem hi­szem, hogy ez csak pénz kérdé­se... A régióban egyszerűen nincsenek felkészülve a turisták fogadására. Mintha a határon túl évtizedek választanák el őket. A csend, a virág, a nádtető adott... Somogyi Tibor felvétele Vezércikk Csakjátsszatok, gyerekek! Kövesdi Károly _________ Cs akjátszadozzanak, mondta Ő, a nemzet legnagyobb hazu- dozója a minap, az ellenzékre utalva. Az ellenzék pedig ját­szadozik is, miközben azt hi­szi, megtalálta Kolumbusz el­gurult tojását. Van már Kék Koalíció, Szivárványos Koalí­ció. s talán születik még egy- pár színárnyalat, hadd legyen minél tarkább a szlovák politi­kai paletta. A szándék dicsére­tes, de talán mégsem kell áju- latba esni a gyönyörűségtől. Sőt. Több okból is óvatos az ember, ha a jövőre gondol. A választásokig még lefolyik valamennyi víz a Dunán, ám azalatt sem biztos, hogy a nemzet többsége megutálja azokat, akik egzisztenciális bi­zonytalanságba taszították, akik nemzetiségi békétlensé­get szítanak, akik kizárták őket az euroatlanti szerveze­tekből (egyértelmű, hogy Szlovákiát most már az Euró­pai Unióba is nehezen veszik fel). Annál is inkább, mivel a nemzet többsége nincs tisztá­ban vele, mit veszített. A nem­zetjó része rejtélyes módon továbbra is Őt szereti. (Olyan ez, mint a gyermek vonzalma az alkoholista papához.) A nemzet részéről az sem garan­tálható, hogy megunja a sza­badrablást, mivel egy rövid ideig (s jóval finomabb formá­ban) megtapasztalhatta azt a jobboldal részéről is. A másik dolog, amire nemrég Kusy professzor hívta fel a figyel­met: a program kérdése. Őfel­sége a nép szavazhat valami ellen, de politikai célt és prog­ramot nem lehet kitűzni pusz­tán valaminek az ellenében. Il­letve lehet, csak nem biztos, hogy célravezető. Ha az ellen­zék nem talál olyan progra­mot, amely pozitív célt tűz ki a nemzet elé, nem számíthat ar­ra, hogy tömegével maga mel­lé állítja a szavazókat. Márpe­dig az ellenzéki pártok többsé­gének elsődleges, sőt egyetlen célja az Ő eltávolítása, ami po­litikai programnak, jövőkép­nek édeskevés. De minden gond közül a legsúlyosabb ta­lán a karizmatikus egyéniség hiánya. A kormánykoalíció pártjait nem lehet egyértelmű, világos programmal, arcéllel rendelkező pártoknak tekinte­ni. (Kivételt talán a nemzeti párt képez, amely a maga anakronizmusával, markáns magyargyűlöletével elég egy­értelmű fizimiskát mutat.) Ezt a csapatot csak a gyors meggazdagodás vágya tartja össze. Ám az ellenzék laza, vagy szoros csapatba verődő konglomerátumát sem lehet sikeresnek álmodni, ha nem talál egy olyan egyéniséget, amely összefogja a csapatot, aki ráadásul olyan tiszta, mint egy angyal, és akkorákat tud blöffölni, mint Ő. Az egész ka­varodásban az a legérdeke­sebb, hogy éppen a DBP - amely nem a határozott kiállá­sával tündökölt az elmúlt idő­szakban - igyekszik valami­képpen megőrizni az arcélét. (Hogy ez mire jó és mire elég, abban valószínűleg még ők maguk sem biztosak.) A Ma­gyar Koalíciónak a mozgástere ismert. Vele nyíltan egy tálból cseresznyézni egyenlő a bu­kással. Egyszóval meglehető­sen szerények a lehetőségek és nagyok az álmok Szlovákiá­ban a demokrácia hajnalát ille­tően. Áx helyzet annál súlyo­sabb, hogy a jelenlegi hatalom bukása után sok visszaélésre derülne fény. A nyűt törvény­sértések, az alkotmány soroza­tos semmibevétele fölött most már nem lehet csak úgy elsik- lani. Ezért kell győzniük min­den áron Meciaréknak. A jövő évi választások előtt - akár a tervezett időben tartják, akár korábban - valóságos sze­métáradat hömpölygésére számíthatunk, melynek a tete­jén a jól ismert ellenségkép fog ringatózni. Ami tulajdonkép­pen már most is elő­előbukkan, hiszen a dél-szlo­vákiai városokban egyre több helyen „találnak” uszító, a fe­jeket megzavarni szándékozó primitív röplapokat. Sejthető, mely körök az értelmi szerzői, S kinek jönnek kapóra a sötét indulatokat gerjesztő ÍGiTúcd- vények.

Next

/
Thumbnails
Contents