Vasárnap - családi magazin, 1997. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1997-06-11 / 24. szám
Vasárnap ILV GZ IJKft Jl Szlovákiai magyar családi magazin 1997. június 11. • 30. évfolyam Riport Kréta minden látogatója számára tartogat valami meglepetést. 32 oldalas színes magazin Heti tévé- és rádióműsor 1997. jún. 14-től 20-ig Sport Eric Cantona, a világ legellentmondásosabb labdarúgója befejezte. 16 Ki lesz a felelős az elúszó jövőnk miatt? A kiszolgáltatottság gyöngéd bája Kövesdi Károly __________ Hi deg a nyárelő. Úgy járunk a lakásban, akár a pingvinek, miközben lessük a hőmérő higanyszálát, mikor méltóztatik felkúszni legalább a bűvös húsz fölé. Keress már egy adót a tévében, mondja a nejem, melyen az Északi-sarkot mutatják, vagy valami hómezőt, hogy legalább némi illúziónk legyen. Mármint arról, hogy vannak ridegebb tájak is, mint a lakásunk, melyet nem méltóztatnak fűteni. Hiába, ki vagyunk szolgáltatva a távfűtésnek. Sebaj, majd a téli számlától melegünk lesz. Esetleg a gyaloglástól, merthogy épp eldugult a városi tömegközlekedés; sztrájkolnak a sofőrök. Szóval az illúzió és a remény. Legalább annak kéne melegíteni. Hogy hétvégén végre kimehetünk pecázni, hogy a jövő hét talán melegebb, szebb lesz. Vagy a jövő év. Vagy egyáltalán a jövő. Melyet épp most próbálnak meg kihúzni alólunk, akár egy rongyos pokrócot, az ország mandarinjai. Melyre úgy alkudoznak, mint egy fogatlan, ke- hes gebére. Mintha a tulajdonuk lenne, velünk, milliókkal együtt. Ahogy úszik el lassan a szemünk láttára a nyolcvankilencben feléledt remény a szabad világra, a civilizált, békés életre, úgy hő- börögnek egyre gátlástalanabbá a magukat szenátor uraknak, képviselőknek, felelős embereknek tartó felelőtlen spekulánsok holmi semlegességről, kívülállásról, s úgy leszünk lassanként üldözési mániájuk, emLátva a szomszédok felemelkedését, az irigység fog eluralkodni az országban. béri gyarlóságuk, önzésük és kapzsiságuk túszai. Fóbiájuk foglyai. Idült „eszméik” rabjai. Akik nyolc éve elérzékenyülten néztük a falak ledőlését, a szögesdrótok lehullását, az egymástól elszakított családok boldog ölelkezését, úgy kezdünk titokban, önmagunkat nyugtatgatva hozzászokni a gondolathoz, hogy lassan visszaáll minden, ami undorító volt, szellemtelen és rabélet; hogy itt maradunk Európa közepén valamiféle rezervátumban, amelyet újra körül akarnak keríteni, pusztán azért, mert egy szabadabb, szebb és nyitottabb világban nem ülhetnének a nyakunkon. Mert végre távozniuk kellene. Egy klikk, egy gittegylet, amely azt hiszi magáról, hogy eljátsz- hatja egy ország jövőjét, generációkat taszíthat vissza a hosz- szú, reménytelen várakozásba. A nemzeti érdekekről szóló „fennkölt” vitákat nézve, hallva, olvasva az ember egyre növekvő undorral nézi az általuk felvázolt jövő vízióját. Kétség- beesésre talán még nincs ok, de a türelem fogyóban, a remény vékonyodik. Az ember, a polgár szó kiveszőben. Marad az arctalan, várakozó tömeg. És sajnos, azoknak lesz igazuk, akik hiába figyelmeztetik az arrogáns hatalmat: az irigység fog eluralkodni az országban, látva a szomszédok szabadságát. Az irigy, szegény, reménytelenül sóvárgó ember előbb-utóbb agresszívvé válik. S nem biztos, hogy azt fogja hibáztatni, aki sorsát elpackázta, jövőjét elkótyavetyélte. Mielőtt azonban elszabadulnának az indulatok, egy jó mély lélegzetet kéne venni, és rámutatni a felelősökre, akik egyelőre röhögnek a markukba és általános szegényedésünk mellett a saját zsebük tömésével vannak elfoglalva. Vezércikk Hölgyválasz Miklósi Péter ___________ Sz lovákia, sajnos, olyan országgá sekélyesedett, ahol már az sem számít biztosnak, ami tegnap történt; nemhogy az, ami ma történik, netán aminek holnap meg holnapután kéne történnie.. . így, e sorokat írva, csupán arra a hírügynökségi jelentésre építhetek, hogy az államfő kommentár nélkül elfogadta Vladimír Meciar javaslatát, és 1997. június 11-én Zdenka Kramplová személyében kinevezi az új külügyminisztert - aki ezen a poszton a kormányzat által elszabotált népszavazás után magába szállt Pavol Hamzík helyébe lép. Pontosabban: a tisztéről lemondott karrierdiplomata helyébe ül, annak megüresedett bársonyszékébe. Abból az ugyancsak kényelmes karosszékből, amely egy dolgozószobával kijjebb, a külügyi szaktárca hivatalvezetőjének dukál. Ugyanis ‘97 ja- nuáija óta ezt a munkakört látta el a csinos és szőke Kramplová asszony; ezt megelőzően pedig ő is a miniszter- elnök úr többjobbkezének egyike volt a kormányhivatalban. Az események ilyetén fordultának eredője tehát itt keresendő, noha javallom, ne vágjunk rögvest a dolgok elevenébe! Inkább nézzünk körül a szlovákiai külügy háza táján, ami bizony elmondható mindennek, épp csak sikerágazatnak nem: Zdenka Kramplová ugyanis az önálló Szlovákia létrejötte óta a hetedik, Meciar ‘94 decemberében kezdődött újabb országlásának kezdete óta pedig már a harmadik külügyminisztere lesz a korábbi Csehszlovákia kisebbik utódállamának. Ez is jelzi, hogy a Szlovák Köztársaság külpolitikája fuldoklik a slamasztiká- ban. A Vladimír Meciar irányította hárompárti koalíció belpolitikája ugyanis annyira ellentétes a nyugati demokráciák idevágó feltételrendszerével, hogy Szlovákia nagykövetei, magyarázgatva a megmagya- rázhatatlant, jobbára a saját szavahihetőségüket kockáztatják. Azt, hiszen a szlovák külpolitikának nincs világos vezérfonala, célirányos koncepciója. Pusztán KANcepciója van: Szlovákia úgy akar NATO- és EU-tag lenni, hogy érdemben egyik euroatlanti szervezet tagjává sem kíván válni. Ehelyett az ország külpolitikai törekvéseinek lényege, hogy Vladimír Meciar saját magát szeremé bejáratossá tenni a meghatározó fontosságú nyugati államok csúcspolitikusainál, ami nemcsak az Ő személyének akceptálását jelentené, hanem a hiúságának is hízelegne, a szlovákiai közvélemény pedig manipulálható lenne az ilyen hetedhét országra szóló brúderságokkal... Igen ám, csakhogy manapság, nyugati diplomáciai körökben, már nem terem babér a Meciar típusú hamiskártyásoknak. Sőt! Tulajdonképpen már Moszkvában sem, hiszen áprilisi pozsonyi útja során Csernomirgyin orosz kormányfő is hazugságon kapta a mi Volod’ánkat holmiféle sosemvolt nagyhatalmi meg orosz-amerikai NATO-osztoz- kodások dolgában. Ilyen helyzetben nincs az a józan értéldtéletű szlovák külügyminiszter, aki a végtelenségig fapofával eltűri, hogy tartózkodó udvariassággal bár, de mégiscsak a szemébe nevessenek, ha a szlovákiai demokrácia széles körű megszilárdulásáról próbálja meggyőzni tárgyalópartnereit. Az erre vonatkozó, ezt igazoló alapképlet ugyanis egyetlen mondatba sűríthető: a hazai háttér hitelesíti a külpolitikát. Vajon mennyire van mindennek tudatában az immáron hölgyválaszra saszézgató külügyminisztérium élén Zdenka Kramplová, akinek a külügyek ellátásának tekintetében fikarcnyi tapasztalata sincs. Bőven van viszont gyakorlata a vak lojalitással. Mármint a kormányfő iránt, aki ezzel a húzásával, mintegy mellékesen s férfiúi bosszúból, odaüzent a tőle ‘96 őszén elfordult Anna Nagyová- nakis: lám, kár volt hepciás- kodnia, hiszen ha marad, most akár ő lehetne a külügyminiszter! És akkor még mondja valaki, hogy a szlovák külpolitikának nincsenek meg a saját(os) prioritásai... Prikler László felvétele Szép remények, Lillák...
