Vasárnap - családi magazin, 1997. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1997-05-07 / 19. szám
4 1997. május 7. Háttér Mások írták Orosz-kínai stratégiai barátság A kínaiak és az oroszok sosem voltak barátok. Időnkénti egymással való koket- tálásuk mögött mindig a geopolitikai realitások keresendők, melyek keretében manőverezgetett a két nagyhatalom. A nemrég deklarált „stratégiai partnerség” kapcsán sem kell elhamarkodott következtetéseket levonni. Meg kell jegyezni, hogy a frissen aláírt orosz-kínai politikai állásfoglalás egyetlen új elemet sem hoz a két állam külpolitikai alapállásába. Akik a dokumentumba egy jövőbeli katonai, vagy he adj’ isten, politikai szövetség csíráját szeretnék belemagyarázni, alapos csalódásra számíthatnak. Oroszország még talán bele is menne egy ilyen szövetségbe, ám Peking, elsősorban ideológiai meggondolásokból, gondosan kerüli az ilyen csapdákat. Végső soron a kínai alkotmány sem teszi lehetővé az ilyen kapcsolatot. A Peking által hangsúlyozott „független" külpolitika kifejezést elsősorban úgy kell értelmezni, hogy Kína továbbra is a saját elképzelései szerint igyekszik geopolitikai céljait követni, ezért Oroszország csak rövid távon fogadható el partnerének. Ha az Amerikai Egyesült Államok pozíciója nem lenne ilyen erős, a két ország valószínűleg nem borulna ilyen nyilvánosan egymás nyakába, mint ahogyan azt Jelcin és Tiang Ce-min tették a politikai nyilatkozat aláírásakor. A két nagyhatalom azért cseresznyézik egy tálból, mivel Moszkva ellenzi a NATO bővítését, Kína pedig szeretné gyengíteni Washington befolyását. Moszkva várhatóan némely külpolitikai lépését összehangolja Peking- gel, de szorosabb együttműködésre aligha kerül sor. Az új nemzetközi „rendszer” tehát nem egyéb, mint a saját érdekek előtérbe helyezése a változó világban. Oroszország szemmel láthatóan szeretné bekapcsolni a„stratégiai partnerségbe” az ismét feljövőben levő Indiát, amivel a nehezen ellenőrizhető Kína hatását szeretné gyengíteni. A Moszkva-Peking- Delhi háromszög így bizonyos egyensúlyt teremtene az EU-USA-Japán tengellyel szemben. Ebben a versenyben azonban mindkét félnek figyelembe kellene vennie, hogy a világpolitikában az egyetlen stabilizációs tényező csak az Egyesült Nemzetek Szervezete lehet. Kína és Oroszország ezt ugyan nyilvánosan el is ismeri, de ki tudja, hogy a világszervezet új feladatát respektálja-e ajövőben. Moszkva ellenzi a NATO bővítését, Kína Wa- shington befolyásától tart. Kábítószer-eldorádó Április 22-23-án tartották a spanyolországi Alicantéban a kábítószer elleni harc európai konferenciáját, amelyen Raymond Kendall, az Interpol főtitkára bevezető beszédében arról beszélt, hogy a drogkereskedés Európában egyre riasztóbb méreteket ölt. „Európa a szintetikus kábítószerek eldorádó- jává^vált. Az európai kontinensen olyan laboratóriumok léteznek, amelyek naponta akár több száz kilogramm kábítószert képesek előállítani. Ez ellen, valamint a kábítószer-csempészet és a vele összefonódó bűnözés ellen csak egy olyan nemzetközi szervezet veheti föl a harcot, mint például az Interpol”, közölte Raymond Kendallt idézve a Le Figaro francia lap. (Práca) Phare-támogatásból nemzeti türelmetlenségre nevelés Hogyan tárgyalhatott Rákóczi Gottwalddal? Fekete Marian ___________ Nin cs új a nap alatt! Új megoldásokat, új szemléletet keresnek az új szlovák állam ideológusai, vezetői is. A meciariz- mus, mint ideológia nem létezik (inkább stílusként jelenik meg), hiszen a történelemben még nem volt olyan politikus, aki annyiszor meghazudtolta volna önmagát, mint Meciar. Szlovák politológusok, történészek, értelmiségiek figyelmeztettek (és figyelmeztetnek) arra, hogy a Szlovák Köztársaságnak nincs pozitív államalkotó, egységesítő eszméje, s hogy nem lehet államot építeni a magyarok és a csehek, az utóbbi időkben pedig a NATO és az USA iránti, mesterségesen táplált gyűlöletre. Meciar kormányának állameszméjéről sokat elárul néhány alapvető tény; a kormánykoalíció tagja az a Munkáspárt, melynek képviselői nem értették, „mit keresnek a Szlovák Nemzeti Tanácsban a magyar kisebbség képviselői”. A kormánykoalíció tagja az az SZNP is, amelynek vezetői undorodnak a magyaroktól, cigányoktól, zsidóktól, csehiektől, ruténektől. Az oktatásügyet egy ilyen párt tagja igazgatja. Slavkovská asszonyról a liberális szemléletű szlovákok 1989 előtt sem tudtak volna szépet mondani, pedig akkor még egyszerű, vallásellenes, sztálinista toliforgatóként tűnt fel. Az 1989-es fordulatot, és főként miniszteri kinevezését követően, a szlovák papok „legkivá- lóbbja”, Jozef Tiso megemlékezésein is megjelent, miként a szlovák főpapok hangadó többsége is. Ez kissé borzolta a kedélyeket. Igazán csak akkor kezdtek fázni a liberális gondolkodók, amikor a Slavkovská által igazgatott oktatási minisztérium tankönyvekkel kezdett manipulálni, s amikor Milán S. Durica „Szlovákia és a szlovákok története” című könyvét az iskolák több száz példányban kapták meg (ez véletlenül a végzős diákok létszámával egyezett, holott a minisztérium szerint nem a diákoknak, csak a tanároknak szánták). A felháborodást nem annyira a szerző személye, nem a példányszám, nem a „válogatott történelemhamisítás” váltotta ki, hanem az a tény, hogy a könyvet az oktatásügyi minisztérium adta ki, ráadásul a Phare (az Európai Unió által nyújtott pénzügyi segély) terhére, ám a Phare illetékeseinek tudta és hozzájárulása nélkül. Durica „tankönyve” a mítoszteremtő művek körébe tartozik. Ilyen volt egyébként 1990-ben az 50 ezer példányszámban kinyomtatott „Szlovák nemzet és államisága” című pamfletje is. Durica, bár professzornak titulálja magát, nem ismeri a történelmet. Felfogása szerint a szlovákok már a szlávok előtt megjelentek Közép-Európában, a történelmi szlavón királyságot, illetve szlavón bánságot Szlovákiával azonosítja, Csák Máté Trencsénben független szlovák államalakulatot teremtett, II. Rákóczi Ferenc 1704- ben formálisan is kihirdette a Tót Impériumot. Mindez hagy- ján, mert Durica úr a magyaroktól csak a történelmüket lopja el. Rosszabbul jártak a zsidók. A kiváló történész szerint a Tiso-féle szlovák fasiszta államból deportált 60 ezer zsidó még hálával is tartozik Hitler csatlósának, hiszen Mach belügyminiszter különleges humanizmusról adott tanúságot, hogy sikeresen követelte: a férfiakkal együtt deportálják a marhavagonokban feleségeiket, kiskorú gyermekeiket, csecsemőiket is. Hasonlóan cinikus felfogású könyv a Phare támogatásával két évvel ezelőtt megjelent ,A szlovák-magyar viszony, történelem és jelenkor tényekben”. A szerzők, Augustín Marko és Pavol Martinicky az önjelölt történész hű tanítványaként butítják az olvasókat. Jótéteményként tüntetik fel az 1945 utáni deportálásokat, mert még a Csehországba deportáltak is házat, földet és egyéb vagyont kaptak. A könyv szerint a szlovák kommunisták a szlovákokat nyomták el, és nem a magyarokat, mert a Csemadok tevékenységét nem akadályozták, de a Matica slovenská tevékenységét tiltották. Nyilván ezért vannak Szlovákiában „erőszakosan elmagyarított szlovákok”. A könyv szellemiségéből nem hiányzik a rasszizmus sem, hiszen a szerzők szerint a magyarok jelentős része cigány. Nem hiányoznak a hihetetlen történelmi tévedések sem: Rákóczi tárgyalt Sztálinnal, Gottwalddal és Slánskyval stb. A csúcsot mégis az jelenti, amikor a szerzők sajnálkozva állapítják meg, a szlovák-magyar lakosságcserét a magyar kormány szabotálta el, és ezért a magyar kormány vétke, hogy a kisebbségi kérdés mindmáig megoldatlan, és ma is terheli a szlovákmagyar kapcsolatokat. Nem lett volna egyszerűbb a marhavagon és a gázkamra? A Phare (tudtán kívül) talán még ezt is finanszírozná?... Lehet, hogy itt valósult meg a történelmi találkozó? A rozsnyói Rákó- czi-torony. Somogyi Tibor felvétele „A szlovák kommunisták a szlovákokat nyomták el.” Durica „tankönyve” a mítoszteremtő művek körébe tartozik. A vállalkozók jelentős részének halvány fogalma sincs arról, milyen gyilkos konkurenciaharc várható A lengyel lakosság lelkes, de keveset tud a csatlakozásról Lengyelország az eurofilek országa: egy felmérés szerint tíz lengyelből kilenc helyesli az EU-csatlakozást. Az eredmény különösen annak fényében meglepő, hogy bár az egyesült Európa gondolata a térség többi államában is népszerű, ilyen mértékű konszenzus egyetlen más országban sem tapasztalható. A lengyelek az Európai Unióért nagyon felületesen lelkesednek, a csatlakozás elsöprő támogatottsága elsősorban az ismeretek teljesTtiányából fakad- jelentette ki Jan Kulakowski, aki néhány évvel ezelőtt Lengyelország EU-nagykövete volt.- Ahogy mind világosabbá válnak az integráció következményei - amelyek nemcsak pozitívak lesznek -, úgy fog csökkenni a lelkesedők tábora is - vallja az exdiplomata. Bár a csatlakozásnak aligha lehet alternatívája, kétségtelen, hogy a folyamatnak számos vesztese lesz. A lengyel társadalomban nem tudatosodott az a tény, hogy ezek a vesztesek nem csupán a képzetlen, vidéken élő rétegek közül kerülnek majd ki. A vállalkozók jelentős részének halvány elképzelése sincs arról, milyen gyilkos konkurenciaharccal kell néhány év múlva szembenéznie. Az EU- felvétel után nehezebb lesz az orvosok helyzete is, hiszen a nyugati specialisták megkezdhetik működésüket Lengyelországban, és minden bizonnyal elcsábítják majd a legfizető- képesebb pácienseket. Hasonló Egyetlen komoly politikai erő sem ellenzi nyíltan az ország európai integrációját. nehézségekkel kell számolniuk az ügyvédeknek, a mérnököknek, a közgazdászoknak vagy a könyvelőknek is. Az eurooptimista közhangulatot érzékelve azonban egyetlen komoly lengyel politikai erő sem ellenzi nyíltan az ország európai integrációját. Ha azonban alaposabban megvizsgáljuk a Szolidaritás, a radikálisan jobboldali Lengyelország Újjáépítése Mozgalom (ROP), a Parasztpárt (PSL) vagy a lengyel katolikus egyház vezetőinek nyilatkozatait, világossá válik, hogy a lelkűk mélyén egyáltalán nem érzik feltétlenül szükségesnek a belépést. A lengyel politika jobboldaláról egyre többször hallatszanak olyan hangok, amelyek szerint az EU- felvételnek több lesz a kára, mint a haszna. Ezen politikusok a növekvő munkanélküliség, a tönkrement falvak, az országot elárasztó olcsó külföldi áruk és a megtépázott nemzeti öntudat rémképét vázolják fel. Az euroszkeptikusok érvelésükben nagyvonalúan szemet hunynak azon tény felett, hogy a kétségtelenül fájdalmas változások a lengyel gazdaság egészének versenyképességét erősítik, az uniós csatlakozás elmaradása pedig az európai fejlődés perifériájára szorítaná Lengyelországot. Az európai integráció igazi fékjei a nagyrészt még mindig állami tulajdonban lévő monopóliumok. Ezek a mamutvállalatok jóval veszélyesebb ellenzői a csatlakozásnak, mint a politikai pártok - vallja dr. Witold Orlowski, a Világbank volt munkatársa, aki jelenleg egy független gazdasági kutatóintézet vezetője. Ezek a cégek rendkívül befolyásos lobbyt alkotnak, és mindent megtesznek annak érdekében, hogy saját, rövid távú érdekeik ne sérülhessenek. - Jelenleg ezek a monopóliumok rekordbevételeket képesek elérni, ha azonban megnyílik a piac, rögtön kiderül, hogy agyaglábakon álló óriásokról van szó - érvel Orlowski. Szalal Zoltán, a Népszabadság varsói tudósítója
