Vasárnap - családi magazin, 1997. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1997-04-30 / 18. szám
12 1997. április 30. Kultúra Heti kultúra Filmbemutató A bátrak igazsága Elkészült az első film az Öböl-háborúról. Öt éve - a történelemben először, a CNN jóvoltából - a világ egyenes adásban követhette a hadi eseményeket. Ed- ward Zwick rendező ezt szem előtt tartva alkotása középpontjába nem a hadműveleteket állította, bár az első fél óra efféle látványossággal is szolgál. A bátrak igazsága elsősorban a háború részvevőinek emberi drámája. A főhős, Nathaniel Seriing ezredes (Denzel Washington) egy éjszakai tankcsatában végzetes hibát követ el: saját katonái ellen ad ki tűzparancsot. A háború befejeztével az ügyet igyekszenek eltussolni, ám az ezredest felmentik az aktív szolgálat alól, irodai munkára rendelik, a kitüntetési ügyek kivizsgálását bízzák rá. A sivatagi háborúban elesett Karén Walden (Meg Ryan) lenne az első nő, akit posztumusz Hűség-érdeméremmel jutalmaznak. Seriing feladata, hogy halálának körülményeit minél gyorsabban kutassa fel, és üsse rá a pecsétet az engedélyre. Az ezredesnek azonban feltűnik egy apróság, és mind mélyebbre ássa magát a részletekbe. Walden kapitány története - Kuroszava A vihar kapujában című emlékezetes filmalkotásához hasonlóan - a bajtársak szubjektív visszaemlékezéseiből tárul föl. Miként a japán mozidarabban, itt is ahány emlékező, annyiféle igazság. Kuroszava zsenialitása éppen abban áll, hogy a néző a film végén sem tudja biztosan, mi történt valójában, a Walden-sztori lezárásakor viszont tiszta a képlet. A hollywoodi elvárásoknak megfelelően az igazság egyértelmű, kiderítésével a főhős lelkileg megtisztul, vagyis: happy end. A film óriási érdeme, hogy szemlélete mentes a pátosztól. Azt a közismert, de háborús filmek esetén ritkán megfogalmazott igazságot sugallja, hogy ahol fegyverek ropognak, ott mindenki áldozat, még a hősök is. Heti hír Tizenötmilliót Bradnek Hollywood legszexisebb sztárja, Brad Pitt nem lazsál. Az „ügyeletes szívtiprót” - miután tavaly Oscarra jelölték és Arany Glóbuszt kapott a 12 majombeli alakításáért - elárasztották szerepajánlatokkal. Martin Brest, az Egy asszony illata és a Beverly Hills-i zsaru rendezője szerződtette új produkciója főszerepére. Brad Pitt földönkívülit alakít, aki nem érti meg, miért olyan nagy dolog embernek lenni, ezért belebújik valaki bőrébe. Mielőtt rájönne a titok nyitjára, elképesztő kalandok sorát éli át... A hírek szerint a hajdani farmerrek- lámfiú gázsija elérte pályája eddigi csúcsát: 15 millió dollárt kap az ufonauta megszemélyesítéséért. Gombár Judit: „Takarni könnyű, jól megmutatni sokkal nehezebb.” Ollóval rajzol most is Bayreuthi emlék: Gombár Judit, Markó Iván és Richard Wagner unokája, Wolfgang Wagner Szabó G. László ___________ Stí lusával, ízlésével, tudásával és elképzeléseivel Markó Iván összes produkciójában oroszlánrésze volt. 1979-től 1991-ig ő volt a Győri Balett egyetlen jelmez- és díszlettervezője. A Nap szeretteitől a Boleróig, az Izzó planétáktól a Jézus, az ember fiáig minden darabon ott volt a kézjegye. „Iszonyú nagyképűség volna, sőt egyenesen hazugság, ha azt mondanám, hogy én egyedül, önmagámból létezem. Mert Jutka nemcsak a szcenírozás- ban vesz részt. Valamilyen módon mindenben benne van, amit létrehozok. Tulajdonképpen annyira összefolyik a kettőnk munkája, hogy bizonyos elemeit magunk sem tudjuk különválasztani.” Ezek Markó Iván szavai, a Győri Balett fénykorából. Előtte Béjart- nál dolgoznak Brüsszelben, azt megelőzően Gombár Judit a Pécsi Balett jelmeztervezője. 1991-ben Markó „cserbenha- gyásos gázolással” otthagyja a Győri Balettet, és szakít feleségével, alkotótársával is. Gombár Judit azóta is hűséges az együtteshez. Ezekben a hetekben Az Operaház fantomjának kosztümjein dolgozik. A koreográfus: Libor Vaculík. Egy olyan darabról, amelyhez 127 kosztüm készül, Igazán elmondható, hogy nagyszabású. Dolgozott már hasonló produkcióban? Ilyen volt, legalább ennyire nagyszabású a Monarchia is, amely Sissiről, Erzsébet királynéról szólt, és a díszlet, valamint a jelmezek mellett a librettó is az én munkám volt. A Fantomtól azonban irgalmatlanul izgulok, hiszen ennyire korhű ruhákat, mint most, még sosem csináltam. Itt még a legapróbb csipkeszegély is korhű lesz. Ez idáig mindig stilizáltam egy kicsit és trikóra dolgoztam, hogy a mozgás, a tánc könnyítve legyen. A múlt századvég, a századforduló, a század eleje divatja számomra mindig is kedves volt. De már a Pécsi Balettnél és Béjart-nál is, majd itt, Győrben is kezdtem úgy komponálni, úgy stilizálni, hogy a táncosok mozgását, testét a lehető legjobban megmutathassam. Épp most fejeztem be egy viselettörténeti könyvet, amelynek írása közben rengeteg divattörténeti anekdotára bukkantam, és állítom, hogy olyasmi, ami a mai romantikus balettekben teljes mértékig elfogadott, a múlt században egyszerűen elképzelhetetlen volt. A comb vagy a térd például sosem látszhatott. Nekem ma már azt kell kitalálnom, hogy a meztelenséget hogyan mutassam meg a színpadon. Ami a legnagyobb kihívás egy jelmeztervező számára. Tudniillik nem lehet mezítelenül bezavarni a táncost, mert akkor mindene külön rábólint a mozgásra, viszont annak, aki nézi, mégis a meztelenség érzetét kell adnom. Nekem most a Mandarin és a Bolero egy-egy kosztümje jutott az eszembe. A legtöbbször a világítás segít, de például Az ember tragédiája kaposvári előadásán azt találtam ki, hogy horgolt, nagy szemű, teljesen aszimmetrikus fekete hálót adtam Ádámra és Évára, s bár a háló alatt volt ugyan egy testszínű trikó, a fekete annyira erősen, expresszi- ven hatott, hogy alatta a test teljesen csupasznak tűnt. Igazából ezek a „lehetetlen” megoldások töltenek el örömmel. Most viszont arra leszek büszke, hogy a Fantom összes kosztümét szinte muzeális részletességgel komponáltam meg, és mégis szabadon mozoghatnak bennük a táncosok. Az igazsághoz azonban az is hozzátartozik: a jelmezes próbákon már ollóval rajzolok. Rólam sok helyütt tudják, még Firenzében is, hogy eljön a perc, amikor fogom az ollót és az összes hibát testen korrigálom, a jelmez kifektetése nélkül. Ami a varrónők szemében, ugye, elképzelhetetlen. Én egyszerűen nekiesek a ruhának, és pillanatok alatt „helyreigazítok”. Tehát nem asztalon és snittek alapján, mert úgy sokkal könnyebb, úgy bárki meg tudja csinálni. Dug- dossák is előlem mindenütt az ollókat, mert ha elengedem magam, a végén olyan nagyra sikerülnek a lyukak, hogy másoknak kell visszatoldozni-foltozni, amit kivágok. Béjart-nak voltak annak idején hajmeresztő kérései? Soha. Azt hiszem, vele dolgoztam a legjobban, mert fantasztikus kisugárzásával és kifejező mozdulataival szinte mindent képes volt megjeleníteni. Felvitt az icipici teakonyhájába, egy valószerűtlenül beépített és berendezett padlástérbe, és ott mutatta meg, hogyan vonulnak majd a színpadon Mahler 3. szimfóniájának 4. tételére készített darabjában a hatalmas fejdíszekkel ékesített figurák. A mozgásáról tudtam, milyen ruhákról álmodik, és azóta, ha lehet, mindig csak akkor kezdek el dolgozni, ha a koreográfus már javában próbál, és látom, mit kér a táncosoktól. Stílusa, kézjegye minden kosztümről leolvasható. Még a színei is egyéniek. Én a meleg színeket szeretem. A narancssárgák, a barnák, a vörösek környékét. Azokban minden disszonancia nagyot tud csöngeni. Aztán van egy másik mániám is: a foltok. Azok is a stílusom tartozékai. Az organikus formák. Úgy vagyok velük, mint Fellini a kövér nőkkel. Szívesen mutogatom őket. Az Operaház fantomjában melyek azok a figurák, amelyek mint jelmeztervezőt a leginkább provokálják? Toműrös korról lévén szó, itt a női ruhák kívánták meg a legtöbb fantáziát. Minden nőnek „habos” lesz a hátsó fele. Megnőnek a popsik. Erotikusán és esztétikusán naggyá válnak. A díszlet is párját ritkítja majd, hiszen felfújható elemekből áll. Ilyen ötlettel még nem állt elő senki. Ez a műtyúkszem tipikus esete. Nem derülhet ki, hogy „nem igazi”. A tervezés során ugyanis gondolnom kellett arra, hogy a produkció rengeteget fog utazni, és a díszletet, hogy kevés helyet foglaljon a kamionban, jobb lesz majd összehajtani. De mondom, fent a színpadon egy „rozsdás, penészes sziklaszerűséget” lát majd a néző. Libor Vaculíkkal korábban is dolgozott már. Láthatóan jól megértik egymást. Ki is lehetne tenni kettőnk közé az egyenlőségjelet. Talán mert ugyanazokra a dolgokra képes, mint én. Az ilyen ízig- vérig színházi emberrel mindig öröm a munka. Ha kettőnk közül az egyik más irányba húz, a másik fél perc alatt visszarántja. Hetvenöt éve született Jack Kerouac, a világhírű író, Az úton szerzője, a beatmozgalom névadója A világ dicsősége múlandó, de a másság maradandó Ferencz Győző _____________ Si c transit glória mundi. Gáüás nélkül kezdhetjük nagyképű latin mondással a beatirodalom klasszikusának méltatását, hiszen ezek a társadalmi estab- lishmentet oly üdén provokáló alkotók szinte mind egyetemet végzett emberek voltak. Jól tudták, mi ellen lázadnak, miféle rendet kezdenek ki. Jack Kerouac (1922-1969) például a New York-i Columbia Egyetemre járt. Aztán alkalmilag dolgozott, beutazta az Egyesült Államokat, végül író lett. Ő volt a beatmozgalom névadója. Első regényét 1950-ben adta ki, és korai haláláig termékeny, sok műfajú szerző maradt, de nevét alighanem Az úton című regénye őrzi. Ami Allén Ginsb rg Üvöltése a költészetben, az Kerouac Az útónja a prózában: ez a két könyv a beatek két evangéliuma. Nem túlzás: a beat ugyanis nem egyszerű irodalmi mozgalom és stílusirány, hanem gondolkodásmód és életfilozófia. Amikor az amerikai beatek jelentkeztek, Angliában is feltűnt egy csoport, akiket „dühös fiatalok” néven tart számon az irodalomtörténet, ők is szép nemzetközi visszhangra leltek; ám a példádanul zajos siker, amelyet a beatek arattak, jó időre háttérbe szorított mindent. Amerika az ő vezetésükkel vette át a vezérszólamot a háború utáni világirodalomban. Legalábbis így tűnt. Saját, más törekvésű nemzedéktársaik is csak utánuk, őket követve, esedeg az általuk felvert érdeklődéstől kísérve léptek színre. Az életérzés, amelynek ilyen harsányan adtak hangot, máshol nem is születhetett meg, mint Amerikában. Ehhez olcsó kocsik, motorizált civilizáció, nagy terület, nagy mozgástér kellett, és ez utóbbiból nemcsak térbeli, hanem szellemi is. A beatek fogalmazták meg először, de mindenképpen a legnagyobb hangerővel, következésképp a leghatásosabban a másság létjogosultságát. A másságba mindenféle deviancia beletartozott, a tudatos társadalmi kívülállástól az önpusztító kábítószerezésen át a klinikai elmebajig. Az egyszerű, szelíd céltalanság is. Áz úton hősei például különösebb cél nélkül utaznak keresztül-ka- sul Amerikán, átadva magukat azoknak az élményeknek, amelyek éppen érik őket. Ahogy az várható, az ilyen irodalom nem a műgondra fekteti a hangsúlyt, nem cizellált szerkezetével és árnyalt jellemrajzaival kíván hatni. A lendületesen áradó próza prófétai hevülettel szól. Kerouac fő művét három hét alatt ütötte össze, egy hatalmas, sokméteres papírtekercset fűzve írógépébe. Laza szálait az utazás iránya köti össze. Ha irodalomtörténeti előzményeket keresünk, könnyen megtaláljuk a pikareszk regény hagyományában. A hang sem épp gyökér- telen, Henry Miller már a harmincas években hasonlóan energikus prózát írt. A cselekménynél fontosabb a hang és még fontosabb az életfelfogás, amit Kerouac így-úgy megfogalmaz. Kerouac néhány kisebb műve, verse is megjelent a mára klasszikussá vált Üvöltés (1967) című antológiában. A beatkultúra itthoni fogyasztóinak persze az amerikai beatek az apjuk nemzedéke volt, itt az apáktól tanultuk az apák elleni lázadást. Mire Kerouac, Ginsberg és a többiek hatása elért minket, ők már lassan irodalmi stílussá merevedtek. Fényük elhalványult, energiatartalékaik kimerültek. Egy részük fokozatosan kiszorult a nagyobb antológiákból, Ginsberg hírnevét szakadadan önismétlése ellenére - és joggal - fenntartja néhány korszakos költeménye. De bármennyit vesztett is frissességéből a mozgalom, az ötvenes évek második és a hatvanas évek első felét beatkorszaknak nevezzük. Az a néhány remekmű, amelyet legjobbjai létrehoztak, nem fakul. A másság maradandó.
