Vasárnap - családi magazin, 1997. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1997-01-08 / 2. szám
12 1997. január 8. Kultúra Heti kultúra ________________Heti hír___________ Me gtalált Truffaut-levelek Négyszáz csapás, Lőj a zongoristára, Jules és Jim, Bársonyos bőr és a többi a francia új hullám meghatározó filmjei. Rendezőjük, Francois Truffaut 1984-ben hunyt el. Hagyatékában negyven év levelezését találták meg, amelyet egy színésznő, bizonyos Marie-Paule André • most színpadra adaptált, a párizsi Théatre du Rond-Po- int-ben rendezett meg, éspedig Robin Renucci főszereplésével, aki egyébként cseppet sem hasonlít a filmművészhez. A levelek első darabja 1945- ből származik, a tizenhárom éves Francois élelmet és éppen borítékokat kér. Csupa- élet kiskamasz ekkor. Négy évvel később viszont már öngyilkossági kísérlet után van. A „félszabadság házában” él, azt írja: nincs családja, és soha nem is volt. „Nem rosszul nevelt gyerek voltam, hanem olyan, akit egyáltalán nem is neveltek” - írja még később az apjának rendkívül keserű sorokban. Az egyetlen család, amelyhez valamelyest tartozhatott, a Bazin família volt, André és Janine Bazin családja, két évig élt velük, közvetlenül azelőtt, hogy filmmel kezdett volna foglalkozni. A levelezés ezután is megőrzi a hajdani kamasz hangnemét. A levelek sora azzal zárul, amelyet 1983- ban írt Joséphine-hez, csaknem szerelmetes ragaszko: dással szeretett lányához. Ekkor már rákbeteg, de teli van életszeretettel.,Amikor tizenhárom éves leszel, egy csütörtöki napon együtt szökünk meg, és elmegyünk... a moziba.” A filmrendező biográfiáját tekintve forrásértékű levelezést a Hatier kiadó jelentette meg. Felhívás Csárdák, fogadók, vendéglők! Mikszáth Kálmán születésének 1997. január 16-án lesz 150. évfordulója. Az évforduló évében a Nagy Palóc emlékére és tiszteletére szülőföldjén és a tágabb hazájában jelentős rendezvények zajlanak majd: szoboravatás, emléktábla-állítás, tudományos konferenciák, tanulmányok, kötetek, irodalmi versenyek, amelyek nyomán várhatóan megnő majd a Mikszáth-olvasók népes tábora. A Palóc Társaság - mely az író szülőföldjén fő szervezője a Mikszáth-emlékév rendezvényeinek - szeretné, hogy az ünneplésbe a csárdák, fogadók, vendéglők is bekapcsolódnának! Mikszáth szeretett jókat enni. Az évek múlásával ez meg is látszott rajta. Törzshelyén, az István főherceg szálloda Mikszáth-szobájában remek vacsorákat készített a híres vendéglős, Gundel János. De a vacsoraestek jól szolgálták az írói élménygyűjtést is, hiszen a vendégek érdekes történeteket, politikai pletykákat, sok derék eszmét hordtak ide össze a sertésaprólékon, galócán, pisztrángon, ritka vadakon, szarvasokon, fajdka- kasokon, túzokokon kívül... Mikszáth Kálmánné visszaemlékezése szerint az író nagyon szerette a falusi ételeket. A fentiek alapján javasoljuk és kérjük, hogy a csárdák, fogadók, vendéglők sajátos módon: Mikszáth gasztronómiai esték, napok, hét, hetek tartásával vegyenek részt a Mikszáth-év eseményeiben, így járuljanak hozzá nagy írónk születése kerek évfordulójának méltó ünnepléséhez. Nincs kétségünk afelől, hogy kérésünk, ötletünk teljesítése szervezőjének üzleti szempontból is hasznot hozó lesz. A Mikszáth-emlékév pontos számbavétele végett kérjük: jelezzék címünkön, hogy hol, mikor s mi módon kapcsolódnak be az 1997-ben zajló évfordulós eseményekbe! Z. Urbán Aladár a Palóc Társaság elnöke Első CD-je már a kezében. Januártól a prágai Állami Operaházban énekel Garaj Éva Csak a holnap érdekel „Korán elkezdtem énekelni...” Katarina Rachel Kraichovich felvétele Szabó G. László Maurice Ravel, Benjámin Brit- ten és Leonard Bemstein dalait énekli most megjelent, első CD- albumán Garaj Éva, aki a pozsonyi Zeneművészeti Főiskola elvégzése után Kanadában és Nyugat-Európában koncertezett az elmúlt évek során. Fiatal, pályája elején tartó operaénekesnő nehezebb feladat elé nem is állíthatná magát. Ravel héber dalainak matematikai pontossága, Britten finom lírája, Bemstein ritmikai vitalitása azonban nem fog ki Garaj Éva tehetségén. Nyelvi akadályokról sem beszélhetünk a lemezt hallgatva. A héberen és az angolon kívül olaszul, franciául, németül, oroszul, szlovákul, csehül és természetesen magyarul is énekel.- Szorgalmas, amolyan magolós diák voltam mindig. Szerettem tanulni. De hogy ezen a pályán fogok kikötni, arra sokáig én sem gondoltam. Még az énektanáraim is matematika szakra küldtek, pedig tudták, hogy nincs baj a hangszálaimmal. Elég korán elkezdtem énekelni, de biztosan azért, mert a nagypapám remek tenor volt, a nagynénémnek még ma is gyönyörű a hangja, édesanyám pedig annak idején az Ifjú Szivekkel járta az országot. Gyerekkoromban operalemezeket hallgattam. A Carmen és a Hunyadi László volt a kedvencem. Még nem is jártam iskolába, amikor a Carment már betéve’ tudtam. Komlóssy Erzsébettől „kaptam” az első leckéket. Elkopott a tű is, a lemez is, annyiszor hallgattam. Ma, amikor franciául éneklem a szöveget, a magyar mondatok újra és újra visszajönnek: „Torreádor, légy bátor!” Ez most már örökre megmarad bennem. Pozsonyban, a konzervatóriumban, az éneklés mellett már komponál is Garaj Éva. A zongorázást akkor hagyja abba, amikor rájön, hogy a billentyűk jóval hosszabbak, mint az ujjai. Énektanárnője azonban nem igazán bátorítja.- Nem jósolt nagy jövőt. Féltett a pályától. Mindent megtett, hogy lebeszéljen róla. Ne gyötörd magad, nem éri meg, ehhez kötélidegek kellenek, bárhová mehetsz, csak az operaszínpadot kerüld el messziről - ilyeneket mondott, és még ennél is kiábrándítóbbakat. Csakhogy én makacs ember vagyok. Ha én a fejembe veszek valamit, arról le nem beszél senki. Bíztam magamban. Attól a perctől fogva, hogy eldöntöttem: operaénekesnő leszek, nem tudott megállítani senki. Pedig a főiskola első két éve is iszonyú volt. Még rágondolnom is rossz. Mást sem hallottam a tanárnőmtől, csak azt, hogy ez se jó, az se jó, semmi se jó. Már ott tartottam, hogy ha ez így megy tovább, akkor tényleg fel kell adnom. Valami aztán mégis visszatartott. Inkább tűrtem és szenvedtem. És akkor találkoztam Hana Stolfová-Ban- dovával, aki teljesen átformált. Mindent el kellett felejtenem, amit addig tanultam. A legelején kezdtük, de megérte. Két év után egyszer csak talpra álltam. Kievickéltem a hullámvölgyből. Négy év helyett hatot töltöttem a főiskolán, csakhogy a lehető legtöbbet tanulhassak. Diplomával a zsebében, 1992- ben olaszországi ösztöndíjat kap. Bologna mellett, Osimó- ban tanul egy évig. Háromhetenként új tanár, új órák, új dalok. Aztán kijut Montrealba, majd az egyesült államokbeli Buffalóba, ahol Benjamin Britten darabjában, a Lucrezia elrablásában a címszerepet énekli.- Majdnem egy évet Stuttgartban is eltöltöttem, Hamari Júliánál. Azt hittem, rengeteget tanulok majd tőle, hiszen elismert, nemzetközi rangú operaénekesnő. Egy nyári kurzuson ismerkedtem meg vele Budapesten. Segíteni akart, felkarolni, elindítani a pályán, ehelyett majdnem a házvezetőnője lettem. A szekrényeiben rakodtam, beavatott ügyes-bajos dolgaiba, mindent csináltam, csak nem azt, amit szerettem volna. Én lettem a legjobb barátnője, a beígért koncertekből, a nagy lehetőségekből azonban semmi sem lett. Azután, hogy hazajöttem, egy életre megfogadtam: bárhova kerülök is, mint növendék, a három lépés távolságot be fogom tartani. Bandovával nem is vagyunk nagy barátnők, de az énektechnikámon rengeteget csiszolt. Pozsonyban, a Kamaraoperában az Anna Bolena Smetonját énekelte Garaj Éva, Besztercebányán pedig az Anyegin Olgáját. Januártól még nagyobb sikert mondhat magáénak. A prágai Állami Operaház szerződtette A török Itáliában bemutatóját követően, amelyben ő volt Zaida, a cigánylány.- Ez volt a harmadik szerepem a prágai Operában. A Katja Kabanová- ban Varvarát, a Borisz Godunovban pedig Fjodort, a cár fiát énekeltem. Ez utóbbi: nadrágszerep. Nem okozott különösebb gondot, de meg kell hogy mondjam, nőként jobban érzem magam. A szerződtetésemet talán ez is elősegítette. Nem tudom... Abban viszont biztos vagyok, hogy januártól új helyzetben, új körülmények között kell maximális teljesítményt nyújtanom. Harmincévesen úgy érzem, nulláról indulok. Illetve, hogy most, Prágában kezdődik a pályám. A CD-m amolyan „belépő” mindehhez. Nagyon szerettem csinálni, hiszen tudtam, ez az első kézzelfogható tárgyi bizonyítéka annak, hogy énekesnő vagyok. Ravel, Bemstein és Britten alkotásai mellett John Alden Carpenter Gi- tanjali című dalciklusát is felénekeltem az albumra. Ez külön öröm volt számomra. Ezeket a kompozíciókat ugyanis még senki sem énekelte lemezre, én találtam rájuk Amerikában, de éveken át én is csak a kottákat lapoztam. Hosszú időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy erőt érezzék magamban az előadásukhoz. De már erre is azt mondom: ez már a múlt, és engem nem a tegnap, hanem a holnap érdekel. Hogy helyt álljak Prágában. Hogy elsajátítsam az egész mezzo-repertoárt. Hogy egyre közelebb kerüljek azokhoz a nagyokhoz, akiket én magam is nagyon szeretek. Jessie Normanhoz, Zinka Milanov- hoz, Marylin Home-hoz. Folytassam?... „Carpenter dalciklusát még senki sem énekelte lemezre.” „Mindent el kellett felejtenem...” Harvey Keitel: „Minden szerephez úgy viszonyulok, mint egy kezdő. Pedig már régóta eszem a kenyerem javát.” Tengerész volt, soha semmitől sem riad vissza Az évek csak növelik vonzerejét, hitelességét. „Tengerész voltam, semmitől sem riadok vissza”. Ma is ez a kérlelhetet- lenség tükröződik az amerikai színjátszás nagy rebellisének szemében. A mérleg másik oldalán pedig egyfajta eszközte- len szemérmesség, hallatlan egyszerűség teremti meg az egyensúlyt. Legújabban Théo Angelopoulos gyönyörű filmeposza, az Odüsszeusz tekintete hőseként utazza végig a Balkánt, a szenvedések, a testvérgyilkos háború országait Harvey Keitek A Brooklynban, lengyel apától, román anyától született és nevelkedett Keitel a jó és a rossz kettős vonzásában megrajzolt alakításaival igazolja, hogy az igényes választások színésze. „Minden szerephez úgy viszonyulok, mint egy kezdő. A szöveg analízise a színészet alapja. Az Actor’s Stúdióban csodálatos tanárom volt, Stella Adler. Az előbbi szabályt egy életre megtanultam tőle.” „Fiatal rendező színészt keres vizsgafilmjéhez.” Ezzel a hirdetéssel kezdődött Keitel, a nehéz ember hírében álló színpadi színész átpártolása a filmhez. Az illető rendező Martin Scor- sese volt. Alkotói-baráti együttműködésüket Harvey karrierje szempontjából megzavarta Róbert De Niro feltűnése, aki „eljátszotta” előle a Taxisofőrt és a Dühöngő bikát. Coppola pedig először neki adta, majd visszavette tőle az Apokalipszis most főszerepét. Scorsese 1988-ban „rehabilitálta” őt a Krisztus utolsó megkísérlésével, amelyben Júdás szerepét osztotta rá. ,A jó és a rossz harca egyidős a világgal, az ellentétes erők harcában éljük életünket, ezért hát színészként is erre a kettősségre kell hagyatkoznunk” - nyilatkozta kedvenc filmje, az Abel Ferrara rendezte Romlott rendőr hadnagy kapcsán. Vándorlások, sorozatos szakmai hullámvölgyek után a Thelma és Louise nyomozójával új korszak vette kezdetét számára. Hollywood tartózkodását a lázadó természetű színész iránt megtörte az Oscar-díjas A zongoralecke egyszerre gyengéd és brutális figurája. Harvey producernek éppoly nagylelkű, mint barátnak, ő az első, aki például hitt Quentin Tarantino tehetségében. Hasonló cinkosság fűzi a „hemoglobin költőjéhez”, mint hajdanán Scorseséhez. A Kutyaszorítóban alapozta meg barátságukat, amelyet tovább erősített a Ponyvaregény, legutóbb pedig a Négy szoba egyik epizódja. Az 56 esztendős, valójában szinte kortalan lázadó ezekben a szerepeiben is bizonyította nem akármilyen színészi erejét.
