Vasárnap - családi magazin, 1997. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1997-04-16 / 16. szám
12 1997. április 16. Kultúra Heti kultúra Filmbemutató Ragadozók Stephen Hopkins rendező leginkább olyan „klasszikus” horrorfilmek által vált ismertté, mint a Rémálom az Elm utcában 5. vagy a Mesék a kriptából sorozat három epizódja. Bár legújabb munkájának műfaji meghatározása: kalandfilm, Hopkins most sem tagadta meg önmagát. Múlt századi afrikai vadászkalandra invitálja a nézőt. A történet állítólag valós eseményeken alapszik. 1896- ban a britek - nem éppen önzetlen célból - vasúthálózatot építettek Afrika szívében. John Patterson (Val Kilmer) mérnök-alezredest azzal a céllal küldik Tsavóba, hogy hidat építsen a vasút számára. A fiatal katonatisztnek sok nehézséggel kell megküzdenie, de amire nem számított és szinte leküzdhetetlennek látszik: két óriási emberevő oroszlán garázdálkodása. A vérszomjas fenevadak rettegésben tartják a hídépítő munkásokat. A bennszülöttek nem állatnak, hanem az éjszaka démonainak, gonosz szellemeknek tariják a két oroszlánt. A sokadik áldozat, a munkálatok fennakadása után megérkezik a híres oroszlánvadász, Remington (Michael Douglas), hogy leterítse a ragadozókat... Zsigmond Vilmos szép felvételei mellett kevés jót lehet elmondani a filmről. Több hektoliter paradicsomlét, valamint öt idomított oroszlánt használtak a rendező eddigi munkáitól cseppet sem idegen véres jelenetek forgatásához. De mindezt mi végre? A természet és az ember közötti játszma - az utóbbi javára - sajnos már régen eldőlt... Val Kilmer az új „angyal” Májusban vetítik Az Angyal című filmet, a címszerepben a korántsem angyali természetű Val Khmerrel. Az új Simon Templar már a főszerep elfogadásakor botrányba keveredett. A Mindörökké Batman főszereplőjét ugyanis szerződés kötötte még egy denevérember-sze- repre. Az Angyal forgatása tavaly júliusban kezdődött, a Batman és Robin című produkcióé pedig egy hónappal később. Kilmer ultimátumot adott a producernek: várjanak a Batman forgatásával, vagy keressenek új főszereplőt. A stúdió az utóbbi megoldást választotta. Val egy-egy filmjének forgatása során több rendezőt is „elfogyasztott”. Például a Dr. Moreau szigete felvételeinek első három napja elég volt Richard Stanleynek, hogy angolosan távozzon. Kevin Janre kitartóbb volt a Tombstone - halott város forgatásán: egy hónapig tűrte a sztár allűrjeit, csak azután hagyt ott a stábot. A hírek szerint Phillip Noyce, Az Angyal rendezője mindeddig jól vi seli Kilmer hisztijeit. Nagy Natália: „Eggyel kevesebben vagyunk, de már készül az új műsorunk” Nagyon csini, nagyon baba Szabó G. László _________ Bo mba nőről énekelt a L’art pour Tart Társulatban. Hódított és hódított. Most ugyanezt teszi - máshogy. Abszurd helyett színtiszta realitás. Mancika, a Tímár Péter kreálta csinibaba a hatvanas évek szőke cirkálója. Karrierről álmodó, érzékien vo- nagló pesti lány. Cukorvatta- frizura, napszemüveg, retikül. Reszket a hold a tó vizén, ha meglátja. Epekedik minden kamasz, aki az idomait bámulja. Nagy Natália első filmszerepében rendezői telitalálat. Vonzereje akkora, hogy még a kamerát is zavarba hozza egy-egy pillanatra. Tehetségéből, mint kiderült, nemcsak az abszurdra futja. Ambícióktól és érzelmektől fűtött Mancikája utá- nozhatatlanul eredeti figura. Hogy kezdődött kettőjük története? Ült otthon Mancikára várva? Nem is tudtam róla! Fent volt nálam a barátom, beszélgettünk. Augusztus vége volt. Egyszer csak csörög a telefon, és jelentkezik egy Juhász Péter nevű ember. Azt mondja: most kapott lehetőséget, hogy forgasson, és szeretné, ha a L’art pour l’art Társulat tagjai is játszanának a filmben. Örültem, persze, hogy örültem, csak nem tudtam, kivel beszélek. Szóltam is neki, hogy ne haragudjon, nem ismerem a filmjeit, és ha lehet, küldje el a forgatókönyvet. Mire ő azt felelte: a forgatókönyv még nem készült el, de megemlít néhány alkotását. Egészséges erotika, Mielőtt befejezi röptét a denevér, Csapd le, csacsi! Én már az első címnél a fejemhez kaptam, hogy atyaúristen, hát én rosszul hallottam, hiszen Tímár Péterrel beszélek, és onnantól kezdve kénytelen voltam azt mondani, hogy látatlanban is elvállalok bármit. Annyira szeretem ugyanis a filmjeit! Később, amikor már kezében tartotta a forgatókönyvet, mi volt az első gondolata? Hogy ez az a szerep, amelyet okvetlenül el kell játszania? Tetszett a szöveg, tele volt jobbnál jobb gegekkel. Hangulata volt a történetnek. Péter tömören fogalmazott. Erőltetett, poénoskodó vígjáték helyett egy igazi szórakoztató film pergett előttem. Boldog voltam, hogy részese lehetek. Annyira ki voltam éhezve egy másfajta munkára, egy másfajta közösségre! A Társulattal nagyon sok sikert megélhettem, és a mai napig nagyon szeretem, de éreztem, hogy valami másból is merítenem kellene, mert egyre inkább apadnak az erőtartalékaim. Én csak úgy tudok energiát akkumulálni, ha egyszerre több munkát végzek. És ez az új lehetőség olyan fontossá vált számomra, mint a levegővétel. Egy nagy, frissítő szippantás. Egy ilyen film után sok mindenre fel kell készülnie. Még arra is, hogy esetleg újabb felkéréseket kap. Titkon szeretném, ha így lenne, de illúziókba azért nem ringatom magam. A filmben játszó főiskolásokkal és a többi fiatal színésszel együtt kifogtuk a szerencsénket, az biztos, a folytatásra azonban gondolni sem merek. Nagyon sok filmben feltűntek már tehetséges emberek, aztán valahogy mégis megfeledkeztek róluk. Vannak persze kivételek, akikről lehetetlen megfeledkezni. Ez majd később válhat bizonyossá. De most lépjünk vissza az időben. Hatvanas évek, világifjúsági találkozó, „édes élet” a vasfüggöny túlsó oldalán, krumplis tészta ideát. Amott a „végtelen” szabadság, itt a mosókonyha szaga. Hogy lehet ebből felkészülni? Én 1970-ben születtem, amikor Bambi helyett már Traubi- szódát árultak. A kisdobos- és úttörőmozgalom még engem is elkapott, de szerettem, mert a nagy napokon krémest kaptunk, az őrsi foglalkozások keretében pedig kirándulni vittek bennünket. A bulikon a Hungária slágereit hallgattuk, és őrületesen jól éreztük magunkat. Természetesen másfajta élményeim is voltak a szerephez. Nagyon sok filmet láttam a hatvanas évekről, és a fantáziám is rengeteget segített. Aztán a ruhák, a kellékek, a smink... ez mind-mind Mancikához vezetett. Tímár Pétertől milyen instrukciókat kapott? Épp az volt benne a zseniális, hogy szabadon hagyott bennünket. Úgy osztotta ki a szerepeket, hogy mindenki a neki leginkább megfelelőt kapta. Mindannyiunknál el tudta érni, amit akart, és a legemberibb eszközökkel. A slágerek elképesztőek voltak. A Susu bolondságon visítoznom kellett. Színtelen dallamvilág, bugyuta szöveg... valami rettenet! És mégis van valami bája a dalnak. A Te szeress legalább ugyanilyen banális, de már erősebben hat. Evetke a Besenyő családban groteszk, elrajzolt figura. Mancika szeretni való csinibaba. Színészileg melyik pólust érzi provokatívabbnak? Természetesen Evetkét. Belőle még többet szeretnék kihozni. Mancikával könnyebb dolgom volt. Anita Ekberget csodálja az Édes élet című Fellini- filmből. Ez rengeteget elárul róla. Az ilyen nőci csak kacér és kihívó lehet. Irénnel is könnyű volt megbirkóznom, pedig ő aztán egy koszlott, ledér, közönséges nőszemély. Evetkében a maflaságot, a bambaságot szeretem, színészileg ez provokál benne a leginkább, és éppen itt, ezen a ponton érzek még hiányosságokat a játékomban. Úgy érzem, még mindig nem elég humoros a figura. Most, hogy Gállá Miklós kivált a „családból”, nem lesz nehéz a folytatás? Kétségtelen: nagy vérveszteség számunkra Miklós távozása, de már mind a hárman megnyugodtunk. Volt néhány konfliktus köztünk az elmúlt egy-két évben. Ennek most vége. A Társulat viszont megmaradt, és már készül az új műsorunk. London megszerette végre Monet-t. A kiállítás ugyan kicsi - két teremben elfér mégis reprezentatív A festészet történetében nincsenek kezdetek és végek R. Hahn Veronika _______ Lo ndon és Monet kapcsolata nem volt mindig annyira felhőtlen, mint amilyennek most, a brit fővárosban őrzött valamennyi, szám szerint 25 festménye tárlatának népszerűsége alapján tűnhet. Az impresszionizmus névadója és egyik legjelentősebb személyisége 1870-ben, a francia-porosz háború elől menekülve érkezett Pissarro és Bou- din társaságában Londonba. Monet azonnal beleszeretett Turner képeibe és a ködös, szmogos, levegőszennyezett város piszkos épületeibe. Később is többször visszatért a viktoriánus Londonba, hogy megörökítse annak változatos szürkeségét, például A Temze Estminsternél című képén. London azonban kevésbé volt elragadtatva Monet-tól, és amikor az 1880-as években Európa és Amerika már lázban égett, Nagy-Britannia semmilyen érdeklődést nem mutatott iránta. Mint London délutáni lapja, az Evening Standard a kiállítással kapcsolatban felelevenítette, 1905-ben a Nemzeti Galéria kijelentette, még ha ingyen kapna is, akkor sem fogadna el Monet-fest- ményt. 1914-ben a galéria kurátora, lord Redesdale kijelentette: „Előbb tartom elképzelhetőnek, hogy a Szent Pál- székesegyházban mormon istentiszteletet rendeznek, mint hogy a Trafalgar tér szent falain belül a modern francia művészet lázadóinak munkáiból nyílna kiállítás.” Neil MacGregor, a Nemzeti Galéria jelenlegi igazgatója szerint Monet szemlélete egyszerűen nem illet bele a kuratórium által favorizált viktoriánus zsá- nerfestészet koncepciójába, az volt a benyomásuk, ez az ember nem tudott rajzolni, munkája fegyelmezetlen és formátlan. „Nem érdekelte őket, hogy Monet egy abszolút pillanatot próbált megragadni” - tette hozzá. Az első Monet-festmény 1917- ben kerülő úton, egy hagyaték részeként került a Nemzeti Galériába. A most nyílt tárlat 25 képe közül 18 közgyűjteményekben, magában a Galériában, a Taté és a Courtauld múzeumaiban található, a többit magánkollekciókból, többek között Erzsébet anya- királynétól kölcsönözték. A kiállítás kicsi - két teremben elfér mégis reprezentatív, hiszen 1860 és 1920 között minden évtizedből tartalmaz képeket, szemléltetve Monet fejlődését. A képek némelyike annyira konvencionális, hogy alig őrzi Monet kéznyomát, megjelenik azonban a párizsi Orangerie számára rendelt Vízililiomok egyike is. A kiállítás egybeesik a londoni közgyűjtemények „átszervezésével”. Mint nemrégiben nyilvánosságra hozták, 1900 lesz a mérföldkő, és az előtte keletkezett kontinentális festményeket a Nemzeti Galériában egyesítik, míg a későbbiek a Tate-ben kerülnek közös fedél alá. A Taté modern gyűjteményét az ezredfordulón a Temze déli partjára, Southwark kerületbe, egy főleg lottópénzből átalakított erőműbe költöztetik. A szisztéma nem lesz merev, éppen Monet esetében mutatkozik rugalmasság, akinek a századforduló után festett alkotásai is a Nemzeti Galériában maradnak. MacGregor szerint az új gyakorlat azt tükrözi, „London abban a kivételes helyzetben van, hogy elég nagy és elég gazdag gyűjtemények állnak rendelkezésre olyan művészek, mint Monet és Cézanne két helyen való kiállításához. Ez azt fejezi ki, hogy a festészet történetében nincsenek kezdetek és végek.” Monet mint átmeneti figura jelenik meg, aki egyaránt biztonságban érezte magát a XIX. és a XX. században, és akinek munkássága mindkét század számára kulcsfontosságú volt. Kovács Zita felvételei „Mancikával könnyebb dolgom volt” „Evetkével még nem vagyok kész”
