Vasárnap - családi magazin, 1997. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1997-04-16 / 16. szám
Kultúra 1997. április 16. Pezsgős mulatsággal ünnepelték szülőhelyén Anthony Minghellát, Az angol beteg rendezőjét Ki is volt Almásy gróf? SÁRKÖZI MÁTYÁS _______________ A rekordmennyiségű Oscar-díjat nyert film, Az angol beteg rendezőjét, Anthony Minghellát pazar pezsgős mulatsággal ünnepelték szülőhelyén, a brit partok mentén lévő Wight szigeten Olaszországból bevándorolt, fagylaltgyáros szülei, akik egyébként láthatók a filmen: a mama tangóharmonikázik, a papa tam- burán dobolja hozzá az ütemet. Minghella egyetlen bánata a szédítő sikerben, hogy a legjobb férfialakítás Oscar-díját Ralph Fien- nestől elhódította egy másik film főszereplője, az ausztrál Geoffey Rush. Mindkét szerepet valaha élt, illetve most is élő regényhősről mintázták. Rush a zongoraművész Dávid Helfgott szomorú, de happy enddel végződő történetét tálja elénk, Fiennes pedig Almásy László sivaSzerelme tárgya nem egy brit hölgy, hanem egy német repülőtiszt volt. tagkutatónknak állít emléket, úgy, ahogy azt regényében Mi- chael Ondaatje, a valóságot jóformán a felismerhetetlenségig eltorzítva megírta. A film úgy kezdődik, hogy a második világháború végnapjaiban három férfi és egy nő vesztegel egy Firenze melletti romos villában. Az emeleten haldokló, összeégett fiatalemberről csak annyit tudni, hogy angol. De amikor elmondja az életét, kiderül, hogy valójában magyar gróf, bizonyos Almásy nevezetű. A filmben ez a sivatagkutató magyar egyezséget köt a német Afrika-különítményt vezérlő Rom- mel tábornaggyal, hogy segíti a német csapatokat, ha angol szerelmének nem esik baja. A valóságban Almásy Lászlónak nem kellett külön egyezségre jutnia Rommellel, mert német őrnagyként szolgált a parancsnoklata alatt, szerelme tárgya pedig nem egy brit hölgy, hanem egy német repülőtiszt volt, akihez érzelmes leRalph Fiennes a film főszerepében veleket írt. A nők nem érdekelték. Rommel azzal bízta meg Almásyt, hogy egy Eppler nevű német kémet vigyen át háromezer kilométernyi homoksivatagon Egyiptomba. A német sivatagi járművek használhatadanoknak bizonyultak, meg kellett várni, amíg az angoloktól zsákmányolnak egy terepjárót az akcióhoz. Almásy ismerte a sivatagot, tudta, hol vannak a kutak és oázisok, sikerrel teljesítette a feladatot, és kitüntették a Vaskereszttel. Már nagyban dúlt a brit Nyolcadik Hadsereg sorsdöntő csatája Rommel egységeivel, amikor Almásy újabb feladatot kapott: mentse ki az egyiptomi függetlenségért küzdő Masri pasát, és hozza át a németekhez. Ez nem sikerült, és emiatt Rommelék ejteni kezdték a segítőkész őrnagyot. A film kapcsán a New York Times azt úja, hogy Almásy kettős ügynök volt, az oroszoknak is dolgozott. De ezt a dehonesztáló vádat a magyar sajtólevelezők már cáfolni kezdték, rámutatva, hogy Almásy nem volt kém, csak a Szahara szerelmese, aki abból élt, hogy Steyer autók elnyűhetedenségét bizonyította reklámcélból a sivatagban. Megszólalt a regényíró Ond- naatje is, és sietett hangsúlyozni, hogy Almásy pontos életrajzát nem tanulmányozta, történetét alapanyagnak tekintette, és hoz- záköltött. Rónay Gábor olyan autentikus személlyel beszélt Almásyról, aki a legtöbbet tudhatta háborús tevékenységéről. Előkerült Jean Howard, aki 1942-ben a német katonai és diplomáciai rejtjelek megfejtésével foglalkozott az e célra létesített híres Bletehley Park-i központban, és Almásyra volt ráállítva. Immár elmondható, amit kiderített: Almásy bejuttatott Egyiptomba két német kémet, Epplert és Sandstettert, akik rejtekhelyükön egy hibás rádióle- adóval bajmolódtak, majd felvették a kapcsolatot egy britellenes egyiptomi tiszttel, bizonyos An- var Szadattal (Egyiptom későbbi államelnökével), aki említi emlékirataiban, hogy a háború alatt „két ügyetlenkedő német kém élt nagylábon abból a pénzből, amit az Abwehr rájuk pocsékolt”. A két kém le is bukott hamarosan. Jean Howard érdeklődését egy életre felkeltette a Szahara-ked- velő magyar, ő fordította angolra a sivatagi expedícióról szóló Die Unbekannte Sahara című könyvét, és egy angol tábornoktól megszerezte a háborús naplóját. Az a benyomása, hogy Almásy kalandos kedvű dzsentri volt, de nem kémkedett senkinek. Almásy László Ede 1895-ben Borostyánkőn (ma Bernstein, Ausztria) nemesi, de nem grófi családban született. Grazban végezte tanulmányait, Eastboumben tanult angolul, és repülővizsgát téve pilótaként harcolt az első világháborúban. Rónay Gábor állítása szerint ő volt Károly király sofőrje, amikor a trónvesztett uralkodó megkísérelte a visszatérést, és ezért Károly grófi címmel jutalmazta. Kérdés, egy exkirály osztogathatott-e grófi címeket, különösen, ha amúgy is létezett egy Almásy grófi család? A fiatalember azután a líbiai sivatag jeles kutatója lett, részt vett egyiptomi pilóták kiképzésében, szervezte a kairói repülőtér felépítését, ami - Rónayt idézem - róla kapta az Al Maza elnevezést. Amikor kitört a második világháború, Almásy igyekezett Egyiptomban maradni. Felajánlotta szolgálatait a kairói rendőrfőnöknek, Russel pasának, aki erre a célra túl osztráknak találta őt. Erre az olaszokhoz fordult, akiknek nem kellett, mert angol kémnek vélték. így visszatért Magyarországra. Innen toborozta Rommel siavatagi segítőjének a német Abwehr. Ám állítólag maga a német tábornagy mondta neki, miután Montgomery seregei már megtépázták a dicsőségét: „Ez nem a maga háborúja, amúgy is el fogjuk veszíteni. Menjen haza Budapestre.” Almásy, a kalandos kedvű dzsentri nem kémkedett senkinek. A felszabadító szovjet csapatok Pesten letartóztatták Almásyt (ezért nem valószínű, hogy szovjet kém lett volna). A Népbíróság 1946 decemberében vizsgálta múltját az Afrika Korpsban, és felmentették. 1947-ben disszidált, 1951-ben Egyiptom meghívta a Sivatagkutató Intézet igazgatójának, de még elindulása előtt meghalt. Ha a mennyei moziban adják majd Az angol beteget, a nagy kalandornak és hősszerelmesnek ábrázolt gróf bizonyosan félrecsapja a glóriáját, és elálmélkodik. Heti kultúra Felhívás Ipolysági fórum A csölösztői újévi fórum folytatásaként 1997. április 19- én, szombaton, IPOLYSÁ- GON, a Park utcai Csemadok- házban egynapos találkozót rendezünk. A Mécs László Alapítvány és a Márai Sándor Alapítvány támogatásával szervezett fórum 10 órakor kezdődik a helyi Csemadok- házban. Program: 10.00 Köszöntő 10.05 Két előadás az új közoktatási törvénytervezettel kapcsolatosan és állásfoglalás 11.00 A Szlovákiai Értelmiség Fóruma szóvivőjének elemzése a szlovák-magyar kölcsönösségről 11.45 A Szlovákiai Magyarok Értelmiségi Fóruma szándéknyilatkozatának ismertetése és alapszabályának elfogadása 12.30 Ebéd 14.00 Vita 16.15 Az SZMÉF szándék- nyilatkozatának elfogadása és zárszó. E találkozóra minden érdeklődőt tisztelettel meghívunk. A szervezők nevében: Ádám Zita, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének pedagógiai főtanácsadója; Bauer Győző professzor, a SzlovákTudományos Akadémia Gyógyszerkutató Intézetének igazgatója; Erdélyi Géza, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspöke; Flórián Károly professzor, a Kassai Műszaki Egyetem rektora; Grendel Lajos író, a Csemadok alelnöke; Roncsol László író; Kövesdi Szabó Mária színművésznő, a Kassai Thália Színház tagja; Lénár Károly esperes, a Pro Probitate (A helytállásért)-díj 1996-os kitüntetettje; Mészáros András filozófus, a Komensky Egyetem Bölcsészkara Magyar Tanszékének vezetője; Miklós László, a SzlovákTudományos Akadémia dolgozója; Miklósi Péter újságíró; Pál- házy Béla szakorvos; Reiter István hegedűművész. K-366 Heti hír Színházi bemutató A szobádban címmel (variációk csendre és zajra) április 23- án, a komáromi Jókai Színház kamaratermében mutatja be előadását az izsai Vakló színház. Ahogy azt a darab írója és rendezője, Susek Tihamér írja a műsorfüzetben: előadásuk a „legtökéletesebb a legegyszerűbb” szellemében fogant és - amint az a variációk egyikében elhangzik - kizárólag arra törekedett (törekszik), hogy minél autentikusabbak, egyszerűbbek és őszinték legyenek. Regény A reggeli dühkitörést még a gyilkosság híre váltotta ki azon melegében, de még azok is, akiket a legjobban elragadott a hév, váltig állították, hogy csak meg akarták őket verni. Sőt, mi több: maga Suseme Ab- dala, a százéves mátriárka ajánlotta azt a csodatevő golgotavirág- és fehérürömfőzetet, amely végül is elállította Pablo Vicario hasmenését, egyszersmind felfakasztotta testvérének csobogó forrását. Pedro Vicario ekkor valamiféle éber bódulatba zuhant, a testvére pedig megkönnyebbülten, lelkifurdalás nélkül adta át magát az első álomnak. így találta őket Púra Vicario, amikor kedden hajnalban három órakor az elöljáró odavitte, hogy elbúcsúzzon tőlük. Elment a faluból az egész család, még az idősebbik Vicario lányok is, a férjükkel együtt, mert Aponte ezredes így látta jónak. Elmentek, méghozzá nagy titokban, a teljes falura kiterjedő végkimerülés oltalma alatt, miközben azok, akik ébren túléltük azt a jóvátehetetlen napot, Santiago Nasart temettük. Elmentek, az elöljáró kívánságára, hogy másutt várják meg, amíg lecsillapodnak a kedélyek, de soha többé nem jöttek vissza. Púra Vicario visszaEgy előre bejelentett gyilkosság krónikája Gabriel García Márquez 21. rész kapott lánya arcát egy ruhába bugyolálta, hogy ne Játszódjanak rajta a verés nyomai, és tetőtől talpig vörösbe öltöztette, nehogy még azt higgye valaki, hogy gyászolja a titkos szeretőjét. Mielőtt elment, megkérte Amador atyát, hogy gyóntassa meg a fiait a börtönben, de Pedro Vicario nem volt hajlandó meggyónni, és a testvérét is lebeszélte róla, azzal, hogy nincs mit megbánniuk. Magukra maradtak tehát, és mire eljött a napja, hogy átszállítsák őket Riohachába, úgy megnyugodtak és megerősödtek ártatlanságuk hitében, hogy nem voltak hajlandók az éj leple alatt távozni, mint a családjuk, hanem fényes nappal és a saját képükkel. Poncio Vicario, az apjuk nem sokra rá meghalt. ,A lelki bánat vitte el” - mondta Angéla Vicario. Miután felmentették őket, az ikrek ott maradtak Riohachában, mindössze egynapi járásra Manaurétól, ahol a család élt. Prudencia Co- tes is oda ment utánuk, és ott esküdtek meg Pablo Vicarióval, aki még az apja műhelyében kitanulta az aranyművességet, és elsőrangú ötvösmester lett belőle. Pedro Vicario, akinek nem volt se szerelme, se mestersége, három év múlva visszatért a hadseregbe, felküzdötte magát a főtörzsőrmesteri rangig, aztán egy szép reggelen elindult az őrjárattal, és valami kuplerájnótát énekelve bemasírozott a partizánok zónájába; soha többé nem kerültek elő. A legtöbb ember szerint azonban csak egy áldozata volt az ügynek: Bayardo San Román. Úgy vélték, hogy a tragédia többi szereplője méltósággal, sőt bizonyos grandezzávaí játszotta el a szerepet, amit az élet osztott ki neki. Santiago Nasar megbűnhődött a vétkéért, a Vicario testvérek bebizonyították, hogy talpig férfiak, és a megcsúfolt lány visszanyerte a tisztességét. Csak Bayardo San Románnak veszett oda mindene: ,A szegény Bayardo”, ahogy aztán éveken át emlegették. azért mégis mindenki megfeledkezett róla, egészen a holdfogyatkozásig, vagyis szombatig, amikor is az öreg Xius elmondta az elöljárónak, hogy egy zölden világító madarat látott röpködni a régi háza fölött, és arra gondolt, hogy a felesége lelke az: így követeli vissza a jogos tulajdonát. Az elöljáró a homlokára csapott, ha nem is éppen az öreg által látott vízió miatt. - A kurva életbe! - kiáltott föl. - Az a szegény ember egészen kiment a fejemből. Egy rendőrosztag kíséretében fölment a dombra: a villa előtt ott állt az autó, a teteje kinyitva, és a hálószobából egy magányos lámpa fénye szűrődött ki; de hiába kiabált, nem válaszolt senki. Úgyhogy betörték az egyik oldalsó ajtót, és végigmentek a holdfogyatkozás zsarátnokaitól megvilágított szobákon. „Olyanok voltak a tárgyak, mintha víz alatt lennének” - mesélte az elöljáró. Bayardo San Román eszméletlenül feküdt az ágyon, úgy, ahogy Púra Vicario látta kedden hajnalban: a mintás nadrágban és a selyemingben, csak épp a cipő nem volt rajta. A földön szanaszét üres üvegek, még több bontatlan üveg az ágy mellett, de ételnek nyoma sem. „Az alkoholmérgezés legutolsó fokán volt” - mondta Dionisio Iguarán doktor, aki elsősegélyben részesítette. De néhány óra alatt magához tért, és mihelyt kitisztult az agya, a tőle telhető legudvariasabb modorban kidobta őket. - Hagyjanak békén, és ne baszogassanak - mondta. - Még az apám se, azzal a veterán tökével. Az elöljáró egy drámai hangú táviratban értesítette Petronio San Román tábornokot az epizódról, Bayardo San Román utolsó mondatát akkurátusán belefoglalva. San Román tábornok, úgy látszik, szó szerint vette a fia kívánságát, mert nem ő jött el érte, hanem a feleségét és a lányait küldte el, valamint két idősebb asszonyt, akik a nővérei lehettek. Egy tehergőzösön érkeztek teljes gyászban és kibontott hajjal, fájdalmukjeléül. Mielőtt kiléptek a partra, levették a cipőjüket, és a déli naptól átforrósodott porban mezítláb mentek végig az utcán, egészen a domb tetejéig; csomókban tépték a hajukat, és olyan velőtrá- zó rikoltásokkal sírtak, hogy az már üdvrivalgásnak hatott. Én Magdaléna Olivér erkélyéről néztem őket, és emlékszem, arra gondoltam, hogy ekkora kétségbeesést csak színlelni lehet: hogy valami nagyobb szégyent takargassanak vele. (folytatjuk)
