Vasárnap - családi magazin, 1997. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1997-04-16 / 16. szám
blicisztika 1997. április 16. 9 aírják idegekkel, én egy nappal to- /ább fogom bírni. Az egyetlen dolog, ami rosszul esett és amit máig 5em tudok megérteni, az az, hogy sokan még azok közül sem támogatták az ügyet, akikért ezt az egészet végigcsináltuk. Be akartam bizonyítani, hogy a Zoboralján igenis szükség van ilyen iskolára. Az alapító bizottság tagjaival végigjártuk a vidék magyar vállalkozóit, a három nyolcosztályos alapiskola igazgatóját és a magyar községek polgármestereit. Igazolásokat gyűjtöttünk arról, hogy lenne jelentkező az iskolába, a vállalkozók meg a polgármesterek pedig később alkalmaznák a végzős diákokat. Ezeket a nyilatkozatokat már személyesen vittem el a minisztériumba. Prikler László felvételei Az alapítólevél átadása előtt egy nappal kijött Alsóbodokra két titokzatos férfi a VII. számú tanügyi hivataltól - úgymond, „megvizsgálni az épületet”. Furcsamód először a községi hivatalba tértek be tájékozódni, ahol - sajnos - szintén nem akadtam támogatókra. Aztán azért tiszteletüket tették nálam is - az épületet a pincétől a padlásig átkutatták, átböngésztek minden iratot, tervet és igazolást, mintha csak egy súlyos bűnügyben nyomoztak volna. Megtörtént például, hogy egy minisztériumi hivatalnok nem találta elfogadhatónak a tisztiorvos igazolását, mert a törvény higiéniai intézetről ír, azokat pedig közben átnevezték állami egészségügyi intézeteknek. A mutatóujjával bökdöste a papírt, úgy szótagolta: „Látja, uram, mi van itt? Hi-gi-é-ni-a!” Mit volt mit tennem, elmentem a Nyitrai Állami Egészségügyi Intézet igazgatójához, elmeséltem neki az egészet és jóformán kikönyörögtem - keressen elő valahol egy régi bélyegzőt, amin még rajta van ez a bűvös szó. aen mekeg-makog - jó né- íy képviselőtársához hason- n hanem „mindössze” tbeszól, enyhén emelt han- a, a kellős közepén szakítva be vitapartnerének a fejte- :éseit. rmészetesen, tartva magát a elkedési normákhoz, elné- >t kér, majd kifinomult írzéssel idejében megtöri a rmedt csendet, mondván: :sak egy kérdést szeretne tenni. És a türelmes jelentők kíváncsi tekintetére közteszi a minden idők legmeg- ipozottabb érvelését is el- prő kérdését: mondják már :g neki, melyik európai (...) szág kisebbségben élő nem- te élvez nagyobb jogokat a lovákiai magyaroknál?!... Látván az értetlenséget, arcán immár a titokzatos manó vi- gyorával erősít valamelyest egyértelműnek hitt fölényén s megismétli a Bölcsek Tanácsa elnökénél is (!) számtalanszor használatos, valamennyi kényes helyzetet kategorikusan megoldó-lezáró, mindenható kérdést. És vár. A kissé ingerülten reagáló el- lenvéleményeseknek újra megálljt parancsol kisiskolásként való jelentkezésével, aminek kíséretében hősünk most valósággal brillíroz: a jog és történelem mellett elkápráztató földrajzi ismereteiről győz meg bennünket, Svájc mellett jelentőségteljesen kiemelve Dél-Tirolt, ahol az ő állítását (?) igazoló tapasztalatokat szerzett. A bővített mondandót persze, harmadízben, a kérdés újrais- métlése zárja... Ekkor az események végképp váratlan fordulatot vesznek. A jobb sorsra érdemes fiatal műsorvezető (akiből még nem sikerülhetett teljesen kiölni az erkölcs illetve az önbecsülés némi igényét, s ma már valószínűleg portási teendőit látja el a TV bejáratánál) dacolva minden veszéllyel, elejt egy kósza megjegyzést, miszerint mintha eltértek volna a lényegtől, de ha már itt tartanak, ezúttal ő tenne fel egy kérdést: a tisztelt vitapartnerek szerint nem volt túlzás egyszeriben betiltani a magyar nemzetiségi iskolák bizonyítványainak két nyelven történő kitöltését?... Hiszen ez évtizedek óta (pontosabban hét Majd elválik, melyik fél, mikor, miképpen s mit feláldozva _____jut el az_____ or gazmusig... évtizede) természetes gyakorlat volt, még a totalitarizmus legsötétebb éveiben is...! Bölcs Tudor tisztában van vele, hogy rajta a világ szeme. Legalábbis a bölcseké. Bár nem éppen ő a Bölcsek Tanácsának elnöke, minden esélye megvan elnökségi taggá választására, a többi majd jön magától, lesznek még szavazások... Ellentmondást nem tűrő, kioktató hangnemben leszögezi: a jog az jog, az államnyelv az pedig államnyelv, punktum! Végezetül bölcsességének fényes bizonyítékaként negyedszer (!) felteszi az előrelátó bölcsek legbölcsebb, elcsépel- hetetlen „mentőkérdését”! Elégedetlen fejcsóválással szólni kívánó („törzskönyvezetten” szlovák!) kollégáival sajnálkozva közli a műsorvezető: az idő lejárt, talán legközelebb, a viszontlátásra... Ördög tudja, mi (és hányszor) szórakoztat bennünket az elkövetkezendő - rendszeresen közvetített - szlovák vitaműsorok keretében. Addig is „élvezzük” jogainkat! Élvezkedjünk... Egy biztos: majd elválik, melyik fél, mikor, miképpen s mit feláldozva jut el az orgazmusig... Az írás megszabott terjedelme miatt az én időm is véges. Zárógondolatként talán annyit, hogy az SzTV „népszerű” politikai műsora - kiváltképpen a tudathasadással behatóbban foglalkozó pszichiáterek, doktorandusok, valamint a kabarékedvelő vasidegzetűek számára - ínyenc csemegéül szolgálhat.
