Vasárnap - családi magazin, 1997. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1997-01-08 / 2. szám
► 1997. január 8. « 30. évfolyam Riport Az estet megtisztelte jelenlétével Anton Neuwirth vatikáni Q nagykövet is. O 32 oldalas színes magazin Heti tévé- és rádióműsor 1997. jan. 11-től 17-ig Szlovákiai magyar családi magazin . szám • Ara 10 korona Sport Hornyák Zsolt a kassai FC csapatában magabiztosan uralja a védelem bal oldalát 15 A modell végtelenül egyszerű... Szabadság a hó alatt Kövesdi Károly ____________ Ér dekes, tanulságos levelet hozott nemrég a posta. Egy kassai olvasónk hat gépelt oldalon vázolta elképzeléseit, hogyan lehetne kigyógyítani Szlovákiát a már-már krónikussá váló betegségéből, amelyet meciarizmus- nak hívnak. Olvasónk szerint a gyógymód végtelenül egyAz ellenzéki pártok többsége nem képes országban, jövőben gondolkodni.-szerű: az összes ellenzéki pártnak fel kellene adnia a szűk pártérdekeit, le kellene mondania az egyéni és csoportos ambícióiról, érdekeiről és össze kéne fognia, mert más esély egyszerűen nem létezik a DSZM- hegemónia megdöntésére. Kár, hogy helyszűke miatt nem közölhetjük a kiváló receptet, amelyet ugyan nem politikus, politológus, közíró, hanem csak egy egyszerű, ám nagyon is józan gondolkodású ember írt. S bár túl nagy újdonságot nem talált ki, hiszen valamennyien sejtjük (s a romániai példa óta a gyakorlati megvalósulás esélyét is tapasztaljuk), hogyan lehet megdönteni egy olyan uralmi hegemóniát, amely az ország lakosságának alig egyhar- madát tudja maga mögött. Sajnos, azt is tudjuk, belátható időn belül miért nem valósulhat meg ez a végtelenüFegy- szerű modell. Az ellenzéki pártok többsége (tisztelet a ritka kivételnek) nem képes országban, jövőben gondolkodni, nem hajlandó engedni a közös érdek sürgetésének, a társadalmi békéről pedig jószerivel azt sem tudja, mi fán terem. Ismerjük a baloldal kétszínű lavíro- zásait, a kereszténydemokraták nagymellényű ambícióit, a demokrata urak majdnem-de- mokrataságát, amelynek arculatára jókora szeplőket pingál a magyarfélelem, de van némi fogalmunk a Magyar Koalíció tehetetlenségéről is, elemi érdekeinket illetően. Míg a Magyar Koalíció politikusai azon meditálnak, elő kell-e venni végre (vagy legalább megtárgyalni) a közösen vállalható autonómia-modellt a parlamentben, vagy amíg a A természet téli álmát alussza. Akár az ország... MéryGáborfelvétele szlovák ellenzék kék, zöld, vagy pepita koalíciókról álmodozik, amely eleve kirekesztő alapállású, amíg a keresztény- demokraták azt hiszik, ebben az országban az elvi politizálással labdába lehet rúgni, addig miniszterelnökünk új választási modellek fabrikálásával és az elnöki poszt megszerzésének lehetséges módozataival múlatja az időt. Úgy tűnik, neki van ideje. Annyi legalábbis biztosan, amíg a tisztelt ellenzék ráébred, hogy elpackázta az egyetlen lehetőséget, amely véget vethetne a parancsuralmi „elit” országlásának és befoltozná az ország igencsak rongyos ruháját. Mert lehet, hogy jólesik a meztelen királyon él- celődni, cirkuszi trükköket játszani a parlamentben a házelnök ijesztgetésére, lehet referendumot kezdeni az elnöki választás módozatairól, de ez az onánia aligha mutat egy komoly esély felé. Lehet ugyan külön utakról álmodozni, a „minél rosszabb, annál jobb”-féle filozófiákban bízni, ám az idő szalad, s az idén nem lehet elkerülni a kenyértörést. Mert a kérdés már régóta nem az, mire képes a kormánykoalíció Szlovákia érdekében (jól tudjuk, hogy semmire), hanem mit tesz az ellenzék, amelynek, ha tetszik, ha nem, keresnie kell a megoldást, hogy ne maradjunk Európa hátulja. Felelőssége sokkal nagyobb, mint a felelőtlenül ígérgetőké. Vezércikk Kilencvenhét Miklósi Péter Nem tudom, van-e a Földön annyi mosoly meg boldogság, amennyit szóban és írásban szoktunk kívánni egymásnak Mikulástól Vízkeresztig. Sőt! Szilveszter éjszakája óta úgy érzem, mintha a legváradanabb pillanatokban egyenesen megmegszólítana az új esztendő: Üdvözletem, én vagyok a Boldog új év! Jó helyen járok? Erre azt felelgetem magamban, hogy sajnos rossz helyen jár, mert én bizony, nyilván sokad- magammal, nemigen hiszek neki, hiszen a szép sorjában s ugyancsak ünneplőben érkezett előző esztendők zöme szintén hasonló szöveggel kezdte. Hogy ő az a békés, boldog új esztendő, amelynek mintha semmi köze sem lenne az előtte érkezettekhez... Valami íradan szabály szerint valamennyi új esztendő elvárná tőlünk, hogy ne emlékezzünk az előző, avagy a még korábbi évekre; hogy legyünk inkább meghatva, elvégre az új év tisztán, üdén, magabiztosan érkezik. Viszont nekünk, a szocializmus mellkasfeszítő évtizedeiben élt, újabban pedig a nemzetállami országépítésbe csöppent nemzedéknek örökösen az az érzésünk, hogy az ún. Boldog új évek rendre röhögnek rajtunk és szaporodó ráncainkon. Az új esztendők az első napokban mindig boldognak titulálják önmagukat. Tizenkét hónappal később pedig az arcunkba vágják: Elteltünk és punktum, nem elég ennyi?! Mi pedig? Lassacskán tényleg megelégszünk ennyivel, legföljebb közhelyszerűen hozzáfűzzük, hogy az idén sem vár ránk rosszabb év a közepesnél. Remélhetőleg. S osztogatjuk meg fogadjuk az újévi jókívánságokat. Jobbára fásult arccal, konkrét hozzáfűznivalók nélkül. Tájainkon mintha egyre kevesebb embert érdekelne az a düemma, hogy mikor hozható be a Nyugat, mikor válik Európává Kelet. A többség csupán azt látja, hogy kinek-kinek egyre kevesebb krajcár kuncog a zsebében. Emberi gyarlóságunkat bizonyítandó legföljebb kárörvendünk, amikor azt olvassuk: panaszkodnak a kereskedők, hogy visszaesett a karácsonyi forgalmuk; hogy még a fenyőfaárusoknak is rossz telük volt, így most hatalmas kukákban tornyosulnak a placcokon maradt fák. A vagányabbakat kárörömmel vegyes düh inspirálja nem éppen angolkisasszonyoktól tanult tettekre: jópofa telefonokra bombaügyben, a márkásabb autók gumiabroncsainak kiszúrására, inkább Molotov-koktélra, semmint újévi petárdákra emlékeztető szerkentyűk hajigálására, év végi elszámolás helyett újévi leszámolásra. Hála a hudeci nyelvrendőrségnek, például a szabad anyanyelvhasználat jogával. Vagy kormányzati nívón a parlamenti ellenzékkel és az államfővel is. Csoda hát, ha Szlovákia az európai vonathoz eddig még csak peronjegyet sem kapott? Akaratianul is úgy érzem tehát, nyilván ugyancsak sokadmagammal, hogy valahol euroburundiban, ráadásul a nyílt pályán köszönt ránk 1997, ez a most még igencsak fiatalka új esztendő. A tavalyi, tavalyelőtti, meg a még azelőtti Újévekhez hasonlóan cinikus mosollyal szakadt a nyakunkba; jól tudván, hogy az eljövetele szükségszerű volt, s így az életünkből kirúghatat- lan. Marad tehát a Mikulástól Vízkeresztig özönlő jókívánságok kincstári optimizmusa, hogy az új esztendő nemcsak új, hanem boldog is lesz. Annyi biztos tehát, hogy a kincstárnokoknak idén is jó lesz. Az Úrnak ezerkilencszázkilencvenhetedik, esetünkben a meciari kormányzás egy újabb esztendejében. Akik viszont nem abba a szekértáborba tartoznak, azok csak annyit tudnak, hogy pár napja konokul mellénk szegődött egy újabb esztendő. Szilveszter táján kalapot emelt, postással csengettetett, üdvözlőlappal, trombitaszóval, konfettival csábított. Január második hete azonban már nem hazudik. Már nem másnapos, hanem, némi képzetferdítéssel, máshetes. Ő már mi vagyunk. NA
