Vasárnap - családi magazin, 1997. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1997-02-26 / 9. szám
Nagyvilág 1997. február 26. 7 A zsidó közösségek élete Németországban „Védjük identitásunkat” A zsidó hitközségek a hagyomány megőrzését tartják a legfontosabb feladatnak Dorothea Heintze Kereken 30 000 zsidó él jelenleg Németországban. Legtöbbjük a 65 hitközség valamelyikének tagja. Ezek a közösségek elsősorban a zsidó kultúra és hagyományközvetítésében és az emlékezet ébrentartásában látják a feladatukat. Az utcán ha zsidók után tudakozódunk, többnyire tanácstalan vállrándítás a válasz. Meglepően kevesen tudják, hogy némely német városban viszonylag jól működő zsidó gyülekezetek vannak. Ezeket persze össze sem lehet hasonlítani a háború előttiekkel. Berlinben vagy Hamburgban például több tízezer tagja volt a zsidó hitközségeknek. A zsidó kultúra és szellem akkoriban nagymértékben meghatározta a társadalmi életet. Aztán mindennek véget vetett a nemzetiszocialisták népirtása. A hitközségeket fölszámolták, tagjaikat elűzték vagy meggyilkolták. A terror több mint egy évtizedes uralma után csak vontatottan kezdődött meg az anyagi és szellemi újjáépítés, eltekintve attól, hogy sok helyen már nem is sikerült életre kelteni a régi hagyományokat: egy egész generációt kiirtottak, sok emigráns pedig megfogadta, hogy soha többé nem tér vissza a borzalmak földjére, így aztán nem csoda, hogy ma szinte minden hitközség a tagok hiányára panaszkodik. Csak az olyan nagyvárosokban, mint Berlin, München és mindenekelőtt Frankfurt, találunk működő hitközségeket és aktív hitéletet istentisztelettel és kulturális rendezvényekkel. Az e városokban lakó, összesen 27 ezernyi zsidóságnak több mint a fele a hitközség tagja, míg más városokban, például Augsburg- ban mindössze néhány százan vannak. A német egyesülést követően új perspektívák nyíltak a hitközségek előtt is, hiszen Lipcsében, Drezdában vagy Magde- burgban a zsidó kultúrának mindig nagy hagyományai voltak. A tartományi és városi hitközségek legfelsőbb szerve a Németországi Zsidók Központi Tanácsa. Ennek székhely Bönnbsti V2Iï. Itt szervezik a fontosabb akciókat, és itt adják ki a német zsidóság orgánumát, az Allgemeine Jüdische Wochenzeitungot is. Mivel a hitközségek néhány kivételtől eltekintve általában sehonnan sem kapnak anyagi támogatást, vagyis tagjaik hozzájárulásából tartják fönn magukat, sokan honorárium nélkül végzik feladatukat. Ennek az önkéntességnek az alapja a „Caritas”- ban megnyilvánuló zsidó önbecsülés. Frankfurtban már 1917 óta létezik a központi zsidó jóléti intézmény, ezt a közhasznú szövetséget a kelet-európai zsidók század eleji menekülthullámának hatására hozták létre. A jóléti hivatal ma gyermek- és szeretetotthonokat, üdülőket támogat. Michel Friedmann úrtól, a frankfurti zsidó hitközség kulturális és sajtóreferensétől azt kérdeztük, melyek az ország zsidó hitközségei előtt álló legfontosabb feladatok? Legfontosabb teendőnknek a zsidó kultúra és történelem zsidók és nem zsidók közti közvetítését tekintem. Tagjainknak lehetővé tesszük, hogy megismerkedjenek saját tradíciójukkal, a kívülállókkal pedig szeretnénk megértetni a zsidóságban lévő mást yavv különöst. Ez az „integrációs” szellemű önmeghatározás szerintem épp az asszimiláció ellentéte (ez utóbbi veszni hagyja a zsidó identitást), de ellentéte a gettósodásnak is, amely viszont csak a zsidó hagyományra támaszkodik. Csak ily módon integrálva vehetünk részt saját speciális zsidó hátterünkkel a társadalom életében, hogy aztán annak elfogadott és respektált tagjaiként hathassunk a társadalomra. Mennyiben befolyásolják a legújabb politikai események az ön munkáját?- A közelmúlt változásai természetesen nagyon mélyen érintettek bennünket, zsidókat. Nagy a kísértés, hogy csak előre nézzünk és borítsunk fátylat a múltra. Bár az a véleményem, hogy az ország minden politikai és társadalmi ereje, sőt minden egyes állampolgár egyaránt kihívás elé néz, nekünk, zsidóknak ennek ellenére bizonyosan különleges kötelezettségeink vannak. Ebben az országban senki másnak nincs annyi morális joga a tiltakozáshoz, mint a zsidóknak, ahhoz, hogy akár a legkényelmetlenebb igazságokat is kimondhassák. Ön a fiatalabb generációhoz tartozik. Van-e vagy volt-e konfliktus a nemzedékek között? Meglepően kevés. Ráadásul az ötven-hatvan évesek a holocaust miatt teljesen hiányoznak. Ennyiben a nagyon öregek és a nagyon fiatalok közti szakítás valóban radikális volt. Ráadásul nekünk, fiataloknak egész más az életfelfogásunk. Mi végérvényesen kiteregettük a kártyáinkat. Minden nehézség ellenére, amely ebben az országban a zsidóknak kijut, azt hiszem, hogy mi, fiatalok határozottabban védjük az identitásunkat. Megváltoznak-e a feladatai a jövőben? Sokkal nyitottabbaknak kell lennünk a társadalom felé. Itt, Frankfurtban például a kulturális műsoraink révén 30 000 ember került velünk kapcsolatba, zsidók, nem zsidók vegyesen. És minél több esélye van a találkozásnak, a kölcsönös megismerésnek, annál több toleranciára van remény. Ezért a legtöbb figyelmet a gyerekeink nevelésére fordítjuk. Sok gyermeki anfolya- mot szervezünk és más kezdeményezéseink is vannak. Ezenkívül támogatunk több olyan óvodát és iskolát is, ahová bármilyen felekezetitek járhatnak. Számunkra nem kétséges, hogy zsidóként való fennmaradásunk ebben az országban döntően attól függ, hogy ezek a gyerekek felnőtt korukban zsidónak vaii(haí)ják-e magukat, Minden hitközség a tagok hiányára panaszkodik. A legtöbb figyelmet a gyerekeink nevelésére fordítjuk. Prágai levél Egy vajdasági magyar ifjú lelke... CséfalvayIldikó Bevallom, keveset tudok a vajdasági magyarok életéről, múltjáról, jelenéről; soha nem is jártam azon a vidéken, s erre a napokban eljött a hegy Mohamedhez. Itt, Prágában ismerkedtem meg az első szabadkai magyarral. Érdekes módon észrevettem, hogy ugyanúgy, mint az erdélyi magyarokkal való találkozások esetében, sokkal több közös vonást találtunk egymásban, mint az anyaországi magyarokkal. Samu Jánossal a prágai Filmművészeti Akadémia Rendezői Karának felvételi vizsgáján ismerkedtem meg, melyen tolmácsi minőségben vettem részt. Előrebocsátom, hogy még sohasem találkoztam ilyen művelt, intelligens, széles át- tekintésű, jövendőbeli (vágya szerint) szakmájába ennyire beavatott 19 éves ifjút. De mivel meg vannak számlálva a soraim, a felvételi utolsó stációjáról, a szóbeli vizsgáról, s a végeredményről szólok csupán. A szóbelire, mely kimerítő, megalázó és tulajdonképpen fölösleges volt, 150jelentkezőből mindössze tizenketten jutottak el, köztük volt Samu János is. A vizsgáztató bizottság, melynek tagjai között jónevű cseh filmrendezők is ültek, egymás szavába vágásával mintha csak arra törekedett volna, hogy teljesen összezavarja a vizsgázót, s mivel soha nem hagyták, hogy befejezze válaszát egy-egy kérdésre, úgy látszott, nem is kíváncsiak a válaszaira, tudására. Vera Chytilová például vizsgáztatás közben almát evett és újságot olvasott. Végezetül közölték Jánossal a verdiktet- kivételesen még aznap este, mert csak 3 napra szólt a vízuma, s másnap reggel el kellett utaznia- hogy az övé a legjobb rövidfilm s novella; gratuláltak neki, hogy ő szerezte a legtöbb pontot, s nehogy elkeseredjen és feladja, mert nagyon tehetséges, de... előbb tanuljon meg csehül, s próbálkozzon jövőre újra. S ekkor Jánosban összeomlott minden. Mindenre számított, csak erre nem. Nem tudta felfogni, nem értette..., hiszen tavaly felvettek ugyanide egy szerb fiút, aki szintén nem tudott csehül..., hiszen a cseh nyelvtudás nem szerepelt a követelmények között, s hiába faggatott, hogy én, aki immár 16 éve itt élek Prágában, magyarázzam meg neki, mi az igazi oka... „Lehet, hogy Kafka is a valóságról írt, hiszen ez olyan abszurd, hogy minden fantáziát felülmúl” - mondta, inkább csak magának, elfogyó hangon a letaglózott szabadkai ifjú. Az úti cél: Hongkong A turizmus jegyében telik Hongkongban az idei esztendő. A kínai “öszvér éve” történelmi lesz a ma még brit koronagyarmat életében, hiszen nyáron kerül vissza a Kínai Népköztársasághoz. Ehhez kapcsolódóan rendezik meg a Látogassa meg Kínát! elnevezésű egész éves rendezvénysorozatot, amelynek látványos programjai már a múlt év elejétől csalogatják a világ minden tájáról érkező turistákat. Köztük a közép-európaiakat is, akik a Lufthansa járataival tizenöt óra alatt elérhetik távol-keleti úti céljukat. Vasárnapi pletykák zasságuk. Thierry az együtt töltött évek alatt jelentős összegeket csikart ki feleségétől, ezért kényszerült Christina az alapítvány létrehozására. Thierrynek azóta is évi 2 millió dollárt folyósítanak, többek között abból a célból, hogy Athina megtanuljon görögül, és majdan átvegye az alapítvány munkájának irányítását. Athina jelenleg Francia- országban él édesapjával, svéd nevelőanyjával, Gabyval, valamint három féltestvérével. Édes aranyeső A berlini szakácsolimpián „aranyeső” hullott az egri Kop- csi Lajos Oscar-díjas cukrászművészre. Harmincöt orhez álmodni sem lehetne megfelelőbbet! Hagyatéki zűrök Az Onassis-dinasztia utolsó élő sarja, a 11 éves Athina a világ egyik leggazdagabb kislánya. A közelmúltban az Onasszág 1100 konyhaművésze közül tíz aranyérmet ő nyert meg, különleges marcipánremekműveivel. Az egri mester - aki saját műhely híján a helyi vendéglátóipari szakközépiskolában alkot - méltán kerül majd be a Guinness Rekordok Könyvébe. sis Alapítvány hagyatéki gondnokai pert indítottak édesapja, Thierry Russel ellen, mert beleavatkozott a vagyon kezelésébe. Thierry 1984-ben vette el Christina Onassist. Felesége 1988-ban bekövetkezett halála idején már tönkrement a háÚj üdvöske a láthatáron Néhány felejthető szere- pecskét követően meglódult a 26 éves amerikai színésznő, Lisa Boyle szekere. A Baywatch és a Baywatch Nights epizódjai törték meg a jeget, s azóta egyre többen veszik észre, hogy Lisát nemcsak tökéletes alakkal és bájos arccal, hanem remek humorérzékkel és egy jó adag tehetséggel is megáldotta a sors. Nemrég a Showgirls című filmben szerepelt, hamarosan pedig szexis titkárnőként láthatjuk viszont Eddy Murphy A bölcsek kövére című filmjében. Irány az űr! " Potom százezer dollár az ára az Oli- vier Lapidus kreálta napenergiával fűtött dzsekinek. Nem éppen a „leugrom a közértbe” alkalmakra szabták, ám egy jóízű űrrepülési
