Vasárnap - családi magazin, 1997. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1997-02-26 / 9. szám
Szlovákiai magyar családi magazin 1997. február 26. • 30. évfolyam Riport 32 oldalas színes magazin Heti tévé- és rádióműsor 1997. márc. 1-től 7-ig A fővárosi illemhelyek minősége igencsak tarka képet mutat. Melléklet Vasárnap £ Nyolcoldalas, színes reklámmagazin. Építészet-lakberendezés : és sok-sok plusz.. Nem a csinovnyik militantizmusa jelenti a szabadság végét... Már a Markíza is a farkát csóválja? KÖVESD! Károly _____________ Me gint azt hittem, ebben az országban már semmi sem lep meg. Ismét rá kellett jönnöm, tévedések színjátéka az életünk. Nem is a bétéká körüli csinnadrattára gondolok, bár az is meghökkentett kissé. De arra akad magyarázat: néhány képviselő felismerte, hogy a törvény nagyon kényelmetlen lenne az ő számára is, tartozzék bár a koalíció nyájához. Hanem a Markíza esete kissé sokkolt. Nem hallgattam a kuvi- kokra, akik már régebben huhogták: na, csak óvatosan azzal a Markízával, kezdi ám az is beadni a derekát! Aztán valami mégiscsak bűzleni kezdett Dániában, különösen, amikor miniszterelnökünknek az irodalmi nyelvtől kissé elütő szóvirágát úgy kellett „ellopnia” a Nová- nak, mert szlovákiai testvére, az ugyancsak független kereskedelmi tévéadó nem merte azt lehozni. Ezen a ponton kellett volna levonni a konzekvenciát, s belátni, hogy a Markíza meglehetősen hátrébb áll merészség dolgában cseh testvérétől, amelynek igazgatója minden skrupulus nélkül „letajtrlíkoz- ta” a cseh tévétanács elnökét, jelezve, a szabadság addig ér, ameddig jogot formálunk rá. A Markíza igazgatójának elég volt egy minisztériumi osztályvezető felszólítása, hogy nevet változtasson az egyik bemondónője. (A névváltoztatásra nyilván azért volt szükség, mert kissé magyar csengésű a hölgy neve.) Ha az állampolgár számára már a neve sem fontos, azt tesznek vele, amit akarnak. Nem a Vadkerti-Vadkertiová név ragozásán, sokkal súlyosabb dolgokon múlik a szlovákiai demokrácia sorsa, mondhatná bárki. Akárki állítja, nincs igaza. Igenis, ezen múlik. Nem kell ahhoz jogásznak lenni, hogy az ember sejtse, a polgár személyiségi jogaihoz éppúgy hozzátartozik a szabad név- használat, akár a szabad nyelv- használat vagy a szabad vallásgyakorlás. A névváltoztatási parancs pedig legalább olyan abszurdum, mintha a mezőgazdasági minisztérium egyik osztály- vezetője akarná, hogy valamilyen idióta törvény szerint krumpli helyett sárgarépát egyek, vagy a közlekedési tárca valakije vonatra akarna tuszkolni, holott jobban szeretem az autóbuszt. Nem is az a megdöbbentő, hogy mit képzelnek magukról egyesek, vagy mekkora militantizmus lakozik egy-egy kultúrhivatalnok lelkében - hiszen valószínűleg nem én vagyok az egyetlen, aki az Ef úrhoz hasonlókat nyárimikulásoknak tartja -, hanem a szolgalel- kűségnek, a hasoncsúszásnak, a szervilizmusnak az a mértéke, amely tájainkon eluralkodott. Ha egy magát függetlennek és szabadnak tartó kereskedelmi tévéadó fejet hajt egy csinov- nyiknak, akkor mit várhatunk el az államitól, melyet ugyanezek a csinovnyikok felügyelnek? Igaz, azt már jó ideje nem nézem - amióta Markovicot kieb- rudalták onnan. Az ember lassan oda jut, hogy nem kapcsol be semmit, vagy, akár pár évtizeddel ezelőtt, külföldi adókat lesz kénytelen néz- ni-hallgatni, ha a rólunk szóló hírekre kíváncsi. Vagy leszokik a hírekről is, hiszen úgyis annyira hasonlítanak egymásra... Vezércikk (Újra) holtponton Miklósi Péter A nyitás nyitányának ‘89 novembere tekintendő. Megszűnt a vasfüggöny, megszűnt a Charta 77 elleni kampány, az MTV Panoráma című külpolitikai műsorának központi szidalmazása, a vallásszabadság korlátozása, s még sok olyasmi történt akkor, ami egy rendszerváltás sajátja. Úgy tűnt, hogy térségünkben örökre megbukott a kommunizmus, és a bolseviz- mus évtizedei után - a világútlevél meg az állampolgári jogon felvehető valuta révén kitárulkozott előttünk a világ. Tőlünk, aportyázó (cseh)szlo- vákiai turistáktól rettegett a békés osztrák Bürger, holott fellendítettük nála a kereskedelmet. Ezenközben nálunk is egyre szívesebben láttuk a külföldieket. Ám míg itt telelő, vagy itt vakációzó pénzes turisták után ácsingóztunk, jobbára csak ügyeskedők özönlöttek be; ráadásul nem Nyugatról, hanem Kelet felől. Jobbára ideiglenes tartózkodási szándékkal érkeztek, de itt maradtak. És itt maradnak azok is, akik mostanában, az amonnan érkezők második hullámában jönnek. Még ez sem lenne különösebb baj, ha mindez legálisan és a törvényesség szabályainak betartásával történne. Á bökkenő „csak” az, hogy a derűs turizmus és a szabad munkaerőmozgás helyett az embercsempészek, az útlevélhamisítók, a bármikor zsarolható, zavarosban halászgatók ideje jött el. így azután bőven vannak az országban ingázók, vannak beszerzők és árusítók, valutaüzérek, különböző rendű-rangú bűnözők. A keleti maffiák itt létesítenek „leány- vállalatot”, bérgyilkosságokra szakosodó ügynökséget, közben felfutóban a prostitúció, s az sem titok, hogy a fegyver- és kábítószercsempészek egyik útvonala is átvezet Szlovákián. Megannyi üzletág! Forog a pénz, a kemény valuta, míg a tényleges gazdasági élet pang. A különböző jogcímeken vagy anélkül itt forgolódó, nem tiszta szándékú külföldiek a jobb működéshez megrendelőket, üzlettársakat, bűntársakat keresnek és találnak. S amíg ők mindenüvé beépülnek, a becsületes állampolgár egyre kesergőbb. Mert hat-hét éve olyan illúziók rabja volt, hogy a rendszerváltással járó nyitásnak elsősorban bére-haszna lesz, nemcsak ára. Például a bandaháborúk formájában. Jogosan fölvetődik a kérdés: mit tesz mindeközben a kormányzat? Elsősorban a saját hatalmát szilárdítja, azokkal az eszközökkel, amelyek 1989 novembere előtt voltak honosak tájainkon. Nevezetesen: jogállamiságról beszélve sorozatosan felrúgja a törvényességet és jogokat sért. Beleértve a kisebbségi és emberi jogokat. Bűnbakkeresésben éli ki magát, közellenséget farag mindenkiből, aki nem az ő nótáját fújja. Úgy privatizál, hogy csupán a sajátjainak oszt, a többieknek (a többségnek) morzsákat se juttat. Úgy biztosítja a sajtószabadságot, hogy célirányosan megkülönböztető hirdetéspolitikát folytat és rátelepszik az adófizetők pénzén fenntartott közszolgálati médiákra; a tévé pedig - holmiféle „eltitkolt” tanúk szerepeltetésével - a titkosszolgálati panamák fórumává válik. Méghozzá nem kisebb rangú közjogi méltóság, mint az államfő ellen! A kisebbségi jogok gyakorlati szavatolása helyett nemzetiségi feszültséget szít, s kormányszinten olyasmiket blöfföl, hogy a Dél-Szlovákiá- ban élő szlovákok végveszélyben vannak. S mindezt azzal tetézi, hogy népszavazást kezdeményez Szlovákia NATO- tagságáról, noha az Észak-atlanti Szövetség meg sem invitálta soraiba országunkat. E kínos baklövés már csak hab a tortán; s az embernek akaratlanul is az a vicc jut eszébe, hogy mi a különbség Japán és Szlovákia között? Nos: Japán a mosoly országa, Szlovákia viszont kész röhej. Sajnos. A Duna, az ősi folyó tavaszt álmodik... Méry Gábor felvétele
