Új Szó, 1997. november (50. évfolyam, 252-275. szám)
1997-11-24 / 270. szám, hétfő
ŰJ SZÓ 1997. NOVEMBER 24. POLITIKA 5 Duka Zólyomi Árpád a titkosszolgálatot és a katonai hírszerzést felügyelő parlamenti bizottság kiegészítéséről Elutasítja a szemfényvesztést A titkosszolgálatot és a katonai hírszerzést ellenőrző bizottság múlt hét óta ellenzéki felügyelet alatt működhet. HORVÁTH GABRIELLA Kérdéses azonban, hogy a szlovák ellenzék nem fizetett-e ezért túl nagy árat. Feladta ugyanis jogos igényét az arányosság elvének megtartására. Duka Zólyomi Árpádot, a Magyar Koalíció frakcióvezetőjét a magyar képviselők álláspontjáról kérdeztük. Akárcsak a korábbi üléseken, a magyar frakciók múlt héten is visszavonták az ellenőrző bizottságokba jelölt képviselőikre vonatkozó javaslatot. Milyen megfontolások alapján tették ezt? Ugyanazt az álláspontot képviseltük, mint a korábbi üléseken. A házszabályból indultunk ki; az kimondja, hogy a parlamenti frakciók erőviszonyainak megfelelő arányban kell a bizottságokat létrehozni. A vita tárgyát gyakorlatilag az képezte, hogy az arányos képviselet nyolc vagy kilenc helyet jelent-e. Abból az alapelvből indultunk ki, hogy legalább négy-négy ellenzéki képviselőnek kell helyet kapnia a bizottságokban. így is engedtünk az igazunkból, hiszen a két magyar frakció egy-egy jelöltet állított. így lett volna a DU, a KDM és a DBP képviselőjével együtt 4-4 ellenzéki tagja a két bizottságnak, így jöhetett volna létre a kormánypártok és az ellenzék között az 5:4 arány. Amíg ez az arány nem lesz biztokezik, törvényellenesnek tekintjük. Nagyon hosszú vita és szavazás eredményeként ezért döntöttünk úgy, hogy mindkét javaslatunkat visszavonjuk. A szlovák ellenzéki pártok nem voltak ennyire következetesek... Sajnos. Hónapokkal ezelőtt ugyanis hallgatólagosan megegyeztünk: ha nem tudjuk keresztülvinni a bizottságok létszámának 9-re való bővítését, valamennyi ellenzéki frakció visszavonja javaslatát. Mi ezt megtettük az elmúlt ülések alatt, a többi ellenzéki frakció viszont otthagyta jelöltjeit. Az ellenzéki egyeztetések során felmerült az a lehetőség is, hogy három szlovák és egy magyar képviselőt jelölnek. Miért bukott meg ez a javaslat? Valóban voltak ilyen kísérletek. A DU-val és a KDM-mel is tárgyaltunk erről. A DU hajlott volna arra, hogy egyik jelöltjét viszszavonja, a KDM azonban mindkét jelöltjéhez ragaszkodott. Tehát mérlegelték azt a lehetőséget, hogy - a szlovák ellenzéki pártokhoz hasonlóan - hallgatólagosan elismerik a jelenlegi bizottsági arányokat, és nem vonják vissza javaslatukat? Ez a lehetőség frakcióink vitája során jelen volt, ám az a nézet győzött, hogy vissza kell vonnunk jelöltjeinket. Ha képviselőnk bekerült volna valamelyik ellenőrző bizottságba, tulajdonképpen elismertük volna, hogy a kormánykoalíciónak igaza van: vezetője azt állította, hogy tudatták önökkel: a magyar jelöltek bírják a kormánykoalíció támogatását. Igen, ezt nem tagadhatom. Valóban voltak ilyen jelzések; tudhajlandók lennének visszatáncolni korábbi álláspontjuktól, és bevonulni a jelenlegi, nyolctagú bizottságokba? Nem, ez nincs szándékunkban, és a többség véleménye is az, v v Abból az alapelvből indultunk ki, hogy legalább négy-négy ellenzéki képviselőnek kell helyet kapnia a bi- > > zottságokban. \V sítva, ezeknek a bizottságoknak a munkájában nem akarunk részt venni. A jelenlegi helyzetet, amikor a nyolctagú bizottságban a kormánykoalíció 5, az ellenzék pedig 3 hellyel rendelnem kilenctagú bizottságot kell létrehozni, hanem nyolctagút, és elfogadtuk volna az 5:3 arányt. tunkra adták, hogy a Magyar Koalíció jelöltjeit kívánják támogatni a szavazás során. Elsősorban azt szerették volna tudni, hogy milyen lesz a magatartásunk. Én azt javasoltam, hogy beszéljünk a bizottságok létszámának megváltoztatásáról, de ettől elzárkóztak. Ezek után nem reagálhattunk másként, mint ahogy reagáltunk. A DSZM és a Magyar Koalíció között hol folyt le ez a tárgyalás, és kik vettek részt rajta? Engem mint frakcióvezetőt szólított meg a parlamentben kedden Tibor Cabaj. A DSZM frakcióvezetője jelezte: több, mint valószínű, hogy a magyar jelölteket támogatják majd. Azt mondtam, hogy ezt tudomásul veszem, de csak úgy tudunk ehhez valamilyen módon viszonyulni, ha a törvényes keretek megtartásával valósul meg, tehát ha legalább kilenc tagja lesz mindkét bizottságnak. Elő is terjesztettünk egy ilyen irányú javaslatot, még a jelöltekről szóló szavazás előtt, de a kormánykoalíció elutasította. Ez adta meg az utolsó lökést ahhoz, hogy visszavonjuk jelöltjeinket. Ezek után hogyan értékelhető Csáky Pál szerdán tett indítványa, hogy ha Tibor Cabaj komolyan gondolta, amit mondott, csütörtökön szavazzanak Bugár Béla megválasztásáról? Erről nem szeretnék beszélni. Csáky Pált kellene megkérdezni, mert ő állt elő ezzel a javaslattal. Tibor Cabaj, a DSZM frakció- Értékelhetjük ezt úgy, hogy Bugár Béla szerint Csáky Pál elhamarkodottan reagált Tibor Cabaj vádjára Meglepte az SZDK javaslata ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Pozsony. Bugár Bélát, az MKDM elnökét váratlanul érte a hír, hogy az SgDK esedeg őt jelöli a Szlovák Információs Szolgálatot felügyelő parlamenti bizottságba. Ebben az ellenőrző testületben egy - az ellenzék számára fenntartott - hely még betöltetlen, mivel Ján Lángoš (DP) megválasztását a kormánykoalíció nem támogatta. Eduard Kukán, a DU elnöke szerint Bugár jelölése csupán az egyik lehetőség. Másik alternatívaként az jöhet számításba, hogy visszahívják a bizottságokból a már megválasztott képviselőiket, ha nem lesz betöltve a két ellenőrző bizottságban az ellenzék számára fenntartott valamennyi hely. Ebbőí az következne, hogy a katonai hírszerzést ellenőrző bizottság időközben független képviselővé vált tagja, Jozef Klein helyett is saját jelöltet állítanának. Az MKDM elnöke elsietettnek nevezte Csáky Pál MKDM-alelnöknek csütörtökön a parlamentben előteijesztett javaslatát, hogy pénteken szavazzanak Bugár megválasztásáról a SZISZ-t felügyelő bizottságba. Bugár szerint erre Tibor Cabajnak, a DSZM frakcióvezetőjének nyilvános vádja szolgáltatott okot. Cabaj mint ismeretes - a magyar képviselőket hibáztatta azért, mert a SZISZ-t felügyelő bizottság nem lett feltöltve. Bugár úgy vélte: Csákynak csupán annyit kellett volna mondania, hogy a magyar jelöltek megválasztására nem volt garancia. Rá kellett volna mutatnia arra, hogy a házszabály alapján az ellenőrző testületeknek 9-9 tagúnak kell lenniük. ,Az elhangzottakra reagálni kellett, Csáky Pál ezt megtette. Talán kicsit elhamarkodott reakció volt" vélte Bugár. A DU elnökének szavaira reagálva elmondta: „Jóleső érzés, hogy az SZDK hajlandó magyar jelöltet támogatni, ám látni kell azt is, hogy bizonytalan kimenetelű játékról van szó, hiszen a kormánykoalíció Pittner és Lángoš megválasztását sem támogatta." Bugár megerősítette: jelölése ügyében sem a DU, sem az SZDK nem egyeztetett a magyar frakciókkal. Az üres bizottsági hely betöltésére csak akkor lát esélyt, ha az EP képviselői Brüsszelben eredményként könyvelik majd el az ellenőrző testületek feltöltését. Kérdésünkre, hogy egyetértene-e azzal, hogy a jelenlegi taglétszám mellett is legyen magyar képviselője a SZISZ-t ellenőrző bizottságnak, Bugár így válaszolt: „Az lett volna az elegáns megoldás, ha hozzánk hasonlóan az SZDK is visszavonja jelöltjeit. Ez azonban a múlt, most új helyzetre kell reagálnunk. Az SZDK javaslata és a részünkről elhangzott indítvány után kissé megváltozott a helyzet. Erről tárgyalnunk kell." Az MKDM elnöke végezetül leszögezte: örülne, ha kimaradhatna a SZISZ-t felügyelő bizottságból, ugyanakkor lehetségesnek tartja, hogy a testületnek legyen magyar képviselője, (horváth) hogy eredeti magatartásunkon nem változtathatunk. Tehát amíg az arányosság nincs biztosítva, nem terjesztenek elő magyar jelöltet a SZISZ-t felügyelő bizottság üres helyének betöltésére? Ilyen javaslatot nem szándékozunk beterjeszteni. Az viszont nem kizárt, hogy a következő ülésen is javasoljuk a bizottságok 9 vagy 11 tagúra való bővítését. A kormánykoalíció azt állítja: az ellenőrző bizottságok ellenzéki helyeinek betöltésével teljesítette az Európa Parlament és a szlovák törvényhozás közös bizottságának egyik ajánlását. Ön szerint teljesült ez az ajánlás? A szlovák parlament nem teljesítette ezt az ajánlást, mert az szerepel benne, hogy a parlamenti pártok súlyának megfelelően kell ezeket a bizottságokat felállítani. Nem beszélve arról, hogy egyik bizottság még nem teljes. Én ilyen értelemben fogok a héten Brüsszelben fellépni. A küldöttség kormánypárti tagjai arra próbáltak rávenni bennünket, ellenzéki képviselőket, hogy Brüsszelben csak pozitív értelemben nyilatkozzunk a belpolitikai helyzetről. Ez az igény több oldalról megfogalmazódott, utoljára Jozef Šesták külügyi államtitkár részéről. Megkérdeztem tőle: mi az, amit itt pozitívan lehet értékelni? Az ilyen szemfényvesztést határozottan elutasítom. Csakis a valóságnak megfelelően tájékoztatom majd vendéglátóinkat. DBP-tanácskozás Valljon színt a kormány! Horný Smokovec. „A DBP elutasítja, hogy a Mečiar-kormány zsákmányszerző politikáját a lakosság fizesse meg" - áll a párt végrehajtó bizottságának szombati ülése után közzétett állásfoglalásban. A DBP elutasítja, hogy a DSZM képviselői ismét szavazásra akarják vinni a postai szolgáltatási díjak adójának emelését, holott azt a múlt héten már elutasította a parlament. „A kormánynak végre színt kell vallania, és meg kell indokolnia, hogy az évek óta ígért adócsökkentés helyett miért folyamodik emeléshez, vagy miért csökkenti a távfűtés támogatását" - mondta Brigita Schmögnerová gazdasági szakértő. Szerinte a költségvetési vita felszínre hozza, hogy válságba került a Mečiarkabinet gazdaságpolitikája. Schmögnerová azt sem zárta ki, hogy jövőre ideiglenes költségvetés lesz érvényben Szlovákiában. (ČTK) RÖVIDEN Egy mondat az autonómiáról Pozsony. Duray Miklós szerint a szlovák ellenzék attól tart, hogy választókat veszít, ha túlzott fogékonyságot mutat a kisebbség problémái iránt. Az Együttélés elnöke ebben látja az okát annak, hogy késik az SZDK és az MK közös nyilatkozatának aláírása. Az ütközőpontot egyetlen mondat jelenti, amelylyel a magyarok lemondanának a területi autonómiáról. „Ennek fejében helyet kapnánk a kormányban" - mondta Duray. Viszont Bugár Béla, az MKDM elnöke nem ennyire egyértelműen ítéli meg a dolgokat. „A nyilatkozatban csak létrehozandó demokratikus kormányról« esik szó" - mondta, (ú) Lépések: Csáky Pál Rudolf Filkusról Pozsony. „František Gauliedert kiebrudalták a parlamentből a DSZM elhagyása miatt, viszont Rudolf Filkus a DU-ból való távozásáért alelnöki funkciót kapott. A választások után a kormány valamennyi DU-képviselő, tehát Filkus mandátumát is megkérdőjelezte, és fél évig nyomoztatott a rendőrséggel. Úgy tűnik, hogy mindez most már nem számít" - mondta tegnap a Lépések című televíziós vitaműsorban Csáky Pál, az MKDM alelnöke. Tibor Cabaj DSZM-frakcióvezető ellenvetésképpen közölte, hogy Filkus parlamenti felszólalásai mindig korrektek voltak, és ezzel „elnyerte a kormánypártok bizalmát", (ú) Nincs kormányválság - állítja az SZNP Pozsony. Anna Malíková alelnök szerint nem lehet kormányválságról beszélni, még akkor sem, ha a nemzeti párt képviselői néhány alkalommal az ellenzékkel közösen szavaztak, és elutasították a DSZM törvénytervezeteit. Malíková sokkal inkább „a demokrácia fejlődését" látja abban, hogy „már a kormányon belül is létezik nézetkülönbség". (TA SR) Bösch: még nincs minden rendben Brüsszel. „A szlovák parlament néhány pozitív lépése még nem jelenti azt, hogy teljesültek volna a közös parlamenti bizottság ajánlásai" - jelentette ki tegnap Herbert Bösch, a testület társelnöke. Bösch mindenekelőtt a kisebbségek nyelvhasználatáról szóló törvényt hiányolja. (ČTK) Joseph Ralston a NATO-tagságról Pozsony. Joseph Ralston, az amerikai fegyveres erők vezérkari főnökei testületének elnök elutazása előtt kedvezően nyilatkozott a szlovák hadsereg felkészültségéről, ám hangsúlyozta, hogy a NATO-tagság elérése politikai kérdés. (ČTK) Befejeződött a polgármesterek tanácskozása Felhívást fogadtak el ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Kovácspatak. A Párkány melletti üdülőtelep csütörtöktől adott otthont a Régiók találkozása című háromnapos tanácskozásnak. Az érsekújvári régió magyar polgármesterei és a Csemadok területi választmánya által szervezett rendezvényen magyarországi és hazai polgármesterek, illetve az Érsekújvári járás Csemadok-alapszervezeteinek képviselői fejtették ki véleményüket a határokon átnyúló együttműködés fontosságáról, szorosabbá tételéről, valamint az önkormányzatok és a kultúra kapcsolatáról. A tanácskozáson öt képviselő: Duray Miklós, Csáky Pál, Duka Zólyomi Árpád, Szigeti László és Bárdos Gyula tájékoztatta a jelenlevőket a parlamentben történtekről és a Magyar Koalíció választási felkészüléséről. Száraz József udvardi polgármester a találkozót értékelve aláhúzta: a régió fejlődése érdekében szükséges a magyarországi és a hazai polgármesterek rendszeres találkozása, vélemény- és tapasztalatcseréje. Pénteken került sor a polgármesterek és az érsekújvári járásbeli Csemadok-vezetők tanácskozására. Ezen a jelenlevők nyilatkozatot fogadtak el. „Felhívjuk a parlament és a kormány figyelmét arra, hogy az 1998. évi költségvetés a szlovákiai magyarok kultúráját az itt élő magyarság számarányának megfelelően támogassa. A támogatás elosztása során vegyék figyelembe a szlovákiai magyarság válaszott képviselőinek véleményét. Felszólítjuk a Magyar Koalíció tisztségviselőit, hogy a jövőben is tegyenek meg mindent a szlovákiai magyarság hatékony érdekképviseletéért, és teremtsék meg a sikeres parlamenti és helyhatósági választások feltételeiť' - áll a nyilatkozatban. A tanácskozás résztvevői arra kérték a Csemadok alapszervezeteit, hogy bővítsék az önkormányzatokkal kifejtett együttműködésüket, és az évzáró közgyűléseken szenteljenek kellő figyelmet a jövő évi választásoknak. „Régiónk fejlesztésének egyik fontos eszköze a határokon átnyúló, testvérközségi kulturális és gazdasági kapcsolatok bővítése" - olvasható a nyilatkozatban, (kamoncza) Koszorúzás a 425. évforduló alkalmából Dobóra emlékeztek ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Dobóruszka. Méltó tiszteletadással emlékeztek meg tegnap délután az ung-vidéki községben Dobó István halálának 425. évfordulójáról az egykori híres egri várkapitánynak a római katolikus templomban található sírjánál. Ünnepi beszédet Ferkó Barnabás, az MKDM parlamenti képviselője mondott. Hangsúlyozta, hogy szükség van az emlékezésre, mert a jelen, a jövő csak a múltra épülve gyökerezhet, s a dicső múlt rendszeres felidézése, az abból merített erő az, ami egy nép, nemzet megmaradását garantálja. Dobó István sírján a helyieken kívül a Bodrogköz és Eger képviselői is elhelyezték a megemlékezés virágait. A Csemadok Országos Választmányának nevében Köteles László parlamenti képviselő, a szövetség alelnöke koszorúzott. Az emlékünnepség a helyi művelődési házban rendezett színes kulturális programmal zárult, (kat) SS ••• próbáltak rávenni bennünket, ellenzéki képviselőket, hogy Brüsszelben csak pozitív értelemben nyilatkozzunk a belpoliti- . . kai helyzetről. N> Somogyi Tibor felvételei