Új Szó, 1997. november (50. évfolyam, 252-275. szám)
1997-11-04 / 253. szám, kedd
8 HIRDETÉS - PANORÁMA ÚJ SZÓ 1997. NOVEMBER 4. A többség foglalkozik az elmúlással A franciák és a halál Párizs. A franciák többsége foglalkozik az elmúlás gondolatával, különösen mindenszentek ünnepe körül, de csak jegynegyedük intézkedik előre halála esetére. MTI-PANORÁMA Ez derül ki a napokban nyilvánosságra hozott közvéleménykutatási adatokból. A Figaro magazin megrendelésére készült felmérés során október első napjaiban ezer embert inteijúvoltak meg, s az eredményt halottak napjára hozták nyilvánosságra. A megkérdezettek 63 százaléka gyakran vagy némelykor gondol az elmúlásra - nőknél ez az arány 72 százalék. Ötven százalékuk mindenszentek ünnepén virágot visz elhunyt hozzátartozóinak sírjára, s ugyancsak 50 százalékuk évente három-négy alkalommal látogatja a temetőket. Mindössze 25 százalék foglalkozik azzal a gondolattal, hogy előre intézkedik halála esetére. A megkérdezettek egynegyedén Ötven százalékuk virágot visz elhunyt hozzátartozóinak sírjára. belül 49 százalék előre megszervezi a saját temetését, 38 százalékuk végrendelkezik. Végül a megkérdezettek 57 százaléka egyházi temetést igényel magának, 38 százalék a hamvasztást, 51 százalék pedig az elföldelést választja - áll az AFP jelentésében. APRÓHIRDETÉS KÖSZÖNTŐ Szeretettel köszöntjük 50. születésnapján kedves édesanyánkat és édesapánkat, BALOG JOLÁNT (szeptember 15.) és BALOG DEZSŐT (október 31.) Öt fia, öt menye, lánya és tizennégy unokája V-1946 MEGEMLEKEZES POLLÁK TIBOR (Csécsénypatony) Búcsúszó nélkül mentem el, fiatalon, harminckét évemmel. Tudtam, ha elmegyek, nagy űrt hagyok, de az emlékek közt örökké ott vagyok. Gondoljatok rám, kiket úgy szerettem, ma két éve annak, hogy a sírban fekszem. Azóta síromra hordják a virágot, nevetek legyen még sokáig áldott. Nincs nagyobb fájdalom, sokan átérezték, mint mikor a sírba teszik le gyermekét. Nem borítja annyi csillag fönt a eget, ahányszor rád gondolunk, de jó is volt Veled. Ha majd elfáradunk, lezárul könnyező szemünk, hozzád megyünk megpihenni, drága gyermekünk. Emlékét őrző családja DS-1147 MUNKÁT KERES-KLNÁL • Személyszállítást vállalunk kényelmes autóbusszal, külföldre is. Tel.: 0708/922 501, mobil: 0905 626 051 V-1933 • Dolgozzon 3 órát naponta, keressen 7 ezret havonta. Tel.: 07/533 37 25 V-1929 ADÁSVÉTEI • Kárpótlási jegyet vásárolok. Tel.: 0810/512 210 KN-318 • HASZNÁLTRUHA-KERESKEDŐK, FIGYELEM! HOLLAND kategóriájú szortírozott őszi-téli árufajták: pulóverek, kabátok, melegítő. Házhoz szállítás megoldva! Tel./fax: 0819/741 043 VS-822/1 • Kárpótlási jegyet vásárolok. Tel.: 0709/923 330 V-1793 • Eladásra kínálunk kombájnt 3 m-es kaszával, 6 m széles Sex vetőgépet, 8 soros kukoricavető gépet. Tel.: 0905/716 176 V-1902 • Eladók FAVORITOK, gyártási év 1992,1994. Tel.: 0709/522 178, 17 órától. DS-1175 • Eladó ŠKODA 120 L, továbbá MULTICAR M 22. Tel.: 0709/525 376 DS-1176 • Eladó Škoda 105 S, 120-as motorral. Jó állapotban. Ár megegyezés szerint. Tel.: 0708/922 031 V-1942 A WHO jelentése Eltűnik a lepra? Washington. Az emberiség már majdnem legyőzte a leprát: eddig több millió leprabeteget sikerült három gyógyszer kombinációjával meggyógyítani az elmúlt tíz évben. A nyolcvanas évek közepén még világszerte tizenkétmillió leprabeteget tartottak számon. Számuk jelenleg egymillió - közölte ez Egészségügyi Világszervezet (WHO). A WHO szerint a betegséget 2000-ig teljesen meg lehet szüntetni. 1985-ben még százhuszonkét országból jelentettek tízezer lakosra több mint egy leprabeteget; ma ezen országok száma csupán ötvenöt. A WHO lepraprogramjának igazgatója szerint az idő meglehetősen rövid, ha a 2000-es határidőt tartani akatják. Ezért sem a kormányok, sem az egészségügyi hatóságok nem késlekedhetnek, mivel ezt a lehetőséget - mint mondja - nem szabad elszalasztani. (MTI) • Fejőstehenek eladók, valamint vemhes üsző. Tel.: 0709/584 012 V-1937 • Fejőstehenek és hízósertés eladó. Tel.: 0709/901 98 V-1944 • Eladók törzskönyvezett berni pásztorkutyakölykök, kitűnő szülőktől. Tel.: 0819/973 57 KN-366 • SZILÁGYI DIVAT Bőrdzsekik, bőrkabátok, bőrnadrágok és mellények nagy választékával várjuk kedves vásárlóinkat. Győr, Bajcsi-Zs. u. 38, (a Centrum Áruház mellett) Tel.: 06-30/560 738 DS-1178 VEGYE S • Redőnyök most megrendelhetők kedvezményes áron. Ergolex. Tel.: 0819/964 25 VS-726 • Bőrkabátokat festésre és javításra átveszünk a GYŐRI CENTRUM ÁRUHÁZ emeletén. Kedden és csütörtökön 13-tól 17 óráig. DS-1177 KÖZLEMÉNY • Győry Attila Ütközés c. új könyvének bemutatója és az író-olvasó találkozó a következő helyszíneken lesz: november 6. (csütörtök) 17 óra - Komárom, Kultúra könyvesbolt (Madách Posonium), november 7. (péntek) 17 óra Párkány, városi könyvtár. Szeretettel várunk mindenkit, akit érdekel irodalmi életünk új alkotása. K-946 KULTÚRA • A BUDAPESTI VIDÁM SZÍNPAD bemutalja NEIL SIMON: FURCSA PÁR című VÍGJÁTÉKÁT parádés szereposztásban: Oliv - VOITH ÁGI Florence - PÉCSI ILDIKÓ Mickey - FARAGÓ VERA Manolo - CSONKA ANDRÁS (PICI A FAMÍLIÁBÓL) Vera-PÁLOS ZSUZSA Jesus - BOROS ZOLTÁN Rendezte: PÉCSI ILDIKÓ Gondol a jövőre? Kapcsolódjon be Ön is a játékba, amelyben nyereménysorsolással a következő díjakat nyerheti: 1. díj: Citroen Saxo 2. díj: 100 000 korona 3. díj: 50 000 korona 4-10. díj. 10 000 korona Ha van a Postabank Rt-nél betétkönyve, tegyen rá egy összegben legalább 5000 koronát. Ha még nincs nálunk betétkönyve, elegendő, ha nyit egyet legalább 5000 korona alapbetéttel bármelyik postahivatalban vagy a Postabank Rt. bármelyik fiókjában vagy kirendeltségén. A betétkönyv nyereménysorsolásba való bekerülésének feltétele: a betétet 1997.XI.1. és 1997.XII.15. közölt helyezi el a bankban és ettől a naptól kezdve 1997.XII.31-ig nem vesz ki róla pénzt. Vagy: Vesz egy Postabak Betéti Jegyet 1997.XI.1. és 1997.XII.15. között bármelyik postahivatalban vagy a Postabank Rt. bármelyik fiókjában vagy kirendeltségén legalább 5000 korona értékben. Ha 5000 koronánál nagyobb édékű betéti jegyet vásárol, automatikusan többször is bekerül a nyereménysorsolásba. A nyerteseket a Postabank Rt.-ben sorsoljuk ki közjegyző jelenlétében. A sorsolás eredményét a napilapok közlik, valamint megtalálhatóak lesznek minden postahivatalban és a Postabank Rt. valamennyi kirendeltségén és fiókjában 1998.1.15-ig. A nyeremények adó alá esnek. POŠTOVÁ BANKA A TE BANKOD Bankfiókok : Pozsony, nám. SNP 35, Besztercebánya, Lazovná 5, Dunaszerdahely, Hlavnú 676/70, Komárom, Damjanich u., Kassa, Škultétyho 1, Losonc, ul. Bazovského, Nyílra, Sládkovičova 1, Poprad, Drevárska I, Eperjes, ul. Hlavná 114, Trencsén, nám. Sv. Anny 23, Zsolna, Na priekope 19 Kirendeltségek : Pozsony. Karloveská 34, Gorkého 3, Vlastenecké nám,_- 5-ös számú postahivatal, Ľ Fullu 3, Čachtická 25 - Récse, Besztercebánya, Horná I , Sečovce, nám. Cyrila a Metoda Žiar nad Hronom, nám. Matice slovenskej 17 Kereskedelmi kirendeltségek : a Szlovák Köztáisaság postahivatalai Külképviselet : Postabank Rt„ Bécsi képviselet, Postpassage Schwedenplatz, Fleischmarkt 19, A-1010 Wien, tel. 0043-1 -532 25 71 VK-923 WjjVf mm Külföldi kereskedelmi vállalat felvesz: BENZIN KŰT-VEZETŐT AJOl a pozsonyi és a nagyszombati körzetbe. SLOVEN5KO Követelményeink: • • • • legalább középfokú végzettség, számítógép-kezelési ismeretek, 40 éves korhatár, magas színvonalú önálló és felelősségteljes munkavégzés, továbbá felvesz TÖLTŐÁLLOMÁS-KEZELŐT Követelményeink: • • • • Jelentkezésüket rövid szakmai önéletrajz mellékelésével 1997. november 15-ig a következő címen várjuk: MOL Slovensko s.r.o., P.O. BOX 61, 820 09 BRATISLAVA VK-938 középfokú végzettség, 35 éves korhatár, a számítógép-kezelési ismeret előnyt jelent, ontossáa és meabízhatósá lel: 07/5238 262 Időpont és helyszín: 1997. november 10.19 óra KOMÁROMI VMK, 1997. november 11.19 óra PÁRKÁNYI VMK. Jegyek a nagy érdeklődésre való tekintettel a helyszíneken vásárolhatók! VIDÁMAN A „VIDÁM"-MAL! KL-950 • Neves budapesti művészek fergeteges előadása: KELLÉR-HORVÁTH-SZENES: A Szabin nők elrablása zenés vígjáték két részben. Szereplők: Bányai Márton MAKAYSÁNDOR Borbála, a felesége GALAMBOS ERZSI Etelka, a lánya TEREMI TRIXI Szilvási Béla PÁL ATTILA Irma, a felesége KOVÁCS ZSUZSA Raposa Bogdán BENKÓCZY ZOLTÁN Reggigi Fridolin SZIRTES GÁBOR Szendeffi Endre BOZSÓ JÓZSEF Róza LEHOCZKY ZSUZSA Rendezte: Kovács Zsuzsa Bemutató előadás először POZSONYBAN, az ISTROPOLIS kultúrpalota nagytermében. 1997. november 24.19 óra. Jegyelővétel a helyszínen, az ISTROPOLISBAN, illetve a CSEMADOK városi választmányán Jégh Izabellánál. Tel.: 07/364 440, mobil: 0903/457 773, hétfőn, szerdán és pénteken 17-től 19 óráig. Ismét egy feledhetetlen est Velünk! KOM-ART műsorszervező iroda. KL-956 Prievozská 14/A Bratislava Hotel Astra VI. emelet, 612-es ajtó tel.: 07/ 5238 262 5238 332 fax: 07/5238 331 Hirdessen Ön is nálunk!