Új Szó, 1997. november (50. évfolyam, 252-275. szám)

1997-11-17 / 264. szám, hétfő

10 GAZDASÁG ÉS FOGYASZTÓK - HIRDETÉS ÚJ SZÓ 1997. NOVEMBER 18. Bebetóval a Világ Kupáért Rio de Janeiro. A dél-ame­rikai labdarúgó-bajnokcsa­pat, a Cruzeiro jócskán meg­erősödött a december má­sodikai Világ Kupa-mérkő­zésre, amelyen az immár hagyományos helyszínen, Tokióban a BL-győztes Bo­russia Dortmund lesz az el­lenfél. A brazil klub részéről bejelentették, hogy leszer­ződtettek három játékost, akik között a világbajnok Bebeto személyében egy igazán nagy klasszis is talál­ható. A 33 éves Bebeto egy héttel azután kötelezte el magát Cruzeiróhoz, hogy a La Corunától visszatért ha­zájába a Vitoria együttesé­hez. (m) Változott a színhely Párizs. A Nemzetközi Öttu­sa Szövetség úgy döntött, hogy elveszi Franciaország­tól a jövő évi világbajnokság rendezési jogát - adta hírül az AFP. Az 1998-as vb lebo­nylításával Mexikót bízták meg. A sportág nemzetközi szövetsége szerint a francia Emilé Jarrot főszervező által elkészített tervek nem voltak megfelelőek, így 1998. július 27. és augusztus 2. között a közép-amerikai ország ad­hat otthont a világbajnok­ságnak. (m) Bécsi meghívó a magyaroknak Bécs. Bécsben közzétették annak a téli, labdarúgó te­remtornának a csoportbeosz­tását, amelyre meghívást ka­pott két élvonalbeli magyar gárda, a Ferencváros és az Ujpes csapata is. A két ma­gyar együttes december 26. és január 5. között a Rapid Wien, az Austria Wien, a Sturm Graz, a Mödling, a Vienna és egy bécsi klubválo­gatott társaságában lép pá­lyára a 38. alkalommal kiírt bécsi teremtorna keretében. A szervezők nem titkoltan a 2004-es Európa-bajnokság közös megrendezésére való pályázat sikerének elősegíté­se érdekében küldtek meghí­vót magyar csapatoknak is. A Ferencváros az A-csoportba került, ahol a Rapid, az Aus­tria és Bécs klubválogatottja lesz az ellenfele. A B-cso­portban az Újpesti a Sturm, a Mödling és a Vienna ellen mérkőzik majd. (m) Bognár-vereség a vb-döntőben Budapest. Pretoriában el­maradt a magyar vonatkozá­sú szenzáció, miután Bognár László kikapott a WBU, a Boksz Világunió égisze alatt rendezett harmatsúlyú vi­lágbajnoki döntőben. Amagyar sportoló a WBU bajnokaként hívhatta ki a dél-afrikaiak világbajnokát, Cassius Baloyit, akit 8000 lelkes néző buzdított a szom­bati összecsapáson. A küzde­lem a hatodik menet végéig kiegyenlített volt, a hetedik menetben azonban Baloyi egy testre mért ütéssel pad­lóra küldte Bognár Lászlót, aki felállt és folytami akarta a küzdelmet, a dél-afrikai veze­tőbíró azonban a magyar profibokszoló technikai K.O.­vereségét hirdette ki. Bognár László amatőr pályafutása alatt ötször volt magyar baj­nok, s két éve versenyez pro­fiként, utóbbi minőségében az eddig vívott 20 mérkőzé­se közül a mostanin kapott ki először, (m) Az olaszok, belgák és a horvátok a világbajnokságra Panaszkodnak a bíróra Urbán Flóriánt -(fehér mezben) Belgrádban is sokszor átjátszották a gyors és technikás jugoszláv tá­madók (Fotó: ČTK/AP) Labdarúgó világbajnoki pótselejtezőn: Jugoszlávia-Magyarország 5:0 (3:0) Elmaradt a csoda... Pozsony. Szombat délután Belgrádban került sor a franciaországi labdarúgó vb-re való kijutásért vívott jugoszláv-magyar pótse­lejtező visszavágójára. ÚJ SZÓ-ÖSSZEÁLLÍTÁS Miután az Üllői úton lejátszott első mérkőzésen Jugoszlávia 7: l-re nyert, a magyar váloga­tott célja nem lehetett más, mint a tisztes helytállás, azaz az újabb nagy különbségű vereség elkerü­lése. Nem sikerült... Az eredmény azt jelenti, hogy a csoda elmaradt és Jugoszlávia válogatottja minden megerőlte­tés nélkül jutott be a jövő nyári világbajnokság 32-es döntőjébe. A magyar válogatott jobban sze­repelt, mint az első meccsen, ám ismét bebizonyosodott, hogy a futballban Jugoszlávia jelenleg jóval nagyobb játékerőt képvisel, mint Magyarország. A még sú­lyosabb vereség elkerülésében döntő szerepe volt Babos kapus­nak, aki számtalanszor bravúrral hárított. A mérkőzésnek annyira egyér­telmű lefolyása volt, hogy kár ró­la írni. Nézzük a gólok sorrend­jét - 17. perc: a 16-os oldalán Sztojkovics végezhetett el sza­badrúgást, az átívelés elszállt Babos előtt, és Milosevics köz­vetlen közelről becsúszva juttat­ta a labdát a magyar kapuba. 44. perc: Sztojkovics átverekedett a jobb oldalra, és beadását a 11-es pont magasságából Mijatovics lőtte a jobb sarokba. 45. perc: Keresztúri az alapvonal közelé­ben ellökte Mijatovicsot és a megítélt büntetőt maga a sértett vágta hatalmas erővel a bal felső sarokba. 70. perc: Sztojkovics 35 m-es indítását Szavicsevics Mijatovicshoz továbbította, a csatár kicselezte Babost, és ele­gánsan a bal sarokba emelt. 89. perc: a nagyszerű formában ját­szó Mijatovicsot szöktette Drulo­vics, Mijatovics egyből a kapu fe­lé indult, és a kifutó kapus mel­lett a kapuba gurított. Befejezte­tett... A találkozót 55 000 néző előtt a török Metin vezette. Sárga lap: Drulovics, Keresztúri, Kuttor, Urbán. Jugoszlávia: Kralj (Leko­vics)-Mirkovics, Djukics, Mi­hajlovics, Djorovics-Sztojkovics, Jokanovics (Drulovics), Brno­vics- Milosevics (Petrovics), Szavi-csevics, Mijatovics. Ma­gyarország: Babos- Sebők, Ürbán, Mracskó, Szlezák (Lip­csei)- Kuttor, Illés (Horváth), Halmai, Keresztúri- Kovács (Há­mori), Dombi. Az edzők mondták - Szlobodan Szantracs (Jugoszlávia): „A két mérkőzés bebizonyította, hogy a jugoszláv labdarúgás jelenleg magasabb szinten van, mint a magyar. A visszavágó előtt az je­lentette a legnagyobb nehézsé­get, hogy a budapesti eredmény ellenére is maximális erőbedo­básra késztessük a játékosokat." Csank János (Magyarország): „Azt kívánom, hogy a franciaor­szági világbajnokságon is olyan eredményeket érjenek el a jugo­szlávok, hogy nyugodtan néz­hessünk a tükörbe és elmond­hassuk: klasszisokból álló csa­pattól kaptunk ki. Nagyon nehéz volt a mostani mérkőzés után, hiszen az otthoni eredmény utá­ni stressz miatt a játékosok a fel­készülés első három-négy napjá­ban csak kóvályogtak. A jelenle­gi magyar gárda képes arra, hogy egyenrangú félként száll­jon szembe az európai átlagcsa­patokkal. Velük kell felvenni a versenyt. Sajnos, létezik egy olyan kaszt, amelybe nem tu­dunk bekerülni. Más kérdés, nem lett volna szabad összesen 12 gólt kapni Mijatovicséktól. A magyar labdarúgók gondjai nem képességbeli hiánnyal, hanem pszichés okokkal magyarázható. Szombaton két saját szögletünk­ből kaptunk két gólt, holott min­denki tudta, mi a teendő, amikor megindul a jugoszláv kontratá­madás..." Csank szerint a két vereség elle­nére nem szabad eltemetni a magyar labdarúgást. „Egy szint­re elértünk, a csoportunkban a második helyen végeztünk. Ez a válogatott Ausztria, Szlovákia és a többi hasonló erejű csapat el­len bárhol, bármikor képes meg­felelő eredményt elérni. Tudo­másul kell venni, nem vagyunk a futballban nagyhatalom" - jelez­te a szakember, akinek a szerző­désejövő nyárig szól. ÚJ SZÓ-ÖSSZEÁLLlTÁS Pozsony. A jugoszláv-magyar világbajnoki pótselejtezőn kívül még három meccset játszottak, s eldőlt, hogy az olaszok, a horvá­tok, a belgák is ott lesznek a jövő évi világbajnokságon. OLASZORSZÁG-OROSZORSZÁ G 1:0 (0:0), Nápoly, 75 000 né­ző, gólszerző: Casiraghi (53.). Az első meccsen 1:1 volt az ered­mény. Csak a második félidőben sikerült megtörni az oroszok el­lenállását. Többen úgy vélték, Maidini edző 0:0-ra adott ki pa­rancsot. Ő viszont azt állítja, szó sem volt ilyesmiről, Ovcsin­nyikov kapus jól védett, két alka­lommal is parádézott. UKRAJNA-HORVÁTORSZÁG 1:1 (1:1),. Kijev, 70 000 néző. Gólszerző: Sevcsenko (4.), ill. Boksics (27.). Az első meccset a horvátok nyerték 2:0-ra. Folya­matosan szakadó esőben játszot­ták a mérkőzést. A 21 éves Sevcsenko korai gólja után a horvátok nem követték el azt a bakit, hogy továbbra is csak vé­dekezzenek, így Boksics egyenlí­tett. Az első 45 percben a hazai­ak állandóan rohamoztak, Ko­szovszkij gólt is rúgott, de azt a norvég Pedersen játékvezető nem adta meg. Szabó József, az ukránok szövetségi kapitánya: „Játékvezetői hiba fosztott meg bennünket a továbbjutástól..." Miroslav Blazsevics, a horvátok edzője mondta: „Arra vagyok a legbüszkébb, hogy szinte hiba­mentesen futballoztunk. Har­minc éve vagyok edző, de soha ilyen kiélezett mérkőzésen nem ültem a kispadon. Szerencsénk van Pedersen döntése kapcsán, de végül is korrekt volt az ítélet." BELGIUM-ÍRORSZÁG 2:1 (1:0), Brüsszel,. 38 000 néző. Góllövők: Oliveira (25.), Nilis (67.), ill. Hougton (58.). Az első meccsen 1:1 volt az eredmény. A vendégek tíz játékossal fejezték be a mér­kőzést, mert a csereként pályára lépett Connoly megütötte Ver­heyent, s kiállították. A hajrában a vendégek kapujukhoz szegez­ték a belgákat, mindent meg­próbáltak. - Az osztrák bíró, Benkő nem adott meg egy tizen­egyest a javunkra - kesergett McCarthy ír szövetségi kapi­tány. - Büszke vagyok a küz­denitudásunkra, ez erőt ad a folytatásra. Georges Leekens, a belgák szövetségi kapitánya: „Tökéletes célfutballt játszot­tunk. Ha nem is látványosat, de eredményeset. A gond ott volt, hogy túlzottan sok magas lab­dával operáltunk, az ilyesmi pe­dig nem hasznos a brit stílus el­len." (sr) BAJNOKI PONTOKÉRT KÉZILABDA RÖPLABDA Női Extraliga, 8. forduló: Chirana Prema Bratislava­Duslo Šaľa 25:24 (15:10). Leg­eredményesebbek: Prekopová 9/1, Edlerné 8/2, ill. Vlčková 7/3, Dubajová 5, 500 néző, Partizánske-Prešov 30:27 (15:12), Valachová 10/1, Tomašovičová 10/2, ill. Goldo­vanská 7/2, Juračková 5, Glankovičová 5,150 néző. Férfi Extraliga, 9. forduló: Ko­šice-Bardejov 26:20 (16:7), Jančík 7, Martanovič 6, ill. Zápach 6, Blažejčík 5, 500 né­ző. Pieš-ťany-Pov. Bystrica 25:20 (14:12), Grúň 7, Palec 6, Bartek 4, ill. Rogyjonov 6, Trabelssie 4, Band'úr 3, 300 né­Női I. liga, 6. forduló: iSlávia UK-Pezinok 3:0, Žilina-Senica 3:1, STU Bratislava-Snina 1:3, Doprastav-Poprad 3:0, Nitra­Žiar 3:0, Doprastav-Snina 3:1, Žilina-Pezinok 0:3, STU Bratisl­ava-Poprad 1:3. Férfi I. liga, 6. forduló: VKP Bratislava-Zilina 3:0, Detva- Pú­chov 1:3, Dubová-Zvolen 3:0, Humenné-Ravijoma 3:0, Nitra­Košice 3:1, Saľa-Prešov 0:3, Inter-Hriňová 3:0. TEK E Női I. liga, 6. forduló: Zlaté Klasy-Vrútky 12:10 t Lokomotí­va-Spoje 19:13, V. Sariš-Burda 4:18, Saľa-Piešťany 12:10, Sp. N. Ves-Sučany 18:4. (sr) SPORTFOGADÁS A ŠPORTKA 46. játékhete I. hú­zásának nyerőszámai: 20, 26, 31, 34, 35, 38; pótszám: 16. II. húzás: 17, 24, 26, 27, 41, 42; pótszám: 2. LEHETÖSEG-szám: 012891. A MATES 46. játékhe­tének nyerőszámai: 4, 12, 13, 17, 32. A KENŐ 10 szombati sorsolásának nyerőszámai: 20, 21, 23, 26, 27, 31, 35, 40, 42, 45, 48, 49, 51, 59, 60, 68, 69, 70, 75, 77. A magyar ÖTÖSLOTTÓ 46. játék­hetének nyerőszámai: 13,44,47, 79, 81; JOKER-szám: 102036. A magyar HATOSLOTTÓ nyerőszá­mai: 7, 12, 24, 25, 44, 45; pót­szám: 22. (TASR+TXT) Tizennégy mérkőzést játszottak az észak-amerikai profi jégkorong NHL-ben: Martin Brodeur kapus ismét jeleskedett Keenan döntetlennel kezdett MTI-JELENTES New York. Nagyüzem volt a hét­végén a kanadai-amerikai profi jégkorongbajnokságban, az NHL-ben, melynek egyik legis­mertebb edzője, Mike Keenan visszatért a kispadra. A St. Louis Bluestól az elmúlt idényben me­nesztett szakember a Vancouver Canucks alkalmazottja lett. Keenan elsőként a közép-európai idő szerint szombat hajnalban, az Anaheim Mighty Ducks elleni mérkőzésen dirigálta új csapatát. A Vancouver egy értékes döntet­lennel távozhatott a Hatalmas Kacsák otthonából. Ezen a mér­kőzésen ütötte idénybeli első gólját a Canucks orosz csatára, Alekszandr Mogilnij, aki pénz­ügyi nézeteltéréseit csak az el­múlt héten rendezte klubjával, következésképpen csak azóta játszhat ismét. Kevésbé volt sikeres a Tampa Bay Lightning új vezetőedzőjé­nek, Jacques Demers-nek a be­mutatkozása. A Montreal Cana­diensszel 1993-ban Stanley Ku­pát nyert szakvezető debütálása nem sikerült: a Villámok hazai jé­gen szenvedtek sima vereséget a New York Islanderstől. Két eddig gyengébben szereplő csapat, a San Jose Sharks és a Florida Panthers kölcsönös já­tékoscseréket hajtott végre. A Cápák egy jövő évi elsőkörös amatőr játékos kiválasztásának jogáért (draft) odaadták a 22 éves orosz Viktor Kozlovot a Pár­ducoknak. A 32 éves Dawe Lowryért pedig egy ötödik körbé­li játékosfoglalás jogát adta a San Jose. A legutóbbi játéknapon a New Jersey Devils idegenben 3:2-re verte a Buffalo Sabres csapatát. Az „Ördögök" sorrendben hato­dik bajnoki győzelmüket aratták. Az egygólos siker egyik fő részese a kapus Martin Brodeur volt, aki 22 lövést hárítva sorozatban tize­dik alkalommal volt győztes csa­pat tagja. A hazaiak mindent megpróbáltak a vereség elkerülé­se érdekében. Egy perccel a befe­jezés előtt, 3:l-es Devils-előnynél Dominik Hašek kapus helyére újabb mezőnyjátékos korcsolyá­zott a jégre, de Michal Grošek nyolc másodperccel a végső du­daszó előtt már csak szépíteni tu­dott. EREDMÉNYEK: Florida-Phila­delphia 2:5, New Jersey-Co­lorado 4:1, NY Rangers­Pittsburgh 3:1, Tampa Bay-NY Islanders 1:4, Anaheim- Van­couver 3:3; Buffalo-New Jersey 2:3, NY Islanders-Florida 0:1, Montreal-Washington 2:3, San Jose-Phoenix 2:3, Los An­geles-Dallas 1:5, Edmonton­Calgary 2:2, Toronto-Pittsburgh 0:5, St. Louis-Detroit 5:2, Boston-Ottawa 3:3. lamie Langenbrunner (balról), a Dallas csatára ütötte a vendégek második gólját a Los Angeles-Dallas (1:5) találkozón (ČTK/AP)

Next

/
Thumbnails
Contents