Új Szó, 1997. szeptember (50. évfolyam, 201-224. szám)

1997-09-20 / 216. szám, szombat

POLITIKA ŰJ SZÓ 1997. SZEPTEMBER 20. Súlyos vasúti baleset London. Hat halálos áldo­zata.és 170 sérültje van an­nak a súlyos vonatszeren­csétlenségnek, amely teg­nap délután történt London nyugati részén. A baleset Southall városrészben kö­vetkezett be, amikor a lon­doni Paddington állomásra tartó Intercity expressz nagy sebességgel belerohant egy tehervonatba. Az ütközést az első jelentések szerint robbanás és tűz követte. A tűzoltók órákig küszködtek, mire a kocsiban rekedt 16 utast kora estére ki tudták menekíteni. (MTI) Feljelentették a kormányfőt Varsó. A Szolidaritás Vá­lasztási Szövetség (AWS) tegnap feljelentést tett Wlodzimierz Cimoszewicz kormányfő ellen. A varsói katonai ügyészséghez be­nyújtott dokumentumban az AWS azt vetette a mi­niszterelnök szemére, hogy államtitkot hozott nyilvá­nosságra, s azt választási kampánycélokra használta fel. A vád Cimoszewicz szerdai rádiónyilatkozatá­val függ össze, amelyben a kormányfő azt állította, hogy a Nyugat félelmeit az AWS győzelmétől a lengyel hírszerzés értesülései is megerősítik. A miniszterel­nök tegnap nyilatkozatot tett az ügyben a sajtónak, s határozottan leszögezte: semmiféle államtitkot nem árult el. Szerinte az inter­júban az ún. „fehér hírszer­zésre" hivatkozott, amely­nekjelentései a médiában megjelenő nyilvános hírek és információk elemzésén alapulnak. (MTI) Wlodzimierz Cimoszewicz (Arch.-fotó) Klausék népszerűbbek Prága.Csehországban az utóbbi két hónapban 9 szá­zalékkal nőtt a Václav Klaus vezette kormányba vetett bizalom - derült ki abból az országos felmérés­ből, amelyet szeptember közepén készített a prágai Közvéleménykutató Intézet (IWM). Míg júliusban a la­kosság 26 százaléka bízott a hárompárti koalícióban, addig szeptemberben már 35 százalék. (ČTK) Honfoglalási emlékmű Ungvár. Magyar honfogla­lási emlékmű felállítását is engedélyezi az ukrán fővá­rosban az a rendelet, ame­lyet a kijevi polgármesteri hivatal adott ki a főváros területén létesítendő em­lékhelyek és emléktáblák elhelyezési rendjéről. A ki­jevi vezetés ezzel eleget tett Göncz Árpád magyar köztársasági elnök honfog­lalási emlékművel kapcso­latosjavaslatának, amelyet tavaly novemberi kijevi lá­togatása során tett. (MTI) Time magazin: a walesi hercegnő a baleset idején terhes volt Kihallgatták Diana hercegnő testőrét Párizs/Washington. Tre­vor Rees-Jones, Diana her­cegnő brit testőre tanú­ként való első, tegnapi ki­hallgatásán nem emléke­zett a tragikus párizsi au­tóbaleset körülményeire. MTI-HlREK Csupán arra emlékezett, hogy a Ritz hotel kijáratánál négyen - a walesi hercegnő, Dodi al-Fayed, az autót vezető Henri Paul és ő ­beszálltak a Mercedesbe, és el­indultak. Hogy ezután mi tör­tént arról, legalábbis egyelőre, semmit nem tud mondani. A vizsgálóbíró kérdésére viszont közölte, hogy a Mercedest veze­tő Henri Paul viselkedése szá­mára „nagyon jónak" tűnt, sem­mi különösre nem emlékszik. (A többszöri vizsgálat bebizonyí­totta, hogy ebben az időpontban a sofőr már erősen ittas volt.) Egyértelműen megerősítette, hogy a luxusszállóból távozva az úticél Al-Fayed párizsi ma­gánlakása volt, amely a Diadalív közelében található. A tanú a vizsgálóbírói meghallgatás so­rán meglehetősen elfáradt. Csak három nappal korábban tért esz­méletre, és állapota az elszenve­dett sérülésekhez képest a várt­nál gyorsabban javult. Francia neurológusok szerint a brit test­őrnél is tapasztalt részleges em­lékezetkiesés igen gyakori az arc- vagy fejsérülést szenvedet­teknél. „Az idő múlásával az em­lékképek többnyire előjönnek, de ehhez akár 12-15 hónap is szükséges. Bizonyos esetekben viszont az amnézia végleges le­het. A vizsgálóbíró jelezte: a ké­sőbbiekben szeretné megismé­telni a kihallgatást. Diana hercegnő a baleset idején hathetes terhes volt. Ezt a Time magazin e héten megjelent szá­mában írta, s az írásból az AFP idézett tegnap. A hetilap szerint a Dianát intenzív kezelésben ré­szesítő orvoscsoport egyik tagja közölte velük: az egyik mentős elmondotta neki, hogy a herceg­nő félig önkívületi állapotban, kezének egy mozdulatával jelez­te állapotát. A brit igazságügyi Arafat nyomban „trükknek" nevezte az egyezséget Kiköltöztették a házfoglalókat MTI-TUDÓSÍTÁS Jeruzsálem. Az izraeli rendőr­ség csütörtök este kiköltöztette azt a 3 zsidó családot, amelyek a hét elején foglaltak el több házat Kelet-Jeruzsálem egyik, arabok lakta negyedében. Arafat pa­lesztin vezető nyomban „trükk­nek" nevezte azt az egyezséget, amelynek alapján a kilakoltatás­ra sor került. A rendőrök minden feltűnés nél­kül, a hátsó ajtókon keresztül tá­volították el a házfoglalókat, a­kik semmilyen ellenállást nem tanúsítottak. Helyüket 10 zsidó szeminarista foglalta el, akiket az izraeliek őrző és karbantartó személyzet gyanánt küldtek oda, a palesztinok viszont arab földet elfoglaló telepeseknek te­kintik őket. Ez a csere - a házfoglalók diákok­kal való felváltása -, valamint az ingatlanokhoz fűződő zsidó tu­lajdonijogok megőrzése volt a lé­nyege annak a kompromisszu­mos megállapodásnak, amelyet a kiköltöztetés előtt néhány órá­val az izraeli kormány illetékesei és a házfoglalási akciót finanszí­rozó amerikai zsidó milliomos, Irving Moskowitz kötött. Arafat erre regálva jelentette ki, hogy az intézkedés csak „trükk". Az izraeli kormányfő szóvivője közölte, hogy Netanjahu üdvö­zölte a kormány jogászai és Moskowitz által kidolgozott megállapodást. Moskowitz a­zonban továbbra is azt tervezi, hogy a vitatott ingatlanok körüli telken 72 lakásból álló zsidó la­kótelepet építtet fel Tegnap Hebronban az izraeli katonák gumibotokkal kerget­ték szét a zsidó telepesek akciói ellen tiltakozó palesztin tünte­tőket. Jelentések szerint ismét rendkívül kiéleződött a helyzet a térségben. Több személy súlyosan megsebesült Mostari robbantás orvosi iroda, amelyet a herceg­nő boncolásával megbíztak, nem kívánta kommentálni a ma­gazin értesülését. Először vett részt tegnap nyilvá­nos közszereplésen a walesi her­ceg azóta, hogy volt felesége, Dia­na elhunyt. Károly trónörökös egy manchesteri gyermekjóté­konysági rendezvényen szólalt fel, s kijelentette: a gyásszal min­den időben, minden körülmé­nyek között keserves feladat megbirkózni, „de még keserve­sebb, ha közben az embert az egész világ figyeli". Ám közölte: ót és két fiát „mélyen megindítot­ta, egyszersmind rendkívüli mér­tékben segítette is" az együtt­érzők lelki támogatása. Eközben a Buckingham-palota súlyosan elítélő hangnemű nyilatkozatot adott ki arról a fotóról, amely az Interneten jelent meg, s amely ál­lítólag a gépkocsironcsba szorult, haldokló Dianát ábrázolja. Az ud­varon kívül is komoly felzúdulást keltett a fotó megjelenése, annak ellenére is, hogy brit szakértők szerint valószínűleg hamis képről MTI-HIR Zágráb. Mintegy háromtucatnyi sebesültje van annak a robban­tásnak, amelyet ismeretlenek követtek el csütörtökön éjfél kö­rül a hercegovinai Mostar hor­vátok ellenőrizte felében a rend­őrparancsnokság épülete ellen. Tegnapi horvát sajtójelentések szerint három személy súlyosan megsebesült, egyiküket az SFOR helikopterén a horvátor­szági Split kórházába szállítot­ták. Mindhárom súlyos sebesült a horvát belügyminisztérium ál­lományába tartozik. A köny­nyebb sebesültek között három gyermek is van, egyikük egy egy hónapos csecsemő. A rendőipa­rancsnokság épületének első két emelete teljesen megsemmisült a robbanásban, komoly károk ke­letkeztek a környező épületek­ben, több tucatnyi gépkocsi ki­égett, vagy megrongálódott. A környéket lezárták a horvát bel­ügyminisztérium, az SFOR, vala­mint az ENSZ nemzetközi rend­őrségének tagjai. Albániában újjáéledhet a politikai feszültség Tüntet az ellenzék MTI-HIR Tirana. A legnagyobb albán el­lenzéki párt újabb tüntetéseket helyezett kilátásba, tiltakozásul az ellen, hogy egyik képviselőjét több lövéssel megsebesítette egy szocialista képviselő. Gafur Mazrekut, aki a Demokrata Párthoz tartozó Azem Hajdarira rálőtt, gyilkossági kísérlettel vá­dolják. Az incidens Meidani el­nök nyugalomra szólító felhívá­sai ellenére is újjáélesztheti a politikai feszültséget Albániá­ban. Csütörtökön este, miköz­ben az orvosok előkészületeket tettek arra, hogy Hajdarit Ola­szországba szállítsák kezelésre, kétezer demokrata párti tüntető vonult fel a tiranai Szkander bég téren, hogy tiltakozzon a me­rénylet ellen. A mellkasa mind­két oldalán, medencéjén és láb­szárán meglőtt képviselő úgy döntött, Albániában marad. Tony Blair elégedett: a két sikeres referendummal a brit Munkáspárt egyik legsarkalatosabb választási programja teljesült Walesnek önálló nemzetgyűlése lesz MTI-HIR London. Az egyetemes politika­történet egyik legszorosabb vá­lasztási eredményével ugyan, de a walesi népszavazásból is győz­tesen került ki a brit munkáspár­ti kormány, miután a délnyugati tartomány lakói alig néhány ez­res többséggel igent mondtak a helyi nemzetgyűlés életre hívá­sának tervére. A végleges ada­tok szerint az éppen 50 százalé­kos részvétellel lezajlott refe­rendumon a korlátozott jogkörű majdani testületre 559 419 jó­váhagyó voks érkezett, szemben az 552 698 elutasítással, vagyis a több mint 1,1 millió szavazat ból végül 6721 billentette a mér­leget a jóváhagyás felé. Az éjsza­ka folyamán, a voksok számlálá­sa során végig a „nem" volt többségben, egészen a kora reg­geli órákig, amikor egyetlen me­gye nagyarányú igenlő voksa át­lendítette az eredményt. Walesben kurtább hatáskörű nemzetgyűlés kel majd életre: a Skóciánál jóval kisebb, s jóval kevesebb önállósági tapasztalat­tal bíró tartomány lakossága gyakorlatilag nem is parlamen­tet, hanem önkormányzati jelle­gű végrehajtó testületet választ­hat meg 1999-ben. A cardiffi nemzetgyűlésnek - el­térően a skót parlamenttől ­nem lesz törvényhozói jellege; tulajdonképpen a walesi ügyek londoni minisztériumának tevé­kenységét veszi át, annak évi 7 milliárd fontos költségvetésével együtt. A 60 fős testület felállításának politikai jelentősége abban áll, hogy Walesnek - egy fél évezre­de megpróbált, elvetélt önálló­sodási kísérlet óta - most első íz­ben lesz saját önkormányzati szerve. Tony Blair brit kormány­fő tegnap reggel megkönyeb­bülten mondott köszönetet a walesi és a skót népnek, hiszen a két sikeres referendummal a Munkáspárt egyik legsarkalato­sabb választási programja telje­sült. Cardiffban tegnap sokan pezsgővel kezdték a napot: a kora reggeli órákban tették közzé a csütörtöki referendum végeredményét. (ČTK/AP) Tegnap először vett részt nyilvános közszereplésen a walesi herceg azóta, hogy volt felesége, Diana her­cegnő elhunyt. Károly egy manchesteri gyermekjótékonysági rendezvényen vett részt. (ČTK/AP)

Next

/
Thumbnails
Contents