Új Szó, 1997. szeptember (50. évfolyam, 201-224. szám)
1997-09-19 / 215. szám, péntek
„Népszerű" doppingrendszer London. Werner Franké német biológus Nagy-Britannia Sporttanácsának tartott előadást az egykori Német Demokratikus Köztársaságban államilag támogatott doppingrendszerről. A szakember az 1970-es és 1980-as években maga is tanulmányozta a keletnémet sportolók teljesítményét növelő szereket és hatásait. - A keletnémet doppingrendszer ma is „népszerű". Az edzők, az orvosok, a technológia még mindig jelen van a sportban. Ez egy globális jelenség - mondta Franké, aki kitért arra is, hogy az egykori ország szinte valamennyi olimpikonja kapott tiltott szereket. -Az 1980-as moszkvai nyári játékokon indult NDK-beli versenyzők névsora ismert. Ezen olimpia előtt minden induló tudtával vagy tudtán kívül doppingkúrán esett át - tette hozzá a biológus, (m) Mary Slaney folytathatja Indianapolis. Az Egyesült Államok Atlétikai Szövetsége visszaadta a 38 éves Mary Slaney versenyzési jogát. Mint ismeretes, a világhírű középtávfutónőt még tavaly érték tiltott szerek használatán, s ezért a Nemzetközi Amatőr Atlétikai Szövetség (IAAF) négy évre eltiltotta őt a versenyzéstől. (m) Olivier Panis visszatér Zeltweg. Hivatalosan is megerősítették: Olivier Panis, a Forma-l-es autós gyorsasági világbajnokságban szereplő Prost-MugenHonda csapat pilótája a jövő hét végén megrendezendő Luxemburgi Nagydíjon tér vissza a versenyzéshez. Olivier Panis június 15-én, a montreali Kanadai Grand Prix-n szenvedett kettős lábtörést. Alain Prost, az istálló négyszeres világbajnok tulajdonosa elmondta, Panis 730 kilométert tett meg Magny-Cours pályáján, formája igen jó. Panis eddigi helyettese, az olasz Jarno Trulli tehát visszaadja a francia pilóta helyét, (m) DELMAR GÁBOR Az egy csoportban résztvevők számát tekintve a „Berlini Nyár" elnevezésű hagyományos nyílt torna világelsőséget élvez: ezúttal 41 ország 542 sakkozója ült egyszerre a táblákhoz a város sport- és kongresszusi csarnokában! Óriási többségben voltak a szovjet utódállamok sakkozói, és őí< is aratták le a babérokat. A másodlagos értékelés alapján az ukrán Juri Kruppa lett a győztes 7 és fél ponttal, 9 fordulóból. Azonos pontszámot ért el két honfitársa, Szavcsenko és Lerner, valamint a Belgiumban élő Csutcselov. A 7 pontosok népes csoportjában volt a magyar nagymesterek rangidőse, Portisch Lajos - áprilisban ünnepelte 60. születésnapját -, aki két évtized után ismét rajtolt a berlini tornán, és kitűnően helyt állt. Egyik rövid játszmája: Szicíliai megnyílás Világos: Böhnisch - Sötét: Protisch 1. e4 c5 2. Hf3 e6 3. b3 a6 (jó 3. ...Hf6 is, pl. 4. e5 Hd5 5. Fb2 Mától: Kanada-Szlovákia Davis Kupa-mérkőzés Nem lesz könnyű... Dana és Emil Zátopek fénykorában... (ČTK-képszolgálat) SAKK Hc6 6. c4 Hde7 7. Hc3 Hg6 8. Hb5!? aó 9. Hd6+ Fxd6 10. exdó e5! és sötét jól állt az Adams-P. Cramling, Pula 1997. játszmában. A svéd lány ki is harcolta a döntetlent az angolok legjobbja ellen) 4. Fb2 Hc6 5. d4 cxd4 6. Hxd4 Vf6! (máris sötété a kezdeményezés) 7. c3 Fc5 8. Fe2 e5 9. b4 Fa7 10. Hf5 d5! 11. Vxd5 Fxf5 12. exf5 Vxf5 13. 0-0 Hf6 14. Vd3 (14. Vf3-ra Vc2 jöhet) 14. ...He4 15. g4 (vagy 15. Ff3 Hxf2!) 15. ...Vg6 16. Vc2 h5 17. Ff3 Hg5 18. Vf5 Hxf3 + (nyert 18. ...He7! 19. Vxg6 Hxf3+ 20. Kg2 Hh4+ is ) 19. Vxf3 hxg4 20. Vg3 0-0-0 21. Ha3 e4 22. c4 Fb8 és világos feladta. A berlini torna alábbi játszmája jó példa rá, hogy lehet egy nyert állást gyorsan „elpuskázni": Farrasch védelem Világos: Kuzmin - Sötét: Finhorn 1. d4 e6 2. c4 Fb4+ 3. Hd2 c5 4. dxc5 Hf6 5. g3 Fxc5 6. Fg2 0-0 7. Hgf3 d5 8. 0-0 Hc6 9. Hb3 Fb6 10. cxd5 exd5 11. Hbd4 Be8 12. b3 Fg4 13. Fb2 He4 14. h3 (gyöngítés, jobb Bel) 14. ...Fxf3 15. Fxf3 Vf6 16. e3 Hxg3! 17. fxg3 Bxe3 18. Fg2 Ve5 19. Hf5 Be2+? (19. ...Bxb3 + ! 20. Khl Bxb2 nyert) 20. Khl Vxb2 21. Vxd5 Bf8 22. Badl Vxa2? (22. ...Hd8 még tartotta az állást) 23. Hd6 Hd8 24. Hxf7! He6 (24. ...Hxf7-re 25. Bxf7) 25. He5 és sötét feladta. UJ SZO-OSSZEALLITAS Pozsony. Nehéz mérkőzés elé néz a szlovák Davis Kupa-válogatott Montrealban, ahol mától vasárnapig Kanadával küzd majd a legjobb 16 közé jutásért. A kapitány Miloš Mečíŕ a következő teniszezőket nevezte: Hrbatý, Kučera, Krošlák és Hromec. Közülük hárman otthon edzettek, míg Hrbatý, aki jól szerepelt a marbelle-i nemzetközi tornán, csak Montrealban csatlakozott a válogatotthoz. A kanadai játékosok ugyan jóval lejjebb állnak a világranglistán, mint a szlovák teniszezők, de bíznak a hazai környezetben, s főleg a párosban, melyben jobbak ellenfelüknél. Mellettük szólhat még a gyors pálya is, melyhez a szlovák játékosok nincsenek annyira hozzászokva. A válogatott egy héttel ezelőtt repült Kanadába, s napi két edzéssel készült a DK-viadalra. A kanadaiak a következő teniszezőket nevezték a meccsre: Connel, Lareau, LeBlanc, Nestor és Robichaud. Eredetileg a világ 18 városában püfölték volna a labdát a férfi teniszválogatottak neves trófeájáért, ám a marokkóiak úgy döntöttek, hogy a közelmúltbeli jeruzsálemi bombamerényletek miatt nem utaznak el az Izrael ellen esedékes mérkőzésre. A Nemzetközi Tenisz Szövetség, az ITF már foglalkozott az ügygyei, s úgy határozott, hogy a végső döntést október 7-én, Londonban hozza meg az illetékes bizottság. A legnagyobb érdeklődés természetesen a két elődöntőt előzi meg. Washingtonban a Davis Kupa két legeredményesebb válogatottja találkozik egymással, az Egyesült Államok ugyanis eddig 31-szer, míg Ausztrália 26szor hódította el a díszes trófeát. A másik ágon a tavaly döntős svédek Norrköpingben az olaszokat fogadják, (szk) BAJNOKI PONTOKÉRT Pozsony. Szerdán este a férfi és a női kézilabda Extraligában, valamint a női I. kosárlabdaligában is pályára léptek a csapatok. Az utóbbiban a címvédő rózsahegyi együttes tengerentúli portyája miatt ismét csonka fordulót bonyolítottak le... KÉZILABD A A férfi Extraliga 3. fordulójának eredményei: VSŽ Košice-ŠKP Bratislava 29:22 (17:10), legeredményesebbek: Kolesár 7/2, Vozár 6, illetve Ižo 6/5, Tallo 4. Štart Nové Zámky- Tatran '97 Prešov 25:26 (15:13), Ardan 9/4, Puchel 6, illetve Zsuravljov 6/3, Tomáš, Kolpak, Dobrovič 4-4. HC Topoľčany-MŠK Považská Bystrica 32:21 (17:10), Bergendi 8, Trandžík, Jakubička 5/1, illetve Valášek 5, Rogyjonov 4/2. MHK Piešťany-MVHC-BPS Bardejov 24:23 (11:9), Buch 8/2, Lacučka 5/3, illetve Blažejčík 6, Krok 6/1, Lešík 6/3. 1. Prešov 3 3 0 0 78:53 6 2. Košice 3 3 0 0 86:67 6 3. Topoľčany 3 2 0 1 81:67 4 4. ŠKP 3 2 0 1 79:76 4 5. P. Bystrica 3 1 0 2 79:77 2 6. Piešťany 3 1 0 2 50:88 2 7. Bardejov 3 0 0 3 63:74 0 8. N Zámky 3 0 0 3 78:92 0 A női Extraliga 3. felvonásának eredményei: BCT Chirana Prema Bratislava-Pol'nokom Zlatná 33:16 (16:8), Edlerné 12/2, Prekopová 8, illetve Haris 4, Gőgh és Kiss 3-3. Duslo ŠaľaJaspol Partizánske 30:25 (18:12), Vlčková 12/3, Fečová 5, illetve Mravíková 6, Tomašovičová, Valachová 4-4. RIM és POL Topoľníky-HC SCP Banská Bystrica 23:33 (9:14), Haris 6/2, Volner 6/1, Bertalan 6, illetve Gricinová 8, Lapinová 7/2. ZVL Prešov-Plastika Nitra 22:29 (12:8), Tóthová 6/2, Goldovanská 6/3, illetve Makovníková 9/6, Kolečániová 7. 1. Nitra 3 3 0 0 80:68 6 2. Šaľa 3 2 1 0 87:75 5 3. B. Bystrica 3 2 0 1 101:77 4 4. Partizánske 3 1 1 1 78:80 3 5. Chirana 3 1 0 2 79:73 2 6. Zlatná 3 0 2 1 67:84 2 7. Topoľníky 3 0 1 2 74:87 1 8. Prešov 3 0 1 2 75:97 1 KOSÁRLABD A A női 1. liga 2. fordulójának eredményei: Levice-Slovan 39:106 (22:59), ROTO Banská Bystrica-SAM Myjava 55:80 (26:39), Lokomotíva Slávia UK Bratislava-Sporiterňa Šamorín 50:84 (32:44), DM Lokomotíva Košice-TORY Košice 64:67 (59:59, 18:31), UMB Banská Bystrica-ŽBK Poprad 109:45 (50:29). 1. Slovan 2 2 0 158:82 4 2. TORY 2 2 0 164:116 4 3. UMB 2 1 1 166:126 3 4. ROTO 2 1 1 150:116 3 5. Lokomotíva 2 1 1 144:118 3 6. Myjava 2 1 1 123:107 3 7. Šamorín 1 1 0 84:50 2 8. Istrobanka 1 1 0 81:57 2 9. Slávia UK 2 0 2 102:181 2 10. Levice 2 0 2 90:186 2 11. Poprad 2 0 2 81:204 2 A Ružomberok még nem játszott! (sr) tét: Ke4, Va4, Bb3, és fl, Ha3 és g3, Fa5 és dl, gy: b6, c2, d2, e3, és f6 (13 báb). Ä megfejtések az Új Szó szerkesztőségének címére küldendők „Sakk" megjelöléssel. A helyes megfejtők között - minden feladvány után - két 200 koronás pénzdíjat sorsolunk ki! A megfejtés beküldésének határideje - a 2047.,a 2048. és a 2050. számú fejtörőkkel együtt -október 13. A 2035. számú fejtörő (Hun Sándor) megfejtése: 1. Hxe4! 200-200 koronát nyert: Albert Gyula, Galsa; Varga Ildikó, Komárom. A 2036. számú fejtörő (Lindner L.) megfejtése: 1. g7! 200-200 koronát nyert: Pásztor János, Rozsnyó; Mészáros Lóránt, Egyházkarcsa. A 2037. fejtörő (van Díjk) megfejtése: 1. Bc3! 200-200 koronát nyert: Berek Géza, Nagyölved; Bálint Sándor, Nagykér. A 2038. fejtörő (A. Pitassi) megfejtése: 1. Va4! 200-200 koronát nyert: Galambos Klára, Királyhelmec; Sélley Csaba, Tornaija. Második mérkőzését is megnyerte a női I. kosárlabdaligában a kassai TORY együttese. Felvételünkön a kelet-szlovákiaiak magyarországi idegenlégiósa, Telek Andrásné (fehér mezben) látható... (Fotó: Berenhaut) H P O L I T IK A ÚJ SZÓ 1997. SZEPTEMBER 23. Emil és Dana Zátopek ma ünnepli Prágában 75. születésnapját Öt olimpiai arany Az 1948-as londoni olimpia megnyitója előtt Emil Zátopek 40 fokos hőségben futkosott a réten. Lógó nyelvvel, mint egy hajszolt kutya. ÚJ SZÓ-ÖSSZEÁLLlTÁS Este az „olimpiai falu" kényelmetlen bádogtetős viskóiban olyan pokoli meleg volt, hogy az egyik csehszlovák sportoló így sóhajtott fel: „Bár csak hullana egy kis hó..." A finnek, akik Emil ellen készültek a másnapi 10 000 méterre, hármasban tréningeztek egy London melletti hűvös parkban. A hűsön maradtak a megnyitón is, akárcsak a többi hosszútávfutó. Muszáj volt Emilnek felvonulnia. Nem volt muszáj. Kikényszerítette. Ez egy őrült - hangoztatták társai. És még nem tudták, hogy Londonon keresztül is futott. Egészen a nők szálláshelyéig, ahol egy Dana Ingrová nevű gerelyhajítónő szépen tudott gitározni... Szóval a nyitóünnepség után indították útjára a 10 000 méteres futás mezőnyét; az északiak voltak az esélyesek, elsősorban a világrekorder finn Heino, valamint a francia Mimoun. Óriási iramot diktáltak, de Zátopek nem hagyta magát kiprovokálni, a 10. kör után aztán az élre tört és jellegzetes vonagló mozgásával teljesen szétszórta a mezőnyt a 34 fokos hőségben. Pokoli iramának senki sem tudott elleállni, a két finn feladta, a harmadik a 27. helyen végzett... Zátopek a két érmest kivéve (Mimoun és a svéd Albertsson) minimum egy körrel mindenkit lekörözött, új olimpiai csúccsal (29:59,6) lett első; a második Mimoun, ideje 30:47,4 perc volt. Zátopek harmadszor versenyzett ezen a távon... Az 1952-es helsinki olimpia nyitánya egy kicsit hasonlított a londoniéhoz: a 10 000 m-es futóverseny győztese lett ennek az olimpiának is az első bajnoka. Emil Zátopek. Az immár 30 esztendős londoni bajnok nagyon népszerű volt Finnországban. Tavasszal ugyan hosszabb ideig torokgyulladással bajlódott, de az egész sportvilág benne látta az esélyest, hiszen London óta minden versenyét megnyerte. Most sem adott esélyt senkinek. Hallatlan akarásával és elsősorban futóintelligenciájával a kétségbeesés szélére kergette ellenfeleit. Arcán csak táv közben birkóztak a halál angyalai, a célba érkezve a világ legkedvesebb, legvidámabb embere lett. Tehette. A 10 000 méter után (29:17,0) két nappal megnyerte minden idők legdrámaibb 5000 méterét (14:06,6) a nagy rivális francia Mimoun és a német Schade előtt. Ez csütörtökön történt, amikor felesége, Dana gerelyhajításban szerzett aranyat. Két napja maradt Emilnek, hogy megtanuljon lassabban futni. Vasárnap a maratoni várta... Előtte sose futotta ezt a gyilkos távot. A titkos esélyes, az angol Peters óriási iramot diktált, melynek áldozata lett. Zátopek időbeosztása szerint haladt, s két és fél perccel előzte meg az argentin Gornót. Ideje 2:23,03 óra. A célban nagyon fáradtnak tűnt, de a jellegzetesen cseh humora nem hagyta el: „Ez a világ legunalmasabb időtöltése" nyilatkozta boldogan. Csak azt nem értette, miért szólítják a finnek Satu Pekka-nak, vagyis Mesebeli Péternek... Mondanunk sem kell, minden számban olimpiai csúccsal győzött. A nyári játékok történetében még nem fordult elő, hogy egy sportoló megnyerje mindhárom hosszútávú futószámot! Harold Abraham, az egykori híres angol újságíró írta. „Ha egyegy újkori olimpiát az antik hagyományok szerint neveznénk el, az 1952-es Emil Zátopek nevét kapná. Hét nap alatt három hosszútávfutó számban diadalmaskodni szinte emberfeletti teljesítmény..." (Részletek Tomi Vince Bajnokok és legyőzöttek című olimpiai könyvéből) A A i S á 0 A. S # A * I A A 4 A A A S 2049. számú fejtörő Pituk Sándor (1965) Világos indul és 2 lépésben mattot ad Ellenőrző jelzés - világos: Kg6, Vh6, Bd5 és d6, He5 és g4, gy: e2, e7, f7, g2 és h4 (11 báb). Sö-