Új Szó, 1997. szeptember (50. évfolyam, 201-224. szám)

1997-09-13 / 211. szám, szombat

6 GAZDASÁG ÉS FOGYASZTÓK ÚJ SZÓ 1997. SZEPTEMBER 13 TANÁCSADÓ Szövetkezeti lakás K. P.: 1992 februárjában, az akkori szövetkezeti transz­formációs törvény alapján kérvényeztük, hogy a lakás­szövetkezet az általunk több mint húsz éve lakott lakást a tulajdonunkba át­ruházza. A lakásszövet­kezet mindmáig, azaz öt és fél év elteltével sem tett ele­get törvényes jogi követelé­sünknek. Katarína Tóthová miniszterelnök-helyettes asszony szerint ilýen eset­ben valamiféle szerződés­ről szóló szerződést kellene kötnünk. Hogyan érhetjük el ennek a szerződésnek megkötését? FEKETE MARIAN Azt a bizonyos szerződésről .szóló szerződést felejtse el. Egyrészt a lakásszövetkezetet egy ilyen szerződésről szóló szerződés (magyarán előszer­ződés) megkötésére ugyan­olyan nehéz lenne rábírni, mint önmagába véve a szö­vetkezeti lakás tulajdonjogá­nak átruházására. A leveléből egyértelműen kiderül, hogy Ön is tisztában van azzal, bí­róságon is érvényesíthető, perelhető joga van a lakás tu­lajdonjogának átruházására. Feledje el, mit mond a jogi tudományok tudósnője. Tóthová asszony is elfelejtet­te a jogot, a jogi tárgyú ötle­tei nem a jog ismeretére, ha­nem politikai szükségletekre épülnek. Forduljon bíróság­hoz, illetve ügyvédhez. Köve­telje azt, hogy a lakásszö­vetkezettel megköthetetlen lakástulajdon-átruházási szerződést a bíróság helyette­sítse saját ítéletével. CSEHORSZÁGI ALAPOK Néhány cseh befektetési alap részvényének árfolyama a Prá­gai Értékpapírtőzsdén 1997. szeptember 11-én. (HN) árfolyam (Kč) forgalom (ezer Kč) Befektetési alap 1. IF Živnobanka IF Bohatství Komerční banka IF IF Obchodu Kŕištálový IF SPIF Všeobecný SPIF Výnosový Bohemia Crystal IF Creditanstalt CEIF Kvanto IPF Radegast IF GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK Külkereskedelmi hiány 468 1074 960 1063 621 2620 720 186 815 490 87 170 196,03 785 126 55,440 350 1839,950 1185 174,195 Pozsony. Az idei év első felé­ben tovább romlott az mező­gazdasági-élelmiszeripari ágazat negatív külkereskedel­mi mérlege. Az előző év ha sonló időszakához képest 41,9 százalékkal, vagyis 6 mid dollárral nőtt a hiány és 1997 első félévének végére el­érte a 8,8 mid koronát. Ez az összeg Szlovákia külkereske delmi hiányának 27%-át teszi ki. (TASR) Sertéspestis Nyitraivánkán Nyitra. Sertéspestis pusztít a nyitraivánkai szövetkezet­ben. Emiatt 207 sertést kel­lett likvidálni. (TA SR) Magyar költségvetés Budapest. A magyar kor­mányjóváhagyta a jövő évre szóló költségvetéstervezetet. Ennek alapján a kormány a bruttó hazai össztermék 3,4­4 százalékos növekedésével, legfeljebb 2,5 milliárd dollá­ros folyó fizetési mérleghi­ánnyal, 13-14%-os infláció­val és a munkanélküliek szá­mának 10 ezerrel való csök­kenésével számol. A javaslat értelmében az állami költség­vetési hiány a bruttó hazai össztermék 4,9 százalékának felel majd meg. (TA SR) Rossz minőségű a cseh búza Prága. Az idei betakarításból származó élelmiszeripari bú­za rossz minősége valószínű­leg élelmiszer-áremelést eredményez Csehországban. A molnárok elemzése szerint a kívánt minőséget a termés­nek mindössze 60-70 százalé­ka éri el. A tészta kelése szempontjából nagyon fontos mutató az ún. esési szám. A szabvány 200 másodpercet szab meg, ugyanakkor az idei átlagérték 180. (TASR) A világ legdrá­gább városai Bécs. Az élelmiszerárak alap­ján a világ messze legdrágább városa Tokió, az egyik legol­csóbb pedig Budapest. Az eu­rópai fogyasztói szokások alapján, 39 élelmiszerből képzett kosár a japán fővá­rosban 9068 schillingbe ke­rül. A nagyító alá vett 56 vá­ros átlaga 4359 schilling. Bu dapest 2252 schillingéi az 54. helyen áll. A legkevesebbet, 2072 schillinget Bombayban kell fizetni. A skála alsó ré­szében van Prága is (2586 schillinggel az 53.).(MTI) VALUTAÁRFOLYAMOK Érvényben 1997. szeptember 16-án a Szlovák Nemzeti Bank által kiadott árfolyamok alapján Valut a Árfolyam Valut a Árfolyam Angol font 55,047 Osztrák schilling 2,735 Francia frank 5,726 Svájci frank 23,273 Kanadai dollár 24,674 USA-dollár 34,351 Német márka 19,251 ECU, EU 37,752 Olasz lira (1000) 19,685 Cseh korona 1,022 A forint árfolyama 100 egységre, koronában Vétel Eladás Általános Hitelbank 16,93 19,87 Ami az idei szőlőtermést illeti, nagy különbségek tapasztalhatók az egyes vidékek, sőt parcellák között is A szőlő hálás növény(?) Perbete, Kürt. Nem minde­nütt örülhetnek a terme­lők az idei szüretnek. A té­li és a tavaszi fagyok ugyanis helyenként, első­sorban a Duna-menti terü­leteken akár 80 százalék­ban is „leszüretelték" a termést. V. KRASZNICA MELITTA Valamivel szerencsésebb hely­zetben van a Perbetei Mezőgaz­dasági Szövetkezet, bár Benyó György elnök szerint ők is csak gyenge közepes termésre számí­tanak. Mint azt Hóka Imre ter­melési elnökhelyettestől meg­tudtuk, a késői tavasz és a két száraz időszak visszavetette a fejlődést. Sajnos a virágzás ide­jén sem voltak optimálisak az időjárási viszonyok, ezért a für­tök lazák, ritkák. Nagy különb­ség tapasztalható az egyes par­cellák között is, néhol náluk is 60-70 százalékos a fagykár, de akadnak nagyon szépen termő részek is. Mindent összevetve a 240 hektárnyi területen körül­belül 50 mázsás hozamokra van kilátás. Nem lehetnek elégedet­tek a minőséggel sem. Más évek­ben szeptember közepén példá­ul az lrsay cukortartalma már el­érte a 16-17 fokot, most 14-15 fok csupán, a Szentlőrinci az ilyenkor szokásos 15-16 helyett csak 13-14 fokos. Az értékesítés­sel úgy tűnik nem lesz gond, hi­szen kevés a szőlő. „Ötéves szer­ződést kötöttünk a pezinoki bo­rászati üzemmel, 80 vagonra, il­letve a termés hatvan százaléká­ra - tájékoztatott Benyó György. - Ez utóbbi kikötés azért fontos, mert nehéz előre megmondani, hogy mennyi lesz a termés, jö­het egy erős tavaszi fagy, vagy jégverés, és elviheti a szőlő nagy részét. Mi viszont nem szeret­nénk teljes mértékben egy üzemmel szemben elkötelezni magunkat. A szerződés azonban nem tartalmazza az árat, azt minden évben pontosítjuk. Ép­pen a napokban tárgyaltunk ró­la, és úgy érzem, nem lehetünk elégedettek az árral. A 16 fokos szőlőért 12,80 koronát kínál­nak, ami ugyan valamivel maga­sabb a tavalyi árnál, de nem tük­rözi az azóta eltelt időszakban bekövetkezett költségnöveke­dést. Minimum 15 koronát tar­tanánk elfogadhatónak." „Nálunk szerencsére szépek a szőlők - mondta Korpás András, a Kürti Mezőgazdasági Szövet­kezet szőlészeti ágazatvezetője. - Sajnos ez országos viszonylat­ban nem mondható el, de ott, ahol a téli fagyok nem okoztak jelentős károkat, aránylag jó ter­més várható. Mi 90-100 mázsás hektárhozamra számítunk, az országos átlag viszont nem éri el még az 50 mázsát sem." Kürtön - más évekhez hasonlóan ­szeptember 10-e táján megkez­dődött a szüret és a Morva Mus­kotály fajtánál 17-18 fokot értek el. A meleg, napfényben gazdag augusztusnak köszönhetően a többi fajta esetében is jó minősé­get várnak. Más véleményekkel szemben Korpás András szerint a jelenlegi, 12 korona körüli fel­vásárlási ár elfogadható, hiszen 40-50 mázsás hektár­hozamok mellett ráfi­zetéses a termelés. a szőlő világpiaci ára sem maga­sabb ennél. „40-50 mázsás hek­tárhozamok mellett biztosan rá­fizetéses a termelés, de 80-100 Azokon a parcellákon, ahol a téli fagyok nem okoztak jelentős káro­kat, aránylag jó termés várható. (Somogyi Tibor felvétele) mázsánál már megéri. És hogy miért is alacsonyak Szlovákiá­ban a hozamok? A kilencvenes évek elején, amikor 3-4 koronát fizettek a szőlő kilójáért, nagyon sok helyen elhanyagolták az ül­tetvényeket. Nem volt megfele­lő az agrotechnika, lecsökkent a trágyázás, és a szőlő nem kapta meg azt a gondoskodást, amit igényel. És ez most visszaüt. Az idei fagyok megmutatták azt is, hová nem való a szőlő. A legna­Második alkalommal rendeztek országos szántóversenyt Az idei jobb volt a tavalyinál gyobb fagykárok ugyanis a síkvi­déken keletkeztek." Korpás Andrástól megtudtuk azt is, ők nem csökkentik a 190 hektárnyi szőlőterület nagyságát, fokoza­tosan végzik a felújítást. Szerin­te a szőlő hálás növény, csak tudni kell vele bánni. Akkor gaz­daságos a termesztése is. Bizo­nyítja ezt a kürti szövetkezet példája, ahol tavaly csaknem ötmilió korona nyereséget ért el a szőlészeti ágazat. Autosalón Nitra ÚJ SZÓ-TU DÓSITÁS Mánya. Tegnap a Nagysurány melleti Mányai Mezőgazdasági Szövetkezetében a Szlovák Szántási Szövetség az idén má­sodik alkalommal rendezte meg az országos szántóversenyt. Amint azt a szövetség elnökétől Pavol Gunártól megtudtuk, a mostani megmérettetésben húsz hazai traktoros és egy cseh­országi vendégversenyző, Mi­roslav Ondrušek - a brünni Zetor gyár képviseletében - ne­vezett be. A pontozóbizottság a szántók teljesítménye során fi­gyelembe vette azt, hogy a ver­senyzők a meghatározott terüle­tet mennyi idő alatt és milyen mélységben - a kötelezően elő­írt mélységet 27 centiméterben határozták meg - szántották fel, valamint azt, hogy milyen egyenes sorok maradtak az eke után. A szakmai zsűri délutánra már meghozta a döntést. Ennek ér­telmében az idén az országos szántóverseny legjobbja Ivan Gavac, a Poriadie Mezőgazdasá­gi Szövetkezet traktorosa lett. A második helyezést Jaroslav Bačišin, Šarišské Michalany-i magánvállalkozó nyerte el, a harmadik helyezést pedig a Dolné Ohaji Mezőgazdasági Szövetkezet traktorosa, Jaros­lav Dema kapta. Mindhárman pénzjutalomban és értékes tárgyi nyeremények­ben részesültek. A csehországi vendégversenyző teljesítményééit külön díjat ka­pott. A versennyel egyidőben az érdeklődők mezőgazdasági gé­pek kiállítását is megtekinthet­ték. (kamoncza) A Pioneer autórádiói Pozsony. Az Autosalón Nitra autókiállításon nem csupán gép­kocsik és kamionok, hanem au­tótartozékok is megtekinthetők. Hogy milyenek, arról a pozsonyi székhelyű BaSys Kft. nyújtott ízelítőt; a cég a japán Pioneer autórádiók, autóhifik és hangfa­lak forgalmazója. A Pioneer Nyitrán többek között bemutat­ja a riasztóval felszerelt autórá­dióit, az emberi hang által vezé­relt CD-lemeztárolóit, a gépko­csi volánja révén irányítható autóhifiket, (só) ZÖLDSÉGPIACI ÁRSÉTA Pozsony szeptember 11-én Komárom szeptember 11-én Zseliz szeptember 11-én Losonc szeptember 11-én Rimaszombat szeptember 11-én Kassa szeptember 11-én sárgarépa 10-15 Sk/kg 8 Sk/kg 10 Sk/csomó 10-12 Sk/kg 16 Sk/kg 7 Sk/csomó petrezselyem 16-20 Sk/kg 18 Sk/kg 10 Sk/csomó 18 Sk/kg 22 Sk/kg 8 Sk/csomó burgonya 6-8 Sk/kg 6-10 Sk/kg 12 Sk/kg 5-7 Sk/kg 7-8 Sk/kg 6-8 Sk/kg paradicsom 10 Sk/kg 6-12 Sk/kg 10-12 Sk/kg 10-16 Sk/kg X 10-12 Sk/kg paprika 20-26 Sk/kg 8-25 Sk/kg 20-24 Sk/kg 2-5 Sk/db 15-25 Sk/kg 3-5 Sk/db 20-24 Sk/kg 10 Sk/db 12-22 Sk/kg karalábé 12 Sk/kg 4-8 Sk/db 20-24 Sk/kg 2-5 Sk/db 15-25 Sk/kg 3-5 Sk/db 20-24 Sk/kg 10 Sk/db 6-8 Sk/db kel 14-15 Sk/kg 8-15 Sk/db X 12 Sk/kg 12 Sk/fej 15-20 Sk/kg káposzta 8 Sk/kg 6-7 Sk/kg 7 Sk/kg ; :;: 7-8 Sk/kg 8-10 Sk/kg 7-8 Sk/kg karfiol 15-30 Sk/db 6-25 Sk/db 20-25 Sk/db 5-25 Sk/db 5-10 Sk/db 10-40 Sk/db tök x X 10 Sk/db 20 Sk/kg X X hagyma 12-15 Sk/kg 12-16 Sk/kg 14 Sk/kg 15 Sk/kg 17-20 Sk/kg 12-14 Sk/kg uborka 22-30 Sk/kg 18-24 Sk/kg X 15-20 Sk/kg mm,m sk/kg 20-22 Sk/kg fokhagyma 60-/5 Sk/kg 6-10 Sk/db 50 Sk/kg 5-8 Sk/db Ä 67-70 Sk/kg 50-/0 Sk/kg 60 Sk/kg zeller 60-/5 Sk/kg 6-10 Sk/db 50 Sk/kg 5-8 Sk/db Ä 5-10-Sk/db 20 Sk/kg 10-11 Sk/db sárgadinnye 14 Sk/kg 12 Sk/kg X X 10-30 Sk/kg 20 Sk/kg görögdinnye 12 Sk/kg 10 Sk/kg X 10-12 Sk/kg 12-16 Sk/kg 10-12 Sk/kg szilva 12-18Sk/kg 15-20 Sk/kg X 11-15 Sk/kg 10-20 Sk/kg 10-15 Sk/kg szőlő 25-40 Sk/kg 22-25 Sk/kg 20 Sk/kg 25-50 Sk/kg 35-55 Sk/kg 30-48 Sk/kg alma 15-26 Sk/kg 10-20 Sk/kg 22 Sk/kg 20-29 Sk/kg 10-35 Sk/kg 10-25 Sk/kg zöldbab 30 Sk/kg 16 Sk/kg . ; ..;; x . 15-16 Sk/kg 15-20 Sk/kg X csemegekukoric a 24 Sk/csö 2-3 Sk/cső X 3 Sk/csö X X körte 32 Sk/kg 24 Sk/kg 15 Sk/kg 14-45 Sk/kg 15-32 Sk/kg : 15 Sk/kg tojás 2,80 Sk/db 2,40-2,50 Sk/db 2.20 Sk/db 2,50-2,60 Sk/db X 1,90-2,50 Sk/db

Next

/
Thumbnails
Contents