Új Szó, 1997. augusztus (50. évfolyam, 176-200. szám)

1997-08-22 / 194. szám, péntek

ÚJ SZÓ 1997. AUGUSZTUS 2328. Sp O Rt/T Évé és r ÁdI Ó - csüTörtöK fl Nagy a kereslet Árva kínai kislányok Washington/Peking. Egyre nö­vekvő számú amerikai akar 3 ezer dollárért árva kínai kislá­nyokat örökbe fogadni. A „ke­reslet" oly nagy, hogy a kuang­soui amerikai konzulátus kény­telen volt egy külön örökbefoga­dással foglalkozó részleget nyit­ni, amely kiadja a babáknak a bevándorlási dokumentumokat. Maga az adoptálási eljárás ösz­szesen 15 ezer dollárba kerül, s ebben már az a 3 ezer dollárnyi jüan is benne foglaltatik, ame­lyet az árvaháznak kell fizetni a gyermekért. A mostani pénzügyi évben több mint 3300 kínai leánycsecsemőt fogadnak örökbe, ezek száma 1995-ben még „csak" 2901 volt. Az örökbe fogadott gyermekek 95 százaléka lány, akiket szüleik egyszerűen azért hagytak el, mert az egygyermekes kínai csa­ládmodell keretében fiút szeret­tek volna. Az örökbe fogadható kisfiúk rendszerint testi vagy szellemi fogyatékosak, egészsé­ges fiúgyermekeket szinte egy­általán nem adnak örökbe. A rugalmas kínai örökbefogadá­si politika lehetővé teszi a 35 éven felüli gyermektelen szemé­lyeknek, hogy egészséges gyer­meket adoptáljanak. Az ennél fi­atalabb örökbe fogadni szándé­kozó fogyatékos gyermek adop­tálásáért folyamodhat. További előnyt jelent, hogy a kí­nai törvények szerint nem kell házasnak lenni az örökbefoga­dáshoz, így sok amerikai homo­szexuális vagy leszbikus pár, il­letve karrierjét a szülés elé he­lyező, vezető beosztású nő is gyermekhez .juthat". Bizonyíték van rá: David Copperfield 40 ezer márkát fizetett az első randevúért Claudia Schiffernek Pénzért vett szerelem Párizs. Furcsa dolgok de­rültek ki a közelmúltban arról a szép és titokzatos párról, melynek a kapcso­lata még 1993 őszén kezdődött. Házasság még nem lett belőle, de a szerelem allítólag most lett igazi... STORY Az egész úgy kezdődött, hogy David Copperfield, az Ameriká­ban rendkívül népszerű mágus európai turnéra készült. De volt egy probléma: az öreg kontinen­sen alig ismerték őt az emberek. Menedzsereinek ekkor támadt az a zseniális ötlete, hogy kell szerezni mellé egy mindeki által ismert arcot. A választás Clau­dia Schifferre eset, ami nem cso­da, hiszen akkoriban az öt leg­Ajeggyűrűt előbb az újságíróknak mutatta meg. jobban fizetett modell közé tar­tozott. Először 1993. október nyolcadikán jelentek meg e­gyütt, mégpedig a berlini Deutschlandhalleban. A siker frenetikus volt, David minden további fellépésére elkapkodták a belépőket. A most előkerült dokumentumok azonban azt bizonyítrják, hogy Claudia jó pénzért játszotta el a fülig sze­relmes lányt. A 24 óráért Berlin­ben és az előadás utáni fogadá­son való részvételért 40 ezer márkátvágott zsebre. Emellett a szerződés értelmében mindvégig rendelkezésére állt egy luxus Mercedes sofőrrel és testőrrel, első osztályú repülő­jegy Párizsból Berlinbe, meg persze egy kozmetikus, aki ke­mény két órán át dolgozott raj­ta, mielőtt a „természetes szép­ség" megjelent a nézőtér első so­rában. Herbert Becker, David kanadai kollégája és riválisa egyenesen azt állítja, hogy a modell évi 250 ezer dolláros honoráriumot ka­pott azért, hogy a nyilvánosság előtt David kedvesének szerepét játssza. Claudia megsértődött, és okirathamisítás, illetve csalás vádjával pert indított a münche­ni bíróságon. Vannak azonban olyan vélemé­nyek is, hogy talán mégis házas­ság lesz a vége, mert ez a pén­zért vett szerelem időközben va­lódi szerelemmé változott. Ám az ilyen jellegű, sűrűn felröp­pentett hírek még sosem bizo­nyultak valóságosaknak. Példá­ul amikor David 4,2 millió dollá­rért Bulgarinál jeggyűrűt vett Claudiának, azt előbb az újság­íróknak mutatta meg, s csak azután az állítólagos feleségje­löltnek. Emlékezhetünk, volt egy közös karib-tengeri nyaralásuk is, amelyről csodálatos, csupa sze­relem felvételek jelentek meg a világsajtóban. Christian Seidel, Mindenki elhitte nekik, hogy tombol köztük a szerelem. (Archívum) Claudia volt ügynöke azonban kiábrándító bejelentést tett: az újságírókat előre informálták a programjukról, így mindenhová hamarabb érkezhettek, mint a szerelmesek. Sőt a legszebb fo­tók, amelyekről a közönség azt hitte, hogy titokban készültek, valójában gondosan beállított felvételek voltak. Nem kizárt, hogy Claudia új­keletű „ingyenes" szerelmébe az is közrejátszik, hogy a nagy di­vatcégek közül egy sem hívta meg őt az idei tavaszi bemuta­tókra. A Chanel csak annyit kö­zölt, hogy náluk nem lép a kifu­tóra. Valentino is határozott ne­met mondott, míg Yves Saint Laurent azt a magyarázatot ad­ta, hogy az idén nagyon elegáns, karcsú vonalvezetéssel álltak elő, s ennek bemutatásához Claudia nem felel meg... A nők inkább az orruknak hisznek Károly herceg 70 millió pezetát kapott a házigazda szerepéért Mint derült égből... A híresség jól jövedelmez PANORAMA-HIR Bonn. Minden harmadik német első pillantásra szerelmesedik ­derül ki egy közvélemény-kuta­tásból. Az 1220 megkérdezett többsége - tekintet nélkül a ne­mekre - a szerelembe eséskor életre szóló partnert keres, s így különösen figyel azokra a tulaj­donságokra, amelyek a kapcso­lat tartósságát ígérik. A megkér­dezettek számára a legfonto­sabb az empátia (77 százalék), a nyíltság, az őszinteség, a meleg­szívűség és a partner közlési módja. A ranglistán ezek után a megbízhatóság (75 százalék), a humor (73) és a gyengéd gesz­tusok (71) következnek. A tanulmány megerősítette: az első benyomás számít. A felso­rolt tulajdonságok megléte vagy hiánya csak akkor kap igazán je­lentőséget, amikor a kapcsolat­ból igazi szerelem lesz. A férfiak nagyobb hangsúlyt he­lyeznek a külsőségekre, a nők viszont az illatokra és a gyengéd gesztusokra. És míg a férfi szá­mára a nő külseje a kapcsolat fo­lyamán mind kevésbé lesz fon­tos, a nők számára egyre nő a férfi illatának jelentősége. En­nek oka a nő finom orrában ke­resendő. MTI-PANORAMA Madrid. Spanyolországban már rég köztudott - bár az illetők ta­gadják hogy a művészek, szí­nészek, énekesek és más „híres­ségek" mellett a spanyol nemes­ség egyes tagjai is pénzt kérnek nyilvános megjelenéseikért, és eladják a pletykalapoknak ma­gánéletük intim részleteinek ki­zárólagos közlési jogát. Újdon­ság azonban, hogy maga a wale­si herceg is így tesz. A legnép­szerűbb spanyol pletykalap, a Hola számolt be arról, hogy a trónörökös Highgrove-i palotá­jában fogadást adott Isabel Preysler és a Porcelanosa nevű spanyol cég tiszteletére. A Fülöp-szigeti eredetű Isabel Preysler Julio Iglesias felesége volt az énekes karrierjének kez­detén, majd otthagyta őt, hozzá­ment egy márkihoz, azután pe­dig egy volt szocialista minisz­terhez. A Porcelanosa cég ­ahogy a nevéből kiderül - porce­lánból és egyéb nemes anyagok­ból készült csempéket és fürdő­szoba berendezéseket gyárt és forgalmaz, és néhány éve Isabelt alkalmazza kizárólagos szerző­déssel reklámfilmjeiben való fel­lépésre. Most pedig kitudódott: a vállalat 70 millió pezetát fize­tett Károlynak, hogy a fogadást kastélyában tarthassák meg, és hogy jelenlétével is megtisztelje az egybegyűlteket. A herceg állí­tólag jótékony célokra kívánja fordítani az összeget. De nemcsak Károly, hanem Sarah Ferguson, András herceg elvált neje is elfogad pénzt nyil­vános szerepléseiért. A monacói hercegi család hasonlóan jár el: Albert herceggel például gyak­ran előfordul, hogy egyetlen es­tén három nyilvános vacsorán is szerepel: az elsőn megeszi az előételt, a másodikon a főételt, a harmadikon pedig a desszer­tet... NAPTÁR Augusztus 22 LGY GONDOLA I A zenészek csak azt a muzsikát hallják, ame­lyet tanult kezek vetettek papírra, sohasem azt, mely magában a termé­szetben olvasható. Debussy NÉVNAP Menyhért, Mirjam A Menyhért korábban Menyhárt formában volt használatos nyelvünkben, ezért német eredetűnek lát­szik. Azért a bizonytalan­ság, mert a Mehyhért vi­szont a héber Melchiorból ered. Ha ez utóbbi az igaz, akkor jelentése: királyi fény. A Mirjam a Mária név héber eredetije. Ma Ti­chomír nevű ismerőseinket is köszöntsük! MAI ÉVFORDULÓINK 355 éve tört ki az angol polgárháború. 220 éve adta ki Mária Teré­zia Ratio educationis című híres rendeletét a hazai ok­tatásügy szabályozásáról. E törvény vetette meg az önálló magyar közoktatás fejlődésének alapjait. 160 éve nyílt meg a pesti Nemzeti Színház. 350 éve született Denis Pa­pin francia fizikus. A légszi­vattyú tökéletesítésével foglalkozott. 80 éve hunyt el Zemplényi Tivadar festőművész. Eper­jes szülötte volt. BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT! Ma ünnepli 82. születés­napját John Lee Hooker amerikai blues-zenész, é­nekes és gitáros. 35 éves Stefano Tilli olasz futó. NAPI VICC A nászéjszakán az újdon­sült asszonyka pironkodva mondja a férjének: - Bevallom, nekem már volt dolgom férfival. - Nem nagy ügy - így a férj. - Nekem is. &1JTVÉNY A megfejtéseket hetente egyszer, legkésőbb a következő hétfőig szíveskedjenek postázni levelezőlapon vagy borítékban, szerkesztőségünk címére. A sorsolással megállapított nyertes nevét szombatonként közöljük. Barkochbá­zó teszi Ilyen konfe­rencia is van Sziget az At­lanti-óceán­Ml Izraeli légi­LÜ Szövegez h Cigány Jelfogó Albán pénz­nem Saját kezű­leg f Francia filo­zófus Nagyhata­lom Meserósz­letl ..step, tár­Növénv Azonos mással­hangzók Hozomány része! Azon a he­lyen f Rádiusz név Éva, Anna Szintén f Észak Névelő Ipszilon HOROSZKÓP Kos: Meglehetősen fásul­tan várja a hétvégét, az összes eladási és vételi próbálkozása kudarcba fullad. Egyelőre minden ma­rad a régiben. Bika: Szerelemtől izzik a le­vegő, így talán tény­leg elkötelezi magát társa mellett, akivel már annyi ideje együtt van. Délután ki­sebb zűrzavar támad. Ikrek: Ne hagyja veszni mindazt, amit a hét folyamán elért. Ha a mostoha körülmények felbo­rítják hétvégi terveit, alkal­mazkodjon a helyzethez. Rák: A csillagok állása ér­zelmessé és érzékeny­nyé teszi Önt is és má­sokat is. Ügyeit próbálja meg magabiztosan és személyeske­dés nélkül intézni. Oroszlán: Izgatott egy szakmai projekt miatt. Tervez­zen meg gondosan minden lépést, akkor minden­nel idejében és könnyen végez majd. Nem lesz gondja. Szűz: Olyan jellegű bizal­mas információkhoz jut, amik sok-sok pénzt hozhatnak a konyhára. Ne hagyja, hogy valaki kritiká­ja lelohasztja a lelkesedését. Mérleg: Nem várt előrehala­dást tehet egy kreatív munkában, amihez valószínűleg tegnap kezdett hozzá jó megérzéssel. Tartson ki, csak így lehet sikeres. Skorpió: Ne utasítson habozás nélkül vissza egy radi­kálisan új módszert, még akkor sem, ha más találta ki. Vegye át a vezetést vetély­társától. Ne habozzon. Nyilas: Bánjon óvatosan azokkal a holmikkal, amiket kölcsönkapott, vagy amiket megőrzésre adtak Önnek. Olvassa el az ismerte­tőt, mielőtt munkához lát. Bak: Élénken érdeklődik egy környezetvédelmi kérdés iránt. Igyekez­zen takarékoskodni a külön­böző anyagokkal, és ha lehet, használja fel újra őket. Vízöntő: Általában véve min­den új találkozás és el­képzelés ígéretesnek tűnik. Jó időszak ez a nagysza­bású eseményekre és önfeledt szórakozásra. Halak: A csillagok azt sugall­ják, hogy visszafogot­tan ünnepeljen. Ne akarjon fényűzést, elégedjen meg a mostani lehetőségek­kel, körülményekkel.

Next

/
Thumbnails
Contents