Új Szó, 1997. augusztus (50. évfolyam, 176-200. szám)
1997-08-22 / 194. szám, péntek
8 HIRDETÉS - RIPORT ÚJ SZÓ 1997. AUGUSZTUS 22. A Kárpát-medencéből és Nyugatról érkezett vendégsereg gondokról és örömökről a Határon Túli Magyarok Hivatalának ünnepi médiahajóján Kisebbségi magyarok a Dunán Ritka pillanat a mai világban: Bauer Edit, Bauer Győző és Kolár Péter mosolyog...(Somogyi Tibor felvétele) Ki tudja, hányadszor bűvöl el a pesti rakpart, amely augusztus huszadikán a zsibongó, ünneplőbe, vagy éppen lengén öltözött hullámzó tömegével még tarkább, még látványosabb. SZILVÁSSY JÓZSEF S ki tudja, hányadszor hökkenek meg az alkalmi árusok arcátlan árain. Mondom félhangosan, és kapkodom a levegőt: egy deci bor száz forint, egy pohár sör kettőszáz, vagy ennél is több, rablóhús: miniporció, maxi ár, háromszáztól fölfele. Egy adag sült ökör: ezerszázötven. A nyugatiak falatoznak, a hazaiak közül elég kevesen, többen táskáikból húznak elő becsomagolt elemózsiát. Aztán becsorog a Verőce, amely három órán át a Határon Túli Magyarok Hivatalának médiahajója hangzatos elnevezést viseli. Egy óra. Az indulás ideje. Csak félig telt meg a sétahajó. Itt vannak a határon túli magyar egyházak és civil szerveződések vezetői, késnek viszont a politikusok. A jólértesültek szerint ők még mindig Kovács László külügyminiszterrel tárgyalnak. Törzsök Erika, a HTMH elnökasszonyát ez a hír sem hozza ki a sodMUNKÁT KERES-KLNÁL • Virágkötőt keresek. Tel.: 0709/594 386. DS-946 ÁLLÁ S Kiadó és nyomda vezetőt keres. Olyan személy jelentkezését várjuk, aki nagy nyomdaipari és szerkesztőségi tapasztalattal rendelkezik. Jelentkezni fényképes, kézzel írt önéletrajzzal lehet FŐNIX jeligére a hirdetőirodában. VSK-733 ADÁSVÉTEL • Kárpótlási jegyet vásárolok. Tel.: 0709/923 330 V-1370 • Külföldi használt bútorokat, hűtőket vásárolhat a hetényi vasútállomásnál levő bazár-üzletünkben. Tel.: 0901/714 951 KN-271 rából. Telefonál, utasításokat ad, aztán vidáman közli: - Mi elindulunk, a politikusokat majd busz hozza Szentendrére. Vissza együtt érkezünk. A jelenlévők tisztsége szabja meg a témát. Erdélyi Géza szlovákiai magyar református püspök a Debrecenben befejeződött Református Világszövetség tanácskozásának eredményeit és dokumentumait elemzi. Előrelépésnek tartja, hogy a határozatban alapvető emberi jogként ismerték el a kisebbségek hivatalos anyanyelv-használatát. Bekapcsolódik a beszélgetésbe K. Kettős János, horvátországi református lelkész, aki a lelkészutánpótlás égető gondjait beszéli meg szlovákiai testvérével. A másik asztaltársaságnál kárpátaljai szervezetek elnökei beszélgetnek. Úgy tűnik nekem, hogy barátságosabban, mint odahaza. El is mondom észrevételemet Dupka Györgynek, a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége elnökének, aki kapásból válaszol: - Akik itt ülnek, azok odahaza is szót értenek. Mindannyian értelmiségi közösségek vezetői, nem politikusok. Arréb sétálok a fedélzeten. Egy újabb asztalnál másféle gondokról • KÁRPÓTLÁSI JEGYET vásárolok. Tel.: 0810/512 210 KN-255 • HOLLAND HASZNÁLT RUHA! KERESKEDŐKNEK! Keresse a legnépszerűbb szortírozott kategóriákat, s mi Önnek is meglepően kedvező árat kínálunk. Tel./fax: 0819/741 043. TEXIMPORT. VS-679 • Elcserélem saját tulajdonban levő garzonlakásomat Dunaszerdahelyen hasonlóra Somorján, állami is lehet. Tel.: 0709/527 529 DS-932 • Eladó 812 m 2-es építkezési telek, 100 korona/m 2 (Galánta mellett). Tel.: 0707/985 04 V-1484 VEGYES • Redőnyakció az Orikonál 650 korona/m 2. Tel.: 0706/944 47 V-1397 hallok. Szlovéniai magyar vezetők beszélgetnek nyugati magyarokkal. Kocon József, Lendva polgármestere összegzi a gondokat: - Nálunk az a legnagyobb gond, hogy nem élünk az adott lehetőségekkel. Több helyi kisvállakozó például féleleimből, vagy kényelemből nem tűnteti föl magyarul is a szolgáltatásait. Pedig senki sem akadályozza őket ebben. Nézze meg az állami olajfinomító benzinkútkjait. Ott minden tábla kétnyelvű! Dudál a hajó, kikötünk. A politikusok még mindig sehol. Andreas Oplatka, a Neue Züricher Zeitung főmunkatársa gondethelten nézegeti az óráját. - Ötre a Forum szállóban van találkozóm svájci sportújságírókkal. Én kalauzolom őket a Népstadionba. Többen megkérdezik, melyik csapatnak szurkol. - Ez a legkényesebb kérdés. Mert amúgy mindkét országhoz, néhai és mai hazámhoz is lojális vagyok. Aztán feltűnik a sárga Ikarusz, előtte Tabajdi Csaba gépkocsija. A politikai államtitkár -legalábbis szerintem - nyugodtabb, mosolygósabb, mint általában. Ezek szerint jó légkörben zajlott a találkozó. Markó Béla, az OKTATÁS • A LINGUA+ nyelviskola az 1997/98-as tanévben német és angol nyelvtanfolyamokat indít, gyermekeknek 15 éves kortól, valamint diákoknak és felnőtteknek. Beiratkozás: 1997. augusztus 25-től szeptember 2-ig, 10-től 18 óráig a következő címen: SOUP épülete Záhradnícka 2 931 01 Šamorín Tel.: 0708/622 022 A legmodernebb tansegédlettel, audiovizuális tanteremmel rendelkezünk. VS-613 KÖZLEMÉNY A NYÁR KONCERTJE!!! 12 év után újra együtt eredeti felállásban a KORÁL „A kőfalak leomlanak, Homok a szélben..., Évszakok, Maradj velem, Anyám, Kölykök a hátsó udvarból, Hazafelé" és a többi felejthetetlen sláger élőben BALÁZS FECÓEKKAL az elóKONCERT műsoriroda szervezésében az alábbi helyszíneken: Szeptember 12 (péntek) 20,00 óra - TARDOSKEDDI SZABADTÉRI SZÍNPAD Jegyelővétel: Tardoskedden a községi hivatalban, tel.: 0817/92413, 92 202, Érsekújváron a CK SATUR irodában, tel.: 0817/400 407, Komáromban a CK SATUR irodában, tel.: 0819/730 928 Szeptember 13 (szombat) 20,00 óra - DUNASZERDAHELYI SPORTCSARNOK RMDSZ elnöke, a hajóra lépve széttárja a karját: - Természetesen mindenkinek adok interjút, de előbb hadd egyek már valamit. Berregnek a kamerák, kapósak a szlovákiai magyar politikusok is. - Tartalmas tanácskozás volt Kovács Lászlónál, beszélgettünk a győri találkozóról, a vegyes bizottságok várható összetételéről Jegyelővétel: Dunaszerdahelyenen a CK SATUR irodában -, tel.: 0709/522 892, Galántán a CK SATUR irodában, tel.: 0707/802768, Komáromban a CK SATUR irodában, tel.: 0819/730 928, Vágsellyén a CK SATUR irodában, tel.: 0706/704 322, a dunaszerdahelyi Sportcsarnokban, tel.: 0709/526 085, valamint a koncert napján a helyszínek jegypénztáraiban. Jó szórakozást kívánunk! K-745 Új üzlet Komáromban! KODAK - EXPRESS - SPORT Nyitás: 1997. augusztus 22én, 10,00 órakor Címünk: Rozmarínová č. 18 (A Hajós bevásárlóközpont mellett) Márkás sportcipők és sportruhák gazdag választéka: Nike, Adidas, O'Neill, Reebok. Fényképelőhívás 1 órán belül. A megnyitás alkalmából Németh Szilárd és Janočko Vladimír a szlovák labdarúgó válogatottjátékosai adnak autogramot az érdeklődőknek. Azok közül, akik augusztus 31-ig üzletünkben vásárolnak, hármat kisorosolunk, akik visszakapják a vásárolt áru teljes értékét. Térjen be hozzánk, szeretettel várjuk! VSK-752 is - sommáz Bugár Béla. A. Nagy László két interjú között az esti programját egyezteti Andreas Oplatkával. Duray Miklós alig tudja elfogyasztani az ebédjét a kíváncsi újságírók megújuló rohamai miatt. Szinte pillanatokon belül tűnik föl a Margitsziget, aztán az Országház. Törzsök Erika estére a HTMH erkélyére invitálja a társaságot egy pohár jófajta borra és a tűzijáték megtekintésére. - Innen nemcsak látványos, hanem kellemes is a tűzijáték. mondja s kacsint egyet. A parton még nagyobb a tömeg. Fillérekkel sem csökkentek az árak. De a hangulatot ez sem rontja. Fények gyúlnak. Ezen a napon talán a legszebb Budapest. APRÓHIRDETÉS APROHIRDETESEKFELVETELE POZSONYBAN VOX NOVA Rt., Prievozská 14/A 820 06 Bratislava; hétfőtől péntekig 8 és 16 óra között KOMÁROMBANKertész u. 1, hétfőtől péntekig 9 és 13 óra között Tel.: 0819/702 721 KASSÁN - Kovács utca 25. Tel.: 095/6228 639 DUNASZERDAHELYENObchodná 18. Tel./fax: 0709/529968 A soros hirdetések ára: ÚJ SZÓ-1 szó 7 korona (14 korona félkövér betűkből), fénykép közlése 80 korona; Vasárnap -1 szó 10 korona (félkövér betűkből 20 korona), fénykép közlése 100 korona. A jeligés hirdetések felára 20 korona, a hirdetések kezelési költsége 10 korona. Közületi soros hirdetésekára: ÚJ SZÓ -1 szó 13 korona (25 korona félkövér betűkből); Vasárnap -1 szó 18 korona (35 korona félkövér betűkből). Az árakhoz 23 százalékos hozzáadottértékadót számlázunk. KOMÁROMBAN, kellemes környezetben, figyelmes kiszolgálással várja Önt SZLOVÁKIA LEGKORSZERŰBB BEVÁSÁRLÁSI KÖZPONTJA, az ISTER ÁRUHÁZ AKCIÓS ÁRAINK 1997. AUGUSZTUS 22-től: Vénusz étolaj (1 liter) 39 korona Rama margarin (250g) 19,90 korona Rizs (1 kg) 19,90 korona Linda tészta 9,90 korona Kifli (50g) 1 korona Kenyér (1300g) 15 korona Rétesliszt (1 kg) 10,40 korona Tej (1 liter) 11,90 korona Fanta, Sprite (2 liter) 25,90 korona Fagyasztott csirke (1 kg) 59 korona Legyen a vásárlónk! SZERETETTEL VÁRJUK! VK-742 A Párkányi Városi Hivatal értesíti az érdeklődőket, hogy a Simon - Júda vásár 1997. október 10., 11. és 12-én kerül megrendezésre új technikai és szervezési feltételekkel, amelyek a következők: - A már kifizetett helyet valamennyi résztvevő számára fenntartjuk. - Valamennyi résztvevő kiválaszthatja a számára megfelelő helyet, amelyet azután megvásárolhat a városi hivatalban 1997. szeptember 2-tól. Egyúttal benyújtja részvételi igényét, amelynek a következőket kell tartalmaznia: » a cég, ill. a jelentkező neve, » az áru megnevezése, az igényelt eladási terület méretei m 2-ben, esetleges víz- és villamosenergia-igénylés. - A jelentkező szükség szerint ivóvíz bevezetését igényelheti a városi hivatalban. Az ivóvízfogyasztás kiszámlázása utólag történik, a valós fogyasztás szerint. - Továbbá fizetség ellenében a résztvevők villanyáram-csatlakozót igényelhetnek. - A helypénz a Fő utcán és a Szabadság téren 100 korona /m 2/nap, egyéb területeken 80 korona/m 2/nap. A vásár igazgatósága Tel.: 0810/511 072 VK-736 Címünk: VOX NOVA Rt., Prievozská 14/A Bratislava, Hotel Astra, VI. emelet, 612-es ajtó 07/ 5238 262, 5238 332 ax: 07/5238 331 KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik elkísérték végső nyughelyére, a dunaszerdahelyi temetőbe BLAZSEKNÉ KOLLER MÁRIÁT. Hálás köszönet a sok szép virágért, koszorúért és az őszinte részvétnyilvánításért. A gyászoló család. V-1504