Új Szó, 1997. augusztus (50. évfolyam, 176-200. szám)

1997-08-22 / 194. szám, péntek

6 GAZDASÁG ÉS FOGYASZTÓK ÚJ SZÓ 1997. AUGUSZTUS 22. RM-SYSTÉM SLOVAKIA Már az Interneten is Az RM-Systém Slovakia (RM-S) legfrissebb informá­ciói a www. rms. sk címen már a számítógépes világhá­lón, vagyis az Interneten is elolvashatóak. Az adatokat nap mint nap aktualizálják, elsősorban a 100, leginkább keresett társaság papírjairól szóló adatok, az RM-S index alakulásának, a napi üzlet statisztikájának, valamint az RM-S vezérigazgatója dönté­seinek felújítása állandó. Emellett az SZK Nemzeti Va­gyonalapja által kibocsátott kötvények kereskedelméről sem hiányoznak a legfonto­sabb információk. Az Internet oldalán keresztül a hazai tőkepiaci mozgások mellett olyan, külföldi kite­kintést lehetővé tevő infor­mációforrásokhoz is jut az ér­deklődő, mint a Wall Street Journal és a CNN-Financial Network, továbbá gyakorlati­lag valamennyi meghatározó fontosságú tőzsde mozgását is közli. (Tőkepiaci Központ) KÖRNYEZETVÉDELEM Mohi veszélyt jelent Bécs. Ijesztő részleteket szol­gál a Mohiban épülő atom­erőmű veszélyeiről szóló osztrák kormányjelentés, amelyet két évig titkosan ke­zeltek, s amelyet most a Global 2000 elnevezésű kör­nyezetvédelmi szervezet tárt a nyilvánosság elé. Egy súlyos mohi erőműbaleset Ausztriát a csernobili katasztrófához képest ezerszeres radioaktív sugárzással fenyegetné. A 9 elismert szaktekintély által készített jelentés főbb megál­lapításai a következők: A (szovjet) főkonstruktőr cég know how-jának jelentős ré­sze nem jutott el a mohi erő­műhöz, és a tovább építkező új konzorciumnak nincs ta­pasztalata az orosz konstruk­ciókat illetően, a felhaszná­landó biztonsági rendszerek sem a gyakorlatban, sem el­méletileg nincsenek kipróbál­va. Az erőmű a tervezett for­mában való felépítése, de esetleges korrekciók esetén sem teljesítené a nyugati nor­mák szerint még mindig hiá­nyos újabb orosz biztonsági normákat sem, például azért, mert nem terveztek nyomásbiztos védőborítást, amely hiba esetén megakadá­lyozná a radioaktív anyagok kikerülését. Mindezen túl Mohi földrengéses övezetben fekszik: a rengések különö­sen a hatalmas hűtőtornyok­ra lehetnek veszélyesek, s azok összeomlása a lehetsé­ges legsúlyosabb nukleáris balesetet, a reaktormag leol­vadását idézheti elő. Ausztri­ának 1995-ben egyszer már majdnem sikerült megbuktat­nia a mohi atomerőmű ter­vét: 1,2 millió osztrák írta alá az építkezés letiltását követe­lő íveket, s az Európa Parla­mentben folytatott osztrák lobbizás eredményeként Po­zsony nem kapta meg az erő­műnek szánt, 2,8 milliárd schillingnek megfelelő hitelt az EBRD-től. (MTI) GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK Próba a mohi atomerőműben Mohi. Az atomerőműben teg­nap nagyszabású próba kez­dődött, melynek során nyo­máspróba alá helyezték az egyes csöveket és a biztonsá­gi rendszereket is kipróbál­ják. Ez a szakasz 36 napig tart. A kivitelező cég szerint az első blokk beindítása előtt tíz hónappal e nyomáspróba mérföldkő az erőmű építése történetében. (-Ú-) Folyamatos emelkedés New York. A New York-i tőzsdén az irányadó Dow Jo­nes-index immár harmadik napja folyamatosan emelke­dik, szerdán például 103 ponttal (az index 8021,23 pontra emelkedett), s ezzel gyakorlatilag visszaállt a pén­teki árfolyamzuhanást (-247 pont) megelőző állapot. Az USA külkereskedelmi mérle­ge is javult, júniusban a defi­cit 8,2 milliárd dollárra mér­séklődött, s ez elsősorban az export növekedésének kö­szönhető. (TA SR) Változik a TIR-karnet Pozsony. Szeptember elsejé­től az Oroszországba fuvaro­zó kamionosoknak a TIR­kamet lapjukon fel kell tün­tetni a személyi azonosító számot (IČO). Ha az adat hi­ányozni fog, esetleg rosszul lesz feltüntetve, akkor a teljes árukészletet tüzetes ellenőr­zésnek vetik alá, továbbá a járművet a szállított áruval együtt ideiglenesen vámrak­tárban helyezik el. (TA SR) Növekvő aranyigény New York. Az arany iránti globális szükséglet az év első hat hónapjában rekordma­gasságba, konkrétan 1493 tonnára emelkedett. A növe­kedés egész évre kivetítve 14 százalékos emelkedést mu­tat. Az aranyfogyasztás az USÁ-ban, Európában és Ja­pánban ugyan 5 százalékkal csökkent, azonban Ázsiában, főleg Indiában, továbbá a Kö­zel-Keleten és Latin­Amerikában 18 százalékkal nőtt. (TA SR) VALUTAÁRFOLYAMOK Érvényben 1997. augusztus 22-én a Szlovák Nemzeti Bank Valuta által kiadott árfolyamok alapján Árfolyam Valuta Árfolyam Angol font 56,106 Osztrák schilling 2,691 Francia frank 5,619 Svájci frank 23,092 Kanadai dollár 25,232 USA-dollár 35,141 Német márka 18,933 ECU, EU 37,306 Olasz líra (1000) 19,445 Cseh korona 1,012 A forint árfolyama 100 egységre, koronában Vétel Eladás Altalános Hitelbank 16,93 19,87 A nyitrai Agrokomplex vásáron nyolc napon keresztül a mezőgazdaság és az élelmiszeripar volt a főszereplő A színes forgatag árnyékai Nyitra, Pozsony. Több mint félmillió látogatója volt a tegnap befejeződött 24. AGROKOMPLEX '97 Nem­zetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Vásárnak, melyen 25 ország 785 kiál­lítója mutatkozott be, 1700 cég képviseletében. KERTÉSZ GÁBOR A külföldi cégek közül a legna­gyobb számban a csehországi vállalatok voltak jelen (42 cég), ám szép számmal képviseltették magukat német, magyar, oszt­rák, olasz és más országok mező­gazdasági és élelmiszeripari vál­lalatai is. A kiállítás szervezői te­hát mindenképp elégedettek le­hettek a legnagyobb szabású ren­dezvényükkel. S hogyan véle­kedtek maguk a kiállítók? A véle­mények természetesen itt is elté­rők voltak. Egy nagymegyeri vál­lalkozás társtulajdonosa nemes egyszerűséggel „össznemzeti banzájkénť jellemezte a kiállí­tást, egy Kassa-környéki cég kép­viselője szerint viszont az Agrokomplex a mezőgazdaság­ban dolgozók legszentebb ünne­pe. Egy dologban persze majd­nem mindenki egyetértett: a me­zőgazdaság és élelmiszeripar helyzete Szlovákiában messze nem olyan jó, mint ahogyan azt többen is előadták. Igaz ugyan, hogy az 1996-os évben néhány esetben, mint pl. a cukorrépa, szemeskukorica, napraforgó és a szőlőtermesztés területén javul­tak a gazdasági mutatók, ám az állattenyésztés már-már zuhanó tendenciát mutat. Továbbra is csökken a mezőgazdaságban dol­gozók száma, és egyre mélyül a különbség az ágazat dolgozóinak és más gazdasági szférák dolgozó­inak bére között, persze az előbbi­ek hátrányára. A gazdaságban foglalkoztatottak áüagbérét 100­nak véve alapul jelenleg az agrár­szférában 80,7%-os az ádagbér. Míg a termelési költségek 1996­ban 9,4%-kal emelkedtek, a me­Sokat költünk élelmiszerre 37,43 1995 1996 A fogyasztási cikkekre fordított kiadásokon belül még mindig meg­határozó arányú az élelmiszerekre szánt pénz aránya. Az adatok szá­zalékokban értendők. (A szerző archívumából) A kiállítás látogatóinak tán csak egy-két százaléka volt szakember, a játéktraktort kipróbáló kisfiú sem tartozott bizonyára közéjük. Ennek ellenére az Agrokomplex agrárvásárnak jót tett, hogy sokan családi ki­rándulás keretében tekintették meg. (V. Krasznica Melitta felvétele) zőgazdasági termékek ára ezzel szemben „csak" 4,7%-kal. Ez a hosszú távon ható és egyre nö­vekvő deficit az ágazat legége­tőbb problémája és sürgős orvos­lásra szorul. A legkézenfekvőbb megoldásnak az állami dotáció számítana - 1995-ben ez 7 milli­árd, 1996-ban 7,73 mid korona volt, 1997-ben pedig 8,76 mid Más dolog a kínálat, és megint más a fizetőké­pesség. korona támogatással számolhat­nak a termelők, akik szerint ez az összeg, tekintettel a nagyrészt el­avult mezőgazdasági technikára, az alkatrészek, vagy a vegyszerek magas beszerzési áraira stb., már első olvasásra is kevésnek tűnik. S akkor még nem beszéltünk az el­osztás áttekinthetedenségéről, ésszerűtlenségéről... Ezekről a gondokról Nyitrán, az Agro­komplexen, hangosan kevés szó esett, mint ahogy arról is csak egy­más közt beszélgettünk, hogy a ki­állítás látogatóinak esetleg egy­két százaléka volt a szakember, s ennek következtében a potenciá­lis vásárló még kevesebb. Persze más dolog a kínálat és megint más a fizetőképesség. Pozitívumnak tekinthető, hogy az óriáscégek mellett kis- és középvállalkozá­sok egész sora jelentkezett, még a legkeletibb régiókból is, ahol pe­dig köztudottan jóval nehezebb a vállalkozók sorsa. Ilyen volt pl. Nagykaposról a GLOBAL Kft. pa­pír csomagolóanyagaival és do­bozaival, Királyhelmecről a sütő­ipari kemencéket és egyéb pék­ipari technológiákat gyártó BA­KER Rt., vagy a most induló, már­kás italokat és likőröket előállító STEPANOW szlovák-olasz vegyesvállalat Perbenyíkből. Vé­get ért tehát egy vásár, amely a meglévő hibáival együtt is min­denképp fontos esemény a mező­gazdászok életében, akik tovább­ra is hisznek erejükben és tehet­ségükben. A csehországi importletét megszüntetésének okai Újabb nagyberuházások a párkányi papírgyárban Mára feleslegessé vált Folyamatos megújulás ÚJ SZÓ-ÖSSZEÁLLlTÁS Prága. Tegnaptól Csehország­ban is eltörölték az importleté­teket. A négy hónapig érvény­ben lévő behozatali letétek sze­repe az volt, hogy mérsékeljék a katasztrofálisan alakuló külke­reskedelmi hiányt; az import mintegy egyharmadára vonat­kozó letétek lényege, hogy a be­hozott áruk árának 20 százalé­kát kamatmentesen 6 hónapra le kellett kötni valamelyik keres­kedelmi banknál. Ilyen módon eddig 10,5 milliárd cseh korona halmozódott fel, most ezeket az összegeket azonnal folyósítják a befizetőknek. Az eredetileg 12 hónapra tervezett importletéte­ket azért törölték el, mert egy­részt az Európai Unió nemtet­szését váltotta ki (szerintük ez a társulási szerződés megsértését jelentette), másrészt májusban eltörölték a korona lebegtetési sávját, és a gyakorlatilag a nem­zeti fizetőeszköz devalválásával járó lépés semmissé tette a leté­tek hatását. Emellett a statiszti­kai adatok azt bizonyították, hogy az élelmiszerek és a fo­gyasztási cikkek importjának mértékét érdemben nem befo­lyásolta, végezetül a külkereske­delmi mérleg is némelyest ja­vult. Az importletétek kötelező befizetését még azelőtt törölte el a cseh kormány, hogy az Eu­rópai Unió illetékeseivel e kér­désről a döntő fontosságú tár­gyalásokat lezárták volna. INTEREL-IIM FORMÁCIÓ Párkány. A brit Lloyd's Register Quality Insurance minőségbiz­tosítási szabványok odaítélésére jogosult társaság tegnap ünnepélyesen átadta a párkányi Dél-szlovákiai Cellulóz- és Pa­pírgyárnak, illetve új nevén az AssiDomán Packaging Štúrovo vállalatnak az ISO 9001 minő­ségbiztosítási szabványt. Társaságunk kitűzött célja, hogy másik két üzemünk is elnyerje az ISO 9001 certifikátumot - kö­zölte Marián Slovák vezérigaz­gató, és hozzátette: Az ISO nemzetközi certifikátum meg­szerzése ügyfeleinknek azt su­gallja, hogy cégünk magas mi­nőségen dolgozik, vásárlóink­nak pedig egyben minőségi ga­ranciát nyújt. A papírgyár részvényeinek 91 százalékát birtokló svéd AssiDomán Packaging vezetősége úgy dön­tött, hogy további beruházásokat eszközöl a párkányi papírgyár­ban. A beruházás nagysága eléri a 19 millió svéd koronát (kb. 83 millió szlovák korona), és a pénzt a hullámkarton gyártóberende­zésének felújítására és korszerű­sítésére fordítják. Az invesztíció előreláthatólag 1998 tavaszán ér véget. A beruházás révén növe­kedik a termékskála változatos­sága, csökkennek az előállítási költségek, és egyben javul a mi­nőség - indokolta a befektetés szükségességét Ulf Kilander, az AssiDomán Packaging elnöke. Néhány élelmiszer átlagos fogyasztói ára (kg r l r db/korona) 34.hét Kerület Marha­hátulja Disznócomb (csont nélkül) Disznó­oldalas Fagyasztott csirke aprólékkal Friss tojás Zacskós félzsíros tej Vaj Köménymagos kenyér (1 kg-ig) Péksütemény (70 g-ig) Kristály­cukor Pozsony 147,00 153,00 79,00 62,00 2,70 12,00 30,00 16,00 1,30 18,00 Nagyszombat 148,11 143,02 73,99 63,38 2,40 12,08 28,73 16,80 1,24 18,95 Trencsén 137,70 142,60 76,22 63,04 2,55 11,20 28,80 13,67 1,27 19,84 Nyitra 148,79 155,02 78,57 62,14 2,34 11,93 29,11 14,85 1,47 18,88 Besztercebánya 152,13 153,83 72,10 63,66 2,48 11,66 29,23 15,08 1,46 18,81 Zsolna 148,93 153,28 77,20 64,38 2,70 13,29 30,69 14.23 1,24 19,67 Kassa 150,50 160,10 74,17 64,57 2,37 12,20 28,10 17,23 1,40 19,62 Eperjes 145,00 155,00 75,00 64,00 2,00 12,70 28,20 14,70 1,40 17,80 Szlovákia 147,27 151,98 75,78 63,38 2,45 12,14 29,11 15,32 1,35 18,95

Next

/
Thumbnails
Contents