Új Szó, 1997. augusztus (50. évfolyam, 176-200. szám)

1997-08-22 / 194. szám, péntek

ÚJ SZÓ 1997. AUGUSZTUS 5. SpOrt/T Évé és rádI Ó - csüTörtöK fl 5 Beszélgetés Pavol Ruskóval, Szlovákia sikeres magántelevíziójának vezérigazgatójával Egy év a Markízával Csupán egyetlen gyertya ég a hölgy születésnapi tortáján, ennek ellenére nem panaszkodhat, hogy kevesen figyelnek rá. A leg­több szlovákiai háztartás­ban szinte családtag­nak számít. A Markíza tele­vízió első évéről és ato­vábbi tervekről Pavol Rusko vezérigazgatóval beszélgettünk. MISLAY EDIT Egy éve ilyentájt már javában készültek az indulásra. Ho­gyan élte meg azokat a napo­kat? Élénken él bennem az az idő­szak, mert sorsfordulót jelentett az életemben. Mindent egy lapra tettünk fel. Ha a Markíza sikeres lesz, a szlovák nézők és a médiák elfogadnak bennünket. Vagy ve­szítünk, s akkor valamennyien, akik előkészítettük ezt a terveze­tet, lemondhatunk arról, hogy ezen a területen szakemberek­ként tekintsenek ránk. Tervünk sikerült, és a Markíza ma a leg­nézettebb, legerősebb és a legbe­folyásosabb Szlovákiában. Sok vagy kevés egy év egy magántelevízió életében? Sokat jelent az első év. A műkö­dési engedély tizenkét évre szól, de az, hogy milyen lesz ez a ti­zenkét év, már az első hetekben, hónapokban eldől. Az első év alapján leszűrhető, hogy képes-e az adott állomás emelni a szín­vonalát, kiküszöbölni a hibákat, új és új ötletekkel, műsorokkal ^ A nyári szabadsá­gok ellenére már javában készül- . . nek új műsoraink. \N előállni, vagy csupán a készen vásárolt sorozatokra hagyatko­zik. A nyári szabadságok ellené­re már javában készülnek új mű­soraink, melyek gazdag válasz­téka szeptemberben és október­ben jelenik majd meg a képer­nyőn. Továbbra sem csökken a publicisztikai műsorok színvo­nala. Ezek a műsorok nálunk ké­szülnek, nem készen vásároljuk őket. Bizonyára több dicséretet kap­tak eddig, mint elmarasz­talást... Számunkra a siker egyetlen mérvadója a piac. Nem a ma­gánvélemények. Ha a Slovenská republikát olvasom, elszomorí­tónak találom, mennyire infor­málatlanok az ott író emberek, nélkülözik az objektivitást, szak­mai tudást, annál több írásaik­ban a gyűlölködés. De ez politi­kai kérdés. A szakmai közvéle­mény eddig megértéssel fogadta a munkánkat. Egyértelmű, hogy egy kommersz televízió nem su­gározhat a nézők ízlését formáló programokat, operát, mert erre nincs elég pénze. Ez a Szlovák Televízió feladata. Ám ha észre­vesszük, hogy változott a nézők ízlése, és igényli a színvonala­sabb filmeket, műsorokat, abban a pillanatban alkalmazkodunk. Mert ez kötelességünk. A siker fokmérője a piac, a számok pe­dig egyértelműek. A nézők igen­is elfogadták a Markízát, mert szórakoztat és olyan információ­kat közöl, amelyeket - tekintet­tel a többi tévében uralkodó helyzetre - olyan formában sen­ki nem kínál, ahogyan mi. Hogyan tudják megőrizni füg­getlenségüket? Függetlenségünk legjobb bizo­nyítéka a DSZM kétségbeesett igyekezete, hogy saját televízi­ót indítson, hogy ellensúlyozza a Markízát, mert az SZTV és a VTV már nem tudja velünk fel­venni a versenyt. Szükségük van tehát egy harmadik konku­rens állomásra, amelynek létre­hozására hatalmas összegeket szabadítanak fel. Oda irányít­ják majd az állami cégek rek­lámjait, és a szimpatizáns cége­két is. De ennek már semmi kö­ze a piacgazdasághoz. Ez már egyszerű politikai protekciona­lizmus. Harcol majd ellenünk az egész államigazgatás. Min­den eszközt felhasználnak, még a közszolgálati tévé háló­zatát is szétlopkodják. A Mar­kíza nem kapott hálózatot, ne­künk kellett kiépítenünk. Szó­val nem a politikai nyomás ve­szélyeztetheti a Markízát. Tud­ják, hogy nem lehet bennünket sem megfélemlíteni, sem meg­venni. Állami cégektől kapnak rek­lámmegrendeléseket? Szlovákiában kevés az állami cég. Felméréseink szerint rek­lámaink 21 százalékát adják a hazai cégek, ami megfelelő. Fő­leg ha figyelembe vesszük, hogy vannak, akik politikai uta­sításra egyáltalán nem tárgyal­nak velünk, mint például a Szlovák Takarékpénztár vagy az Általános Hitelbank. Ok ugyan állandóan tagadják ezt, de ha figyelembe vesszük, hogy a Szlovák Takarékpénztár mö­gött milyen marketing áll, akik igyekeznek profiként viselked­ni, akkor mosolyt keltő, hogy a reklámaikat a VTV-n látja a né­ző, és nem a Markízán. Lesznek változások a Markíza műsorában? Természetesen. Megváltozik a szerdai műsor szerkezete, sike­rült ugyanis három évre meg­vásárolnunk a Bajnokok Ligájá­nak közvetítési jogát, így tehát minden harmadik szerdán a fo­cié lesz a képernyő. A szórakoz­tató műsorok csütörtökön lesz­nek. Új műsorokat is indítunk, így a Tivoli című játékot. Fő műsoridőben jelentkezik majd vv Ez már politikai protekcionaliz­mus. Harcol majd el­lenünk az egész > > államigazgatás. " a Bonzáčik (Árulkodó) Magda Pavelekovával, melyben gyere­kek mondanak el ezt-azt a szü­léikről. A Reklamátor a leghu­morosabb reklámokat mutatja be. Indul a Családi videó is, melynek műsorvezetője Iveta Malachovská lesz. Szórakozta­tó műsorokban tehát nem lesz hiány. Zverokruh (Állatégöv) és Strelnica (Céllövölde) cím­mel új vetélkedők várják a ver­senyzőket. Remélem, hogy új műsoraink széles nézőtáborra lelnek, és gazdagítani fogják a televíziónk kínálatát. Tudnának most önnek olyan munkát ajánlani, amelyért itthagyná a Markíza vezér­igazgatói székét? Nem jut semmi az eszembe. Le­het, hogy valaki előáll majd egy olyan ajánlattal, amely érdeke­sebb, mint a jelenlegi munkám, de én nem tudok ilyenről. A kereszténydemokraták készek tárgyalni Szlovák Rádió Magyar Szerkesztősége Feszültség Ľuptálcéknál Szerkesztőriporter kerestetik ÚJ SZÓ-HLR Pozsony. A Szlovák Demokrati­kus Koalíció fő programja az el­következő hetekben a parla­menti pártok, a munkáltatói szervezetek, az egyházak és egyéb intézmények képviselői­vel folytatandó tárgyalások lesz­nek - tájékoztatott a KDM teg­napi sajtóértekezletén Vladimír Palkó_alelnök. Újságírói kérdés­re válaszolva elmondta, a Gaulieder-ügyben a kormány­pártokkal is hajlandóak tárgyal­ni, de őket ismerve nem várnak eredményt az ilyen megbeszélé­sektől. Palkó úgy tudja, ez ügy­ben a Munkásszövetségen belül feszültségek tapasztalhatók. Ar­ra a kérdésre, mit tesznek, ha Gaulieder nem kapja vissza mandátumát, a KDM alelnöke csak azt mondta, többféle meg­oldást is előkészítettek, egyelőre azonban nem árulta el, hogy konkrétan melyek lennének ezek. (gl) A Szlovák Rádió Magyar Szer­kesztősége október elseji belé­péssel főállású szerkesztőripor­tert keres híradási és publiciszti­kai szerkesztőségbe. Felvételi követelmények: felsőfokú vég­zettség, a magyar és szlovák nyelv tökéletes ismerete, kelle­mes hang és íráskészség. Mától Selye János Napok Jelentkezni írásban lehet. Kér­jük mellékelje életrajzát is. Cí­münk: Slovenský rozhlas, RMV, Mýtna 1., P. O. Box 55., 810 05 Bratislava 15. Érdeklődni telefo­non is lehet a következő szá­mon: 07/4313-716, 9.00-17.00 óra között. Jelentkezési határ­idő: 1997. szeptember 4. (ú) Ifjabb Michal Kováč reagálása Visszakéri útlevelét TA SR-HlR Pozsony. „A miniszter ciniku­san visszaél azzal a helyzettel, amelybe akaratomon kívül ke­rültem. Ismételten ellenem és a köztársasági elnök ellen hasz­nálja ki a Technopol-ügyet" - ál­lapítja meg nyílt levelében ifj. Kováč, melyben Gustáv Krajči belügyminiszter agusztus 20-i kijelentéseire reagált. Felszólította a minisztert, járul­jon hozzá útlevelének vissza­adásához, hogy Münchenbe utazhasson. .^mennyiben ezt nem teszi meg, csakis azt bizonyítja, hogy felettesével együtt nem akarja az ügyet felgöngyölíteni, szük­sége van a Technopol-ügyre, hogy félrevezethesse a polgáro­kat" - áll a nyílt levélben. Ifj. Kováč szerint kérésének ismé­telt visszautasítása egyértelmű­en azt bizonyítaná, hogy a Technopol-ügy célzatos politi­kai manipuláció. Rendezvénysorozat ­három napon át Komárom. A Csemadok helyi szervezete már hetedszer szer­vezi meg a Selye János Napokat. A háromnapos rendezvényt dél­után ötkor Keszegh István, a Csemadok helyi alapszervezeté­nek elnöke nyitja meg. Dr. Kiss László „Orvosetika a mindenna­pi gyakorlatban" címmel tart előadást, ezt követően dr. Gaulieder József a környezet­nek az egészségre gyakorolt ha­tásáról beszél. Este nyolctól Kor­pás Éva népdalénekes szórakoz­tatja a közönséget. Szombaton dr. Szeberényi Zoltánnal, illetve Csáky Pál parlamenti képviselő­vel találkozhatnak az érdeklő­dők. Este a Borostyán együttes lép fel és leleplezik a VII. Selye János Napok emlékoszlopát. Vasárnap ünnepi istentisztelet lesz a helyi református temp­lomban, majd a résztvevők meg­koszorúzzák Selye János emlék­tábláját. (kamoncza) RÖVIDEN Nyugdíjasok figyelmébe Pozsony. A Társadalmi Biztosító közlése szerint megváltozik a nyugdíjak kézbesítésének időpontja, mivel szeptember 14. és 15. is munkaszüneti nap. A szeptember 12-én esedékes nyugdíjakat 11-én, a 14-én esedékeseket pedig 12-én fizetik ki. (TA SR) John Mica tiszteletbeli lovag lett Kassa. Tegnap a kassai várhegyen tiszteletbeli lovaggá ütötték John Mica amerikai kongresszusi képviselőt, aki szlovákiai körútja során két napot töltött Kassán. (TA SR) Kramplová-Rosati találkozó Pozsony. Dariusz Rosati lengyel külügyminiszter, aki az ál­lamfő kíséretében látogatott Pozsonyba, találkozott Zdenka Kramplovával. A két külügyminiszter megállapodott, hogy ezentúl évente legalább kétszer találkoznak. Kicserélték a szlovák-lengyel kishatárforgalmi szerződés ratifikációs okmá­nyait. (TA SR) Teljesült kívánság Kassa. Különös kívánsága volt a 102 éves František Polnisch­nak. Azt kérte, hogy a Fő utcán ló vontatta villamossal mehes­sen végig. A déli városrész polgármestere ezt teljesítette: teg­nap a város legidősebb lakosa hozzátartozóival együtt a régi járművön ment végig a város központján. (TA SR) A külügyminisztérium a rakétákról Pozsony. A szlovák és amerikai szakemberek már hosszabb ide­je tárgyaltak az SS-23-as rakétákról. A legutóbbi találkozó 1996 októberében volt, az amerikai fél azóta nem kezdeményezte a párbeszéd folytatását - áll a szlovák külügyminisztérium tegnapi nyilatkozatában, amely kifejezi azt a reményt, hogy a baráti együttműködés alapján meg tudják majd oldani a rakétakér­dést. (TA SR) Az értékelés nem reális Pozsony. A szlovák kormány valószínűleg ismét kifogásolni fogja, hogy az Európai Bizottság értékelése „nem tükrözi a reá­lis helyzetet", de ennek ellenére ígéretet tesz, hogy megtesz néhány kívánt lépést. Ez következik abból, amit Jozef Kalman miniszterelnök-helyettes a kormány integrációs tanácsnak ülé­se után mondott. A tanács tegnap befejezte az Európai Bizott­ság által kidolgozott értékelés elemzését. (ČTK) Mohi biztonságáról Nyitra. A mohi erőmű biztonsági mutatói összehasonlíthatóak a korszerű nyugat-európai erőművekével - mondta Jozef Vlach, a mohi erőmű igazgatója. Szerinte a Siemens és Framatome cégekkel együttműködve kidolgozott biztonsági intézkedések semmiben sem térnek el az európai átlagtól. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség 87 biztonsági intézke­déstjavasolt Mohiban, ezeket az említett cégeken kívül hazai és cseh vállalatok valósítják meg. (TA SR) A hatvannyolcas megszállás évfordulója alkalmából az ellenzé­ki pártok vezetői több helyütt megkoszorúzták az áldozatok emléktábláit. Köztük voltak a Magyar Koalíció képviselői is. Fel­vételünkön: Bárdos Gyula Pozsony főterén virágot helyez el Peter Legner emléktáblájánál. (Somogyi Tibor felvétele) A rakétákat meg kell semmisíteni Bírálják Migašt ÚJ SZÓ-HlR A Magyar Polgári Párt a szlovák kormány kétarcú politikájának újabb bizonyítékát látja abban, hogy a kabinet egyrészt bizony­gatja NATO-csatlakozási szán­dékát, másrészt elutasítja az USA kormányának azt a kérését, hogy semmisítsék meg a Szlová­kia területén lévő, atomtöltet hordozására is alkalmas SS-23­as rakétákat. Ezt Gyurovszky László alelnök mondta a párt tegnapi sajtóértekezletén, s egy­ben megjegyezte, hogy ez újabb konfliktust okozhat Szlovákia és az USA között. Gyurovszky be­számolt a Szabad Demokraták Szövetségénél tett budapesti lá­togatásról, és elmondta, hogy ősszel sor kerül Kuncze Gábor pártelnök, illetve azt megelőző­en Szent-Iványi István frakció­vezető szlovákiai látogatására. Megtárgyalják majd, miként se­gíthetné Magyarország Szlová­kia euroatlanti csatlakozását. Az MPP alelnöke bírálta Jozef Migaš kijelentését, miszerint a DBP az emberarcú szocializmus építését támogatná. Gyurovszky szerint ez államosítást, a terv­gazdálkodás visszaállítását, a többpártrendszer megszünteté­sét, a cenzúra bevezetését és az ország semlegességére való tö­rekvést jelentené, holott a DBP programja semmi hasonlót nem tartalmaz, (gaál) „Három évre megvásároltuk a Bajnokok Ligájának közvetítési jo­gát." (Archív felvétel)

Next

/
Thumbnails
Contents