Új Szó, 1997. augusztus (50. évfolyam, 176-200. szám)

1997-08-19 / 191. szám, kedd

ÚJ SZÓ 1997. AUGUSZTUS 16. SPORT/ TÉ VÉ ÉS RÁ DIÓ SZOMBAT [ Ahány járás, annyi szokás? Természetes dolog, hogy az államhatár közelében a közúti tájékoztató táblákon feltüntetik a szomszédos ország legközelebbi, jelentősebb településeinek a nevét. Amint az a fenti képeken is látható, a táblák készíttetői, tudomásunk szerint az útkarbantar­tó vállalatok nálunk nem járnak el egységesen a külföldi helységnevek írásában. A Nagykürtösi járásban magyarul írják Budapest és Balassagyar­mat nevét, viszont a Losonciban „szlovákosan" a magyarországi bányászvárosét, Salgótarjánét. (Kép és szöveg: Bodzsár Gyula) Száraz József udvardi polgármester beszámolója a Troubky nad Bečvouban és Tichý Pofokban tett látogatásról Néhány szülő azt gondolta, hogy eladják a gyermekeket A Lőcse mellett található Tichý Potok kisközség alig néhány száz lakója ezek­ben a napokban a júliusi árvíz által okozott károk felszámolásán, helyreállí­tásán fáradozik. KAMONCZA MÁRTA A felnőttek otthon dolgoznak, a gyermekek pedig az Érsekújvár melletti Udvardon üdülnek. El­szállásolásukról, étkezteté­sükről a falu és a helyi szövetke­zet gondoskodott, mert mint Száraz József polgármester mondta, felebaráti kötelesség segíteni a rászorulókon. ,Amikor szóba került, hogy se­gítséget nyújtunk az árvíz súj­totta területeken élőknek, elha­tároztuk, hogy felkeressük azt a morvaországi, illetve szlovákiai települést, ahol a víz a legna­gyobb károkat okozta" - tájé­koztat a polgármester. így láto­gattak el a morva Troubky nad Bečvou és a kelet-szlovákiai Tichý Potok községbe. „Azt a borzalmat, amit Troubky­ban láttam, nem felejtem el, amíg élek. Átléptük a szlo­vák-cseh határt, és a rekkenő hőségben még az autó ablakait sem húzhattuk le, mert rögtön elleptek volna bennünket a szú­nyogok. Később meg az elhullott állatok bűze volt elviselhetetlen. Troubkyban összedőlt családi házak fogadtak. A falu 600 há­zából 296 teljesen tönkrement. Szép, új emeletes házak dőltek össze. Szinte szünet nélkül folyt a romeltakarítás. Udvardról egy teherautóval zöldséget - tíz má­zsa hagymát, húsz mázsa burgo­nyát, valamint paprikát -, to­vábbá gyümölcsöt, tartós élel­miszert és ruhaneműt vittünk. Gondoltam, hogy a polgármes­tert mint kollégámat külön meg­ajándékozom három láda sárga­barackkal. Hálásan megköszön­te, de azt mondta, hogy inkább vigyük a közösbe" - folytatja Száraz József. Szavai szerint a szlovák Tichý Potok községben bár barátságo­san fogadták a segíteni akaró­kat, mégis jóval bizalmatlanab­bak voltak velük szemben, mint a morva településen. Aztán ami­kor az első csoport, 15 gyermek Később meg az elhul­lott állatok bűze volt elviselhetetlen és három felnőtt hazaérkezett, a szülők a bizalmatlanság okát is elárulták. „Azt hittem rosszul hallok, ami­kor az egyik szülő azt mondta, hogy azért nem akarták Dél­Szlovákiába engedni a csemeté­ket, mert ők úgy tudták, hogy ezen a vidéken külföldre adják el a gyermekeket - közli az udvardi polgármester. - Nem tudom, honnan vettek ilyen képtelensé­get, mindenesetre ez az üdülés, ha másért nem, hát legalább azért jó volt, hogy az üyen tévhi­teket eloszlattuk. A másik cso­port Tichý Potokról a múlt héten érkezett, és vasárnap indultak vissza. Közben az ottani polgár­mester asszonnyal és az önkor­mányzat tagjaival is nagyon jó kapcsolatot alakítottunk ki. A költségeket a helyi szövetkezet fedezi, a Novogal pedig csirkét és tojást adott. A nyaraló gyere­keknek a szálláson és az étkezte­tésen kívül belépőt biztosítot­tunk az érsekújvári strandra. A gyermekek jól érezték magukat, és nekünk ez a fontos. Az, hogy lehetőségeinkhez mérten segíte­ni tudtunk a bajbajutottakon." A két fiatalember azzal próbált védekezni, hogy a szerencsétlenül járt férfi váratlanul lépett a gépkocsi elé Felfüggesztett büntetést kapott a gázoló KASSA Amint arról annak idején lapunk is hírt adott, január 25-én az éj­szakai órákban halálos kimenete­lű gázolásos baleset történt a Bódva mentén. Két szepsi fiatal­ember ült abban a Bodolóból Szepsibe tartó gépkocsiban, amely elütött egy 23 éves gyalo­gost. A fiatalemberek a súlyosan megsérült férfit betették a gépko­csiba, és elindultak vele a sacai kórházba. Makranc közelében észrevették, hogy már nem él, ezért az éj leple alatt kitették, majd gyorsan elhajtottak. A rend­őrségen a gépkocsit vezető fiatal­ember édesapja jelentkezett, és tett fia nevében beismerő vallo­mást- két nappal a tragédia után. Az esetet nemrég tárgyalta a bíró­ság. A fiatalemberek azzal pró­báltak védekezni, hogy a gyalo­gos váratlanul lépett eléjük, pon­tosabban eléjük tántorgott. A rendőrség a nyomozás során megállapította, hogy az áldozat ittas volt, ám azt is kiderítette, hogy a férfi az ütközés pillanatá­ban nem két méterre volt az út szélétől - mint ahogyan azt a vád­lottak állították -, hanem csak egy méterre. A bírósági közleke­dési szakértő szerint a gépkocsi­vezető menet közben nem volt eléggé figyelmes, és gyorsan is hajtott. A bíróság figyelembe vet­te, hogy a két főiskolás bünteüen előéletű volt, illetve azt, hogy mindkettő jellemét pozitívan ér­tékelték. A gépkocsi volánja mö­gött ülő fiatalembert tizen­négyhavi, feltételes szabadság­vesztésre ítélték, és három évre eltiltották a gépjárművezetéstől. Útitársa négyhavi, szintén felfüg­gesztett büntetést kapott, (g-f) KOMÁROMI JÁRÁS Még nem történt halálos baleset Magyar Árpád, a járási rendőrparancsnokság osztályvezetője arról tájékoztatta az Új Szót, hogy a nyári szünet alatt, július elsejétől augusztus 11-éig nem történt halálos baleset a régió­ban. A rendőri szerveket eddig 81 közúti szerencsétlenséghez hívták ki; hárman súlyosan, harmincan pedig könnyebben sé­rültek meg, az anyagi kár meghaladja a két és fél millió koro­nát. Egyébként a múlt év hasonló időszakában a járás útjain 155 baleset történt; heten súlyos, harmincketten pedig könnyebb sérüléseket szenvedtek, az anyagi kár mintegy 6 millió koronát tett ki. (cza) VILKE Libavendégségre készülnek A kis nógrádi település önkormányzata az utóbbi időben meg­különböztetett figyelmet szentelt az idegenforgalom fellendí­tésének. Az Ipoly menti mocsaras rétek gazdag növény- és ál­latvilága, a húsz hektárnyi területen található bányatavak és a környékbeli erdők vadállománya kiváló lehetőséget biztosít a vidéki turizmus és az agroturisztika térhódításának. Dziják Klára polgármester tájékoztatása szerint ezt a célt szolgálja a hét végén színes kulturális programmal megrendezendő liba­vendégség is. (bgy) ÍNÁM Kényelmesebb mellészómi? Találgatásokra okot adó kép fogadott bennünket Inámban a falu végén. Vagy a hulladék­tároló konténer került késve a helyére, vagy a környéken la­kók siettek, hogy mielőbb megszabaduljanak a háztartási hulladéktól. Vagy kénye­lemből szórták a konténer mellé? (bodzsár) NAGYKAPOS Felavatták Ľudovít Štúr szobrát A múlt héten a Szlovák Takarékpénztár helyi fiókja előtt gyér részvétel mellett avatták fel Ľudovít Štúr bronzszobrát. Mint írtuk, a sok találgatásra okot adó szoborügy márciusban kezdődött; sokáig titkolták, hogy mi készül az épület előtt. La­dislav Berák szobrászművész 2,5 méter magas alkotásával a pénzintézmény emléket kívánt állítani a szlovák nemzet kima­gasló egyéniségének Ung-vidék központjában, (kat) A szerző felvétele VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: IDŐNKÉNT MEGNÖVEKSZIK A FELHŐZET, 26-30 FOK ELOREJELZES ORVOSMETEOROLOGIA A Nap kel 05.53 - nyugszik 19.57 órakor. A Hold kel 20.30 - nyugszik 06.58 órakor. A Duna vízállása: Pozsony: 340, árad; Medve: 200, apad; Komá­rom: 225, apad; Párkány: 160, apad. Túlnyomóan derült, száraz időre számítha­tunk. Délnyu­gaton időnként megnövekszik a felhőzet, s néhol zápor vagy zi­vatar is lehetséges. Á kora dél­utáni hőmérséklet 26 és 30 fok között, északon 24 fok körül ala­kul. A változó irányú szél csak zivatarok környezetében erősö­dik meg. Szerdán és csütörtö­kön a maihoz hasonló idő való­színű. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11 és 15, a legma­gasabb nappali holnap 26 és 30, holnapután 28 és 32 fok között várható. Túlnyomórészt kedvező lesz az időjárás hatá­sa. Fokozódik a fizikai és szel­lemi teljesítő­képesség, s javul az összpontosí­tó készség is. Nagyobb problé­mákat csak az alacsony vérnyo­másúaknak okozhat az időjárás: esetükben szédülés és migrénes jellegű fejfájás is jelentkezhet. A szív- és érrendszeri betegségek­ben szenvedők kerüljék a na­gyobb megterhelést és a stressz­helyzeteket. Nyugaton erősöd­hetnek a reumás fájdalmak. De­pressziós tűntek szintén jelent­kezhetnek. KIJEV 20

Next

/
Thumbnails
Contents