Új Szó, 1997. augusztus (50. évfolyam, 176-200. szám)
1997-08-19 / 191. szám, kedd
Ľ L POLITIKA ÚJ SZÓ 1997. AUGUSZTUS 20. Sárlavina Tirolban Bécs. Nussdorf-Debant kelet-tiroli településre sárlavina zúdult vasárnapra virradóan. A katasztrófának sérültje nincs, mintegy 20 embert azonban sokk, illetve gyengeség miatt kórházba vittek, az anyagi kár jelentős. A lezúduló 50 ezer köbméternyi sár és kő több mint 20 ház falait, tetőit nyomta be, a garázsokban és pincékben méter magasan áll a sár, néhány családot ki kellett menteni házából. (MTI) Megöltek 13 iszlámistát Kairó. Az egyiptomi rendőrség megölt 13 iszlám szélsőségest, több mint százat pedig letartóztatott a Minja kormányzóságban végrehajtott akciókban közölte az al-Ahram. (MTI) Az ODS állásfoglalása Prága. A Polgári Demokratikus Párt (ODS) elítéli a rasszista megnyilvánulásokat, és elhatárolja magát azon tagjaitól, akik a csehországi romák tömeges kivándorlásával kapcsolatban ilyen kijelentéseket tettek - hangsúlyozza a cseh kormánypárt ügyvezető tanácsának állásfoglalása. A testület tegnapi ülésén az is elhangzott, hogy nincsenek olyan politikai okok, amelyek miatt a romáknak ki kellene vándorolniuk. Közben a prágai kanadai nagykövetség szóvivője arról tájékoztatott, hogy a hét vége óta folyamatosan érkeznek vissza romák Kanadából. (ČTK) Bill Clinton a kedvenc időtöltését szolgáló golfütőkkel és könyvekkel felszerelkezve megkezdte 3 hetes szabadságát. Felesége és lánya társaságában vasárnap késő este érkezett meg a massachusettsi partoktól 10 km-re fekvő Martha's Vineyard szigetre. (Arch .-fotó) A 7. utazási iroda csődje Prága. Prágában letartóztatták a hét végén csődbe ment PROG utazási iroda _ egyik török tulajdonosát. Ő azt mondta: azért érkezett, hogy megoldja több mint 700, Törökországban és Görögországban ragadt cseh ügyfelük hazaszállítását, miután irodája nem tudta kifizetni a CSA légitársaságtól rendelt charter repülőjáratokat. A külügyminiszter-helyettes szerint a ČSA hazaröpíti a pórul járt turistákat, ha azok írásos ígéretet tesznek arra, hogy odahaza kifizetik a repülőjegy árát. Csehországban ez a 7. utazási iroda, amely idén nyáron tönkrement. (MTI) Lapértesülés szerint Momcsilo Krajisnik azt tervezi, hogy államcsínyt hajt végre Biljana Plavsics boszniai szerb elnök asszony ellen Sikeres SFOR-alcció Az SFOR egyik brit alakulata páncélozott harcjárművekkel vette körül a boszniai szerb állam közbiztonsági hivatalát (ČTK/AP) II. János Pál pápa csütörtökön érkezik Franciaország fővárosába Katolikus ifjúsági világtalálkozó Párizs. A világ több mint 140 országából, naponta legalább 400 ezer, látogatót várnak Párizsba, a tegnap megkezdődött s egy héten át tartó Katolikus Ifjúsági Világnapok rendezvényeire, melyen részt vesz II. János Pál pápa is. MTI-HÍR E nemzetközi ifjúsági találkozó gondolatát a pápa még 1985ben vetette fel, és megrendezésre a világ külöböző országaiban körülbelül két évente került sor. Legutóbb Manilában a 3 milliót is meghaladta a résztvevők száma - a Párizsban most megrendezésre kerülő XII. Ifjúsági Világnapokon ennél szerényebb részvételre számítanak. Az előzetes adatok szerint a vallási, kulturális és sportrendezvényeken többségben lesznek a külföldiek: Olaszországból legalább 70, Spanyolországból 30, az Egyesült Államokból és Lengyelországból 15-15 ezren jeCseh-szlovák határ Újabb egyezmény Prága. A határrezsim módosításáról írt alá egyezményt Prágában Jan Rumi cseh és Gustáv Krajči szlovák belügyminiszter. A megállapodás a közös határ mentén élő szlovák és cseh polgárok, elsősorban a Sidonie és U Sabotov településeken lakók életét könnyíti meg. Rumi közölte: kártérítésként eddig 34 millió 850 ezer koronát utaltak át a határszerződés értelmében Szlovákiához került U Sabotov lakosainak számláira, s a jövő héten további 7 milliót fizetnek ki. Azt is közölte: Szlovákia teljesíti a megállapodást, mely szerint a biztonsági szervek fokozott figyelmet fordítanak az U Sabotov településen élő személyek vagyonának védelmére. (ČTK) lezték érkezésüket. Katolikus vallású fiatalok néhány tucatja érkezett - érkezik - a Föld számos viszályokkal terhes, vagy nehéz sorsú térségeiből is - így például a volt Zaire-bői, Libanonból, Ruandából, vagy Haitiből, jönnek Irakból, Boszniából és Szerbiából is a francia fővárosba. Az ifjú zarándokok többsége maga fedezi az utazás, valamint a részvétel költségeit, de a legszegényebb országokból érkezők kiadásait a francia egyház és a Vatikán közösen fizeti. A külföldiek egy részét családoknál szállásolják el, mások sportlétesítményekben, iskolákban, kollégiumokban, egyházi intézményekben kapnak szállást, számosan pedig a Párizst övező parkokban felvert sátrakban alhatnak. Az ifjúság lelki vágyainak, problémáik leküzdésének és a küszöbön álló harmadik évezred felnőtt társadalmával szembeni elvárásainak megvitatása a fő célja a több száz rendezvényből álló eseménysorozatnak. Az alaphangot az Eiffel-torony lábánál elterülő hatalmas Mars mezőn tartandó nagymise adja meg, amelyet Lustiger bíboros, Párizs érseke tart. A legtöbb sok százezer érdeklődő részvételével tartandó - eseményen részt vesz II. János Pál pápa is, aki csütörtökön érkezik a francai fővárosba. A 77 éves szentatya meglehetősen sűrű programot vállalt, már érkezésekor a Mars mezőn, másnap a Notre Dame székesegyházban tart misét, majd részt vesz több ifjúsági fórumon is, és találkozik a francia politikai élet számos vezetőjével, közöttük a köztársasági elnökkel és a kormányfővel is. A rendezvénysorozat legjelentősebb eseménye a Longchamp-i rendezvény lesz: a Párizs nyugati részén fekvő lóversenypálya 55 hektárnyi területe akár félmillió látogatót is képes befogadni. A vallási, kulturális és zenei események másfél napon át tartanak, s a programok szombat délelőtt a II. János Pál pápa által celebrált misével fejeződnek be. MTI-HIR Banja Luka. A boszniai NATOerők (SFOR) katonáinak tegnapra virradó éjjel Banja Lukéban sikerült megakadályozniuk, hogy fegyveres összecsapásra kerüljön sor a boszniai szerb elnökhöz hű és a vele szemben álló rendőri erők között. Az SFOR egyik brit alakulata vasárnap este páncélozott harcjárművekkel vette körül a boszniai szerb állam közbiztonsági hivatalának épületét, miután azt reggel megszállta az elnökhöz, Biljana Plavsicshoz hű, terroristaellenes kommandó, majd délután a helyszínre vonultak a Krajisnik nevével fémjelzett palei vezetéshez hű rendőri erők is. A Plavsicshoz hű kommandó annak bizonyítékai után kutatott - állítólag sikerrel -, hogy az elnök politikai ellenfelének számító Dragan Kijacs belügyminiszter emberei az épületből lehallgatják az elnök asszony mindössze 50 méternyire lévő irodáját. Az SFOR alakulat parancsnoka által közvetített tárgyalások eredményeként az éjszaka SFOR-páncélosok kíséretével elhagyhatták az épületet a Plavsicshoz hű rendőrök, és visszatértek a Banja Lukától mintegy 10 km-re lévő kaszárnyájukba. Momcsilo Krajisnik, a boszniai unió elnökségének szerb tagja azt tervezi, hogy államcsínyt hajt végre Biljana Plavsics ellen. A hatalomátvételt a politikus azzal indokolná, hogy valamennyi intézményre érvényes á boszniai szerb alkotmánybíróság múlt heti állásfoglalása, miszerint alkotmányellenes volt Plavsics azon döntése, amellyel feloszlatta a parlamentet, és előrehozott választásokat írt ki - írta a Gradjanin című belgrádi napilap. Közben Szarajevóba érkezett Robert Gelbard, az amerikai elnök különmegbízottja. Mostani látogatása során igyekszik további nyomást gyakorolni az érdekelt felekre a daytoni egyezmény megvalósítása érdekében. Gelbard elsősorban a boszniai zászlóról, a közös pénzről, az útlevélről, az állampolgárságról és a menekültek visszatérésének engedélyezéséről folyó vitában kíván közvetíteni. Szlovák és bolgár SS-23-as rakéták Amerikai felszólítás MTI-HIR Washington. Az amerikai kormány hivatalos jegyzékben kérte Szlovákiát és Bulgáriát, hogy semmisítsék meg a területükön levő SS-23-as típusú, közepes hatótávolságú ballisztikus rakétákat, amelyeket még a 80-as években kaptak Moszkvától. A The Washington Times szerint Szófia visszautasította a kérés teljesítését, arra hivatkozva, hogy a rakéták fontos biztonsági érdekeket szolgálnak, és részét képezik a nemzetvédelmi rendszernek. A lap tudomása szerint Bulgária 8 indítóállással és feltehetően ugyanennyi rakétával rendelkezik. Hivatalos forrásokból nem fedték fel a szlovák készlet nagyságát. A lap megemlítette, hogy Németország már megsemmisítette a keleti részben maradt egykori szovjet hordozóeszközöket, és Csehország is leszerelte a területére telepítetteket. Polgári személyek vesztették életüket Támadás Szidon ellen MTI-TUDÓSÍTÁS Szidon. Dél-Libanonban tegnap két tizenéves libanoni gyerek halálát okozta egy robbanószerkezet. Az Izrael oldalán harcoló Dél-libanoni Hadsereg szerint súlyos állapotban kórházba szállítottak egy harmadik személyt. A pokolgépes támadást vélhetően az izraeli megszállás ellen harcoló Hezbollah fegyveres szervezet hajtotta végre. Néhány órával később két sorozatban aknákat lőttek ki a Bejrúttól mintegy 40 kilométerre délre fekvő Szidon kikötővárosára, ahol hat polgári személy életét vesztette és sokan megsebesültek. Izraeli katonai források cáfolták, hogy az izraeli hadsereg hajtotta végre az aknatámadást Szidon városa ellen. Egy névtelenül nyilatkozó forrás szerint az aknatámadást vélhetően az Izrael által támogatott Dél-libanoni Hadsereg hajtotta végre. Válaszul a libanoni hadsereg mintegy 40 tüzérségi gránátot lőtt ki az Izrael által megszállva tartott úgynevezett biztonsági övezetben levő állásokra. Az államfőnek címezte Funar ismét levelet írt Bukarest. Gheorghe Funar, Kolozsvár ultranacionalista polgármestere az államfőnek címzett újabb levelében bélyegezte meg Magyarország és az RMDSZ „aknamunkáját a román érdekek ellen". Megismétli panaszát, miszerint 1996 után Magyarország képviselőin keresztül beavatkozott a román kormánypolitikába. Funar szerint az RMDSZ megzsarolta a Ciorbea-kabinetet, és mind a helyhatósági törvény módosításával, mind a tanügyi törvény kiegészítésével Erdély jövőbeni Magyarországhoz csatolását készítik elő. Funar kéri az államfőt, hívja össze a Legfőbb Védelmi Tanács ülését, vezesse be a szükségállapotot Kovászna, Hargita és Maros megyékben, illetve több erdélyi városban. (MTI) Az egyezményt Jan Rumi (jobbra) cseh és Gustáv Krajči szlovák belügyminiszter írta alá