Új Szó, 1997. augusztus (50. évfolyam, 176-200. szám)

1997-08-19 / 191. szám, kedd

2 VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR ÚJ SZÓ 1997. AUGUSZTUS 19. Jóból is megárt a sok V. KRASZNICA MELITTA A nyitrai Agrokomplex különleges helyet vívott ki magának a hazai kiállítások körében. Kiterjedésével, látogatottságával 24 év alatt Szlovákia legnagyobb és legközkedveltebb kiállításává nőtte ki magát. Évről évre mintegy félmillióan kíváncsiak rá - nemre, életkorra és foglalkozásra való tekintet nélkül. Ilyenkor néhány napra a figyelem középpontjába kerül a mezőgazdaság, az élelmiszeripar, és talán azokra a látogatókra is átragad valami az ünnepi vásári hangulatból, akik egész évben az élelmiszerárak fölött sóhajtozva szidják a termelőt - aki mellesleg a legkevésbé befolyásolhatja az árakat. A szakemberek természetesen az olyan újdonságokat keresik, amelyek megmutatják, hogy milyen irányba is halad a fejlődés az ágazatban. Közülük soknak az egyik szeme sír, a másik meg nevet, hiszen bő a kínálat, „csupán" az anyagiak hiányoznak. Tudják, mennyivel hatékonyabban, gazdaságosabban tudnának termelni ezzel vagy azzal a géppel, mégis kénytelenek százezreket ölni a lerobbant géppark állandó foltozgatásába, a berendezések működésképességének a megőrzésébe, mert újra egyszerűen nem telik. Ezért aztán legalább elméletben megpróbálnak haladni a világgal. A gépkiállítók között nem ritka az olyan vélemény sem, hogy az ilyen és hasonló kiállítások egyre kevésbé váltják be a hozzájuk főzött reményeket, sokkal hatékonyabbak a különböző termelési napok, amelyeken a termelők a gyakorlati bemutató során győződhetnek meg egy-egy gép előnyeiről. Viszont aki nem jelenik meg az Agrokomplexen, az, úgymond, kimarad a Szaknévsorból. Demonstrálni kell tehát mindazt, ami kínálatukban szerepel. Nem mellékes szempont a jó kapcsolatok, az ismeretségek ápolása sem. Arról, hogy a laikus szemlélő mit találhat Nyitrán, hosszasan lehetne írni. Annyi biztos, hogy senki sem távozik élmények nélkül. A régi mesterségek felelevenítése, a mezőgazdasági múzeum kiállítása, a kisvonat, az állatbemutatók, a robosztus gépek - mind megannyi érdekesség, látnivaló. És persze a látogatók közt „sétálgató" reklámfigurák, a sörsátrak, a borkóstolók. Egy nap nem is elég arra, hogy mindent megszemléljünk. Egy nap kevés, nyolc viszont sok - állítják elsősorban a kiállítók, akik szerint 4-5 nap bőven elegendő volna mindenre: a szakmai megbeszélésekre és a laikus szemlélődésre egyaránt. KOMMENTÁR JEGYZET „Én, a Gyula meg az... POLÁK LÁSZLÓ ... Ottó. A Tóth Ottó". Bajor Imre híres poénja majdnem jó. Akkor stimmelne, ha a szlovák miniszterelnököt Mečiar Ottónak hívnák, de hát ő Vladimír. Igaz, módosítható lehetne, imigyen: „Én, a Gyula meg a Vlado. A Mečiar Vlado." S hogy lehetne belőlem, a Gyulából meg a Vladóból kabarétréfa? Nem lehetne, már van. Nézem úgy augusztus derekán a tévét. Én tehát már adott vagyok, s a komikum is, hogy tévét nézek, még pedig esztévét. Aztánjön a Gyula meg a Vlado. A Mečiar Vlado. Kezet ráznak, nyilatkoznak, mosolygunk. Mármint én, a Gyula meg a Vlado. Illetve hát a Gyula az nem is mosolyog annyira, ő pókért játszik. A Vlado mosolya is csak amolyan protokollmosoly, én meg kínomban röhögök. Megtudom, hogy a Gyula ad memoirt ad Vladónak. Van vagy kilenc pontja. Új forradalmi módszerek a dipomáciában. Csettintek. Ez már valami. Kormányfőnket elhívják Győrbe, s ott adják neki át az emlékeztetőt. Az ad memoirt. Amit más esetekben a nagykövetség másodtitkárával szoktak elküldeni, s ha annak nincs ideje, akkor nyugodtan rábízzák a portásra. Na de most mi ezzel keveset törődünk, mármint én, a Gyula meg a Vlado. Megtudom, hogy Vlado megígéri a kétnyelvű bizonyítványt, cserébe a Mária Valériát egyelőre jegelik. Nem rossz üzlet, megint csettintek. Meg megegyeznek, hogy majd megegyeznek. Kézfogás, és beülünk. Én a fotelbe, Gyula a Mercedesbe, Vlado pedig a BMW-be. Aztánjön a poén, olyan, hogy a Bajor Imi is csettinthetne. Az SZTV kommentárja. Aki kommentál, az nem én, nem a Gyula, nem a Vlado. Az Maroš Púchovský. Valami rémlik az ipséről. Hogy egy Zmena című újságban koptatta valaha a lap-topot. Az újságról meg bíróság mondta ki, hogy antiszemita. Meg is kapta a lap azonnal a Štúrdíjat. Azt mondja a Maroš, hogy milyenek a magyarok. Olyanok. Fejünkre olvas mindent, Svätopluk birodalmának a széthullásától a müncheni döntésig. Ki lettünk okítva. Mármint én, a Gyula meg a Vlado. A Mečiar Vlado. Főszerkesztő: Szilvássy József (5238318) Főszerkesztő-helyettes: Madi Géza (5238342) Kiadásvezető: Malinak István (5238341) Rovatvezetők: Görföl Zsuzsa - politika - (5238338) Mislay Edit - kultúra - (5238313), Sidó H. Zoltán - gazdaság - (5238310) Urbán Gabriella - panoráma - (5238338), Tomi Vince - sport - (5238340) Szerkesztőség: 820 06 Bratislava, Prievozská 14/A, P. O. BOX 49 Szerkesztőségi titkárság: 5217054, telefax: 5238343, hírfelvétel és üzenetrögzítő: 5217054. Fiókszerkesztőségek: Nagykapos 0949/382806, Kassa 095/6228639, Rimaszombat: 0866/924 214, Érsekújvár: 0817/976179 Kiadja a Vox Nova Részvénytársaság, a kiadásért felel Slezákné Kovács Edit ügyvezető igazgató (tel.: 5238322, fax: 5238321) Hirdetőiroda: 5238262,5238332, fax: 5238331 Készül a kiadó elektronikus rendszerén. Nyomja a DANUBIAPR1NT Rt. 02-es üzeme - Pribinova 21, Bratislava. Előfizethető minden postán, kézbesítőnél, valamint a PNS irodáiban. Teijeszti a PNS, valamint a D. A. CZVEDLER Kft. Šamonn. Külföldi megrendelések: PNS ES-vývoz tlače, Košická 1,813 81 Bratislava. Újságküldemények feladását engedélyezte: RPP Bratislava - Pošta 12, 1993. december 10-én. Engedélyszám: 179/93 Index: 48011 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az ÚJ SZÓ az Interneten is megtalálható: http://www. istemet.sk/ujszo - Idén szépen gyarapodott a családunk Én szültem egy gyereket, a férjem pedig bagóért kapott egy gyárat mostani kedvenc pártjától... (Gossányi Péter karikatúrája) Hatályba lépett az országban a nemdohányzók védelmére hozott törvény Kis nyári füstölgés A cigaretta élvezete a siető emberek, a percek élvezete; a XX. század második felének életérzését fejezi ki. A gyors rágyújtás, akár néhány slukk erejéig, a tempós szívás már semmiben sem emlékeztet a dohányzás (pipa, szivar) nyugodt, komótos formáira. BERECK JÓZSEF Jótéteményeiről ma már szó sem esik. Pedig gyógyító hatásának híre több európai országban megelőzte magát a dohány termesztését, elsősorban uralkodói körökben. Füstjének, zöld levele kivonatának, az abból készült szirupoknak és kenőcsöknek csakúgy gyógyító hatást tulajdonítottak, mint a dohánypornak. Fájdalomcsillapításra, emésztés serkentésére, fej- és fogfájásra, sebek, ficamok gyógyítására s még számtalan bajra használták. A XIX. század honi tájainkon élt legnagyobb ötvösművésze, Szentpétery József például ilyenfajta jótéteményéről emlékezik meg: „Alkalmasabb az ember a coitarára, az asszonyokicai való közösülésre és a família szaporítására, ha dohányoz." Különösen nagy volt a dohány jelentősége a fertőző járványok idején, de bölcs Kazinczynk már tudhatott valamit, mert azt írta egyik fiának: „Szokj le róla, mihelyt a Cholera elmúlt." A dolog lényegére térve: július elején nagyon rossz napjaim voltak. Magam elé meredve rémképek forogtak az agyamban a jövőmről, amely távolról sem látszott rózsásnak. Hatályba lépett az országban a nemdohányzók védelmére hozott törvény, amely a kávé árának egyidejű emelésével egy olyan népesebb redakcióban, mint a miénk, isten csapásával ér fel. Ráadásul egyéb vonatkozó traumáktól sem kímélt meg a sors. Úgy vagyok ezzel a doOLVASÓI LEVELEK Ki itt a mártír? A Vasárnap augusztus 13-i számában vezércikk jelent meg Kövesdi Károly tollából. Ebben alaptalanul, minden konkrétumok nélkül azzal vádol, hogy a Tornaijai Magyar Tannyelvű Alapiskola igazgatói posztjára® török. A cikk arra törekszik, hogy lejárasson abban a városban, melynek megbecsült és elismert polgára vagyok. Sem közéleti tevékenységem, sem családom nem ad indokot, hogy a becsületembe gázoljanak. Igaz, hogy Tornaiján és környékén közszájon forgott a nevem, de a hányzásdologgal, mint a gyerek: az említett tövényjavaslat kiötlése, parlamenti elfogadása - vagyis jelenünk indokolt félelme a dohányzás veszélyes következményeitől - bennem még inkább fölkeltette az érdeklődést a dohány s egyáltalán a dohányzással kapcsolatos művelődéstörténeti összefüggések, jelesül a dohányzás kultúrájának irodalmi nyomai iránt. Ezek után kutakodva akkoriban került kezembe az Amerikai Dohányzóellenes Mozgalom manifesztuma, melynek egyes kitételeiben - mint régi, ráadásul tizenhárom év absztinencia után nemrégiben visszaeső dohányos - sértő módon érintve érzem magam: „... elhanyagolja tanulmányait, nikotintól elbódultan ül az asztalnál, félig elkábítva, a munka iránti vágya, személyes ambíciói eltompulnak, ha még élnek egyáltalán." Az amerikai filippika azon kitétele pedig, hogy „a cigarettázás rabja idővel hazuggá és tolvajjá válik", egyenesen porig sújtott. Rögtön arra gontoltam, hogy mit szólnának ehhez nagy irodalmi eszményképeim, a pipázó Mikszáth vagy Gárdonyi, a szivarozó Molnár Ferenc, Móra és Karinthy, a dohányzás örömeit nemcsak verseiben megörökítő Babits és Kosztolányi, vagy az újabb generációk jelesei: Kormos István, Nagy László, Weöres Sándor, de főképp Pilinszky, aki szinte elképzelhetetlen a körmére égett csikk nélkül. Kiss József, a szintén nagy költő utolsó perceiről jegyezték föl - s ez nem legenda, hanem valódi irodalmi adalék -, hogy halottas ágyán maradék erejét összeszedve egy szivart kért a fiától. A fiú remegő kézzel meggyújtotta a szivart, majd apjához fordult: „Tegyem a szádba, papa?" „Naná, a seggembe!" - felelte füstölögve a költő, aztán szelíden visszaadta lelkét a Teremtőnek. A most már védett honi nemdohányzók a megmondhatói, hogy változott-e valami az cikkből nem derült ld, hogy ki volt a terjesztő. Az Új Szót augusztus 2-án az iskola igazgatója tájékoztatta a vele történtekről; a tudósítás „Szajkót ülteti a DSZM az igazgatói székbe?" címmel jelent meg. Én akkor értesültem az eseményekről. Farkas Ottó szerkesztő úr lehetőséget adott ezekre a valótlanságokra reagálni az Új Szó augusztus 4-i számában a „Semmit sem tud az ügyről" címmel megjelent cikkében. Ezzel én lezártnak tekintettem az „ügyet", mivel soha sehol nem volt és nem is lesz szándékom feszültséget szítani, de sajnos az „ügy" folytatódott. Ezek után szükségesnek tartom a megjelent vezércikk egy-két említett törvény hatályba lépése óta. Annyi bizonyos, hogy az egyik, főleg a kétkezi foglalkozásúak körében népszerű cigarettamárkánk az útszéli óriásplakátokról a legfelsőbb labdarúgóbajnokság színtereire, vagyis a stadionokba húzódott vissza. Merthogy a gyártók a törvény értelmében ezentúl csak pozitív célú szponzori tevékenység kapcsán reklámozhatják nyíltan a termékeiket. így aztán nem kétséges, hogy a cigigyártóknak szuper ez a mostani ligamars! Különben meg olyan rémtettekkel szembesülünk szinte naponta, melyek irracionalitásukkal mármár felfoghatatlanok, és a sötét középkort idézik, némely gazdasági visszaélések fölött pedig ... a cigigyártóknak szuper ez a mostani ligamars! egyszerűen megáll a józan ész. Nehéz megjósolni, hogy a szétzilált politikai színtér, a gazdasági érdekcsoportok harca mit hozhat még, de tény: egyre többen gubóznak be biztonságosnak vélt otthonukba, menekülnek különféle ideológiákba, vagy éppen kábítószerben, alkoholban, nota bene a mértéktelen dohányzásban, szexben, az ezoterikus tudományokban keresnek menekvést. Ami engem illet: ha egy jegyzetíró rendszeres időközökben arra kényszerül, hogy felálljon szerkesztőségi íróasztalától, s valahol a folyosó erre kijelölt zugában pattyogja el a soros dohányrudacskáját, az semmiképpen nem tesz jót - talán e sorok olvasása közben is észlelhetően - a készülő opusz minőségének. De nem tehetek semmit. Én törvénytisztelő nép vagyok. A szerző Dunaszerdahelyen élő író. gondolatára reagálni. Válaszlevelemet akkor írom, amikor már köztudott, hogy a járási tanügyi osztálynak nem is volt szándéka visszahívni az igazgatót, tovább ülhet az igazgatói székben. 1989. október 23-án az új iskolaépületben már el tudtunk helyezni 8 osztályt, az épület többi részében még folyt a munka. Folyamatosan adták át az épület többi részét. Ilyen zűrös körülmények között voltam én két évig igazgatója ennek az iskolának. Majd 1991-ben (az általános igazgató-visszahívások idején) engem is visszahívtak. Nem volt időm „elbitangolni" az igazgatói széket, „...az iskola jövője megpecsételődik" - állítja a cikk. TALLÓZÓ NÁRODNÁ OBRODA A Szlovák Demokratikus Koalíció és a Magyar Koalíció együttműködésének esélyeit latolgatva a lap kissé veszélyesnek tartja, hogy az ellenzék választási győzelmét nyíltan összekapcsolják a magyar pártoknak a hatalom gyakorlásában való részvételével. Az állam polgári jellegéhez való visszatérés a lap szerint választási kockázatot jelent az SZDK számára. SME A szlovák miniszterelnök egyetlen más külpolitikai lépését sem értékelte úgy a külföld, mint a szlovák-magyar alapszerződés aláírását. Mit csinált Mečiar az így szerzett jó pontokkal? Egy részüket elvesztette azáltal, hogy belpolitikai okok miatt egy évig halogatta a szerződés ratifikálását. A többit akkor vesztette el, amikor a kormánykoalíció a szerződéssel együtt jóváhagyta a Btk. módosí-tását... Bár a szlovák kormányfő aláírta az alapszerződést, de ennek kiváltó oka nem magában a dokumentumban keresendő, hanem abban, hogy mit is szolgált-javítania kellett Szlovákia külföldi megítélését. Tény, hogy a dokumentum, amelynek fel kellett volna számolnia a két ország közötti súrlódási pontokat, maga is súrlódási pont lett. Ez azonban nem a szerződés hibája, hanem annak következménye, hogy a kormánykoalíció olyan kisebbségpolitikát folytat, amelyről azt hiszi, hogy segítségével meg tudja nyerni a következő választásokat... PRAVDA Az ájulás kerülgette azokat, akik múlt pénteken meghallgatták a Szlovák Televízó esti kommentárját. A magyar és a szlovák kormányfő győri találkozójáról szóló híradás után megtudhatták, hogy „Magyarország közép-európai helyzete bonyolult, de ez elsősorban a szomszédos államoknak okoz gondot, mivel Budapest aránylag offenzív politikát folytat a szomszédos országokkal szemben". A figyelmeztetés világos volt: vigyázzunk a magyarokkal, akik közelebbről meg nem határozott, de nyilván ellenséges nyugati stratégák valamilyen előretolt bástyáját képezhetnék. lIDOyÉNOyiNY A magyar és a szlovák kormányfő találkozójának reális eredménye elenyésző. Az egyedüli siker az, hogy Mečiar megígérte a kétnyelvű bizonyítványok kiadását, ám az alapszerződést felügyelő vegyes bizottság öszszetétele megoldatlan maradt. Nincs kilátás a kisebbségi nyelvtörvény elfogadására sem, mivel Mečiarnak nem célja a kisebbségek megnyugtatása, a magyarokkal kapcsolatban egészen más számításai vannak a választások előtt. Honnan tudja az írója, hogy nincs más tehetségesebb az iskola irányítására, mint a mostani igazgató, aki iskoláit csak szlovák nyelven végezte? Az olvasókat - főleg a tornaljaiakat - és a cikk szerzőjét megnyugtatom, hogy az ország egyik legnagyobb magyar iskolája azelőtt is, igazgatóságom ideje alatt is nagyon jó eredményeket ért el. A félreértések elkerülése végett jó lett volna, ha a cikk írója kikérte volna az én véleményemet is úgy, mint azt 1989-ben tette, amikor a velem készített riportjában teljesen másképp állított az olvasók elé. Most kérdem: ki itt a mártír? Szajkó Béla Tornaija