Új Szó, 1997. július (50. évfolyam, 150-175. szám)
1997-07-12 / 159. szám, szombat
8 HIRDETÉS - GAZDASÁG ÉS FOGYASZTÓK ÚJ SZÓ 1997. JÚLIUS 12. Az idén mindössze átlagos gyümölcstermés várható Az esőzés kérdésessé tette a termés nagyságát Az Új Szó kirakós játékának első nyertese Gond a raktározás Nehéz aratás várható Spanyolországi utazás TA SR-INFORMÁCIÓ Csejte. Gyümölcstermesztők országos tanácskozására került sor a minap Csejtén, melyen több, mint 110 gyümölcsész vitatta meg az ágazat jelenlegi helyzetét és kilátásait. Annak ellenére, hogy az állam nagymértékben támogatja a "gyümölcsösök telepítését és öntözését, az utóbbi években stagnál éz az ágazat. Elhangzott, Szlovákiában jelenleg 17 800 hektár gyümölcsös található. Ezen kívül további 80 ezer hektárnyi területen kiskertészek foglalkoznak gyümölcstermesztéssel. Hazánkban az egy főre jutó gyümölcsfogyasztás 63-68 kg között mozog, ami mindössze harmada az EU-országokban fogyasztott mennyiségnek. A 68 kg egyharmada behozatali áru, sajnálatos tény, hogy a déli gyümölcsökön kívül nagy mennyiségű almát, körtét, szilvát, kajszibarackot és őszibarackot hozunk be, miközben ezek az áruk csupán külalakban és árban haladják meg a hazai termények színvonalát - minőségben semmiképpen. Az EU-országokban napjainkban az ún. intenzív ültetvényekre helyezik a hangsúlyt, amelyekben a minőség és a gyümölcs egészségi állapota kerül előtérbe. Nálunk ezek az intenzív ültetvények az összterület mintegy harmadát teszik ki csupán. Az idei várható termés a hosszú tél és a fagyok ellenére átlagos lesz. ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Komárom. A Komáromi járásban 70-90 mm csapadék hullott az utóbbi napokban. A sok eső nem tett jót a gabonaféléknek. A sűrű növényállomány egy része megdőlt, összekuszálta a szél, emellett mennyiségi és minőségi kiesés várható. Különösen a kenyérgabona sikértartalmának nagysága forog veszélyben. A kiadós csapadék és szélvihar alaposan megtépázta az őszi repcét is. E haszonnövény esetében a terméskiesés eléri a 30-40 százalékot, és magas a pergési veszteség. Ezért a 2600 hektáron termesztett repcéből mindössze 2 tonna körüli járási átlag mutatkozik. Jobbak a kilátások őszi árpából, 5 tonna feletti átlagra számítanak. Varga András, a Regionális Földügyi- és Infomációs Szolgálat agronómusa elmondta, a járásban több mint 32 ezer hektáron takarítják be a termést. Várhatóan néhány napot tolódik a búza és árpa betakarításának kezdete. A 22 ezer 500 hektáron elvetett búzából jók a terméskilátások, a tavalyinál jobb hektárhozamra számítanak. Az élelmiszeripari búza minőségével viszont gond lehet, főként, ha folytatódik a csapadékos időjárás. A 9 ezer 200 hektáron elvetett tavaszi árpa betakarítása sem lesz könnyű. Több parcellán megdőlt a növényzet, több lesz a veszteség és a saijadzás veszélye is fennáll. (Krascsenics) ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Csaknem 3 ezer olvasónk fejtette meg - ragasztotta össze a naponta közölt képrészleteket - az Új Szó nyári kirakós játékának első fordulójában feladott rejtvényt,felismerve a barcelonai La Sagrada Família-templomot. Mint ismeretes, a nyáron kilenc héten át zajló kirakós játékban a résztvevők között hetente egy-egy nyereményt sorsolunk ki. A verseny támogatói értékes díjakat ajánlottak fel. Az első forduló kérdésére beküldött válaszok sorsolására pénteken lapunk főszerkesztője, Szilvássy József jelenlétében került sor. Vasi Mihály sárosfai olvasónk kétszeresen is elmondhatja magáról, hogy a Fortuna kegyeltje, hiszen ezen a sorsoláson ő nyerte meg az érsekújvári FORTUNA utazási iroda által felajánlott kétszemélyes spanyolországi utat. A nyertesnek gratulálunk, s élményekben gazdag utazást kívánunk. Ne feledjék azonban, hogy a játék tovább tart, s várjuk a második forduló feladatának megfejtését. Ennek sorsolásáról a következő héten számolunk be. Egyre növekvő deficittel gazdálkodik az állam Még mindig nem fizet a Nemzeti Vagyonalap A hiány 7 milliárd Csak ígérgetnek TA SR-INFORMÁCIÓ Pozsony. A pénzügyminisztériumjelentése szerint május 31-ig az állami költségvetésben 7,2 milliárd koronás hiány gyülemlett fel, s a hiány csak májusban 2,5 milliárd koronával nőtt. A deficit egyre rohamosabban nő, különösen ha figyelembe veszszük azt a tényt, hogy 1997 januárjának végén még 2,9 milliárd koronás többlettel rendelkeztek. Az állami költségvetés bevétele május 31-ig 65,6 milliárd, kiadási oldala pediglen 72,8 milliárd korona volt. A hiányt államkötvények kibocsátá-sával szeretnék fedezni. ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Dunaszerdahely. Számos délszlovákiai város, mint például Érsekújvár, Komárom, Párkány és Dunaszerdahely városi képviselő-testülete úgy döntött, hogy az önkormányzati lakások vásárlásánál fizetőeszközként elfogadják a vagyonalapi kötvényeket. Mint kiderült, az utóbbi időben a Nemzeti Vagyonalap késlekedik az átadott kötvények kifizetésével. Pázmány Péter, Dunaszerdahely polgármestere lapunkkal közölte, tárgyaltak a Nemzeti Vagyonalap képviselőivel, azonban ígéreteken kívül eddig konkrét javaslattal nem rukkolt elő a vagyonalap, (só) APRÓHIRDETÉS ALLAS • Építkezési magánvállalat felvesz - kőműveseket, - ácsokat. Jelentkezni lehet munkanapokon 7-től 16 óráig a 0903/406 164-es mobiltelefonszámon, szombaton és vasárnap 8-tól 18 óráig a 0709/931 49-es telefonszámon. VS-621 MUNKÁT KERES-KlNÁL • Otthoni munkalehetőség. Havi 17 300 korona. Tel.: 07/523 83 55 V-1186 • SPECIÁLIS SZÚNYOGHÁLÓK szerelését vállaljuk külső műanyag redőnyökhöz és műanyag ablakokhoz. Tel.: 0709/521 710, 951 250 DS-789 ADÁSVÉTEL • írógépek kedvező áron eladók utánvéttel is + szerviz. Farkas Tibor, Nádszeg 1163. Tel.: 0706/962 253 V-1240 • KÁRPÓTLÁSI JEGYET vásárolok. Tel.: 0810/512 210 KN-204 • HASZNÁLTRUHA-KERESKEDŐK, FIGYELEM! Legnépszerűbb árutípusainknál jelentős ÁRCSÖKKENÉS! Ezentúl 25-30 kg-os csomagolásban is árusítunk! Használja ki a kedvező vásárlás lehetőségét! Tel./fax: 0819/741 043 VS-583 • Eladó új, finn bőr ülőgarnitúra (3+2+1). Ára 59 000 korona. Tel.: 0709/528 440 DS-773 • Berni pásztorkutya-kölykök eladók. Tel.: 0709/911 64 DS-766 • Alaszkai malamut kutyakölykök eladók, törzskönyvvel, kitűnő szülőktől. Tel.: 0819/971 73 KN-228 • Eladók skót juhászkutyakölykök, törzskönyv nélkül. Cím: Tešedíkovo 253. Tel.: 0706/95114 V-1201 • Eladók törzskönyvezett német drótszőrű vadászkutyakölykök, kitűnő szülőktől. Tel.: 0709/951 253 DS-793 • Olcsón eladó őszi karfiolpalánta. Tel.: 0709/513 072 DS-779 • Karfiolpalánta eladó. Ára 0,70 korona/db. Tel.: 0709/526 316 DS-784 • Eladó karfiol- és kelkáposztapalánta. Ára 0,60 korona/db. Tel.: 0709/513 059 V-1209 • Eladó holland és japán káposztapalánta, valamint érett piros ribizli. Tel.: 0709/983 97, reggel 6-tól 8-ig, este 20-tól 21 óráig. V-1076 INGATLAN • Eladó négyszobás családi ház Dunaszerdahelyen, a Csallóköz utcában. Tel.: 0709/521 379, 20 óra után, vasárnap egész nap. DS-735 • Eladó nagyon jó állapotban levő családi ház nagy kerttel Perbenyíken. Tel.: 0949/927 23 KE-73 • Somoiján eladó családi ház. Tel.: 0708/623 990,18 óra után V-1226 • Eladó négyszobás lakás Nagymegyeren. Tel.: 0709/524 451 DS-777 • Kiadó háromszobás, összkomfortos apartman (9 férőhely, terasz, TV) üdülési célra a Balatonnál, Ábrahámhegyen (7 km-re Badacsonytól), gyönyörű kilátással a tóra. 6000 Ft/nap. Tel.: 0036-87-471-946 V-1195 • Eladó garzonlakás Dunaszerdahelyen. Tel.: 0709/528 360 DS-786 • A Harmónia villatelepen egy 9-12 személy elszállásolására alkalmas nyaraló kiadó. Tel.: 0704/472 769 V-1172 • Eladó háromszobás lakás Somorján. Tel.: 0708/623 564, az esti órákban. V-1204 • Több részből álló helyiséget bérelnék Somorján vagy környékén. Tel.: 0708/624 047 V-1227 AUTÓ-MOTO • Eladó LIAZ 706 MS 24 billenős teherautó, műszaki vizsga után. Tel.: 0709/528 931, 0903/425 730 VS-615 • Eladó AUDI 80, gyártási év 1990. Tel.: 0709/521 275 DS-768 • Eladó OPEL KADETT, gyártási év 1988. Ára 100 000 korona. Tel.: 0709/527 335, 13-18 óra között. DS-774 • Eladó ZASTAVA 1100-as, kitűnő állapotban, műszaki vizsga 2000-ig érvényes. Tel.: 0819/605 67 (701 813) KN-230 • Eladó kiváló állapotban ŠKODA FAVORIT 135 L. Gyártási év 1991. Irányár: 115 000 korona. Tel.: 0903/458 375 DS-787 • Eladó FAVORIT 136 L és ŠKODA 105 L. Tel.: 0709/955 169 DS-788 • Eladó zöld színű LADA 1200as,jó állapotban. Tel.: 0709/911 89 DS-791 • Eladó FORD SIERRA 2 i. cat. Gyártási év 1987. Tel.: 0709/912 90 DS-795 • FAVORIT karosszéria eladó. Ára 28 000 korona. Tel.: 0709/983 12 V-1224 • Vennék állódobos, forgatólapátos betonkeverőt MN 125-öst, MN 250-est, nem működőt is. Tel.: 0709/528 931, 0903/425 730 VS-616 • Minden típusú autóhoz pótalkatrész. Tel.: 0903/464 256 DS-770 • Eladó rotációs kapa és egy négyes eke. Cím: Liker Pál, Komárňanská 35, Izsa. Tel.: 0819/831 42 KN-229 • Eladó 4 fejes hereforgató gép. Tel.: 0811/948 119 V-1223 • Eladó Super 50-es traktor, okmányokkal, saraboló fogasokkal, valamint vetőgép. Tel.: 0905/641163, mobil V-1208 • Eladó traktor jó állapotban. Tel.: 0709/993 29 DS-790 • Bérbe vennék TATRA ŠKODA vagy LIAZ fordítós tehergépkocsit. Tel.: 0709/521 815 DS-792 VEGYES ARNYIKA 8000 koronától, NAPELLENZŐ (MARKÍZA) 13 000 koronától megrendelhető. Tel.: 0709/522 107, az esti órákban. DS-684 • Olcsón is lehet! Nedves, penészes falak helyreállítása. Tel.: 0707/25 49 V-1122 • REDŐNYAKCIÓ! Július, augusztus hónapban 650 korona/m 2, 10 m 2 feletti megrendelés esetén további kedvezmény. Tel.: 0819/636 26 (703 276), 0905/600 226, H.- Szo.: 8-11, 18-20 ó. KN-225 UTAZÁ S • TUNÉZIA - júliusban repülővel, félpanzióval 11 500 koronáért! CONTOUR, 0819/27 53 VS-622 • Kiadó garázs Dunaszerdahelyen, a nyugati lakótelepen. Tel.: 0709/526 677, este. DS-794 KÖZLEMÉNY • FÉLSZÁZ ÉV LEGSZEBB DALAI A magyar rock koronázatlan királya, DEMJÉN FERENC (RÓZSI) és zenekara nagyszabású, élő, jubileumi turnéja Szlovákiában, az elóKONCERT iroda szervezésében. Július 13. (vasárnap), 20 óra TORNALJAI SZABADTÉRI Meghívó a hagyományos nyáradi jótékonysági utcabálra ökörsütés, birkagulyás, • disznótoros ételek, • sült hal, vadételínyencségek. Helyszín: Nyarad. Kezdési időpont: 1997. július 12., szombat, 18 óra. Mindenkit szeretettel várnak a • NIKE futóverseny! Helyszín: a nyáradi sportpálya. Időpont: 1997. július 12., szombat, j A versenyek kezdete: 14 óra. lányok és fiúk külön, különböző korkategóriákban. Valamennyi résztvevő ajándékot kap. A kategóriagyőztesek díja NIKE sportcipő! Minden versenyezni vugyo ' fitrttiltez :cr ;ct.e.tí,el»v,ui,u,nj(.! 3 VK-637 SZÍNPAD. Jegyelővétel a művelődési házban. Tel.: 0868/522 583. Július 14. (hétfő), 20 óra KIRÁLYHELMECI SZABADTÉRI SZÍNPAD (CSONKAVÁR). Jegyelővétel a helyi művelődési házban. Tel.: 0949/220 76 vagy 0949/221 39. Július 15. (kedd), 20 óra ÉRSEKÚJVÁRI SZABADTÉRI SZÍNPAD. Jegyelővétel a helyszínen, illetve a helyi művelődési központban (Nábrežná 24). Telefon: 0817/410 775. Az ünnepi koncerthez jó szórakozást kívánunk! K-600 • Az Együttélés Lévai Járási Tanácsa hajókirándulást szervez 1997. augusztus 9-én Esztergom-Budapest-Esztergom útvonalon. Viteldíj: felnőtteknek 250 korona, gyerekeknek 14 éves korig 220 korona, 5 éves korig ingyenes; 1997. augusztus 10-én Esztergom-Szentendre-Esztergom, útvonalon. Viteldíj: 220 korona felnőtteknek, 170 korona gyerekeknek, 5 éves korig ingyenes. Mindkét útvonalon van néhány szabad hely, ezért még tudunk fogadni jelentkezőket. A kiránduláson az Együttélés vendégeként részt vesz Duka Zólyomi Árpád parlamenti képviselő és családja. Bővebb információ az Együttélés járási irodájában (934 01 Levice, Vojenská 2, tel.: 0813/312 739.). K-635 Családi Könyvklub Ha - Ön azt szeretné, hogy évente 4 alkalommal ingyenesen egy 16 oldalas könyvkatalógushoz jusson... Ha - Ön azt szeretné, hogy a kedvenc könyveihez a legkedvezőbb árakon jusson hozzá... Ha - Ön azt szeretné, hogy e könyvkínálat gazdag, eredeti és aktuális legyen... Ha - Ön azt szeretné, hogy ráadásul még nyereményjátékokban is részt vehessen... Ha - Ön azt szeretné, hogy Klubtagsága ingyenes legyen, és semmiféle kötelezettséggel ne járjon... Ha - Ön azt szeretné, hogy kényelmesen, otthonában választhasson könyveket... Ha - Ön azt szeretné, hogy rendelését a Klub ingyenes Zöld Vonalán keresztül bonyolíthassa le... Ha - Ön azt szeretné, hogy ezáltal évente kb. 400 új könyvről kapjon részletes tájékoztatást... Akkor ne habozzon, lépjen be a Családi Könyvldub napról napra gyarapodó számú tagjai közé! Családi Könyvklub, Nám. priateľstva 2169/21, 929 01 Dunajská Streda Jelentkezhet ingyenes Zöld Vonalunkon is: 08 20 25 1967 KB-605 Pientka Éva, az értékesítési osztály munkatársa Bugyik Gabriella reklámmenedzser jelenlétében húzta ki az első forduló nyertesének nevét. (Somogyi Tibor felvétele)