Új Szó, 1997. június (50. évfolyam, 125-149. szám)

1997-06-07 / 130. szám, szombat

ÚJ SZÓ 1997. JÚNIUS 1564. SPORT/TÉVÉ ÉS RÁDIÓ - SZOMBAT PP A namíbiai Fredericks nyerte a római nemzetközi atlkétikai ver­seny 200 méteres számát, 20,4 másodperc alatt tette meg a tá­vot (ČTK/AP) RÖVIDEN Grobbelaarék újabb tárgyalása Winchester. Nagy-Britanniában megkezdődött Bruce Grobbelaar és három társának második bírósági tárgyalása. Az érintetteket azzal vádolják, hogy az angol labdarúgó élvo­nalban pénzért befolyásolták egyes mérkőzések eredményeit. A korábbi bírósági vizsgálat - mintegy hét hónapnyi tárgyalás­sorozat után - március elején fejeződött be, akkor nem szüle­tett döntés. A vád szerint Grobbelaar egy Liverpool-Newcastle mérkőzésen 40 ezer fontot kapott azért, hogy a megkívánt irányba „módosítsa" a végeredményt, (m) A Coca-Cola segíti az argentin futballt Buenos Aires. Az amerikai Coca-Cola cég 2004-ig meghosz­szabbította szponzori szerződését az Argentin Labdarúgó Szö­vetséggel (AFA). A dél-amerikai sportszövetség 2004-ig körül­belül 10 millió dollárt kap. A Coca-Cola ezen időszak alatt vál­lalja, hogy az összes (felnőtt, utánpótlás, 20 és 17 éven aluli­ak) válogatottat támogatja. Ezen kívül az üdítőitalairól híres atlantai nagyvállalat egy edzőközpontot épít Ezeizában. Itt az ifjú argentinok fognak készülődni az eljövendő nagy megmé­rettetéseire. (m) Lóversenygála Pozsonyban Pozsony. Magyar lovak és zsokék is indulnak a szlovákiai Po­zsonyban, az idei Nemzetközi Lovasgálán. A kilenc futamból álló vasárnap délutáni versenyen cseh, jugoszláv, magyar, orosz és szlovák lovak versenyeznek majd a pozsonyi lóver­senypályán. A maga nemében páratlan eseményen 84 ló vár Európa legjobb zsokéira, akik közül többen olyan nagy lóver­seny-hagyományokkal rendelkező országokból érkeznek, mint Nagy-Britannia, Németország vagy Franciaország, (sr) Újságírócsapat: holnap Felsőpélen Pozsony. Nem tudni, véletlen egybeesés vagy a rendezők tu­datos időpontválasztása hozta-e így, de tény, hogy holnap, amikor mind a szlovák, mind a magyar válogatott vb-selejte­zőt játszik, a Lévai járásban fekvő Felsőpélen (kezdés 15.00) a helyi öregfiúk vendége a Szlovákia Magyar Újságírók és Baráti Körük labdarúgócsapata lesz. Összecsapásukat - a közvetítési jogért több állomás is hadakozott - mégsem sugározza a tévé, így rajongóik csak a helyi futballpályán csodálhatják meg ked­venceiket. (j. mészáros) Filmen a szexuális zaklatás Vancouver. Filmet készítenek a Sheldon Kennedy amerikai jégkorongozót ifjúkorában ért szexuális zaklatásokról, ame­lyek napvilágra kerülése hatalmas visszhangot váltott ki a ten­gerentúlon. Az NHL-ben szereplő Boston csatárát az 1980-as években edzője, Graham James több alkalommal is zaklatta. Kennedy abban az időben a Current Broncos csapatának játé­kosa volt. A szakvezető bűnössége az elmúlt évben derült ki, amikor is a játékos a nyilvánosság előtt felfedte az őt ért atro­citásokat. Az ügyből per lett, amelynek végén Jamest 3 és fél évi börtönbüntetésre ítélték, (m) A TIPOS BINGO NYERŐSZÁMAI SZLOVÁK TELEVÍZIÓ SZTV 1 SZTV 2 MAGYAR TELEVÍZIÓ MTV 1 MTV 2 Pozsony. A TIPOS BINGO 23. játékhetének nyerőszámai. Négy sarok: 27, 53, 73, 60, 11, 28, 55,42, 38, 72, 8, 59, 24, 31, 14, 69, 41, 9, 52, 57, 56, 3, 22, 39, 49, 40, 7,10 1324 nyertes á 523 korona. Átlós számok: 16, 64, 70, 2, 15, 66, 45, 50 238 nyertes á 1456 korona. TIPOS BINGO: 30, 34, 71, 65, 26, 75, 33, 37, 36, 54, 5, 62, 61, 20, 63, 58 9.00 Éljen a nagypapa (5.) 9.30 Pa és Pi 9.40 Mutasd meg mit tudsz 10.20 C R O (13.) 10.45 Élet a természetben 11.15 Kö­zéppontban az ember - Huszár Tibor fotográfus 11.30 Bakaiá­rok 11.50 Egyházi személyisé­gek 12.40 Honvédelmi magazin 13.10 Tévékaleidoszkóp 13.35 A gördeszkás gyerek II. Am. film 15.05 Top 20 Szlovakia 15.50 Kis bibliai történet 15.55 Észak­Szepesség hírességei 8.05 Híradó 8.35 Muzzy in Gondoland (17-18.) 8.55 Romaié 9.25 Német nemzetisé­gi magazin 9.55 Televíkend 10.25 Minden megengedett 11.15 Életpróbák. Angol termé­szetfilm-sorozat 12.05 Ballada a takarékbetétkönyvről 13.15 Frakk nélkül 13.45 Dominánsok 14.20 Sportmagazin. Benne: te­nisz, női kosárlabda Eb, Szlovákia- Olaszország mérkő­zés; NBA-kosárlabda 5.40 Gazdatévé 6.00 Nap-kelte 8.00 Jó reggelt adja, Istenem! Református ifjúsági műsor 8.10 Cartoon Network 9.10 Kapcsolj be! 11.10 Sarkig tárt világ 12.05 „Nézd a tánc nemeit..." Az erdélyi legényes 12.20 Nyi­tott stúdió 12.25 Família Kft. 12.55 Vészhelyzet. Am. sor. 13.45 Szomszédok 14.15 Vála­szolunk... 14.30 Azok a csodála­tos állatok. A jegesmedve 15.00 Titok. Ausztrál film 7.30 Welcome to Hungary 8.00 Gazdaképző 8.30 Nemzetiségi magazinok 11.05 Az Onedin család. Ang. tévéfilmsor. (31-32.) 12.05 Nemzeti park lehetne 12.35 Körkép. Szom­szédolás 13.10 Barátaim Afriká­ban 14.05 Erdészház Falkenauban. NSZK sor. 15.00 Dallamról dallamra 15.30 Kis­filmek a nagyvilágból. Kémek. Am. dok.film-sor.; Vulkánok út­ja. Ang. ismeretterjesztő film 16.25 Stoptime. Szabadidő­magazin 16.35 Fentről és lentről. Rio de Janeiro. Am. útifilmsor. 17.00 A szemed színe. Szlovák film 16.30 Telis-televideo '97 16.50 „Szeret, nem szeret" Szívügyi magazin 17.35 Álljunk meg egy szóra! Nyelvművelő játék 17.45 Panoráma 16.45 Mesterművek 17.00 Telesport, benne: Oroszország-Magyaror­szág női kosárabda Eb­mérkőzés; Francia nem­zetközi teniszbajnokság 18.30 Lakáskultúra 19.00 Esti mese 19.10 Gazdit keresünk 19.30 Híradó, sporthírek, idő­járás 18.30 Nem is rosszak ezek a gyerekek (9.) 19.20 Egyházi műsor 19.30 Híradó, sporthírek, idő­járás 18.20 Szerencsekerék Szórakozató műsor 18.50 Esti mese Süni és barátai 19.30 Híradó 19.05 A magyar irodalom ké­pes története 19.40 Família Kft. Polgár úr egy egzotikus növényért cserébe elvállalja a kávézó átépítését 20.00 Pozsonyi Líra 1997. Nemzetközi könnyűze­nei dalverseny 21.35 Sporthíradó 21.50 Pozsonyi Líra'97. Ered­ményhirdetés 22.05 Tiszteletreméltó asz­szony. Ol. film (3.) 23.40 Tetthely. Ném. sor 1.10 Alexander-show. Szóra­koztató műsor 2.10 Híradó 2.25 CST-híradó DUNA TELEVÍZIÓ Hubertus Barangoló Szpiru és Fantázió Győztesnek születtek kiCSODA a miCSODA? Dusty. Ifjúsági sor. Babar Szóbazár Tarkabarka Cousteau kapitány Lapozó Pumukli Két lány az uccán. Magy. film Élő egyház. Katolikus híradó Dunakorzó Pop-sa-rock Északkelet-Grönland Popeye Az óceán lánya Mese Híradó Dunatáj A fajankó. Fr.-ol. film Híradó Sportpercek Turné. Magy. film Híradó A kék angyal. Ném. film VTV 7.05 7.20 7.35 8.00 8.15 8.45 9.10 9.35 10.05 11.05 12.00 12.20 12.50 14.10 14.30 16.00 16.25 16.50 17.05 17.30 18.00 18.20 18.55 21.00 21.20 21.35 23.10 23.40 8.30 9.00 10.00 10.55 11.30 12.30 13.00 13.35 13.50 14.20 14.50 15.10 16.00 16.30 17.30 18.35 18.40 Colores - A Mississippi Amerikai dok.film Tornacipő. Gyermekműsor A drogellenes különítmény Spanyol sor. (9.) Amerikai szerzők - amerikai gótika. Dok.sor. K. O. Slágerlista Motorosok magazinja (ism.) VTV adás-vétel Frakkban. Társasági magazin RTG. Publ. műsor (ism.) Inspirációk. Életmódmagazin Film és video. Mozimagazin Az okos is tévedhet Talkshow Sportmagazin TeenAge. Ifjúsági műsor Mi, iskolakötelesek Cseh sorozat (3.) A KENŐ nyerőszámai Kamerától a képernyőig Aki ezekből a számokból eltalál­ta a játékmezőjén található 25 számot, 577 835 koronát nyert (1 nyertes). A következő hétre átvitt JACKPOT-nyeremény: 3 403 182 korona. Az utolsó négy számjegy: 6701 és 0702. Ha ez a négy szám megegyezik a szelvényszám utolsó négy szám­jegyével, akkor a tulajdonos részt vehet a június 12-én sorra kerülő televíziós játékban. (TASR) RÁDIÓ POZSONY (magyar adás a 927 és 1017 kHz-en) 9.00 Hétről hétre 12.00 Hírek 12.10 Pop-mix 13.00 Lazítani. Kabaré 14.00 Hírek 14.05 Helyesen szlová­kul 14.10 Musicalek 14.30 Tallózó 15.00 Aki tudja, írja meg. Zenés fej­törő 15.30 A vidék magazinja 16.00 Hírek 16.05 Köszöntő 17.45 Hírösz­szefoglaló, sporthírek 20.00 Baywatch. Am. sor. (9.) 20.50 BB-póker 21.05 Kulturális magazin 21.35 Portréfilm Mária Králo­vičová színésznőről 22.05 W. A. Mozart: F-dúr in­duló, K.v. 248 22.10 Telemúzsa'96. Ünnepi gálaműsor, díjkiosztó 23.10 Szexkalauz (9.) 23.35 Twin Peaks. Amerikai sorozat (18.) 2.00 Hoki Stanley Kupa 19.00 Popeye, a tengerész 19.30 Híradó 19.45 Sporthírek 20.00 A bíró és a zsaru. Fr. sor. (7.) 21.35 Unipóker. Telefonos játék 21.55 Képújság 22.00 Sporthírek 22.10 KENŐ 10 22.15 Játék a gondolatokkal jynerikai film 23.55 Árnyékvadász II. Am. film 1.30 Sporthírek (ism.) MARKÍZ A 7.00 Kakaó 8.30 Kakaó plusz 9.00 Beverly Hills, 90210 V. (26.) 9.45 Tenger alatti világ. Dok.sor. 10.00 Afrika ege alatt (43.) 10.30 Felkészült? (22.) 11.00 Seaquest I. Am. sci-fi-(l.) 12.00 Szupersport 13.00 Deka. Videoklip-verseny 14.00 Az életstílusról 14.30 MacGyver. Am. krimisor. 15.55 Millió az egyhez. Am. film 17.30 Berky nótáira 18.00 Beverly Hills, 90210 V. 18.50 Keressék az aranyfácánt 19.00 Híradó, sporthírek, időjárás 19.30 Sledge Hammer!. Am. sor. 20.00 Az utolsó akcióhős. Amerikai filmvígjáték 22.25 Helyőrség. Am. sor. (3.) 22.50 A menekülés éjszakája Amerikai akciófilm 0.25 Virtuális vágy. Amerikai erotikus film NOV A 8.00 8.50 Walt Disney bűvös világa Filmmúzeum. Lelíček Sher­lock Holmes szolgálatában. Cseh filmvígjáték (ff.) 10.20 Bill Cosby. Am. sor. (10.) 11.10 Baywatch III. Am. sor. (17.) 12.00 Hívják az igazgatót 13.30 Jégkorong Stanley Kupa 14.20 Az Aerosmith Prágában. Dok.film 14.50 Nagypapa, az ellenálló. Fr. filmvígjáték 16.40 Dinasztia. Am. sor. (218.) 17.30 Randevú. Tévéfilm KOSSUT H 4.30 Reggeli krónika 9.05 Családi tükör 9.35 Rádiókabaré 11.05 Dü­hös telefon 12.00 Déli krónika 12.30 Faluról falura 13.05 Új Zenei Újság 13.40 Öt kontinens száz bot­ránya 14.05 Oxigén 15.05 Irodalmi újság 16.00 Tizenhat óra 17.30 Népzenei portré 18.00 Esti krónika 18.20 Előfutam 18.25 Szemle 19.05 Sportvilág 19.25 Az ötöslottó nyertes számai 19.29 Jó éjszakát, gyerekek! 19.40 Miska bácsi leveles­20.00 Magyarok cselekedetei 20.15 Hegedű a háztetőn. Am. filmmusical R.: Norman Jewison Sz.: Topol, Norman Crane, Molly Picon, Paul M;ichael Glaser 22.35 A végnapok királya (2.) Ném.-osztr.-fr tévéfilm 18.30 Baywatchi éjszakák Amerikai krimisor. (17.) 19.30 Híradó, sporthírek, időjárás 20.00 Vendéglő 20.30 Rendőrakadémia VII. Amerikai vígjáték 22.00 Ölve vagy halva Amerikai akciófilm 22.35 Jozefín Mutzenbacher. Ném. erotikus film ZEMPLÉN TELEVÍZIÓ 18.00 Kisasszony (94-95.) 19.00 HÍR 7 19.15 Kisasszony (96.) 19.35 Mese 19.50 Ingatlanpanoráma 20.25 Forró fejjel. Am. bűnügyi film 22.00 Vízisport 22.15 A szél dühe. Ol. western ORF 1 6.00 Confetti-tévé 12.05 Harry és Hendersonék 12.25 Kaliforniai segélyhívó 13.10 Az élet és én 13.35 Csodálatos évek 14.00 Bel-Air hercege 14.25 Kirk 14.50 Superman 15.40 Beverly Hills 90210 16.25 Melroce Place 17.15 Savannah 18.00 Labdarúgás 20.10 Potyautas. Osztrák film 21.40 Halálos nyugalom Ausztrál film 23.15 Szenvedélyes gyilkosság Amerikai krimi 0.40 Egy maréknyi dollárért Western ORF 2 14.30 Utazás a boldogságba Német film 16.00 Osztrák ízek 16.30 Alpok-Duna-Adria 17.05 Osztrák tájakon 17.35 Gazdit keresünk 18.00 Szerencsekerék 18.25 Jogi esetek 19.00 Ausztria ma 20.15 Muzsikuscsűr ládája - Határok nélkül 20.05 Trisz­tán. Rádiójáték 22.00 Késő esti kró­nika 22.20 Válogatás 23.05 Nok­türn. Éjszakai csevegés 0.00 Hírek PETŐFI 6.00 Pax rádió 6.35 Ugródeszka 9.03 Iránytű 9.30 Operettparádé 10.00 Szórakoztató antikvárium 11.03 Útközben 11.05 Gramofon­sztárok 11.35 ízes történetek 12.00 Jó ebédhez szól a nóta 13.14 Daráló 14.00 Szív küldi 15.03 Fedezze fel a 20.10 Unokáink is látni fogják Osskó Judit műsora 20.40 Telesport, benne: Franciaország-Anglia mini-vb labdarúgó-mér­kőzés; Oroszország egyéni tornászbajnok­ság; Francia nemzetközi teniszbajnokág. Női egyes döntő 23.45 Magyarok cselekedetei 22.05 Waltraut Haas színész emlé­kére 23.30 Joshua szíve. Am. film RTL 13.30 Családi ügyek 14.00 Bel-Air hercege 14.25 Testvéri szeretet 14.55 A gyereklány 15.25 Torkelsonék. Am. sor 15.55 Beverly Hills 90210 16.55 Melrose Place 17.55 Modell Rt. Am. sor. 18.45 Hírmagazin 19.10 Vigyázat, robban! - hétvége 20.15 100 000 márkás show 22.00 Hogyan, kérem?! 23.00 Szombat éjszaka 0.00 Angyal a sötétben. Akciófilm RTL 2 15.40 A rejtelmes sziget 16.40 Sólyomszem. Kalandfilmsor. 17.30 A szellemek ezt nem tudják Am. erot. vígjáték 19.15 Nevessünk! 20.15 A lány alibije. Am. krimi 22.00 Halálos nyugalom Am.-ausztrál film 23.50 Az utolsó határ. Finn thriller SAT 1 15.00 Űrszekerek 17.00 Vetélkedő 18.00 Labdarúgás. Bundesliga 18.30 Életveszélyben. Dok.film 19.30 Labdarúgás. Ukrajna­Németország vb-selejtező 22.30 Nincs kegyelem. Am. krimi 0.20 Lőtávolban. Am. thriller 2.15 Megölni egy papot. Film PRO 7 13.45 Időösvény 14.45 MacGyver 15.45 Poloskák 17.40 Superman. Brit sci-fi 19.45 Bullyparádé 20.15 Dermesztő szevedélyek Amerikai thriller 22.40 Wedlock. Am. akciófilm 0.50 Önbíráskodás. Am. akciófilm világot! 15.15 Társasági magazin 15.40 Tangó 16.00 Szuper—show­s! 17.45 Sztárparádé 18.15 Sport 19.03 Nemzetközi slágerlista 20.00 Sportkoktél 21.03 Magyar folkrit­musok 21.50 Magyarán szólva. Nyelvőrködés. Leépül és ledegradál 22.00 Dzsesszkoncert 23.03 Sport­híradó 23.10 Napsugaras éj. Rádió­játék 0.15 Éjszaka, benne: A hét em­bere 1.04 Ügyeletben 3.04 Régi hí­res énekesek és zenekarok felvételei­ből 5.03 Nótacsokor

Next

/
Thumbnails
Contents