Új Szó, 1997. június (50. évfolyam, 125-149. szám)
1997-06-07 / 130. szám, szombat
12 Hirdetés - gazdaság és fogyasztók ÚJ SZÓ 1997. JÚNIUS 10. NOVA, vasárnap, 17.35. Melrose Place. Amerikai sorozat. Laura Leighton a közkedvelt amerikai sorozat főszereplője nagy tehetségének köszönheti eddigi, még távolról sem tetőző karrierjét Los Angeles-ben az amerikai showbusiness fővárosában. A sorozatban egyelőre csak két folytatásra kapott szerződést, de annyira lenyűgözte a nézőket, hogy leszerződteték az egész további sorozatra... MŰSORAJÁNLAT Hegedűs a háztetőn MTV 1, szombat, 20.15. Amerikai musical. „Ha én gazdag lennék..." Ki ne ismerné Tevje, a tejesember dalát? Anatevka zsidó közösségének életét. Tevje gondban van, nemcsak a szegénység nyomasztja, a jóisten öt lánnyal áldotta meg, akiket előbbutóbb férjhez kell adni... Az 1971-ben készült filmmusical Norman Jewison rendező alkotása. Rendőrakadémia VII NOVA, szombat, 20.30. Amerikai filmvígjáték. Immár hetedik folytatásban kísérhetjük figyelemmel a nagy közönségsikernek örvendő vígjáték sajátos figuráit, a rendőrjelölteket és kiképzőtisztjeiket. Ezúttal is közös erővel igyekeznek megoldani a problémákat, a világ másik végében, Moszkvában, amelyek nem kis bonyodalmat okoznak valamennyiük számára. S hogy milyen eredménnyel zárul az akció, az kiderül a végén... Eső előtt DUNA TELEVÍZIÓ, vasárnap, 19.05. Macedón-angol film. A film három szerelmi történet egymásba fonódásával a modern Európa portréját adja. A lélegzet-ellálítóan szép macedón hegyek közötti események polgárháború kitörésével fenyegetnek, egyben összehozzák a fiatal, hallgatag szerzetest, a londoni képszerkesztőt és a kiábrándult haditudósítót... Azok a csodálatos Baker fiúk MTV 1, vasárnap, 20.15. Amerikai film. Frank és Jack (Beau és Jeff Bridges) zongorakettőse évek óta harmadosztályú bárokban lép föl. Amikor szerződtetik maguk mellé Susie-t (Michelle Pfeiffer) énekesnek, rájuk mosolyog a szerencse. Együttes sikerük rövid életűnek bizonyul. A bátyja árnyékában meghúzódó, nagyon tehetséges Jack beleszeret Susie-ba, s ez ad neki erőt, hogy végre a saját lábára álljon... Senki sem őrült MARKÍZA, vasárnap, 23.50. Amerikai vígjáték. Cassie anyjával és bátyjával szerény körülmények között él az Egyesült Államok egyik kisvárosában. Gyermekét adoptáltatta, mert az apa elhagyta őket. A kisvárosba, amelynek egyik kocsmájában dolgozik, Los Angeles-ből és színjátszó együttes érkezik, s ez fordulatot hoz életébe. Megismeri Rileyt, s egymásba szeretnek. A főszerepben Topol és Norma Cran Jelenet a filmből Cassie (Rosanna Arquette) SZLOVÁK TELEVÍZIÓ MAGYAR TELEVÍZIÓ SZTV 1 SZTV 2 MTV 1 Art TV 2 8.40 Kuko és a gyerekek 9.55 Szabad, kérem? 10.00 Segíts magadon! 10.10 Az aranyműves Ondrej. Cseh mese 11.15 Mesterművek 11.25 Az emberek és a világ 12.30 A világ képekben 13.00 Szlovákia jelene és múltja 13.15 A Športka nyerőszámai 13.30 Lépések. Politikai vitaműsor 14.40 Egészségére! 15.20 Örömhír. Egyházi magazin 15.45 A kétéltű ember. Orosz film (feliratos!) 8.50 Hogyan tovább. Pályaválasztási sorozat 9.00 Muzzy in Gondoland. Angolnyelv-lecke (17-18.) 9.25 Kamarazene 10.15 Jégkorong Stanley Cup 11.15 Híres emberek 11.45 Családi magazin 12.15 Környezetvédelmi magazin 12.40 Régmúlt idők nyomában 13.10 Mediterrán mesék 13.50 Mesejáték 14.55 Francia nemzetközi teniszbajnokság 7.30 Az ágon ülő macska meséi. Fr. rajzfilmsor. 7.55 „így szól az Úr!" A Biblia üzenete 8.05 Gyerekeknek 9.00 Csutka a mikrofon előtt. Gyermekfilm 10.00 Matiné. „Szép a világ". Hangverseny 11.00 Glóbusz. Érdekes magazin a nagyvilágról 12.05 Szerencsepercek 12.30 A homok titkai. Br. sor. 15.00 Csellengők. Eltűnt gyerekek nyomában 15.30 Örömhír. A baptista egyház műsora 8.00 PC-abc 8.30 Űrgammák. Sci-fi-sorozat 9.00 Hol-mi? 9.30 Kupaktanács 10.05 Az Onedin család. Ang. sor. (33-34.) 11.05 Telesport 13.05 Nóták. Puskás Sándor énekel 13.30 Vidéki Anglia. Ang. sor. 14.00 Amiről a megfakult filmkockák beszélnek. Ang. dok.film-sor. 14.30 Új Reflektor Magazin. Beszélgetés Göncz Árpád köztársasági elnökkel 15.00 II. János Pál pápa Krakkóban 15.30 Telesport 17.15 Kaland és felfedezés Olasz sorozat 17.45 Willy Fogg II. Spanyol animációs sorozat (10.) 17.30 Lumen 2000 Keresztény magazin 16.00 Walt Disney bemutatja 17.00 Négyszázezer nap Kulturális virágzás és az ország összeomlása 17.25 Helló, világ! Turisztikai magazin 17.15 Szívtipró gimi. Ausztrál sor. Allie eséllyel pályázik egy londoni irodalmi ösztöndíjra. A lány azonban bizonytalannak tűnik... 18.15 Az ezredforduló után 18.00 Esti mese 18.15 Klip-mix. Videoklip18.05 Kérdezz! Felelek Tudományos és műszaki 18.05 Az állam- és önigazgatás összeállítás 18.30 Úton. Európa-magazin magazin problémái Szlovákiában 18.30 Szerencsekerék 19.00 Esti mese 19.10 Történelmi naptár Dok.film Vetélkedő 19.15 Klip-mix 19.20 Híradó, sporthírek, idő18.20 Örökzöld dallamok 19.00 A Hét 19.25 Telesport járás 18.55 Sportstúdó 19.45 Híradó 20.00 20.00 A játszmának vége (3.) 20.55 Keresztül-kasul Társasági magazin 21.05 Subidubi. Szórakoztató műsor 22.00 Spotrhírek 22.15 Nyúlajándék Cseh filmvígjáték 23.40 A fürdőruhától a nudizmusig. Ausztrál dok.film 0.35 Híradó DUNA TELEVÍZIÓ 7.05 Szegletkő. Protestáns műsor 7.40 Élő egyház 7.55 Pumukli 8.20 Lássuk, hogyan növekednek! 8.35 Az óceán lány 9.00 A hegyek világa 9.30 Pop-sa-rock 9.50 Tengerentúli legendák 10.20 Kutyatestőrök. Sp. anim. film 12.05 Ameddig a harang szól 12.20 Néptáncok 12.30 Ali baba kardja Amerikai mesefilm 13.55 Postabontás - levélváltás 14.15 Sportképek 16.30 Emlékképek - régi híradók 16.50 A zene arcai 17.30 Mese 18.00 Heti hírmondó 19.05 Eső előtt. Macedón-ang. film 21.00 Színházi Élet 21.40 Mű-terem-tés 22.20 Sportpercek 22.30 Utrius. Magy. film 23.50 Sportképek VT V 8.30 Figyeljük a természetet (15.) 8.40 Popeye, a tengerész 9.05 TeenAge. Ifjúsági műsor 10.05 A bíró és a zsaru. Fr. sor. (7.) 11.40 Kamerától a képernyőig 12.00 Koktél. Sztármagazin 12.30 Tourclub. Utazási magazin 13.00 Mi, iskolakötelesek (3.) 14.05 A három tanú. Szlovák film 16.00 Miss World Slovakia '97. Szépségverseny 16.30 Sportmagazin 17.00 K. O. Slágerlista (ism.) 18.00 Számítógépes vetélkedő 18.50 Fekete Villám I. (14.) 19.15 Mese 19.30 Híradó 19.45 Sporthírek 20.00 Az élet nagy lehetősége Amerikai film 21.35 Unipóker. Telefonos játék 21.55 Képújság, sporthírek 22.10 Életre halálra. Am. film MARKÍZ A 7.00 Anna a Zöld házból 9.00 Beverly Hills, 90210 V. • ' ' • MR « n, <)»»•» MM •1 1 23.20 Lépések (ism.) 0.30 NBA-kosárlbada 9.45 Külföldi érdekességek 10.00 Afrika ege alatt (44.) 10.30 Alexa titkos világa(l.) 11.00 Kung-fu III. Am.sor (2.) 12.00 Superman I. Am. sor. (1.) 13.00 Világfák. Cseh filmvígjáték 14.40 MacGyver. Am. sor. 15.35 A vadon birodalma (34.) 16.05 Jánošík I. Szlovák film 17.30 Silvánék. Szlovák tévésor. 18.00 Beverly Hills, 90210 V. (28.) 18.50 Bravissimo. R. Piško-show 19.00 Híradó, sporthírek, időjárás 19.30 Sledge Hammer! (4.) 20.00 Herkules I. Am. sor. (3.) 20.50 A társadalom krémje 21.20 Sportmagazin 21.30 Columbo. Am. krimi (19.) 23.00 Highlander II. (22.) 23.50 Senki sem őrült. Am. vígjáték NOV A 7.30 Popeye, a tengerész 8.00 Walt Disney bűvös világa 8.50 Fekete Villám II. (19.) 9.15 Zorro II. Am. sor. (47.) 9.40 Rajzfilmsorozat 10.10 Ász. Nova-slágerlista 11.10 Superman III. Am. sor. (2.) 12.00 Štefánie. Ném. sor. (22.) 13.00 7 azaz Hét nap 14.00 Hercegnők völgye. Am. film 16.05 A legszebb gyerek '97. Szépségverseny 16.20 Seinfeld. Am. vígjáték (9.) 16.45 Éppen Chicago (9.) 17.35 Melrose Place IV. Am. sor. 18.30 Beverly Hills, 90210. 19.30 Híradó, sporthírek 20.00 Hagymácska és a hat medve. Cseh filmvígjáték 21.25 Hírek 21.30 Az elsőszámú gyanúsított III. Amerikai sor. (2.) 23.20 Igazságmisszió. Amerikai • akciófilm ORF 1 6.00 Confetti-tévé 12.10 Hogyan mentem egyetemre? Amerikai film 13.30 Sport 14.10 Piedone, a zsaru. Ol.-fr. film 15.50 A sors kegyeltje. Am. film 17.30 Lettország-Ausztria labdarú20.00 Magyarok cselekedetei 20.15 Azok a csodálatos Baker fiúk. Am. film 22.10 Vers mindenkinek 22.15 Rendszerváltó évek (15.: Választástól választásig) 23.30 Pillanatképek. Portréfilm Durkó Zsoltról gó vb-selejtező mérkőzés 20.15 A tölzi kopó. Ném. krimi 22.10 Columbo. Am. krimi 23.15 Gyilkosság utánvéttel Amerikai krimi 0.45 Dermesztő szenvedélyek. Amerikai krimi 2.10 Campbell birodalma Kalandfilm ORF 2 9.05 Szerelem illúziók nélkül 10.30 A kultúra hete 11.00 Újságírók órája 12.00 Tisztelt Ház! 12.30 Egyházi magazin 13.05 Heti körkép 13.30 Kisebbségeknek 14.00 Revü 15.00 A császárnő futára 15.30 Hallagtás az erdőben Német film 17.05 Idősek klubja 17.55 Hársfa utca 18.30 Osztrák képek 19.00 Ausztria ma 20.15 Mariandl. Osztr. film 21.55 Térjünk a tárgyra! 23.15 Salome. Opera 0.45 A kultúra hete 1.15 Helló, Ausztria, helló, Bécs! RTL 5.30 Gyerekeknek 10.15 Az álarcos lovag 11.25 A Galactica harci csillag 12.15 Disney-riport 12.30 Tönkretetted az életemet. Am. film. A történelemprofesszor, kaszinóadósságát törlesztendő elvállalta, hogy felkészíti a tulajdonos gézengúz unokahúgát egy magániskola felvételi vizsgájára 14.15 Az A csapat 15.10 Mennykő a paradicsomban 16.05 Herkules az alvilágban 17.45 Gyilkoság a hobbija 19.10 Segélyhívás 20.15 Nyakunkon az élet. Am. film 22.05 Spiegel 23.05 Önért harcolunk 23.55 Prime Time RTL 2 13.10 Bravo-tévé 15.30 Charity '97 18.10 Égi érintés 19.10 Dr. Quinn 20.15 Savannah 21.15 Big Easy 22.15 Erotika 23.45 Az utolsó ká, aki még paszszióból. Amerikai film Két fiú felkeresi a legendás kurtizánt, ám az már új életet kezdett... SAT 1 9.00 Tarzan Indiába megy. Am.-brit kalandfilm 10.35 Üldözők. Am. western 12.45 Ember, ne mérgelődj! 14.25 Az ifjú Indiana Jones 15.20 Robotkutya. Am. akciófilm 17.00 J.A.G. 18.00 Villám 18.30 Híradó 19.00 Csak a szerelem számít 20.15 A tölzi kopó. Krimisor. 22.00 Talk-show a toronyban 23.30 24 óra 0.05 Űrlázadás. Am. sci-fi PRO 7 6.40 Rajzfilmsorozatok 12.15 Parker Lewis 12.40 Egy más világ 13.10 Családi ügyek 13.35 Családapa 14.00 A második Noé. Am. sor. 14.50 Ausztrália veszélyes állatai 15.35 A vadnyugat fénykora Amerikai film 17.30 Egyenesen délre 18.30 Pacific Blue. Am sor. 19.45 Csodák világa 20.15 Férfias játékok. Akciófilm 22.25 Fókusz tévé Információs magazin 23.25 Harag és dicsőség 2. Akciófilm. Kirs, a titkos ügynöknő Jakartába utazik, hogy bankalkalmazottnak álcázva egy gengsztervezér pénzmosási üzelmeire derítsen fényt. Itt kiderül, hogy összekötőjét meggyilkolták... 1.15 Talk-show RÁDIÓ POZSON Y (magyar adás 927 és 1017 kHz-en) 9.00 Hírek 9.15 Világosság, egyházi magazin 9.45 Klasszikusok mindenkinek 10.10 Mese 10.25 Kamaszrádió 10.55 Anyanyelvünk 11.00 Pedagógusnapló 11.30 Nótacsokor 12.00 Hírek 12.10 Randevú - ifjúsági műsor 14.00 Hírek 14.05 Az MKKI hírei 14.15 Kapcsoljuk a BBC magyar adását 15.00 Irodalmi mozaik 15.30 Hazai tájakon 16.00 Hírek 16.05 Köszöntő KOSSUT H 6.00 Vasárnapi újság 8.24 Édes anyanyelvünk 8.30 Énekeljünk együtt! 8.40 Hangszemle 9.05 Világóra 10.05 Református istentisztelet 11.05 Gondolat-jel 12.00 Déli krónika 12.25 Harmincöt perc alatt a Föld körül 13.05 Névjegy 14.05 Szonda 14.35 Népdalkörök pódiuma 15.05 Művészlemezek 16.05 Kérek engedélyt távozni... 17.00 Terasz 19.05 Sportvilág 19.30 Jó éjszakát, gyerekek! 19.40 Kacsóh Pongrác-Heltai Jenő: János vitéz 20.05 Rádiófónia 21.05 Előszó 22.00 Késő esti krónika 22.20 Emlékezetes rádióhangversenyekből 23.45 Toronyzene PETŐF I 6.08 Végre vasárnap! 7.45 Eurosportreggel 8.00 Jó reggelt, Európa! 9.03 Embermesék 10.00 Gordiuszmagazin 11.07 Vasárnapi koktél 12.00 Jó ebédhez, szól a nóta 13.03 Csitri-csacsogás 14.00 Forgószínpad 16.00 Poptarisznya 20.00 Sport. Közvetítés a Magyarország- Norvégia labdarúgó vb-selejtező mérkőzésről 21.03 A Rádió Dalszínháza 23.03 Sporthíradó 23.10 Ennyi... 0.15 Dzsessz-show 1.04 Száműzetésben - szabadon 2.04 Örökzöld melódiák 3.04 Világhírű zenekarok felvételeiből 4.04 Nóták