Új Szó, 1997. június (50. évfolyam, 125-149. szám)
1997-06-07 / 130. szám, szombat
ÚJ SZÓ 1997. JÚNIUS 16. POLITIKA 10 Beszélgetés Duray Miklóssal a közvetlen elnökválasztásról, a DBP magatartásáról és Szomolay lemondásáról Kiszorítanák a magyar erőket Csalódtak, akik abban bíztak, hogy tömegek vonulnak utcára a meghiúsított referendum miatt. Csalódás érte azokat is, akik biztosra vették a kilenc ellenzéki párt összefogását. Duray Miklós, az Együttélés elnöke mindezt előre látta - derül ki a vele készített interjúból. HORVÁTH GABRIELLA Az ellenzéknek nem sikerült közös elnökválasztási alkotmánytörvényben megállapodnia. Megfigyelők szerint az együttműködés még el sem kezdődött,, s máris meghiúsult. Nem vagyok ennyire borúlátó. Sokkal előbbre vagyunk az együttműködés terén, mint korábban bármikor. Más dolog, hogy az ellenzéki erők nem tudnak együttműködni a DBP-vel. Az egy posztkommunista párt, az ilyen pártok pedig sehol nem alkalmasak a hathatós együttműködésre. Saját pozícióik megerősítésén fáradoznak, nem tudnak országos politikában gondolkodni. Személy szerint nem is láttam esélyt a DBP-vel való megegyezésre. Kizártnak tartja, hogy a törvény-előkészítés során a parlamentben létrejöjjön a kilencpárti konszenzus? A kommunista pártok történetéből tudjuk: esetükben mindig a kisebb és a nagyobb rossz között gyar pártok vagy a kereszténydemokraták társaságában. Milyen esélyt lát arra, hogy a DSZM képviselői támogassák a DBP tervezetét? Van esély, de ennek felvázolásához pontosabb információkra volna szükség. Nem tartom szerencsésnek, hogy az ellenzék elszánta magát a parlamenten belüli alkotmánymódosításra. A kezdeményezés csak kétféleképpen végződhet: vagy meghiúsul, vagy a DSZM kihasználja saját érdekei átültetésére. Az ellenzék így is, úgy is vesztes lesz. Néhányan amellett voltunk, hogy újból aláírásgyűjtésbe kellene fogni, és elérni, hogy még ősszel ismét népszavazás legyen a közveden elnökválasztásról. Ugyanis könnyen megtörténhet, hogy jövő tavasszal köztársasági elnök nélkül marad az ország, és alkotmányos válság alakul ki. Vladimír Mečiar az ellenzék hátán lovagolva olyan elnöki rendszert alakíthat ki, amilyen neki kedvez. A parlamenti utat szorgalmazók azzal érveltek, hogy pártjuk elfáradt a népszavazás szervezése során. Ezt ki lehetett volna küszöbölni, ha versengés helyett a megfelelő területeket átengedték volna egymásnak. Miként vélekedik arról a feltevésről, hogy a kormányfő az elnöki jogkörök ideiglenes birtokosaként kegyelemben részesítheti a nevében eljáró törvénysértőket? A politikai helyzet alakulása miatt erre lehetőséget látok. Ha ^ A kezdeményezés csak kétféleképpen végződhet: vagy meghiúsul, vagy a DSZM kihasználja saját érdekei átülte- > > tésére. " zajlik le a választás. A kisebbik rossz számukra az, ha hatalomközeiben érezhetik magukat. A DBP taktikája is erre irányul. Nyilvánvaló: sokkal könynyebb ma hatalomközeibe kerülni Mečiar oldalán, mint a ma1998 tavaszán elnök nélkül marad az ország, vissza fognak élni a hatalommai, s a jelenlegi kormány biztosíthatja magának még jó néhány évre az uralkodást. De ebben az esetben mindegy lesz, kegyelemben részesül-e valaki a bűnösök közül, vagy sem, mert úgyis az ő politikai elképzeléseik fognak érvényesülni. A történtek ellenére sokan bíznak abban, hogy a DBP felismeri ezt a veszélyt. Milyen kapcsolatos problémákat akkor fogják érzékelni, ha nem lesz államfő, és bekövetkezik a diktatúra. Ennek előszelét már a népszavazás előtt is érezhettük, ami\\ Nyilván azoknak az irányából, akik meg akarták hiúsítani a referendumot. Rajta keresztül megtehették . > volna. \\ Somogyi Tibor felvételei jelentőséggel bírna csatlakozása a többi ellenzéki párthoz? Naggyal, de esélyét nem igazán látom. Ám ha a DBP mégis egyezségre tudna jutni a többi ellenzéki párttal, nagy a valószínűsége, hogy rövid időn belül legkésőbb a választásokat követő hetekig - a Magyar Koalíció pártjait kiszorítaná az együttműködésből. Mire alapozza ezt a feltevést? Az eddigi tapasztalataimra. Legelevenebb tapasztalataim a Moravčík-kabinethez kötődnek, amikor a DBP kormánykoalíciós tag volt. Mi csak a kormányon kívüli, politikai koalícióban voltunk jelen. Lehetett volna máshogy is, de nem volt, főként a DBP kormányban való részvétele miatt. A parlamenti egyeztetések során is bebizonyosodott: a DBP hajlamos olyan egyezségek megkötésére, melyekben az MK húzza a rövidebbet. Amíg csak a nyolc párton belül folyik az egyeztetés, könnyebben érünk el eredményt. A múlt heti országos tiltakozás meglehetősen erőtlenre sikeredett. Mit gondol, miért? Nem csodálkozom azon, hogy a részvétel kisebb volt a vártnál. Ha érzelmileg nem motiváltak a választópolgárok, akkor csupán politikai meggyőződésből nem jelennek meg tömegesen. Szerintem a NATO-tagság és a közvetlen elnökválasztás ügye egyelőre távol áll tőlük. Az ezzel kor a belügyminisztérium semmibe vette a Központi Népszavazási Bizottság határozatait. Az alkalommal élve hadd kérdezzem meg: miért távozott Szomolay Ferenc a testületből? Szomolay Ferencre háromszoros teher nehezedett. Az egyik teher abból következett, hogy jobban kiismeri magát a választási út vesztőkben, mint a belügyminiszter alkalmazottai. A másik teher lélektani jellegű volt: bizottsági kollégái közül többen furcsának tartották, hogy magyarként, az Együttélés jelöltjeként fontos helyre kerül. A harmadik és legnagyobb lélektani terhet az alelnöki posztból származó felelősség jelentette: emiatt egyéb irányból is nagy nyomás nehezedhetett rá. Ez elől tért ki, amikor lemondott. Milyen egyéb irányból nehezedett rá nyomás? Nyilván azoknak az irányából, akik meg akarták hiúsítani a referendumot. Rajta keresztül megtehették volna. A jövőben talán nem ártana polgári személyek helyett harcedzett politikusokat jelölni a fontos testületekbe. Nehéz eldönteni, mikor alkalmas valaki, és mikor alkalmatlan. Ezt csak tűzpróbában lehet megállapítani. Ilyen tűzkeresztségekben azonban csődöt mondott már a szlovákiai magyarság néhány élvonalbeli politikusa is. Ján Čamogurský nem osztályozza a pártokat Tiltakozó nagygyűlés a magyar oktatásért Bővül a Kék Koalíció? A kormány a vétkes ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Eduard Kukán, a DU elnöke szerint a hónap végéig kiderül, hogy tovább bővül-e a Kék Koalíció. Kukán és Ján Čarnogurský, a KDM elnöke tegnap az ellenzéki pártok választások előtti egységes fellépésének lehetőségeiről tárgyalt. Čamogurský közölte: a Kék Koalícióhoz az összes ellenzéki párt csatlakozhatna. Szerinte a politikai pártok baloldalira és jobboldalira való osztása „tárgytalan", az ilyen felosztás csak jogállamban működhet. Kukán szerint június végéig eldől, mely pártok csatlakoznak a Kék Koalícióhoz. ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Zselíz. József Attila Levegőt című versével nyitották meg tegnap Zselizen azt a t iltakozó nagygyűlést, amelyen a Garam mente magyar pedagógusai, iskolatanácsok tagjai, a magyar pártok és a Csemadok képviselői, szülők és fiatalok emelték fel szavukat az oktatási tárca diszkriminatív lépései ellen. A zuhogó esőben többszáz résztvevő tüntetett a kétnyelvű bizonyítványok és az anyanyelvi oktatás mellett. A szónokok hangsúlyozták: ahhoz, hogy kultúránk és oktatásügyünk egéről eltűnjenek a felhők, a jelenlegi kormány törvényes leváltása szükséges, (ber) Mečiar a szerdára tervezett kerekasztalról A kerületi bíróság a sztrájk felfüggesztéséről Kilencből Kramplová Tárgyaltak a felek ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Pozsony. Tegnapi rádiónyilatkozatában a kormányfő elsőként a hét meglepetésével, az új külügyminiszter személyével foglalkozott. Természetesen védelmébe vette a választást, bár elismerte, hogy Zdenka Kramplovának nincsenek külpolitikai tapasztalatai. Hétfőn állítólag kilenc jelölt közül választotta ki 18 szakember. A második téma az ellenzék által szorgalmazott alkotmánymódosítás volt. Vladimír Mečiar magabiztosan azt elemezgette, hogy a különböző lehetséges ellenzéki koalícióknak milyen reménytelenül sok szavazatuk hiányzik ehhez, viszont a kormánykoalíciónak csak négy. A harmadik téma a szerdára állítólag összehívott kerekasztal volt. „Ha nem jönnek el, rendben. Akkor majd magnófelvételt készítünk, s elküldjük Nyugat-Európába azoknak, akik azt állítják, hogy elnyomjuk az ellenzéket, és nem akarunk vele tárgyalni" - jelentette ki. ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. A kerületi bíróság tegnap a késő délutáni órákban kezdett tárgyalni a közlekedési vállalatnak a sztrájkoló járművezetők szakszervezete elleni beadványáról. Ebben a cég kérte a bírói testületet, hogy adjon ki úgynevezett előzetes döntést a közlekedési alkalmazottak sztrájkjának a beszüntetéséről. Mint írtuk, ezt megelőzően, június 3-án a cég azzal a váddal fordult a kerületi bírósághoz, hogy a munkabeszüntetés törvényellenes. A kerületi bíróság az előzetes intézkedés kiadására vonatkozó beadvány megtárgyalása után utasította a munkabeszüntetést szervező szakszervezetet, hogy függessze fel a sztrájkot. Vojtech Tkáč munkaügyi államtitkár tegnap délután tárgyalásra bírta a sztrájkolok és a közlekedési vállalat vezetőit. Erről a tanácskozásról lapzártáig további részleteket nem tudtunk meg. RÖVIDEN Zdenka Kramplová nyilatkozata Pozsony. A külügyminiszter személyének megváltozása nem jelenti Szlovákia külpolitikai orientációjának megváltozását is, mivel erre nincs semmi ok - nyilatkozta Zdenka Kramplová. A kijelölt tárcavezető szerint prioritás a NATO- és az EU-tagság, valamint a jó kapcsolatok a szomszédos országokkal. (TA SR) A nemzeti párt kifogásai Pozsony. Anna Malíková, az SZNP alelnöke „kellemetlen meglepetésről" beszélt azzal a móddal kapcsolatban, ahogyan az új külügyminisztert kijelölték. Szerinte nem tekinthető szokványos eljárásnak, ha a koalíciós partnerek a sajtóból értesülnek a személyi kérdésekről. Malíková szerint Jean-Marie Le Pen a nyár végén látogat Szlovákiába. (TA SR) Nyílt levél Ivan Gašparovičnak Pozsony. Ján Lángoš, a Demokrata Párt elnöke nyílt levélben fordult Ivan Gašparovič házelnökhöz azzal összefüggésben, hogy washingtoni tárgyalásai kapcsán gyakorlatilag pozitív hírként tette közzé: Szlovákia az első fordulóban biztosan nem lesz NATO-tag, de a bővítés második szakaszában vannak esélyei, (ú) Kötelező érvényű egyezmény kell Pozsony. A DP kötelező érvényű egyezmény kidolgozását szorgalmazza az ellenzéki pártok együttműködésének mechanizmusairól. A párt szerint a hónap végéig egyezményt kell kötniük az esetleges választási koalícióról „Ez bizonyos ideig más demokratikus pártok előtt is nyitva állna" - jelentette ki Peter Zajac, a párt konzultációs testületének elnöke. (TA SR) Baloldali kulturális koncepció Pozsony. A kultúra transzformációjának megállítása, a kulturális intézmények jogi önállóságának helyreállítása, személyi kérdések megoldása - ezek a fő tételei annak a koncepciónak, amelyről tegnap Ján Tazberík, a DBP árnyékkormányának tagja tájékoztatott. (TA SR) Érseki védelem Milan Ďuricának Nagyszombat. A pozsony-nagyszombati érsekség védelmébe vette Milan Ďurica Szlovákia és a szlovákok történelme című könyvét. Az érsekség szerint az iskolai segédkönyvnek szánt, itthon és külföldön is élesen bírált kiadvány „olyan szakmailag hibátlan, nemzeti szellemű mű, amely főleg az ifjúság nemzeti öntudatának emelését célozza". (TA SR) Ivan Hudec miniszter cinizmusa Pozsony. František Šebej DP-alelnök tolmácsolta pártja véleményét, hogy a mérhetetlen cinizmus, a kétes erkölcs és a politikai műveletlenség megnyilvánulása az a tény, hogy Ivan Hudec kulturális miniszter éppen az 1989-es Tienanmen téri véres események évfordulójának napjaiban utazott látogatásra Kínába, (ú) A romakérdés megoldásáról Pozsony. A kormánynak a romakérdés megoldását célzó koncepciójáról tartottak tegnap tanácskozást Jozef Kalman miniszterelnök-helyettesnek, illetve az egyes reszortok és a kormányhivatal szakembereinek részvételével. A tanácskozáson megjelentek a romák képviselői is. (TA SR) Ülésezett a televíziós tanács Besztercebánya. A Szlovák Televízió Tanácsa kétnapos ülésén további egy évre ismét Dušan Jarjabeket válaszotta meg a testület elnökévé. A tanács nem hagyta jóvá a televízió idei költségvetését. (TA SR) Bizalmatlan a német tőke Pozsony. Ján Figeľ, a KDM alelnöke tegnap elmondta: németországi látogatása során nagyfokú bizalmatlanságot tapasztalt az ipari és kereskedelmi körökben a szlovák kormány privatizációs politikája és gazdasági törvényalkotása iránt. (TA SR) A hivatásos katonák lakásgondjai Zólyom. Ján Sitek védelmi miniszter tegnap a Zólyomi járásban elsősorban a hivatásos katonák lakáshelyzetével ismerkedett. Itt jelenleg több mint száz, 1-5 szobás lakás épül a hadsereg számára, pedig a zólyominál sokkal rosszabb a lakáshelyzet Pozsonyban, Eperjesen, Nyitrán vagy Kassán. (TA SR) Tegnap a Pozsonyi Közlekedési Vállalat több mint hatvan sofőrje adott vért, ugyanis a járművezetők sztrájkja miatt egyharmadára csökkent a véradók száma. (TA SR-fotó)