Új Szó, 1997. június (50. évfolyam, 125-149. szám)
1997-06-07 / 130. szám, szombat
ÚJ SZÓ 1997. JÚNIUS 1556. SPORT/ TÉ VÉ ÉS RÁ DIÓ - SZOMBAT P P Tegnapelőtt közöltük, hogy vasárnap Zselizen a kastélyparkból ellopták Franz Schubert bronzból készült portrészobrát (a fotón). Dr. Nyustym Ferenc, az esetet bejelentő képviselő úgy vélekedett, hogy a tettesek lángvágót használhattak. A hatóságok szerint mükincsvagy színesfém-lopással foglalkozó banda állhat a bűncselekmény hátterében. A városi képviselő-testület fontolgatja, hogy jutalmat tűz ki a nyomravezető számára, (ber) (Horváth Géza felvétele) Valószínűleg nem lesznek új határátkelőhelyek Meghiúsult remények UNG-VIDEK A Bodrogközben - Dobra község határában - tavaly elkészült a hármas határ menti régiók gazdasági kapcsolatainak a fejlesztését is elősegítő kamionterminál. A gazdasági együttműködés bővítéséről kidolgozott terv szerint határátkelőhely épülne Dobra és a magyarországi Dámóc, illetve Tiszacsernő és az ukrajnai Őr között. A beruházás az ukrán és a szlovák kormányszervek részéről zöld utat kapott, ám a magyar fél álláspontja még mindig nem végleges. A pozsonyi kormány időközben újabb tervet is előterjesztett a Szlovákia és Ukrajna közötti gazdasági kapcsolatok további bővítésére vonatkozóan. Eszerint 2005-ben, amikor elkészül a két országot összekötő autópálya, a Nagymihályi járásban lévő Zahar és az ukrajnai Őrdarma között is határátkelőhely létesülne. így szertefoszlott az Ung-vidék reménye - a Mátyóc és Ungvár közúti határátkelőhely létrehozása, noha Kárpátalja közigazgatási központjának közelségét tekintve ez a megoldás lett volna a legjobb. A szlovák-ukrán államhatár által kettéválasztott Kis- és Nagyszelmenc között tervezett átkelőről pedig már említést sem tesz a kormány, (katócs) Milan Boroš: panaszkodnak a kerttulajdonosok Solcat kell fizetniük NAGYKÜRTÖS A magas árak arra ösztönzik a kerttulajdonosokat, hogy legalább családjuk számára megtermeljék a legfontosabb zöldségféléket. Milan Boroš, a kertészkedők szervezete járási bizottságának az elnöke mindenekelőtt a magas adóra panaszkodik. Szlovákiai viszonylatban állítólag ebben a régióban kell a legtöbbet fizetniük a kerttulajdonosoknak. „Sajnos, Nagykürtösön nem tesznek különbséget, hogy a telek hol fekszik. A tulajdonosoknak mindenütt 70 fillért kell fizetniük négyzetméterenként. Összehasonlításként elmondom, hogy Losoncon csak 52, Rimaszombatban 35, Trencsénben pedig csupán 38 fillért kérnek négyzetméterenként. Hiába érvelünk azzal, hogy a városon kívül levő kerttelepekhez nemhogy megfelelő út nem vezet, de még vízvezeték vagy közvilágítás sincs, sőt a hulladék-elszállítást sem biztosítja a város" - mondta, (dzsár) Lövinger József felháborítónak tartja, hogy testvére gyilkosát csak négyévi börtönbüntetésre ítélték Andruskó András fellebbez „Felháborítónak tartjuk az ítéletet" - összegzi a család véleményét Lövinger József. A férfi annak az Andruskó Katalinnak a testvére, akit múlt nyáron gyilkoltak meg különös kegyetlenséggel. KAMONCZA MÁRTA Az augusztus 12-ére virradó éjszaka történt brutális bűncselekményről tavaly lapunkban is írtunk. Emlékeztetőül: az említett éjszakán Marcelházán Andruskó Katalint - saját házában - a 17 éves Cs. Jenő egy fejszével többször fejbe vágta, majd az asszony holttestét az áldozat lányával, akivel élettársakként éltek Andruskóék házában, a kertben álló fóliasátor mellett elföldelte. Másnap Andruskó András, az áldozat fia keresni kezdte az édesanyját, szólt a rokonságnak, majd a rendőrségen is bejelentette a 43 éves asszony eltűnését. A rendőrök a hozzátartozókkal és a szomszédokkal együtt a kertben rövid időn belül rábukkantak arra a helyre, ahol a földet megbolygatták. Alig kezdtek el ásni, amikor Andruskó András meglátta édesanyja kezét. Ekkor a rendőrök elküldték onnan a fiút. Később a rokonoknak sem mutatták meg a holttestet, arra hivatkozva, hogy az az ütések következtében deréktól fölfelé a felismerhetetlenségig összeroncsolódott. Néhány órával azután, hogy Andruskó Katalin ... kérte, hogy ugyanolyan büntetést szabjanak ki rá... holttestét kiemelték a gödörből, a rendőrök a helyszín szomszédságában álló lakatlan házban megtalálták az akkor még csak feltételezett tetteseket: az áldozat lányát és Cs. Jenő roma fiatalembert. Mindketten beismerték, hogy ők követték el a szörnyű tettet. Elmondták, hogy az egészet előre kitervelték. Szavaik szerint az asszonyt azért ölték meg, mert így akartak az örökséghez jutni. A fiút letartóztatták, a lányt azonban nem, noha kérte, hogy ugyanolyan büntetést szabjanak ki rá, mint az élettársára, hiszen édesanyja meggyilkolását közösen tervelték ki és hajtották végre. Május 20-án Cs. Jenő felett a Nyitrai Kerületi Bíróság kimondta az ítéletet: négy év börtönbüntetés. Hogy erre miképp reagált az áldozat családja, az kiderül Lövinger Józsefnek, a néhai Andruskó Katalin testvérének a szavaiból. „Amikor rábukkantak testvérem holttestére a fóliasátor tövében, azok a rokonaim, akik akkor ott voltak, mind azt állították: utólag örülnek annak, hogy nem engedték őket a tettesek közelébe, mert biztosan kárt tettek volna bennük. Törvénytisztelő emberként bíztunk az igazságszolgáltatásban. Hittünk abban, hogy a bíróság olyan ítéletet hoz, amely elrettenti a fiatalembert attól, hogy ha kiszabadul, ismét összetűzésbe kerüljön a törvénnyel. Tudtuk: a fiú fiatalkorú, és azzal is tisztában voltunk, hogy a legsúlyosabb büntetést nem róják ki rá, mégis mélységesen felháborodtunk a bíróság ítéletén. Testvérem 43 éves, életerős, szorgalmas aszszony volt. Még későbbi gyilkosát is eltartotta, mert az soha nem dolgozott, és egy fillért sem kapott." Véleménye szerint előre kitervelt, brutális gyilkosságért roppant kevés négyévi börtönbüntetés. „A mai napig sem tudtam feldolgozni magamban azt, hogy testvérem ilyen szörnyű gyilkosság áldozata lett, de amikor meghallottam, hogy a gyilkos csak négy évet kapott, azt hittem, hogy elvesztem az eszem. Mérhetetlenül igazságtalannak érzem az ítéletet mondja. Hihetetlen számára, hogy valaki 17 évesen elveszi egy másik ember életét azért, mert örökölni akar, és csak ilyen enyhe büntetésben részesül. „Huszonegy évesen kiszabadul, és nyugodtan ott folytathatja, ahol abbahagyta. Igazságos ez?" - teszi fel a kérdést Lövinger József, holott ő is tisztában van azzal: ebben az esetben nehéz igazságos ítéletről beszélni. Egyébként Andruskó András, az áldozat fia úgy döntött, hogy fellebbezést nyújt be a Nyitrai Kerületi Bíróság döntése ellen. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: VÁLTOZÓAN FELHŐS ÉGBOLT, 21-25 FOK ELOREJELZES ORVOSMETEOROLOCIA A Nap kel 04.55A Hold kel 07.04 nyugszik 20.47 órakor. - nyugszik 22.24 órakor. A Duna vízállása: Pozsony: 340, apad; Medve: 220, árad; Komárom: 275, árad; Párkány: 185, változatlan. Változóan felhős időre szánt í t h a t u n k, délután KeletSzlovákiában csapadék is előfordulhat. A hőmérséklet csúcsértéke 21 és 25 fok között alakul. A változó irányú szél gyenge lesz. Vasárnap és hétfőn reggelente túlnyomóan derült lesz az égbolt, később azonban helyenként megnövekszik a felhőzet, s elvétve zápor, esetleg zivatar is kialakulhat. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8 és 12, a legmagasabb nappali általában 23 és 27 fok között várható. Összességében véve kedvezőtlen lesz a fronthatás. Az időjárás-változásokra érzékenyek esetében nyugtalanság léphet fel. Általában rosszabbodik a koncentrálókészség, ugyanakkor ingerültség és depressziós tünetek is előfordulhatnak. Csökken a szellemi és fizikai teljesítőképesség, gyorsab ban elfáradunk, hosszabbodik a reakcióidő, és alvászavar szintén felléphet. Állapotuk enyhe rosszabbodására számíthatnak a szív- és érrendszeri betegségekben szenvedők is. ^PRAga 25 c^'tf • •PÁRIZS 23 24 MUNCHf N eres25 . BUDAPEST 25 S20HA 22 ZUBUL Ý R>THÉÍŔ,27 OJ24 rV Cl ML ° ' : K KASSA A közlekedési vállalat járművezetőinek a sztrájkja miatt tegnap is nagy volt a kerékpáros- és gyalogosforgalom a pozsonyi hidakon. (TA SR-fotó) DÉL-SZLOVÁKIA Újabb tiltakozó nagygyűlések A következő napokban is lesznek tiltakozó nagygyűlések az anyanyelvű oktatás védelmében és a magyar iskolákat érő sérelmek ellen. A helyszínek a következők: Királyhelmec - június 8., 16 óra, a városháza előtt; Rimaszombat-június 9., 17 óra, szakszervezetek háza; Ipolyság - június 9., 17 óra, Fő tér; Érsekújvár- június 9., 18 óra, a Csemadok-székház előtt; Gúta -június 12., 19.30, a művelődési ház előtt, (ú) RIMASZOMBAT, LOSONC Ismét röplapokat szórtak A héten a Losonci és Rimaszombati járásban is hírt adott magáról az úgynevezett Felvidéki Polgári Mozgalom. Több településén találtak röplapokat - valószínűleg az éjszakai órákban szórták szét őket. Tudomásunk szerint a Medvesalján, Síden és Nagydarócon találtak röplapokat, (tt) EPERJES Kerékpáros halálos balesete Csütörtökön délután adták át az Eperjes és Plavec közötti, villamosított vasúti szakaszt. Sajnos, még aznap halálos kimene telű baleset történt: egy sorompóval nem védett átjáróban a 14 éves Zdenko Š. akkor hajtott kerékpárjával a sínekre, amikor éppen egy gyorsvonat haladt át. A fiú a helyszínen meghalt. (TA SR) Éjszakai gyakorlat volt Tegnapra virradó éjszaka alvás helyett azt gyakorolta a Kassai Kerületi Hivatal polgári védelmi osztálya, hogy mi a teendő az állam védelmi készültségének elrendelésekor, illetve rendkívüli események előfordulásakor. A parancsnok szerint a polgári védelem jól vizsgázott. (TA SR) ROZSNYÓ Készülnek az útra a barlangászok A barlangászok rozsnyói szervezetének tagjai nyári expedíciójukra készülnek, a szlovéniai Júliai-Alpok szakadékaiba. Ezzel szlovén kollégáik látogatását viszonozzák, akik májusban egy hetet töltöttek Szlovákiában. A rozsnyóiak jelenleg a Szilicei-fennsík 55 méteres Nagy Zsomboj szakadékában edzenek. A feívételen a csoport vezetője, Jaroslav Stankovič. (TA SR) TA SR-felvétel