Új Szó, 1997. június (50. évfolyam, 125-149. szám)
1997-06-19 / 140. szám, csütörtök
EL POLITIKA ÚJ SZÓ 1997. JÚNIUS 19. Jelcin nem utazik Madridba Moszkva. Borisz Jelcin elnök nem lesz jelen a NATO madridi csúcsértekezletén. Ezt az orosz államfő környezetéből közölték tegnap. Jelcin távolmaradását előre vetítette Valerij Nyesztyeruskin orosz külügyi szóvivő múlt heti nyilatkozata. A szóvivő a három közép.-európai ország - Magyarország, Lengyelország és Csehprszág - felvételét támogató washingtoni bejelentést kommentálva közölte: Moszkva elvi álláspontja változatlan, és továbbra is a Nyugat súlyos hibájának tartja a kiszélesí- tést. (MTI) Heroin a gyorsvonaton Lökösháza. Több mint 2 kilogramm heroint foglaltak le Lökösházánál tegnap reggel a vámosok. A Dácia nemzetközi gyorsvonaton egy 45 éves holland állampolgárnál 2 kilogramm 75 dekagramm heroint találtak. A kábítószert a feltűnően ideges utas a hátizsákjában rejtette el gondosan becsomagolva. A lefoglalt kábítószert, illetve a holland állampolgárt a főkapitányságnak. (MTI) Akna egy temetésen Szentlászló. Kilenc ember sebesült meg egy robbanásban kedden a keletszlavóniai Szentlászló (Laslovo) temetőjében, amikor egy temetésről távozó kisteherautó harckocsiaknára hajtott. Hét személyt további ápolásra a kórházban tartottak, közülük négynek az állapota súlyos. A kelet-szlavóniai ENSZ-erők (UNTAES) helyettes szóvivője elmondta, az elhunyt hozzátartozóit külön engedéllyel engedték be az aknáktól még nem teljesen megtisztított területre, rendkívüli óvatosságra intve őket. (MTI) A donbaszi szénmedence bányászai már több napja tüntetnek, mert a munkaadó késik a 800 millió dollárnak megfelelő bérek kifizetésével. (ČTK/AP felvétel) Román illegális beutazók Bécs. A karintiai csendőrség 14 törvényellenesen beutazott románt vett őrizetbe a feldkircheni pályaudvaron. Mint a hatóságok beszámoltak róla, a férfiak egy fát szállító tehervonatban rejtőzködtek el, de az állomásfőnök felfedezte őket és értesítette a csendőrséget. Érvényes útlevél volt náluk. Az illegális jövevényeket átmenetileg egy feldkircheni tornateremben helyezték el. Valószínűleg visszatoloncolják őket Magyarországra. (MTI) Senki sem tagadhatja, hogy ma újabb lépéseket tettünk az európai egyesülés felé" - mondta Jacques Santer, az EB elnöke Fél siker az EU-csúcson Amszterdam. Politikai megállapodásra jutottak szerda hajnalban Amszterdamban az Európai Unió vezetői a maastrichti szerződés módosításáról, számos kérdés megoldását azonban elnapolták. Ezzel véget ért az EU kétnapos csúcsértekezlete. MTI-ÖSSZEÁLLLTÁS Az unió állam- és kormányfőinek nem sikerült megegyezniük az európai intézmények reformjáról. A többi kérdésben született egyezséget az utolsó néhány órában Spanyolország hátráltatta, garanciákat követelve arra, hogy az unió leendő döntési és képviseleti rendszerének kialakítása után is „nagy" tagállamként fogják kezelni. Jacques Santer, az Európai Bizottság elnöke újságírók előtt azzal kommentálta az eredményt, hogy „Róma sem épült fel egy nap alatt". - Senki sem tagadhatja, hogy ma újabb lépéseket tettünk az európai egyesülés felé, fűzte hozzá a sajtóértekezleten. Helmut Kohl német kancellár úgy vélte, hogy végül minden kérdésben sikerült „értelmes kompromisszumra" jutni. Az Európai Unió második féléves elnöksége azt fogja javasolni, hogy az EU a jövő év elején kezdjen tárgyalásokat a belépésre megérett tagjelölt országokkal - közölte tegnap Amszterdamban Jacques Poos luxemburgi külügyminiszter. Az Európai Unió amszterdami csúcsértekezletének résztvevői tegnap hajnalban felszólították a közel-keleti népeket és vezetőiket, ... a kérdésekben sikerült „értelmes kompromisszumra" jutni. hogy újítsák fel béketárgyalásaikat, s első ízben arra sürgették Izraelt, hogy ne zárja ki egy palesztin állam létrehozásának lehetőségét. „Az amszterdami csúcs lezárultával elmondhatjuk: végképp megtisztítottuk az utat a Pénzügyi Unió és a bővítés felé" - jelentette ki Wim Kok holland miniszterelnök a találkozó végeztével tartott sajtóértekezletén. Első értékelések azonban főként az eredeti ígéretek teljesítésének elmaradását rótták fel a rekordhosszúságúra nyúlt csúcsnak. Tegnap hajnali négy óráig kellett várni a 15 hónapos Kormányközi Konferencia befejeztét jelző sajtóértekezletig, amelyen aztán a politikusok megjelenése mellett egy maroknyi, de annál hangosabb környezetvédő demonstrációja is hozzásegített a már-már szendergők ébredéséhez. A környezetvédelmi, emberi jogi és demokratikus kérdések figyelmen kívül hagyását felrovó, a „kirekesztő Európa" ellen jelszavakat skandáló néhány fiatalt csak rendőri beavatkozással tudták eltávolítani a teremből, mielőtt a holland kormányfő hivatalosan bejelenthette volna a konferencia végeztét és az Amszterdami Szerződés teljes körű lezárását. Az öt főbb fejezetből álló dokumentumot októberben ítják majd alá Amszterdamban, s ratifikációjának várhatóan egy évet igénylő lezárulta után kerül csak sor az EU-alapokmányok ennek szellemében történő tényleges módosítására. A dokumentum „teljes körű lezárása" azonban sokak szerint számos ponton megkérdőjelezhető. Utcai harcok Phnompenben. A társminiszterelnökök józanságra intettek Nehézfegyvereket is bevetettek MTI-HLR Phnompen. A kambodzsai biztonsági erők ellenségeskedő osztagai között lövöldözés tört ki kedden Phnompenben. Az első számbavétel alapján két halottról adtak jelentést a hírügynökségek, de nem tudni biztosan, hányan is estek áldozatul a régóta parázsló belviszály nyílt lángra lobbanásának. A Ranariddhoz hű osztagok csaptak össze Hun Sen második miniszterelnök híveivel. Nehézfegyvereket is bevetettek az egyórás csatározásban. A társminiszterelnökök józanságra intették híveiket, s tegnapra virradó éjszakán már csend és nyugalom honolt a kambodzsai fővárosban. Tony Blair és Robin Cook az EU-csúcs utáni sajtóértekezleten (ČTK/AP) Budapesten tegnap 18 percig szünetelt a forgalom Tűz a metróban Budapest. A metró Dózsa György úti állomásánál tegnap 7 óra után a szerelvény ötödik kocsijának tetőszellőzőjében az ott lerakodott por és szemét felizzott, majd meggyulladt. Az utasok nem forogtak veszélyben, de a BKV a biztonság érdekében felkérte őket a szerelvény elhagyására. A tűzoltók egy kézioltó-készülékkel hatástalanították a tüzet. A munkálatok miatt 18 percig szünetelt a forgalom ezen a vonalon. (MTI) A vasárnapi horvát elnökválasztás visszhangja Visszautasították az EBESZ vádjait MTI-HÍR Zágráb. Franjo Tudjman horvát elnök választási irodájának vezetője visszautasította az EBESZ megfigyelőinek értékelését, miszerint a vasárnapi elnökválasztás szabad volt ugyan, ám nem volt tisztességes. Ivíc Pasalic a Novi List című ellenzéki horvát napilap tegnapi számának tudósítása szerint azt állította, hogy Paul Simon amerikai szenátor, az EBESZ különleges felhatalmazású koordinátora „azt sem tudja, hol van Horvátország". Az amerikai szenátor egyebek között azzal vádolta a zágrábi vezetést, hogy nem biztosítottak egyenlő feltételeket a tömegtájékoztató eszközökben a jelöltek szerepléséhez. Tudjman 300szor többször szerepelhetett például a horvát televízióban, mint a szociáldemokrata Zdravko Tomac ellenzéki jelölt a külföldi intézetek által vizsgált kampányidőszakban. Pasalic szerint szabad és tisztességes volt a vasárnapi elnökválasztás, s normálisnak nevezte, hogy kereskedelmi jellegű kampányban (azaz a fizetett hirdetéseket tekintve) a nagy pártokat nem lehet összemérni a kicsikkel. A kampányfőnök szerint az amerikai szenátor értékelése nem tényeken, hanem olyan személyek állításain alapult, akik azt szerették volna, ha nem Tudjman győz a választáson. Előkészületek Hongkong átadására Ceremónia és tüntetés MTI-HlR Honkong. Teng Hsziao-ping özvegye és leánya is részt vesz majd a június 30-án, Hongkong kínai visszavételének napján rendezendő nagyszabású hongkongi ünnepségen, amelyre 4000 személyiséget várnak a világ minden részéről. A februárban, kilencvenkét éves korában elhunyt Teng Hsziao-ping nevéhez fűződik az „egy ország, két rendszer" elv kidolgozása, és ő volt az a politikus, aki beindította Margaret Thatcher brit kormányfővel a 80-as években a Hongkong jövőjéről szóló tárgyalásokat. Özvegyének és lányának jelenléte emeli majd az ünnepségek fényét. Egyébként 72 magas rangú kínai vezető vesz reszt az ünnepsegen. Körvonalózódott az ellenzék tüntetési terve is. Miután a hongkongi helyi vezetés elutasította a Hongkong főterére tervezett demokratikus megmozdulás tervét - a Victoria teret a nőszövetség ünnepségének tartották fenn -, az ellenzék elhatározta, hogy a hongkongi parlament épületét megszállja, és a balkonról olvassa majd föl felhívását. A hongkongi brit erők eltávolították II. Erzsébet királynő és férje, Fülöp herceg életnagyságúnál nagyobb portréját hongkongi főhadiszállásuk tiszti klubjából, amelyet már előkészítenek arra, hogy a terület Kínának történő átadásakor átadják a Népi Felszabadító Hadseregnek. Közlekedési vállalat Pozsonynak nincs pénze Pozsony. „A közlekedési vállalatnál szükség lesz átszervezésre, de ez nem jelenti azt, hogy járművezetőket bocsátanánk el" - jelentette ki a cég tegnapi sajtóértekezletén Tomáš Fabor, az igazgatótanács elnöke. Elmondta, hogy a vállalat csak akkor tud engedni a szakszervezeti követeléseknek, ha nagyobb állami vagy városi támogatásban részesül. „Mivel az állam nem ad, a városnak pedig nincs pénze, marad a harmadik lehetőség, az átszervezés" - közölte az elnök. Ez néhány járat ritkítását és a túlórák csökkentését jelenti. Miroslav Csonga, a közlekedési alkalmazottak szakszervezetének szóvivője arról tájékoztatott, hogy a pozsonyi sztrájkot meghirdető járművezetők szakszervezete átnyújtotta tervezetét, s abban csak a külön kollektív szerződés megkötését tüntették fel. Csonga szerint a követeléseknek bele kell férniük abba az anyagi keretbe, amelyet a többi szakszervezet áprilisban harcolt ki. A járművezetők engedtek a 65 koronás órabérből, már megelégednének 60 koronával is. Martin Jerguš megbízott vezérigazgató elmondta, hogy a sztrájkolóknak a munkabeszüntetés négy napjára a törvény szerint nem jár bér, ezért július 11én a sztrájkoló járművezetők 2500 koronával kevesebbet visznek haza. Elmaradó bérüket a sztrájkot meghirdető szakszervezettől követelhetik. Jerguš azt is elmondta, hogy a kerületi bíróság kérésére felülvizsgálták a sztrájkoló szakszervezetek által benyújtott petíciós íveket, és megállapították, hogy a járművezetőkön kívül mások is aláírták, így a 755 aláírásnál jóval kevesebb érvényes, (gaál) Sokat ártott a népszavazás meghiúsítása Elindult az unióba tartó vonat ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. Herbert Bösch, az Erópai Unió és Szlovákia társulási bizottságának társelnöke a testület háromnapos üléséről tartott záró sajtóértekezleten elégedetlenségét fejezte ki az előző, októberi tanácskozás ajánlásainak teljesítése kapcsán. Augustín Marián Húska társelnök megígérte: Szlovákia igyekszik majd, hogy a tegnap elfogadott ajánlásokat a megszabott határidőig, november végéig teljesítse. Herbert Bösch kifejtette: az integrációs folyamat menetéért nemcsak a kormányzó erők, hanem az ellenzéki pártok is felelősek, ám a legnagyobb felelősség mégis a kormányra hárul. Mint mondta, olyan érzés alakult ki benne, hogy egyes politikusok és politikai intézmények mindennapos tevékenységükkel akadályozzák Szlovákia európai integrációját. Elárulta, hogy František Gaulieder képviselő mandátumának megvonását követően levelet írt szlovák kollégájának; megdöbbenését fejezte ki a szlovák parlament döntése miatt, ám a tanácsoktól tartózkodott. A meghiúsult népszavazás és a Gulieder-ügy állítása szerint sokat rontott Szlovákia integrációs esélyein, de ezeknek a problémáknak a megoldása nem tartozik a közös bizottság hatáskörébe: a testület csupán rámutathat a „beteg helyekre". Bösch hangsúlyozta: a kompromiszszumkészség mértéke is elárulja, érett-e az ország az EUtagságra. Megismételte: az EUba tartó vonat elindult, Szlovákián múlik, hogy felkerül-e rá vagy sem. ígéretekkel ezentúl nem érik be, konkrét lépéseket várnak, (horváth) Ma Migaš-féle kerekasztal az elnökválasztásról? Két tervezet, egy eset ÚJ SZÓ-ÖSSZEÁLLLTÁS Pozsony. Jozef Migaš, a DBP elnöke mára megbeszélésre hívta a parlamenti pártok vezetőit, hogy megvitassák a baloldali párt által a közvetlen elnökválasztásról kidolgozott alkotmánytörvény-tervezetet. Mint ismeretes, a többi ellenzéki párt is előterjesztette javaslatát. Tegnap délután még nem volt világos, hogy a kormánykoalíció pártjai elfogadják-e a meghívást. Migaš közölte, hogy a Kék Koalíció jelezte tárgyalási hajlandóságát. Lapunk értesülései szerint a Magyar Koalíció pártjai szintén képviseltetik magukat. Az alkotmánytörvény elfogadásához 90 képviselő támogatása kell, tehát ha a kormánykoalíció megmakacsolja magát, az ellenzék nem tudja jóváhagyatni a parlamentben. A DBP vezérkara mindenesetre nem sok reményt fűz ahhoz, hogy sikerül meggyőznie a DSZM parlamenti képviselőit is. Ján Slota, az SZNP elnöke a meghívást farizeusságnak, a baloldali pártot pedig köpönyegforgatónak nevezte. (gyor)