Új Szó, 1997. június (50. évfolyam, 125-149. szám)

1997-06-19 / 140. szám, csütörtök

ÚJ SZÓ 1J97. JÚNIUS 19. POLITIKA 5 Az önkormányzatok számára szinte létkérdés, hogy jó viszonyban legyenek a mezőgazdasági üzemekkel Ünnepek és hétköznapok Szombaton negyedik alka­lommal rendeznek faluna­pot a dunaszerdahelyi já­rásbeli Egyházkarcsán. En­nek apropóján beszélget­tünk Gódány Lászlóval, a község polgármesterével. V. KRASZNICA MELITTA Polgármester úr, úgy tűnik, si­került hagyományt teremteni­ük. Valóban így van. Igyekeztünk minden falunapot a község szá­mára jelentós eseményhez kap­csolni: vagy fontos beruházás átadásához, mint amilyen a gáz­múvesítés volt, vagy kulturális eseményhez: tavaly például a zászló- és címeravatáshoz. Nem lesz ez másként most sem. A kö­zelmúltban készült el a 782 éves falu történetét összefoglaló könyv. Ennek ünnepélyes be­mutatójára kerül sor szomba­ton. Szerzője falunk szülötte, a Prágában élő Somogyi Mátyás. Címe: Karcsai olvasókönyv; el­sősorban Egyházkarcsa törté­netét kíséri végig, de említést tesz a többi Karcsáról is. Úgy gondolom, hogy a helybeliek ré­széről nagy lesz az érdeklődés, hiszen az ó elbeszéléseik, nagy­sági üzemek és az önkor­mányzatok közti jó viszony szorgalmazója, gyümölcsöző együttműködésükben látja a község felvirágoztatásának le­hetőségét. Az önkormányzatok működése szempontjából talán a leglénye­gesebb az anyagi háttér, vagyis hogy miből gazdálkodhatnak. Költségvetésünk 40-45 százalé­kát a helyi szövetkezet által fi­zetett föld- és egyéb ingatlan­adó teszi ki. Számunkra is fon­tos tehát, hogy jól működjön. Annál is inkább, mivel az aktív dolgozók 20-25 százaléka ott talál munkát. Köztudott, hogy Dél-Szlovákiának szinte egyál­talán nincs ipara. Amennyiben megszűnnének a mezőgazdasá­gi üzemek, az utcára kerülő em­berek többsége nem tudna elhe­lyezkedni, és óriási feszültségek alakulnának ki a községekben. Szerencsére a Dunaszerdahelyi járásra nem ez a jellemző, vi­szont rosszabb a helyzet a Ko­máromi és Galántai járásban. Ami azonban még ennél is el­szomorítóbb, hogy a tönkreme­nő mezőgazdasági üzemekben kft.-k alakulnak, s ezek a műkö­désképes élő és holt leltárt saját részükre kimentik a szövetke­zetből. Viszont a községekkel és \S Igyekeztünk minden faluna­pot a község számára jelentős esemény­hez kapcsolni... szüleiktől rájuk maradt régi fényképek teszik még gazdagab­bá, érdekesebbé a könyvet. Sajnos, ünnepből kevés van, és a falu működését elsősor­ban a mindennapi munka ha­tározza meg. A régióban köz­tudott, hogy Ön a mezőgazda­a többi hitelezővel szembeni adósságokat hátrahagyják a szövetkezetnek. Mi jellemzi az Önök és a helyi szövetkezet kapcsolatát? Elmondhatom, hogy jó viszony alakult ki az önkormányzat és a mezőgazdasági üzem között. Egészségügy: a kiválasztottak privatizálhatnak Nem a biztosítókat hibáztatja a kamara ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. A Szlovák Orvosi Ka­mara előbb októberben, majd áp­rilisban is felhívta a figyelmet ar­ra, hogy az egészségügyi ellátás­ban pénzhiány miatt zavarok áll­hatnak be. A gondok abból ered­nek, hogy a tárca 11 milliárd ko­ronával kapott kevesebbet, de abból is, hogy az állam az általa biztosítottakért keveset fizet. A kamara ezért tiltakozik az ellen, hogy az egészségügyi miniszter a biztosítókra hárítja a felelőssé­get. Ladislav Petričko elnök sze­rint ha a parlament jóváhagyja az új gyógyászati rendtartás ter­vezetét, az egészségügyi intéze­tek és a biztosítók közötti konf­liktus még inkább kiéleződik, ugyanis az új rendtartás 1,7 mil­liárd koronás többletkiadást idézne elő. Robert Roland alel­nök nem tagadta, hogy a kamara szerette volna felügyelni a priva­tizációt. „Sajnos, az egészség­ügyi létesítményeket előre kivá­lasztott személyeknek adják majd" - tette hozzá. Tegnap Mi­chal Kováč államfő tárgyalt a ka­mara vezérkarával, (péterfi) Megértjük, hogy nehéz helyzet­ben vannak ők is, ezért nem ra­gaszkodunk minden esetben az adók készpénzben történő tör­lesztéséhez. így jól jár mindkét fél. Csak egy példa: a gázműve­sítés idején a szövetkezet vállal­ta a földmunkák elvégzését. En­nek köszönhetően mintegy 4 ha ezek a földek a községek ke­zelésébe kerülnének. Hiszen minél erősebbek vagyunk gaz­daságilag, annál kevésbé füg­günk a mindenkori hatalomtól. Minél jobb az anyagi hátterünk, annál hatékonyabban tudjuk tá­mogatni az iskolákat, a kulturá­lis és sportrendezvényeket. \\ Hiszen minél erősebbek va­gyunk gazdaságilag, annál kevésbé füg­günk a mindenko- . . ri hatalomtól. \\ millió koronát tudtunk megta­karítani. Egy másik községben ­nevet nem szeretnék említeni -, ahol a fő kivitelezővel, tehát a gázművekkel végeztették el a földmunkákat is, 11 millió ko­ronára rúgtak a költségek, mi azonban „belefértünk" 7 millió­ba. Nem mellékes szempont az sem, hogy így a helybeli lako­soknak adtunk munkát. Gondolom, ez követendő pél­da lehet. De mit tudnak tenni annak érdekében, hogy má­sok is ezen az úton haladja­nak? Már maga az a tény, hogy egyre több fórumon - egyebek között a Csallóközi Városok és Falvak Társulásának tanácskozásain ­merül fel az önkormányzatok és a mezőgazdaság közti együtt­működés szükségessége, előre­lépésnek tekinthető. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy közös erő­feszítéseket kell tenni a foglal­koztatottság növelése, de a puszta túlélés érdekében is. Köztudott, hogy az országban nagyon sok a nevesítetlen föld­terület, amelyet jelenleg az Ál­lami Földalap kezel. Mi azt sze­retnénk - és a témával már a parlamentben is foglalkoznak -, Ha a község kezelné a neve­sítetlen földeket, ki lehetne vé­deni annak a veszélyét is, hogy idegenek kezébe kerüljenek. A már említett anyagi háttér biztosítása mellett ez a problé­ma másik vetülete. Hiszen azok, akik nem élnek közöttünk, nem ismerik a régió problémáit, nem tudnak együttérezni az itteni emberekkel, nem kötődnek a hagyományokhoz, általában csak a gyors meggazdagodást látják a földben. Fel kell hívni a figyelmet egy másik nagy ve­szélyre is, mégpedig a szövetke­zeti részesedési jegyekkel való kereskedésre. Ha ezek szaba­don eladhatók és megvehetők lesznek az értékpapírpiacon, fé­lő, hogy bizonyos csoportok fel­vásárolják, és többségi részvé­nyesei lesznek az adott mező­gazdasági üzemnek. Ezért ala­pos felvilágosító munkával, az önkormányzatok és a mezőgaz­dasági üzemek összefogásával el kell érni, hogy azok, akik el szeretnék adni részesedési je­gyeiket, a szövetkezeten, a fa­lun, illetve a szűkebb régión be­lül tegyék meg, hogy ott marad­janak azok az értékek, amelye­ket szüleink, nagyszüleink ránk hagytak. Még nincs megállapodás a szivárványkoalícióban Győzelem esetén ki adja a kormányfőt? ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. A szivárványkoalíció még nem állapodott meg a vá­lasztási együttműködésről. Bár a kedden késő estig tárgyaló ötök néhány kérdésben előre­léptek, néhány pontban tovább­ra sem sikerült közös nevezőre jutniuk. Úgy tűnik, a legna­gyobb problémát az jelenti, hogy választási győzelem esetén melyik politikai erő jelöli a mi­niszterelnököt. A KDM szerint a poszt azt a pártot illeti, amelyik a legjobb eredményt éri el. Ez a véleménye a DP-nek is. Ellenben a DU, a zöldek és a szociálde­mokraták szerint a választások után kell konszenzusra jutni. Az ötök óvatosan nyilatkoznak a tárgyalásokról és a felmerült problémákról. A miniszterel­nök-jelölés kérdésén akár meg is bukhat a szivárványkoalíció együttműködési kísérlete. A DU és a KDM mindenesetre később­re halasztotta a legfelsőbb dön­téshozó testületének azt az ülé­sét, amelyen jóvá kellene hagyni a megállapodást. A pártok hét­főn ismét tárgyalnak, (gyor) RÖVIDEN Szabad az út a PRO TV előtt? Pozsony. A parlament kulturális bizottsága tegnap előbb ­több kormánykoalíciós képviselő távolléte miatt - jóváhagyta azt a törvénytervezetet, amely megtiltaná a közszolgálai tele­vízió 2-es csatornájának privatizálását. Később azonban a tes­tületjóváhagyta a PRO TV jelölését az SZTV 2 magánosításá­ra. Eva Kristínová, a frekvenciatanács tagja ellenzi a csatorna privatizálását, (ú) Krajči fegyelmi eljárást sürget Pozsony. Gustáv Krajči azzal a kéréssel fordult a parlament el­nökéhez, hogy a mandátumvizsgáló és mentelmi bizottság kezdjen fegyelmi eljárást néhány képviselő ellen, mivel a júni­us 5-ére összehívott rendkívüli parlamenti ülést kezdeménye­zőjavaslaton „több megkérdőjelezhető aláírás szerepelt". A belügyminiszter Rudolf Filkusét (független), Duka Zólyomi Árpádét (Együttélés) és Farkas Pálét (MKDM) említi. A rend­kívüli ülésen Krajči leváltásáról tárgyaltak volna. (TA SR) A kormány teheti a legtöbbet Pozsony. Az Együttélés támogatásáról biztosítja az EU és Szlovákia társulási bizottságának az ajánlásait. Hangsúlyozza, hogy teljesítésükért a kormány teheti a legtöbbet. A mozgalom szerint a kisebbségi nyelvtörvény elfogadása javítana Szlová­kia nemzetközi megítélésén, de a jogszabály megalkotásából nem szabad kihagyni a kisebbségeket, (ú) Átadták az év ajándékát Pozsony. A Szlovák Humanitárius Társaság már második al­kalommal részesítette jutalomban azokat, akik önzetlenül se­gítették embertársaikat. A 93 nevezett közül a 77 éves, Bánov­ce nad Bebravou-i Ľudo Matejov nyerte el az év ajándéka cí­met. A szlovák missziós mozgalom tiszteletbeli elnöke a többi díjazott tegnap vette át a megtisztelő kitüntetést, (péterfi) 50 koronáért jön házhoz az orvos Pozsony. A parlament egészségügyi bizottsága tegnap jóvá­hagyta az új gyógyászati rendtartásról szóló törvényt. A testü­let elfogadta Ferkó Barnabás (MKDM) javaslatát, mely szerint elsősegélynyújtásért 20 koronát kell majd fizetni, illetve az or­vos 50 koronáért száll ki a beteghez. (SITA) Mock: Szlovákia Ausztriával együtt Pozsony. Alois Mock szerint Szlovákiának van esélye arra, hogy Ausztriával egyszerre kerüljön be a NATO-ba. Az egykori osztrák külügyminiszter, az Európai Demokratikus Unió (EDU) elnöke tegnap Michal Kováč államfővel is találkozott egynapos szlovákiai látogatása során. Kijelentését azzal indo­kolta, hogy Ausztia érdeke a szlovák stabilitás, ezért Bécs tá­mogatja Pozsony integrációját. (SITA) Az MNM elítéli a röplapokat Pozsony. A Magyar Népi Mozgalom sajnálatosnak tartja, hogy Szlovákiában akadnak olyan pártok, amelyek ellenzik az or­szág euro-atlanti integrációját. A mozgalom tiltakozik az ún. Felvidéki Polgári Mozgalom röplapjai ellen. (SITA) Csak kétnyelvű bizonyítványok Komárom. A Komáromi járás alapiskolái úgy döntöttek, hogy egységesen kétnyelvű bizonyítványokat ednak ki az iskolaév végén - közölte tegnap dr. Kovács István, a járási koordinációs tanács elnöke a testület ülését követően. Elmondása szerint ha lesznek kétnyelvű nyomtatványok, akkor azokat töltik ki, ha nem, „kétnyelvűsítik" a szlovák bizonyítványokat, tehát rájuk gépelik a magyar szöveget. A járás középiskolái még nem he­lyezkedtek egységes álláspontra, (ú) Föderális útlevéllel már nem Pozsony. Az USA pozsonyi nagykövetsége július 1-tól nem ad amerikai vízumot azoknak a szlovák állampolgároknak, akik még föderális útlevéllel rendelkeznek, mivel az ilyen útiok­mányok érvényessége az év végén lejár. Az USA ugyanis megkö­veteli, hogy csak olyan személy utazhat be az országba, akinek útlevele legalább még hat hónapig érvényes lesz. (TA SR) Hágához fordul a Thália Színház Fülek. Azzal kapcsolatban, hogy az alkotmánybíróság elvetet­te a Thália Színháznak a társulat jogalanyiságát megszüntető rendelettel szembeni beadványát, Kolár Péter, a Csemadok Országos Választmányának elnöke a keddi füleki tiltakozó nagygyűlésen közölte, hogy jogorvoslatért a Hágai Nemzetkö­zi Bírósághoz fordulnak (-kas) MKDM: a magyar politikai erők készek együttműködni az öt párt alkotta szivárványkoalícióval Törzsök Erika kelet-szlovákiai látogatása Mečiarral csak a bizonyítványokról Államtitkári szemle ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. Az MKDM üdvözli az öt szlovák ellenzéki párt együtt­működéséről szóló híreket. Csáky Pál, az MKDM frakcióve­zetője szerint az összefogásra már korábban is sor kerülhetett volna, ezért az ötöknek nem kel­lene most személyi kérdésekkel foglalkozniuk, azaz azzal, mely politikai erő adja majd az ellen­zék választási győzelme esetén a miniszterelnököt. A mozgalom tegnapi sajtótájékoztatóján Csá­ky hangoztatta: a Magyar Koalí­ció hajlandó együttműködni a szivárványkoalícióval, viszont sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy az még nem deklarálta ugyanezt. Csáky szerint nyilván azért, mert még belső problémák megoldásával foglalkoznak. Egyúttal megjegyezte, hogy rész­letes információkat kapnak az ötpárti tárgyalásokról. Az Euró­pai Unió és Szlovákia közös társu­lási bizottságának ülésével kap­csolatban Csáky megjegyezte: úgy tűnik, a kormánykoalíció nem látja, hogy Szlovákia csatla­kozási esélyei nagyon rosszak, s a demokratizációs változások már nem halogathatok. „Ez nagyon drága kísérletezés a lakosság számlájára" - tette hozzá. El­mondta, hogy a kedden kezdődő parlamenti ülésen ismét indítvá­nyozzák a demokratizációs lépé­sek megtételét. A kétnyelvű bizo­nyítványokkal kapcsolatban el­hangzott: a tanév végi konfliktus elkerülése céljából az MKDM haj­landó tárgyalni a kormányfővel is, ez azonban nem jelenti azt, hogy elfogadták Vladimír Me­čiarnak a pártközi kerekasztal-ta­lálkozóra szóló meghívását, (ga) ÚJ SZÓ-TUDÓSlTÁS Kassa. Törzsök Erika államtit­kár, a Határon Túli Magyarok Hi­vatalának vezetője tegnap Kassá­ra látogatott, hogy Kolár Péter­rel, a Csemadok országos elnöké­vel és Szaszák Györggyel, a Cse­madok városi választmányának titkárával a kulturális és társadal­mi szervezet működési feltételei­ről folytasson eszmecserét. Dél­után a Jakab-palotában fogadta őt Rudolf Schuster főpolgármes­ter. Megbeszélésük során főleg azt latolgatták, hogyan tudná a város még hatékonyaban segíte­ni az ott működő magyar intéz­ményeket, köztük a Thália Szín­házat, a Csemadok-szervezetet, a teremhiánnyal küszködő isko­lákat, továbbá az ifjúsági és fel­nótt-tánccsoportokat és énekka­rokat. (gazdag) Prikler László felvételei

Next

/
Thumbnails
Contents