Új Szó, 1997. június (50. évfolyam, 125-149. szám)
1997-06-19 / 140. szám, csütörtök
ÚJ SZÓ 1997. JÚNIUS 18. RÉGIÓ 3 Négy nap alatt két tűzeset a Komáromi járásban - a feltételezett anyagi kár eléri a két és fél millió koronát Kik gyújtogattak Hetényben? A hónap első felében a Ko-máromi járásban két helyen is pusztított jelentős anyagi kárt okozó tűz. Szerencsére személyi sérülés nem történt. KAMONCZA MÁRTA ............................... Június 6-án a hajnali órákban a hetényi művelődési házban ismeretlen anyag lobbant lángra. Becslések szerint a tűz a tulajdonosnak - a helyi mezőgazdasági szövetkezetnek - körülbelül egymillió korona kárt okozott. További mintegy egymillió korona kár keletkezett a berendezésben. Ez annak az ógyallai vállalkozónak a tulajdonában volt, aki december óta bérelte az épüíetet. A másik eset június 9én, szintén hajnalban történt. A rendőrségi vizsgálat eddigi eredményei és a szakértői vélemények szerint a lévai Cash & Carry vállalat - átadása előtt álló - komáromi élelmiszerraktárába ismeretlen gyúlékony anyagot dobtak be. Szerencsére a közelben lakók észrevették az Eötvös utcai épületből felszálló füstöt, és értesítették a tűzoltókat. A feltételezett kár ebben az esetben mintegy félmillió koronára tehető. Mivel a hetényi tűzesettel kapcsolatban is olyan hírek keltek szárnyra, hogy szándékos gyújtogatás történt, a helyszínen érdeklődtünk: vajon kiknek állhatott érdekükben, hogy felgyújtsanak egy művelődési házat? A kérdésre először az épület tulajdonosánál, a helyi szövetkezetŐ azóta szombatonként diszkókat rendezett benne. ben próbáltunk választ kapni, ám az irodákban senkit sem találtunk. A közelben lakók szerint ennek az az oka, hogy a szövetkezet már egy ideje nem működik. A községházán Csintalan Csaba polgármesternél érdeklődtünk. „Én sem tudok mást mondani, mint a rendőrök, azaz: nagy a valószínűsége annak, hogy szándékos gyújtogatásról van szó. Az épületet a mezőgazdasági szövetkezet tavaly decemberben bérbe adta egy ógyallai vállalkozónak. Ő azóta szombatonként diszkókat rendezett benne. A helyi és környékbeli fiatalok körében a diszkó nagy népszerűségnek örvendett. Állítólag mindig telt ház volt. Úgy látszik, ez valakinek szemet szúrt. Véleményem szerint ugyanis a gyújtogatás nem a falu vagy a szövetkezet ellen irányult" - mondta a hetényi polgármester. Arról is tájékoztatott, hogy mivel a mezőgazdasági szövetkezet nem működik, a művelődési ház nem volt biztosítva. „Éjszaka a vállalkozó két alkalmazottja őrizte az épületet. Ők vették észre a tüzet, s azonnal riasztották a tűzoltókat. Én tíz perccel később már a helyszínen voltam. A szövetkezetből senki sem jelent meg. Mi, akik akkor ott voltunk, mentettük, ami menthető volt, de így is tetemes kár keletkezett" - tette hozzá Csintalan Csaba, majd részletesen elmagyarázta, hogyan juthatunk el a helyszínre. A látvány döbbenetes. Kiégett, A látvány döbbenetes. Kiégett, koromfekete épület... koromfekete épület, a kerítésre több helyen is papírlapot erősítettek. A kézzel írt szöveg arra figyelmeztet, hogy a művelődési ház megközelítése életveszélyes. Ennek ellenére a kerítés túloldalán egy férfi álldogál. Csak azt jegyzi meg, hogy az épületben tartózkodott, amikor az kigyulladt. Többet nem beszél, hanem szól a társának. Ó, úgy látszik, sok akciófilmet láthatott, mert el akarja venni a fényképezőgépet. Aztán kissé lehiggadva közli: „Ne kell félni, nem vagyok olyan, aki valakinek kárt okoz. Felhívjuk telefonon az épületet bérlő vállalkozót, s ha ő beleegyezik, akkor lehet szó fényképezésről. Sót még az épületbe is bemehetünk." Aztán mégsem kell telefonálni, mert megérkezik J. K., a művelődési házat bérlő ógyallai vállalkozó. Készségesen válaszol a kérdésekre, ám nem sok konkrétummal szolgál. Fogalma sincs arról, kinek állt érdekében, hogy a művelődési házat felgyújtsa. Még folyik a kár felbecsülése. Ő is csak annyit tud, amennyit az esettel foglalkozó járási vizsgálati hivatal, nevezetesen: a tettes ismeretien. Arra a kérdésre, hogyan fizeti a bérleti díjat a ma már nem létező szövetkezetnek, ezt válaszolja. „A szövetkezet tartozik a gázműveknek. A bérleti díjat azzal fizetem, hogy én törlesztem az adósságot." Á hetényi és a környékbeli fiatalokat az érdekli a leginkább, hogy kedvenc diszkójuk mikor kezd újra üzemelni. „Ez az, amit én sem tudok megmondani" - válaszol J. K., majd elfoglaltságára hivatkozva búcsúzik. Többször is írtunk az 1. FC Košice stadionjában a hét végén történt balesetről. A labdarúgó-bajnokság megnyerése után rendezett ünnepségen leszakadt az erre az alkalomra felállított pódium. A sérültek között volt a 16 éves Miriam Ruščáková is. A korábbi hírekkel ellentétben azonban nem szenvedett életveszélyes sérüléseket. Jelenleg a Kassai Egyetemi Kórház Ortopédiai Klinikáján kezelik. (TA SR-fotók) FELSŐZELLŐ Állás nélkül a lakosság fele Közismert tény, hogy a munkanélküliség az ország déli részén a legnagyobb. A nagykürtösi régióban a munkaképes lakosság 20 százalékának, azaz több mint 4000 embernek nincs állása. Ami a településeket illeti, évek óta nagyon rossz a helyzet Felsőzellőben. Kovács Tibor polgármester elmondása szerint a lakosok ötven százalékának nincs állandó munkája, (bgy) KISSZEBEN Jozef Kalman meg sem jelent Jozef Kalman miniszterelnök-helyettes védnöksége alatt rendezték meg Kisszebenben a 25. sárosi vásárt. Csakhogy az érdeklődők a megnyitóra hiába várták a meghívott vendégeket, köztük Ján Luptákot és Ján Mrázt. A parlament alelnöke, illetve az építésügyi miniszter jócskán megkésve, a késő délutáni órákban, sátorbontásra futott be Kalman pedig meg sem jelent a vásáron, (kgy) NAGYKÜRTÖS Önkéntes tűzoltók versenye Tűzoltás, stafétafutás és elméleti szakismeretek - ebben a három számban mérték össze ügyességüket és tudásukat a Nagykürtösi járás önkéntes tűzoltócsapatai. Tizenöt férfi-, három női és egy ifjúsági csapat nevezett be a viadalra. A férfiak versenyében a csábi, a nőkében pedig a hrušovi tűzoltók bizonyultak a legjobbnak, (-dzsár) VEZEKÉNY Szombaton nyílik az Öreg Holló Elkészült az Öreg Holló autósvendéglő a Galántai járásban található községben. Ünnepélyes megnyitására június 20-án, szombaton délután 2 órakor kerül sor. A vezekényi vendéglátóhely egy átalakított vasúti személykocsi - tulajdonosai szeretettel várnak mindenkit a hét végén a sárgára festett létesítménybe. (ú) TOTNICA Őrizetbe vették a támadókat Néhány napja öt roma férfi hatolt be a 22 éves J. B. točnicai (Losonci járás) családi házába. A támadók a nő kezéből kitépték öt hónapos gyermekét, majd azzal fenyegetőztek, hogy megverik, ha a nő nem mondja meg, hol tartózkodik élettársa, Z. Č. A férfi végül felbukkant az udvaron, így a gyermeknek nem esett bántódása. A támadók korábban már alaposan helybenhagyták a nőt és a férfit is, s most az utóbbit arra akarták kényszeríteni, hogy vonja vissza az ellenük tett feljelentést. Az öt férfit végül őrizetbe vették. Állítólag a poltári és losonci járási rendőrparancsnokság is tudott a korábbi összetűzésekről, akkor azonban egyik sem lépett közbe. (TA SR) Archív felvétel Gyerekjáték nyerni! íme, itt van a darabokra vágott kép következő része. Vágjátok ki, és ragasszátok a megfelelő helyre abban a keretben, amelyet június tizediki számunkban közöltünk. A Szlovák Rádió Magyar Szerkesztőségének műsora: a 927 kHz-es és az 1017 kHz-es frekvencián. Olvasd az ÚJ SZÓT, és hallgasd a rádiót naponta 15 és 18 óra között - nyerhetsz! \IÁDÜ ATÁ iriŕVl Ä D ÄC. inDDÁD/l C C 1 LJ C C Ý* K> I T *>n A FAI/ VARHATU IPUJAKAs: JÜBHAKA rfcLrlOb CUDOL i , ZÜ-24 rOR ELŐREJELZÉS ORVOSMETEOROLÓGIA A Nap kel 04.53 - nyugszik 20.53 órakor. A Hold kel 19.19 - nyugszik 04.03 órakor. A Duna vízállása: Pozsony: 370, árad; Medve: 240, árad; Komárom: 280, apad; Párkány: 210, apad. Jobbára felhős lesz az égbolt. Néhol előfordulhat zápor vagy zivatar. A kora délutáni hőmérséklet 18 és 22 fok között, Dél-Szlovákiában 24 fok körül alakul. A változó irányú szél gyenge marad. Pénteken túlnyomóan felhős időre számíthatunk, helyenként lehet zápor vagy zivatar. Szombaton felszakadozik a felhőzet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9 és 13, a legmagasabb nappali általában 19 és 23 fok között, DélSzlovákiában a napsütötte helyeken 25 fok körül várható. A kedvezőtlen fronthatás megviseli a szív- és érrendszeri betegségekben szenvedőket. Rosszabbodik az alacsony vérnyomásúak egészségi állapota. Csökken a fizikai és szellemi teljesítőképesség, romlik az összpontosító készség, fokozódik a depresszióra való hajlam. Éjszaka sem számíthatunk nyugodt, mély alvásra, s ez holnap is befolyásolja majd közérzetünket és teljesítőképességünket. Ellenben a reumában szenvedőknek nem kell betegségükből eredő panaszokra számítaniuk. Egyelőre nem tudni, hogy a művelődési házban mikor rendeznek újra diszkót. (A szerző felvétele) MÜNCHEf PÁRIZS