Új Szó, 1997. június (50. évfolyam, 125-149. szám)
1997-06-11 / 133. szám, szerda
ÚJ SZÓ 1997. JÚNIUS 11. PANORÁMA GJ Legkevesebb egymillió megrendelőre számítanak Klónozás kívánságra Genf/Washington. Egy svájci székhelyű vallási közösség céget létesített, hogy terméketlen, vagy homoszexuális párok számára gyermekeket kiónozzon, s hogy segítse az emberiséget az „örök élet elérésében". MTI-PANORÁMA A Valiant Venture Ltd. névre hallgató, a Bahamákon bejegyzett cég a „Clonaid" nevű szolgáltatást kívánja bevezetni, amelynek már elnevezése is mutatja, hogy miből próbál majd üzletet csinálni. Méghozzá nem is kicsit! A cég legkevesebb egymillió megrendelőre számít, s az igények kielégítésére egy olyan országban akarja laboratóriumát felépíteni, amelyben nem tiltott a klónozás. A cég egy másik szolgáltatást is nyújtana, Insuraclone néven. Az ezt igénybe vevőknek 50 ezer dollárért egy élő, szeretett személy néhány sejtjét tárolnák, hogy esetleges halála esetén az illetőt „újra elő lehessen állítani". Az említett vallási közösséget, a Raelian Mozgalmat - amely szerint a földi életet földönkívüliek laboratóriumában hozták létre 1970-beii egy francia, magát Raelnek nevező férfi hozta létre, aki saját állítása szerint kapcsolatban áll a földönkívüli lényekkel. A mozgalom Internet honlapján levő információk szerint a közösségnek 85 országban állítólag 35 ezer tagja van. Regionális központjai Montreálban, Abidjanban, és Tokióban vannak, a legfőbb központ pedig Genfben működik. Az Interneten látható hirdetésük szerint a Clonaid szolgáltatást már 200 ezer dollárért igénybe lehet majd venni. Az oldal megad egy telefon- és faxszámot, amelyen állítólag Marc Rivard amerikai biológus érhető el. A mozgalom alapítója, Rael maga is nyilatkozik az Internetoldalon: ...,,a klónozás lehetővé teszi az emberiség számára az örök élet elérését..." - mondja. „A következő lépés a felnőttek közvetlen klónozása lesz, - ami... kapcsolatban áll a földönkívüli lényekkel. kor kihagyható az egyed növekedési folyamata - valamint az eredeti egyed emlékezetének és személyiségének átvitele"... Bili Clinton amerikai elnök hétfőn elfogadta bioetikai tanácsadó testületének a javaslatát egy olyan törvény kidolgozására, amely korlátozott viszonyok között engedélyezné ugyan emberi embriók klónozását, de szigorúan megtiltaná, hogy azokat női méhekbe beültetve genetikailag azonos emberi utódokat hívjanak életre. A kezdeményezés alapján a klónozás útján előállított embriók és DNS-molekulák kutatási célokra szolgálnának, és az eljárást csak magán kutatóintézetekben alkalmazhatnák. Tiltakozás egy reklámplakát miatt Hitler és a rágógumi MTI-AFP Szöul. Németország szöuli nagykövetsége felkérte a szöuli kormányt, tiltassa Be a „FritoLay Corporation" reklámplakátját, amelyen a mosolygós arcú Adolf Hitler rágógumit rág. „A reklámkampány felidézi a háború áldozatainak fájdalmas emlékét" - áll a nagykövetség tiltakozásában. „Ha ez a rágógumi visszaadta volna Hitlernek a jókedvét, akkor talán soha nem tört volna ki a második világháború" - ezekkel a szavakkal ajánlja az „Enthopia" nevű rágógumit a vitatott kampány. A cég szóvivője azzal vette védelmébe a plakátot, hogy „pozitív üzenetet akartak továbbítani". „Hitler először nagyon komoly képpel jelenik meg, a háttérben pedig háborús képek tűnnek fel. Aztán látható, amint rágógumit rág és a háborús jelenetek eltűnnek" magyarázta a szóvivő, hozzátéve: a plakátot egyébként már kivonták a forgalomból, mert nem talált kellő visszhangra. Szingapúr Beszélő taxik Szingapúr. Hamarosan megszólalnak a taxik az ázsiai nagyvárosban: üdvözlik a beszálló utast, amint kinyílik a hátsó ajtók egyike, s a következő ajtónyitáskor pedig kedvesen elbúcsúzik. A „CityCab" elnevezésű taxivállalat megelégelte, hogy távolról sem minden sofőré hajlandó köszönni a beszálló utasnak, s arra is felfigyelt, hogy némelyik taxis annyit beszél, hogy az már terhes az utasnak. Ezért az utastérbe építettek egy kis magnetofont és hangszórót, amely beszálláskor annyit mond: „Helló", az út befejeztével pedig hogy „Viszlát. Nem felejt itt semmit?". Egyelőre egyetlen taxi beszél, s annak vezetője, Norman Tan a The Strait News című lapnak elmondta: „Nagyon jó az egész, tetszik az utasoknak, s mindegyik felfigyel rá". Egy hirdetési szakember viszont a lapnak adott nyilatkozatában kifejtette: „Az ötlet jó, s egy ideig várhatóan működik is majd. De amint az emberek megszokják a hangot, valószínűleg észre sem veszik majd". A „CityCab" azonban állítólag kitart ötlete mellett. (PAN) Whisky és Soda hamarosan elhagyja Hongkongot Francia menedék két kutyának MTI-PANORÁMA Párizs. A Hongkong fölötti brit uralom megszűnése a brit főkormányzó kutyusainak életét is átalakítja: a Whisky és Soda névre hallgató két terrier elhagyja Ázsiát, de nem tér vissza NagyBritanniába, hanem Franciaországban talál majd menedéket... A brit törvények szerint ugyanis a kutyáknak 6 hónapig karanténban kellene lenniük, s csak utána vihetné haza őket gazdájuk - míg Chris Patten nem akar megválni kutyáitól, s abban reménykedik, hogy a franciaországi tartózkodás ideje alatt enyhítik a vitatott brit karanténszabályokat. Maga a főkormányzó Károly herceg kíséretében, a Britannia jachton hagyja majd el Hongkongot: a két négylábút viszont - amelyek bőséges munkát adtak a pletykalapoknak, mert többször megszöktek gazdájuktól, máskor a főkormányzó vendégeit harapták meg - repülőgépen hozzák Franciaországba, ahol gazdájuknak van egy villája. Később Patten is csatlakozik hozzájuk, mert itt akarja megírni a hongkongi évekről szóló emlékiratait. Exhibicionista egy utasszállító repülőgépen Hirtelen levetkőzött MTI-PANORAMA Stephenville. Váratlanul megszaldtotta útját vasárnap UjFundlandon egy Toronto és Párizs között közlekedő Boeing 747-es utaszállító gép, hogy leszállítsanak róla egy exhibicionista férfit - közölték kanadai rendőrségi források. A 32 éves, kanadai állampolgárságú Lihn Van Phan levetkőzött, és sztriptízszámot kezdett bemutatni a többi utas előtt, mígnem a személyzet tagjai lefogták és felöltöztették. A gép leszállt az újfundlandi Stephenville-ben, és az önmutogatót átadták a rendőrségnek. Közszeméremsértés miatt eljárás indul ellene. REJTVENY A megfejtéseket hetente egyszer, legkésőbb a következő hétfőig szíveskedjenek postázni levelezőlapon vagy borítékban, szerkesztőségünk címére. A sorsolással megállapított nyertes nevét szombatonként közöljük. HOROSZKÓP Állat jelzője Közhely y Női név 1 Gabonaféle Clmboraság Hidrogén T Szín Állat jelzője Kettős betű y Norvég politikus 1 Vés Clmboraság Hidrogén T Szín Állat jelzője ...papír y Béla. Hugö 1 Zita, Ria Clmboraság Hidrogén T Szín Köret Színésznő | Rórnjl I száz Vfzl állat U S A karlka közepe Placc Magyaror. megye Labdajáték [Milligramm (JSU Panta Rhei i* } L» Készül (JSU Panta Rhei Andalog Görög betű Költemény •Horvátköttő r*~ (JSU Panta Rhei t Gent lolyö|a Emlékvers Képző • Posztófajta Vállalati forma Gramm Talmi Ittrium, Sulfur Azonban Igekötő • Izzó fele Vállalati forma Gramm Vércsoport ^ Rabság ...velő ^ Réshang Névelő Szikkadt Lóeledel Sándor Kos: Szorosabbra fűzi kapcsolatát valakivel, aki sokat tett Önért. Ma foglalkozzon a különböző viszonyaival, Kezdeményezzen beszélgetést. Bika: Fontos Önnek a házasság, mert az Ön szemében ez az igazi kapcsolatok betetőzése. Ma azon töpreng, mit is akar valójában. Tegye meg a döntő lépést. Ikrek: A mai nap alkalmas rá, hogy valami új dologba kezdjen. A kezdet mindig jobban izgatja. Olyasvalamibe szabad csak belevágnia, amit véghez tud vinni. Rák: Anyagias barátja jó tippeket ad Önnek, ezért Ön hálából olyan finomságokat árul el neki az életről, amikre ő magától sosem jönne rá. Oroszlán: Ma kissé türelmetlen, ami nem is olyan nagy baj, mert így keményebben küzd egyik célja megvalósítása érdekében. Barátja elhalmozza bókokkal. Szűz: Ne gondolja, hogy versenyezni kell volt fétje vagy felesége új társával. Sok Önökben a közös vonás, és hajó lesz a kapcsolatuk, boldogok lesznek Mérleg: Egy célt az különböztet meg az álomtól, hogy a célért teszünk is valamit. Hiába van valami remek terve, ha a kisujját sem mozdítja, csak ábránd marad. Skorpió: Valaki, aki csodálja a tehetségét és képességeit és aki szívből kívánja, hogy sikeres legyen, bemutatja egy fontos személynek. Uj barátokat szerez. Nyilas: Valaki a munkahelyén csodálja a tehetségét, ezért Öntől szeretne tanulni. Ismertesse meg az illetőt a módszereivel. Ne pletykáljon! Bak: Lehet, hogy el kell veszteni valamit, hogy rájöjjön, mennyi mindene van már. Ha tudatára ébred, mennyire szerencsés is Ön, köszönje meg a sorsnak. Vízöntő: Folyton a szabadságára gondol, és eltervezi, miket fog majd csinálni. Legszívesebben valami távoli helyre utazna. Ne vigyen semmit túlzásba. Halak: Egy szomszédja olyan szívességet kér, amit Ön nem igen akar teljesíteni. Az lenne a legtisztességesebb, ha őszintén megmondaná ezt neki. NAPTÁR Június 11 I GY GONDOI A1 Minden hópehely azt hiszi, hogy mennyboltnyi súlya van. Horváth Imre NÉVNAP Barnabás Annyira ősi név, hogy pontos eredetét nem is sikerült kideríteni. Az arameus nyelvben már létezett, de jelentését homály fedi, előtagjában talán a „fiú" főnevet őrzi. A héber a „vigasztalás fia" jelentéssel vette át, s a Bibliában már így szerepelt. Ma Barabás, Barna és Dobroslava nevű ismerőseinket is köszöntsük! MAI ÉVFORDULÓINK 150 éve hunyt el John Franklin angol utazó, felfedező. Tasmánia kormányzója volt. Az angol admiralitás megbízásából több expedíciót vezetett az Északnyugati-átjáró felkutatására, erőfeszítései azonban sikertelenek voltak. 285 éve hunyt el Louis Joseph Vendome francia hadvezér. Győzelmeivel ő biztosította a spanyol trónt V. Fülöp számára. 70 éve hunyt el Richter Aladár botanikus, egyetemi tanár, akadémikus. Rimaszombatban született. Elsősorban szövettani kutatásai jelentősek, de pedagógiai tevékenysége is figyelemre méltó. BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT! Ma ünnepli 55. születésnapját Ráday Mihály operatőr, rendező, a Budapesti Városvédő Egyesület elnöke, a Város- és Faluvédők Szövetségének alelnöke. 45 éves Wolf Péter vízilabdázó. NAPI VICC - Mennyivel tartozom? - Ezer korona azért, mert megmondtam a jövőjét, és tízezer korona, mert hallgatok a múltjáról. Érdeklődőket lát vendégül a Delta Air Force egy „élő billboard" fedélzetén. A légitársaság egyhetes reklámkampánya keretében állították fel a 14,5 méter hosszú repülőgépmodellt a New York-i Times Square-en (ČTK/AP)