Új Szó, 1997. május (50. évfolyam, 100-124. szám)
1997-05-26 / 119. szám, hétfő
El POLITIKA ÚJ SZÓ 1997. MÁJUS 22. Referendum Padániáról Róma. „Népszavazást" rendezett tegnap Padánia függetlenségéről az Északi Liga nevű szakadár olasz párt. Vezetői abban bíztak, hogy legalább másfél millió ember válaszol igennel „a független Padán köztársaság" létrehozására. A liga egy éve hirdette meg, hogy elege van a „tolvaj Rómából", s Észak-Olaszország helyén független államot akar teremteni. A pártvezetők szerint a mostani „népszavazás" jelenti „az utolsó politikai figyelmeztetést" Rómának, mely eddig a padán ügyet a nagyon tágan értelmezett gondolatés szólásszabadság kérdésének tekintette. A szavazást az „igazi padán", tehát az észak-olasz tartományokban és a padánná válható Toscanában, Umbriában és Marchéban rendezték. Szavazati joggal rendelkezik minden 16 évét betöltött ember, aki legalább egy napja a leendő Padánia területén él. (MTI) Katami az új iráni elnök Teherán. Szombaton bejelentették: az elnökválasztás eredményeképpen Irán új államfője Mohammad Katami, a mérsékelt erők jelöltje lett. Ali Akbar Nateg-Nuri konzervatív jelölt elismerte vereségét, gratulált ellenfelének államfővé történt megválasztásához. A több mint 17 millió szavazat összeszámlálása után rendelkezésre álló adatok alapján Katami -11 millió vokssal - a szavazatok több mint 67 százalékát szerezte meg, míg Nateg-Nuri - 5 millió szavazattal - a voksok 29 százalékát kapta. (MTI) Mohammad Katami (ČTK/AP) Választmányi tanácskozás Budapest. Az MSZP Országos Választmánya olyan kongresszust szeretne, amelyen a párt őszintén szembenéz a kialakult helyzettel, és amelyen nyílt párbeszéd folyik - mondta Baja Ferenc választmányi elnök a testület szombati tanácskozását követően. Határozatképtelenség miatt a grémium nem szavazott arról a dokumentumról, amely a kongresszus elé kerül, s amelyet az Országos Választmány és az Országos Elnökség készített az ország helyzetét elemezve. Baja hangsúlyozta: a vitában többen kritikus véleményt fejtettek ki. - Az is elhangzott, hogy Horn Gyulának le kell mondania, de az is, hogy Hornnak a választásokig mindenképp vezetnie kell a pártot - mondta, hozzáfűzve: van igény arra, hogy a párton belüli platformok között konszenzus jöjjön létre. (MTI) A román kormány határozata Kisebbségi nyelven a közigazgatásban Prága. A jobboldali cseh kormánykoalíció három pártja vezető testületeinek hét végi tanácskozásait követően körvonalazódnak a változások Václav Klaus kabinetjében. MTI- ÉS ČTK-HÍREK A Polgári Demokratikus Párt (ODS) vezetésének Senohradyban megtartott ülésén felajánlotta lemondását Ivan Kočárník, a cseh kormány pénzügyminisztere, valamint Jan Rumi belügyminiszter. Ezt Václav Klaus kormányfő, pártelnökjelentette be szombati sajtóértekezletén. Közlése szerint a pénzügyi tárca élére a párton kívüli Jirí Weigl közgazdászt, miniszterelnöki főtanácsadót, a belügy élére pedig Petr Nečast, az ODS parlamenti képviselőjét, az alsóház védelmi bizottságának elnökét jelöli. A kormányfő hangsúlyozta: mindkét miniszter eddigi teljesítményével mind a párt, mind ő maga meg volt elégedve. A Polgári Demokratikus Szövetség (ODA) vezetőségi ülése után bejelentették, a kormányból biztosan távozik Vladimír Dlouhý ipari és kereskedelmi miniszter, aki tegnap a televízióban egyértelműen Klaust tette felelőssé a Csehországban kialakult helyzetért. Ezt a felelősséget „senki sem fejti le" róla, hangoztatta. Az ODA egyelőre nem közölte, kit javasol a megüresedett posztra. Dlouhý közölte: elfáradt, azt fontolgatja, hogy képviselői mandátumától és a pártban betöltött alelnöki tisztségétől is megválik, de később szeretne még visszatérni a politikába. Továbbra is vita tárgya, milyen posztot kapjon a kormányban az ODA új elnöke, Michael Žantovský, Csehország volt washingtoni nagykövete. Bár a Kereszténydemokrata Unió - Csehszlovák Néppárt vezetése mindeddig azt hangoztatta, hogy a regionális fejlesztési miniszter lecserélése után A kormány átalakítása egy-két héten belül befejeződhet. újabb változásokra nem hajlandó, most mégis egy újabb javaslattal állt elő. Josef Lux pártelnök bejelentette: hajlandók átvenni az ODS-től a sokat bírált egészségügyi tárcát, s átadni neki a nyugodt kulturális tárcát. A pártelnökök bejelentették: újból találkoznak, hogy egyeztessék a javaslatokat, amelyeket aztán Havel államfő elé terjesztenek jóváhagyásra. Megfigyelők szerint ha egyik párt sem változtat lényegesen álláspontján, akkor a kormány átalakítása egykét héten belül befejeződhet. Havel elnök szokásos vasárnapi rádiónyilatkozatában annak a véleményének adott hangot, hogy az alkotmány szempontjából talán azzal lehetne a legjobban megoldani a feszült helyzetet, ha az egész kormány lemondana. Más szempontokat figyelembe véve azonban lehetséges, hogy nem ez a megoldás lenne a legpraktikusabb. Am ha a kormány úgy érzi, válságban van, s az a benyomása, hogy kezdi elveszíteni a bizalmat, akkor az lenne a legjobb, ha testületileg lemondana, mondta Havel. Az ellenzéki Cseh Szociáldemokrata Párt várakozásai szerint legkésőbb 1998 őszén idő előtti parlamenti választásokra kerül sor. Ezt Zeman pártelnök jelentette ki a szociáldemokraták egyik járási tanácskozásán. A szociáldemokraták úgy látják, ez az időpont az ellenzék szempontjából szinte ideális, mert nagyon reális, hogy addigra lényegesen tovább gyengül az ODS szavazóbázisa. Zeman óvta a cseheket attól, hogy hasonló hibát kövessenek el, mint Szlovákiában, ahol „Vladimír Mečiar kormányfőt egy évvel korábban dobták ki az ajtón, mint kellett volna, s így az később az ablakon keresztül visszatért". MTI-TUDÓSlTÁS Bukarest. A Ciorbea-kabinet kormányhatározat formájában életbe léptette a helyi közigazgatási törvény több előírására, így a kisebbségi nyelveknek a helyi közigazgatásban való használatára vonatkozó új szabályozást, amely a romániai magyarság számos igényét teljesíti. A tervezetet eredetileg törvényjavaslat formájában készítette el a kormány, de az egyik pontjával kapcsolatos vitára való tekintettel a javaslatot visszavonta és annak előírásait a parlament által utólag jóváhagyandó kormányhatározat formájában léptette életbe. A határozat értelmében a helyi közigazgatásban ott, ahol egy adott kisebbség aránya eléri a 20 százalékot, az illető kisebbség tagjai anyanyelvüket használhatják a közhivatalokkal, például a tanácsokkal való érintMTI-HÍR Varsó. A lengyel polgárok tegnap népszavazáson döntöttek arról, támogatásukról biztosítják, avagy elutasítják az ország új alkotmányát. A sztálinista alaptörvényt felváltó új alkotmányt áprilisban komoly kompromisszumok árán, de végül is nagy többséggel fogadta el a lengyel nemzetgyűlés. A dokumentum körül mindazonáltal meglehetősen magasra csaptak az indulaMTI-HÍR Budapest. Kuncze Gábort választották az SZDSZ elnökévé szombaton a párt rendkívüli küldöttgyűlésén. Az ügyvezető elnök - aki Pető Iván áprilisi lemondása óta tölti be ezt a posztot - volt az egyetlen jelölt. Kuncze beszámolójában nem titkolta, a párt a győzelem nagyobb esélyével indulna a jövő évi választásokon, ha 1994-ben nem lépett volna be a kormányba. A párt előtt álló legfontosabb feladatoknak a nyugdíjak renkezésben. Ott, ahol a tanácstagoknak legalább egyharmada a kisebbséghez tartozik, a tanácsülésen a kisebbség anyanyelvét is lehet használni. Az ülés dokumentumait román nyelven állítják ki. Egy további előírás szerint ott, ahol a lakosság legalább 20 százaléka kisebbségi, azokra a posztokra, amelyek írásban vagy szóban a lakossággal tartják a kapcsolatot, megfelelő számú, a kisebbség anyanyelvét is ismerő személyt vesznek fel. Ugyanilyen lakossági arány esetén a kisebbséghez tartozó állampolgárok anyanyelvükön is fordulhatnak - szóban vagy írásban - a hatóságokhoz és anyanyelvükön kapnak választ. A hivatalos okmányokat románul állítják ki. A helységneveket, az intézmények nevét és a közérdekű közléseket szintén fel lehet tüntetni a kisebbség nyelvén ezekben a helységekben. tok. A keresztény-nemzeti jobboldal arra szólította fel híveit, hogy utasítsák el „a kommunisták által kidolgozott, s a keresztény értékeket szinte teljesen nélkülöző" dokumentumot. Az alkotmányt kidolgozó 4 legnagyobb parlamenti párt szerint viszont „a magukat kereszténynek nevező erők tudatosan félrevezetik az állampolgárokat", mivel az alkotmányt kizárólag az ősszel esedékes, a parlamenti választások előtti erőpróbaként kezelik. dezését, az elesettek jobb megélhetésének biztosítását, az adócsökkentést, az egészségügy és a mezőgazdaság rendbetételét nevezte. Arról is beszélt, hogy az elmúlt éveknek vannak olyan hordalékai is, amelyek elkerülhetőek lettek volna. Kijelentette: nem vállalhatnak közösséget a kliensrendszer kiépítésében, az alkalmatlan emberek kinevezésében. Nem vállalhatják, hogy továbbra is érezhető: burjánzik a korrupció. Hozzátette: elhatárolja az SZDSZ-t ezektől a jelenségektől. Havel: a legtisztább megoldás talán az lenne, ha az egész kormány lemondana TáVOZÓ miniszterek Népszavazás volt Lengyelországban Az új alkotmányról Az SZDSZ rendkívüli küldöttgyűlése Kuncze az elnök Legkevesebb egy halott Robbanás Jesenílcben Jeseník. Robbanás történt tegnap délután három óra körül az észak-morvaországi Jeseníkben, az egyik fürdőépület halljában. A helyi rendőrség forrásai előbb több halottról számoltak be, késő este azonban már csak egy személy halálának a hírét erősítették meg. Azt azonban késő estig sem lehetett még tudni, hogy pontosan milyen pokolgép robbant, és mi is történt tulajdonképpen. A rendőrség igazgatója csak annyit közölt, hogy nagy erejű robbanószerkezetről van szó, hiszen a robbanás következtében elmozdultak az épület tartóoszlopai. Mintegy százharminc személy tartózkodott a robbanáskor az épületben, közülük 20-an megsebesültek. A sérülteket a helyi kórházban ápolták, a fürdőváros több vendége állítólag a szörnyű eset után hazautazott. (ČTK) Franciaországban tegnap tartották az előrehozott parlamenti választások első fordulóját Előretör a baloldal MTI-TUDÓSÍTÁS Párizs. Franciaországban tegnap tartották az előrehozott parlamenti választások első fordulóját: reggel kinyitottak a szavazóhelyiségek, hogy a 38 millió szavazópolgár megválaszthassa a törvényhozás alsóházának, a Nemzetgyűlésnek a képviselőit. A szavazóhelyiségek este hat órakor zártak be, de a nagyvárosokban ez az időpont este nyolc órára tolódott ki: ekkor hozták nyilvánosságra a közvélemény-kutató intézetek is első becsléseiket. Ezek szerint a kormánypártok nem tudják megőrizni többségüket a Nemzetgyűlésben, s a baloldalnak pedig nagyon jó esélye van a kormányra jutásra. A BVA közvélemény-kutató intézet szerint a baloldali ellenzék a szavazatok 40,7 százalékát szerezte meg a mostani fordulóban, szemben a jobboldal 37,2 százalékos eredményével. Ez mandátumokra lefordítva a szocialisták és más bloldali erők számára 250-270 képviselői helyet jelentene majd a második forduló végeztével, amihez hozzájönne még a kommunisták 15-20 helye - míg a jobboldali kormánypártok 255-275 helyre számíthatnak: márpedig a Nemzetgyűlésben 289 helyre van szükség az abszolút többséghez. Egy másik közvélemény-kutató intézet még ennél is rosszabb adatokat közölt a jobboldal számára: eszerint a jelenlegi kormánypártok mindössze 31,5 százalékot kapnának, szemben a szocialisták 27, a kommunisták 9,7 és az egyéb baloldali erők 2 százalékával. Az előrejelzések azonban értelemszerűen még nem jelentenek végleges adatot, azaz meg kell várni a francia belügyminisztérium hivatalos közléseit, s főként a jövő vasárnapi, második választási forduló eredményeit: ugyanis ez utóbbi dönti majd el az 577 parlamenti képviselői hely sorsát. Alain Juppé kormányfő Bordeaux-ban adta le szavazatát (ČTK/AP) Václav Klaus kormányfő Jan Rumi és Ivan Kočárník társaságában azon a szombati sajtóértekezleten, amelyen bejelentették: a két miniszter felajánlotta lemondását (ČTKJ