Új Szó, 1997. április (50. évfolyam, 74-99. szám)

1997-04-09 / 81. szám, szerda

B POLITIKA ÚJ SZÓ 1997. ÁPRILIS 9. Éhínség Észak-Koreában Genf. Észak-Korea közölte a nemzetközi segélyszerve­zetek képviselőivel, hogy a súlyosbodó élelmiszerhi­ány következtében eddig 134 gyermek halt meg az országban az elégtelen táp­lálkozás miatt. Hans Olsen, az ENSZ Nemzetközi Gyer­mekalapja, az UNICEF ille­tékese a világszervezet teg­napi genfi Sajtótájékoztató­. ján elmondta, hogy ez volt az első hivatalos észak-ko­reai beismerés az éhínség áldozatairól. A phenjani egészségügyi minisztérium egyik tisztségviselője hétfőn közölte ezt a szá­mot egy összejövetelen ­közölte Olsen'. (MTI) Újabb halottak Algériában Algír. Egy algériai szélsőséges iszlám fegyve­res csoport tizenhárom polgári személyt gyilkolt le hétfőre virradó éjjel egy kis településen, Mersisében ­adta hírül tegnap két algé­riai lap. Az apró mezővá­rosba közvetlenül a kora esti ima után, szürkületkor szivárogtak be a fegyvere­sek, akik elvágták az embe­rek torkát. Megálltak va­csorázni, majd újra „mun­kához láttak". További pol­gári személyeket gyilkoltak le kegyetlenül, köztük gye­rekeket és egy idős beteg embert, majd elmenekül­tek. (MTI) Hiába járt elöl jó példával Hoszni Mubarak elnök, a tegnapi adatok szerint E­gyiptomban feltűnő érdek­telenség kisérte a hétfői helyhatósági választásokat. (ČTK/AP) Illegális lehallgatások Párizs. Franciaországban évről-évre több mint száz­ezer embert hallgatnak le ­ezt az óriási adatot közölte tegnap a Libération című francia napilap, bár hozzá­tette: ezen akciók legna­gyobb része illegálisan fo­lyik, mert a kormányzati, illetve bírói döntésen ala­puló, törvényes telefonle­hallgatások száma 1995­ben még a 16 ezret sem ér­te el. (MTI) Tanzánia bajban van Dar es-Salaam. Mintegy négymillió tanzániai hal­hat éhen, ha nem kapnak sürgősen legalább 139 ezer tonna gabonát, mert a leg­közelebbi aratás csak szep­temberben lesz - hívta fel a figyelmet kedden Benja­min Mkapa tanzániai el­nök. Az ínség északon és az Indiai-óceán partvidékén a legsúlyosabb. (MTI) Etikai bizottság előtt a számvizsgálók elnöke Viták az MVS Z-be n Tegnap egy zsidó telepes ismét lelőtt egy palesztin férfit Hebronban Semmi sem végleges Hebron/Washington/Új­delhi. Egy zsidó telepes tegnap agyonlőtt egy 24 éves palesztin férfit a cisz­jordániai Hebronban. MTI-HÍREK Az izraeli rendőrség szerint a zsidó férfi azután nyitott tüzet, hogy palesztinok kövekkel do­bálták meg. Szemtanúk szerint a telepes, akit a rendőrség őri­zetbe vett, közvetlen közelről fe­jen lőtte az arab fiatalembert, aki a helyszínen meghalt. A lö­völdözés után, amelyben szem­tanúk szerint több palesztin megsebesült, összecsapások vol­tak palesztin fiatalok és izraeli katonák között. Az incidens a Pátriárkák Sírja nevű szent hely közelében tör­tént, amelyet izraeli katonák őriznek annak ellenére, hogy Hebron egy része januárban pa­lesztin igazgatás alá került. Benjamin Netanjahu izraeli kor­mányfő - aki közben már hazau­tazott - az amerikai elnökkel le­zajlott csaknem kétórás eszme­cseréjét követően, helyi idő sze­rint hétfő este kijelentette, hogy a találkozón „semmi végleges" nem született, jóllehet mindkét részről elhangzottak ötletek. A Aintree-i bombariadó megbeszéléseket előkészítő jel­legűnek minősítette, és Bili Clin­tonhoz hasonlóan ő sem volt hajlandó részleteket elárulni. Izraeli újságíróknak nyilatkozva azonban Netanjahu kijelentette: eltökélt szándéka folytatni a ko­lóniák építését. Az amerikai el­nökkel lezajlott megbeszélést „barátinak és hasznosnak" minősítette és azt mondta: Clin­ton semmiféle nyomást nem gyakorolt Izraelre, hogy befa­gyassza a kolonizálást. A washingtoni külügyminiszté­rium értékelése szerint az izrae­li-palesztin tárgyalások, „na­Az amerikai fél konkrét elképze­lésekkel állt elő. gyon súlyos zsákutcába, kritikus pontra" jutottak. Nicholas Burns külügyi szóvivő a Netanjahuval lezajlott tárgyalásokat követően úgy nyilatkozott, hogy az Egye­sült Államok azt akarja, a béke­folyamat újra induljon be. A szó­vivő nem volt hajlandó válaszol­ni arra a kérdésre, hogy a párbe­széd a felek között mikor kezdődhet újra. Burns meg­erősítette, hogy Jasszer Arafat palesztin elnök képviselőit a hét MH-HIR Budapest. A hét végén megtar­tott választmányi ülésen a Ma­gyarok Világszövetségének számvizsgáló bizottsága nem tu­dott beszámolni a szövetség gazdálkodásáról, mert új előter­jesztés elkészítésére kötelezték Kálmán Lászlót, a számvizsgáló bizottság elnökét, sőt az etikai bizottság elé idézték. Sokak sze­rint már a tavaly ősszel megtar­tott tisztújító gyűlés után tudni lehetett, hogy Csóori Sándor új­raválasztott elnök nehezen fog együttműködni Patrubány Mik­lóssal, hiszen Csóori minden­képpen régi munkatársát, Do­bos Lászlót akarta látni az el­nökhelyettesi székben. Kálmán Lászlónak azért kell az etikai bi­zottság előtt megjelennie, mert a választmány szerint az általa vezetett bizottság túllépte ha­táskörét, amikor véleményt for­mált a Csóori és Patrubány kö­zötti - kezdettől fogva tartó ­hatásköri vitában, és úgy vélte, az elhangzott kijelentésekkel megsértették az MVSZ elnökét. Tulajdonképpen az alapszabály különböző értelmezéséről van szó. Egyesek úgy vélik, Csóori­nak a külső kapcsolatok ápolása lenne feladata, míg a tagsági és szervezeti kérdésekben Patru bányt illetné meg a döntés joga. Növeli a feszültségeket az MVSZ-en belül az is, hogy csök­kenteni kénytelen kiadásait. A Magyar Hírlap úgy tudja, Patru­bány Miklós elnökhelyettes le­mondott havi 120 ezer forintos tiszteletdíjáról, de a többi tiszt­ségviselő nem követte példáját. Kolozsvári Babes-Bolyai Egyetem Háromnyelvű oktatás végére várják Washingtonba. Az amerikai fél „konkrét elképzelé­sekkel" állt elő az izraeli kor­mányfővel lezajlott megbeszélé­seken - közölte, de mindjárt hozzátette, hogy mostantól Ne­tanjahun a sor, hogy mérlegelje ezeket. Nem fedte fel viszont, miben állnak az amerikai javas­latok. Burns szerint az amerikai fél se el nem utasította, se el nem fogadta az izraeliek vagy a palesztinok nyilvánosság előtt elhangzott javaslatait. „Meg­vannak a magunk elképzelései, és azokat állítjuk előtérbe" ­mondotta. A kelet-jeruzsálemi lakónegyed felépítésére vonatkozó döntést Washington annak idején bírál­ta, és a hétfői fehér házi találko­zó előtt voltak olyan találgatá­sok, amelyek szerint Bili Clinton a munkálatok leállítását fogja szorgalmazni a terrorizmussal szembeni keményebb palesztin fellépés fejében. A témához tartozó hír, hogy teg­nap Újdelhiben az el nem köte­lezettek mozgalma nyilatkozat­ban sürgette az ENSZ rendkívüli közgyűlésének összehívását az­zal a céllal, hogy a testület szó­lítsa fel Izraelt a Kelet-Jeruzsá­lemben és a zsidó kolóniákban tervezett építkezések azonnali leállítására. MTI-TU DOSITAS Bukarest. A kolozsvári Ba­bes-Bolyai Tudományegyetem szenátusa hétfőn jóváhagyta az intézmény román, magyar és német tanáraiból alakult bizott­ság határozatait az egyetem több kultúrát egyesítő felépíté­séről. Szilágyi Pál, az egyetem magyar prorektora - rektorhe­lyettese - mellett Wolfgang Breckner személyében német nemzetiségű prorektort is vá­lasztott a testület. Andrei Marga rektor mellett további három ro­mán prorektor irányítja az egye­tem munkáját. Andrei Marga a magyar nyelvű oktatás megszervezéséről és az egyetem vegyes kultúrájú fel­építéséről külön nyilatkozatot is tett a sajtónak. Ebben leszögez­te, hogy a tanári bizottság helye­sen járt el és határozatait senki sem vitatta. Az egyetem egyhan­gúlag megerősített multikultu­rális jellege azt jelenti, hogy ro­mán, magyar és német nyelvű oktatási vonalakat fejlesztenek, tehát képviselik a Románia e ré­szében élő sokféle kultúrát, amelyek kölcsönösen hatnak egymásra. Marga hangsúlyozta: a megol­dásokat érveléses alapon, a több kultúrán alapuló igazán európai megoldás alapján kell keresni a jövőben is. Ez ma is a megfelelő út a különböző kulturális érde­kek kielégítésére, lehetővé teszi az egyetem megszilárdítását, az egymással szembenálló csopor­tosulások kialakulását. Az Európa Tanácsban Romániáról A szándék is számít MTI-TUDÓSÍTÁS Bukarest. Az Európa Tanács par­lamenti közgyűlésének jogi bi­zottsága úgy döntött, hogy ajánl­ja Románia figyelésének felfüg­gesztését. A tegnapi román lapok szerint iiyen értelmű ajánlást tett jelentésében a hétfői ülésen Gun­nar Jansson, aki Walter Schwim­merrel és Josette Durieux Az IRA vállalta London. Az észak-írországi brit fennhatóság ellen küzdő katoli­kus terrorcsoport, az IRA tegnap elismerte, hogy tagjai hajtották végre azt a pokolgépes riasztást, amely szombat délután feldúlta az aintree-i Grand National ló­versenyt. A Scotland Yard és a brit elhárí­tás az első pillanattól kezdve IRA-akcióként kezelte az inci­denst. A 150. jubileumi Grand National-futam előtt fél órával, szombat délután érkezett a tele­fonos fenyegetés, miszerint po­kolgépek vannak a világszerte közvetített, 250 milliós közön­ség által nézett patinás sportese­mény pályájának környékén. A rendezvényt azonnal lefújták, a rendőrség a 60 ezer látogatót ­köztük Anna hercegnőt, II. Er­zsébet királynő leányát - rövid idő alatt kiterelte a nézőtérről, s később két, úgynevezett el­lenőrzött robbantást is végre­hajtott gyanús csomagokon. A futam hétfőn minden incidens nélkül lezajlott. (MTI) A lelátókat és a pálya minden zugát alaposan átkutatták, mielőtt beengedték volna a nézőket. (ČTK/AP) asszonnyal, a másik két jelentés­tevővel együtt márciusban Ro­mániábanjárt, és tanulmányozta a kormányváltás utáni változáso­kat. A jelentéstevők márciusi bu­karesti sajtóértekezletükön úgy vélekedtek, hogy a meghatározó nem annyira az, hogy mi teljesült már az 1993-as vállalásokból, hanem az, hogy a dolgok most jó irányban haladnak. Nincs új nyomozás Kosťov hajthatatlan Pozsony. Ján Kosťov, a rendőrség bűnügyi nyomozó­részlegének országos parancs­noka Michal Patrik állítólagos titkosügynök bejelentéseit az ifj. Kovác-ügy szempontjából nem tartja elegendő indoknak a nyo­mozás felújításához. Mint tegnap beszámoltunk róla, Patrik újságírók előtt azzal gya­núsította meg a titkosszolgálat vezetését, hogy akadályozta a nyomozást, és hamis tanúkat szervezett az államfő, Ján Čar­nogurský és ifj. Kováč ügyvédje ellen, illetve kitalálta az „önel­rablás" verzióját. - Számunkra a sajtóban megje­lentek csak információként szol­gálnak. Ki kell Patrikot hallgat­nunk - közölte Kosťov, hozzáté­ve, hogy bizonyítékul is csak ilyen vallomást használhatnak fel. Patrik egyébként azt is kö­zölte az újságírókkal, hogy a je­lenlegi kormány alatt nem haj­landó vallomást tenni szlovák nyomozó előtt, de szívesen ren­delkezésére áll az ügyben szin­tén nyomozó osztrák rendőrség­nek. (ČTK) A kézfogás barátságos, de nem jelent teljes egyetértést. (ČTK/AP)

Next

/
Thumbnails
Contents