Új Szó, 1997. március (50. évfolyam, 50-73. szám)

1997-03-27 / 72. szám, csütörtök

ÚJ SZÓ 1997. MÁRCIUS 24. PANORÁMA F| Az újabb kutatások oka, hogy az Újtestamentum szűkszavú, Leonardo da Vinci pedig egyenesen „melléfestett" Mikor is volt az Utolsó vacsora? Jeruzsálem. Nemrég meg­jelent egy könyv, amely egészen új elméletekkel ostromolja a hagyomá­nyos elképzeléseket az Utolsó vacsora idejéről és módjáról. MTI-PANORÁMA A közzétett kutatási eredmé­nyek szerint Jézus tanítványai­val az Utolsó vacsorát a kereszt­re feszítés előtt három nappal, s nem csupán néhány órával köl tötte el. A vendéglátók pedig egy radikális zsidó szekta tagjai voltak. Az Újtestamentum kevés részle­tet közöl az Utolsó vacsoráról: mindössze annyi utalást tartal­maz, hogy a zsidó húsvét körüli napokban, Jeruzsálem falai kö­zött, alighanem egy olyan helyi­ségben zajlott le, amelyet hús­vétra a városba érkezett zarán­dokok fogadására minden ház­tulajdonos köteles volt fenntar­tani. A keresztény hagyomány szerint Jézus csütörtökön gyűjtötte egy­be tanítványait búcsúvacsorára a városban, majd felment az Olajfák hegyére. Ott, Getszémá­ni kertjében tartóztatták le, miu­tán Júdás elárulta. Ezt követően pénteken reggel, alig néhány órával az Utolsó vacsora után, keresztre feszítették - szól a ha­gyomány. Bargil Pixner, egy Sión hegyi ko­lostorban élő Benedek-rendi szerzetes és bibliakutató más­ként írja le a történteket Jézus­sal Jeruzsálemben című, nem­rég megjelent könyvében. Felté­telezéseit többnyire a helyszí­nen folyó ásatásokra alapozza. Pixner szerint az Utolsó vacsorát az eszénusok - egy purista zsidó szekta - tagjai adták, mégpedig kedden, s Jézus megpróbáltatá­sa szerdától péntekig tartott. Az eszénusok - akik egyben a Holt-tengeri tekercsek néven is­mert ősi iratok szerzői - több­nyire kis, falusi közösségekben éltek, amilyen egyik központ­juk, a Júdeai sivatagban lévő Kumrán, a tekercsek későbbi lelőhelye is volt. Ám Pixner úgy véli, hogy az eszénusoknak volt egy kolostora és kisebb települé­se Jeruzsálemben. Állítja: régé­szeti bizonyítékot talált arra nézve, hogy Jeruzsálem falain Jézus megpróbálta­tása szerdától péntekig tartott. belül volt egy eszénus negyed. Pixner fedezte fel ásatásai során az úgynevezett Eszénusok kapu­ját, az erődített város egyik bejá­ratát, amelyet első ízben Jose­phus Flavius említett. Túl ezen megvizsgált néhány közeli ritu­ális fürdőt, s arra a következte­tésre jutott, hogy azok túl na­gyok lettek volna egyes csalá­doknak, hanem bizonyára in­kább egy-egy közösségnek épül­tek. Az evangéliumok szerint a zsidó húsvétkor rendezett Utolsó va­csora egybeesett az ünnep kez­detével, csak János Evangéliu­ma mondja, hogy a vacsorát az ünnep előtt tartották. Pixner viszont úgy véli, hogy Jé­Csak egy perc... Összesen 634 levél érkezett „VR-plusz" megjelöléssel ki­adónk és új reklámmagazinunk címére. Sokan a mellékletben közölt „Pici ház" tervezője után ér­deklődtek. A tervező nevét nem tudom, vi­szont a nálunk is kapható, ma­gyarországi Szép LAK című fo­lyóirat februári számából köl­csönöztük a rajzot - szer­kesztőségének postacímét kö­zölhetjük: Szép LAK, Budapest 8., Pf.14, 1428 Magyarország. Itt tessék érdeklődni. A legtöbb levél „Gyerekjáték" versenyünkre érkezett. A duna­zus azt a bizonyos húsvétot az esszénusok 364 napos naptára szerint ünnepelte meg, nem pe­dig a szentély újabb keletű, holdnaptára szerint. Az eszénus húsvét mindig kedden este kezdődött, míg a szentély hús­vétja abban az esztendőben pénteken, naplementekor kezdődött volna. Jézus nem állt közel az eszénu­sokhoz, mert kirekesztő gyakor­latuk ellentétes volt a szere­tetről szóló saját tanításaival, ám azért az ő naptáruk szerint ünnepelte abban az esz­tendőben a húsvétot, mert tud­ta, hogy a szentély hivatalos húsvétjának kezdetét már nem éri meg - vélekedik Pixner. Más bibliakutatók hevesen vi­tatják elméleteit. Ami az Utolsó vacsora formai részét illeti, a ku­tatók között szinte teljes az egyetértés: a valóság még távol­ról sem emlékeztetett da Vinci freskójára, amelyen egy hosszú, téglalap alakú asztal hosszabbik oldalán középen ül Jézus, s ta­nítványai tőle jobbra, illetve bal­ra helyzekednek el. A tényleges Utolsó vacsora résztvevői valószínűleg ala­csony kereveteken hevertek, s kis, kerek asztalokról ettek, amint az akkoriban szokás volt. Az elrendezésre János Evangéli­umában akad is utalás. Mindezek ellenére: amit a ke­resztények ma az Utolsó vacsora termeként tisztelnek, az egy egykori keresztes kápolna és mecset. Az izraeli kormány egy évvel ezelőtt restauráltatta, s most a világ minden tájáról ér­kező keresztény csoportoknak szinte kötelező felkeresni. Jeruzsálem, Via Dolorosa, negyedik stáció. Jézus és anyja találkozá­sának helyét egy reliéf jelzi. (Archívum) radványi GLOBAL EXPRESS Komárno tulajdonosa jóvoltá­ból nem egy, hanem három szá­mot is kisorsoltunk, íme, nyerteseink: 1. szám (Bar­bie baba) - Szabó Szilvia, 925 85 Neded 636, okr. Šaľa; 2. szám (Kiskacsa) - Varga Csilla, Staničná 23/24,945 01 Komár­no, 3. szám (Lego) - Šanta Ivan, 982 61 Gemer 152, okr. Revúca. A nyerteseknek gratu­lálunk! Továbbra is várjuk kérdéseiket, kéréseiket, ötleteiket, tanácsai­kat. És ne felejtsék el megvenni az e heti Vasárnapot. Benne van a „VR-plusz"! Üdvözlettel: Kertész Gábor A legmenőbb ékszerészek és divattervezők élnek a reklám lehetőségével Kölcsön-elegancia a gálán PANORAMA-HIR. Los Angeles. Idén rendkívül elegáns ruhákban jelentek meg a sztárok az Oscar-díjkiosztón. A felvonultatott elegancia azon­ban nagyon sok esetben köl­csönzött ékszerekből és kölcsön kapott ruhákból állt. A filmvilág nagyjai a filmszakma ünnepén nem csupán saját fényükben ra­gyogtak, hanem rendkívül érté­kes ékszerekben is, amelyek azonban javarészt csak kölcsön­ben emelték fényüket. A hölgyek jelentős csoportja ­22 filmszínésznő - Harry Wins­ton párizsi ékszerésznél kölcsö­nözte ki a csillogó köveket az ünnepségre. Az angol Brenda Blethyn például több mint 90 millió koronának megfelelő ér­tékű briliánsokat viselt. Jodie Foster mintegy 30 millió koro­nának megfelelő értékű ékszert kapott a párizsi cégtől, míg a francia Juliette Binoche kényte­len volt megelégedni alig 20 millió koronányi ékszerrel. Mindez azonban távolról sem újkeletű: Harry Winston - és mások - ékszerei ott villogtak már kölcsönben Marilyn Mon­roe, Liz Taylor, Sophia Loren vagy éppenséggel Madonna nyakán, karján is. Ami a ruhakölteményeket illeti, a korábbi évekkel ellentétben sok, élénk színekben pompázó ruhát vonultattak fel a hölgyek. Ez talán azzal is összefügg, hogy a nagy divatházak élnek az Os­car-ünnepség adta hihetetlen reklámlehetőséggel. Ilyenkor Giorgio Armani, Christian Dior, Chanel vagy Valentino már ré­gen nem csupán virágot, vagy repülőjegyet küld... Március 27 EGY GONDOLAT Nappal gyújt lámpát, aki folyton a múltat idézi. Janus Pannonius NÉVNAP Hajnalka, Alena Mesterségesen alkotott magyar nmév, eredeti vál­tozatát Hajna formában Vörösmarty Mihály alkotta meg a Zalán futásában. Ma Auguszta és Marót nevű is­merőseinket is köszöntsük! MAI ÉVFORDULÓINK 525 éve hunyt el Janus Pannonius költő. Csezmi­czei János volt a neve, s a legjobb európai egyeteme­ken, Ferrarában és Padová­ban tanult. Volt királyi sze­mélynök, majd pécsi püs­pök, a királyné főkancellár­jaként pedig az ország egyik legbefolyásosabb emberének számított. Költőként is jelentős. A kor szokásai szerint latinul ver­selt. Az utókor méltányolja nagyságát, az ő nevét viseli a pécsi egyetem. 30 éve hunyt el Jaroslav Heyrovsky Nobel-díjas csehszlovák fizikokémikus, egyetemi tanár, akadémi­kus. 1922-ben ő fedezte fel a polárgráfiás analízist, majd 1925-ben megszer­kesztette az első polarográ­fot is. A kémiai Nobel-díjat 1959-ben kapta. BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT! Ma ünnepli 70. születés­napját Badal János ope­ratőr. A nemzetközi filmvi­lágban Jean Badal néven ismerik. Negyven éve Pá­rizsban él. 45 éves Maria Schneider francia színésznő. 55 éves Michael York angol színész. NAPI VICC Két barátnő beszélget az egyik pozsonyi presszóban: - Te mikor kezdted el a fo­gyókúrát? -Amikor a pénztárcám! REJTVENY A megfejtéseket hetente egyszer, legkésőbb a következő hétfőig szíveskedjenek postázni levelezőlapon vagy borítékban, szerkesztőségünk címére. A sorsolással megállapított nyertes nevét szombatonként közöljük. HOROSZKÓP Festöesz­köz Mikrobák i Zsiradék­márka Elsportoló Szinusz, röv. T Szép Ernő műve 1 Knock out 1 Torkos l Festöesz­köz Spanyolon város i Zsiradék­márka Elsportoló Szinusz, röv. T Szép Ernő műve 1 Rímtelen japán vers­forma 1 Ázsiai or­szág l Festöesz­köz Spanyolon város i Zsiradék­márka Elsportoló kb. 3,14 T Ásvány 1 Rímtelen japán vers­forma 1 Ázsiai or­szág l T Magyar művészet­történész • Ad acta Lagosban van! Mosógép­márka Burkol r­^ Európai nép Hiányos ko­sár! Kegyelmed Táblajáték Észak t A cink vegyjele Vám­szlovákul Orosz drá­maíró Oxigén, nátrium t A cink vegyjele Vám­szlovákul Sérülés i Antal Vitamin Kelet Határozói rag i Gróf, röv. Lekvárban van! Római 49 Olcsó reg­geli Gyalogos katona Tempusz Lovat ete­tett Kos: A helyi programok iz­galmasnak ígérkez­nek, ezért többre is szeretne elmenni a barátjával. Barátja próbálkozik Önnél, ám Ön nem adja be a derekát. Bika: Ez a hét bővelkedik csábító programok­ban, amelyek elterelik a figyelmét a munkától. Ma egy üzleti megbeszélés a légkörnek köszönhetően jól alakul. Ikrek: Azért, mert a barátai mindig a segítségére sietnek, ne higgye, hogy ez automatikusan jár Önnek: legyen hálás és mond­jon köszönetet. Rák: Felidéződnek Önben egy szép szerelem emlékei, még akkor is, ha ennek a viszonynak már rég vége. Minden kapcsolat egy újnak a kezdete. Oroszlán: Előfordulhat, hogy a főnöke messze nem ért annyira a dolgok­hoz, mint Ön, ám mivel függ tőle, jobb, ha tisztelettel visel­tetik iránta. Szűz: Szabadideje egy ré­szét fordítsa társadal­mi munkára, foglal­kozzon például gyerekekkel. Sok mindenben tehetséges, és szívesen tanulnak Öntől. Mérleg: Esküvőre vagy más fontos eseményre ké­szülő barátja komoly szerepet szán Önnek a cere­mónián. Ön végiggondolja kapcsolatait, és döntést hoz. Skorpió: Még mindig sokat fog­lalkoztatja valaki, akit régen mélyen szere­tett, talán azért, mert egy-két dolgot még mindig nem ért a kapcsolatukat illetően. Nyilas: Az akaraterő hasznos tulajdonság. Fogadja meg, hogy végleg megszabadul rossz szokásai­tól, amik csak hátráltatták. Nem lesz könnyű. Bak: Derítse ki, miért aggó­dik folyton. Talán va­lóban súlyos terhek nehezednek Önre, ám az is le­het, hogy a helyzet valóban nem is olyan vészes. Vízöntő: Meghívást kapott egy hétvégi bulira, a mai nap várhatóan izgal­mas és eseménydús lesz. Ked­ve van egy kis pénzszóráshoz, ezért elmegy az üzletekbe. Halak: Ne siettessen semmit, engedje, hogy a dol­gok a saját tempójuk szerint alakuljanak. Akkor tel­jesülhetnek vágyaik, ha szi­lárd alapokra épít.

Next

/
Thumbnails
Contents