Új Szó, 1997. március (50. évfolyam, 50-73. szám)

1997-03-17 / 63. szám, hétfő

ÚJ SZÓ 1997. MÁRCIUS 17. SPORT |M II. labdarúgóliga, első tavaszi forduló: csökkent a listavezető rózsahegyi együttes előnye A Devín gólzáporos győzelme RÖVIDEN Vandái pozsonyi futbal Id rukkerek Privigye. A helyi rendőrségnek a szombati I. ligás labdarúgó­mérkőzésen többször is közbe kellett avatkoznia a Slovan Bra­tislava több mint 100 szurkolójának randalírozása ellen. A po­zsonyi drukkerek végig provokálták a rendfenntartókat, petár­dákat, palackokat és köveket hajítottak a rendőrökre. A ven­dégszurkolók a mérkőzés után is folytatták a vandalizmust. Dühüket a soleci étterem berendezésén tombolták ki, a tulaj­donosnak közel 13 000 korona kárt okoztak. (TA SR) Roscoe Tanner ismét börtönben Somerville. Az egykori teniszező, az amerikai Roscoe Tanner újra rács mögé került. A több mint 500 ezer dolláros gyerek­tartási kötelezettségét nem teljesítő sportember az ügyben el­járást folytató New Jersey állami bíróság utasítása ellenére el akarta hagyni a szövetségi államot. Tanner cselekedete szöké­si kísérletnek minősül. Emiatt az ausztrál bajnokság 1977-es győztese börtönben várja sorsa jobbra fordulását, (m) Kínai sportolók Tajvan szigetén Tajpej. A tavalyi nyári olimpián aranyérmet szerzett kínai sportolók egy csoportja érkezett Tajvan szigetére. A tajvani kö­zoktatásügyi minisztérium meghívásának eleget téve közös edzéseken vesznek részt a szigetországi sportemberek társas­ágában, és versenyen is bizonyítják fölkészültségüket, (mj A dévényi Miklós (a labdával) remek formában futballozott az ógyallaiak elleni találkozón... (Eugen Vojtíšek felvétele) Műkorcsolya- és jégtánc-világbajnokság Érmet szerez Czakó? Pozsony. A hét végén mgkezdődött a tavaszi pontvadászat a II. labdarű­góligában is. Az éllovasok közül a Devín rajtolt a leg­jobban, és már csak két pont választja el a listave­zető rózsahegyiektől. ÚJ SZÓ-ÖSSZEÁLLÍTÁS • Devín­Hurbanovo 4:0 (4:0) Góllövők: Miklós 2 (31., 38.), Bránik (öngól), R. Varadín. Já­tékvezető: M. Timko, 500 néző. Sárga lap: Szegi. Piros lap: R. Augustín (mindketten Agro). A Tatran minden tekintetben jobb volt, és már az első 45 percben eldöntötte a találkozót. A hazai­ak legjobbja a kapura rendkívül veszélyes Miklós volt. • Nováky­Ružomberok 1:1 (1:1) Góllövők: Siekel (19.), ill. Gaj­doščík (43.). Játékvezető: Do­bos, 1700 néző. Sárga lap: Jaku­bis, A. Gula, Pánis, Drábek, Nagy, ill. Hazucha és Plávka. A kiegyensúlyozott találkozón a vendéglátók kezdtek jobban és már a 19. percben megszerezték a vezetést. A listavezető két perccel az első félidő befejezése előtt egyenlített, Gajdoščík sza­badrúgásból talált a hálóba. • Piešťany­Jelšava 1:1 (1:1) Góllövők: Kováč (19.), ill. Krochta (5.). Játékvezető: Du­ba, 2000 néző. Sárga lap: Ben­ko, Gavroň, Filip, ill. Chudik, Krochta, Krivjančin. A hazai együttesben nyolc új játékos mutatkozott be, ám a tavaszi rajt nem hozott győzelmet. A vendégek a vártnál nagyobb el­lenállást tanúsítottak. A Slov­mag legjobbja a szenegáli Diag­ne volt. • ŠKP Bratislava­Martin 0:0 Játékvezető: Barczi, 400 néző. Sárga lap: Varga, Vagač, ill. Hlásny, Letryk, Kozmel, Mur­daš. Az első 45 percben erős hát­szél támogatta a rendőröket, ám • Az olasz labdarúgó A-liga 24. fordulójában: Lazio-Atalanta 3:2, Bologna-Napoli 2:1, Vero­na-Piacenza 0:0, Sampdo­ria-Reggiana 3:0, Udinese-Pe­rugia 2:1, Cagliari-Vicenza 2:1, Parma-Inter 1:0, AC Milan-Fio­rentina 2:0, Juventus-Roma 3:0. Az élcsoport: Juventus 48, Parma 43, Sampdoria 39, Inter 38 pont. • A koppenhágai tenisztorna döntőjében: Johansson (svéd) -Damm (cseh) 6:4, 3:6, 6:2. Az elődöntőben: Damm -Kučera 6:4,3:6,6:3. • A vízilabda Bajnokok Ligájá­ban, Kassán a szlovák bajnok Nováky 6:11 (1:3, 1:2, 2:1, 2:5)-re kikapott a Mladost Zág­reb csapatától, mely pontveszte­ség nélkül végzett a csoport élén a Barcelona és a BVSC előtt. A magyar bajnok Budapesten 7:8 arányban kikapott a Barceloná­tól, és így nem került a legjobb négy közé. • A férfi kézilabda KEK elődöntőjének első mérkőzésén: US Ivry (francia)-FOTEX Vesz­prém 29:31 (15:16). • A III. labdarúgóliga hétvégi fordulójának eredményei - Nyu­gat: Štúrovo-Kalná 5:0, N. Mes­to-TTS Trenčín 1:0, Hlohovec -Partizánske 1:0, Vrbové-Bá­novce 2:0, Šaľa-Trnava B 1:0, Str. Nitra-Dvory 0:3, Seni­1 a hazaiak ezt sem tudták kihasz­nálni. A második félidőben ella­posodott a játék, a vendégek csak a védekezésre összpontosí­tottak. • Levice­Senec 2:0(2:0) Góllövők: Vidra (8.), Pavlík (27.). Játékvezető: Bóc, 1000 néző. Sárga lap: Lepieš, Čvirik, ill. Hegedűs, Kollár. A vendéglá­tók gyors, ügyes akcióikkal meg­lepték a szencieket, és már az első fél órában kétgólos vezetést szereztek. Szünet után kiegyen­lítődött a játék, ám a vendégek a kapura alig voltak veszélyesek. • FKM Nové Zámky­Púchov 0:0 Játékvezető: Suchý, 1100 néző. Sárga lap: Domik, Prepelica, ill. Šatka, Lazor. A hazaiak több mint egyenrangú ellenfelei vol­tak az esélyesebb Matadornak. A vendéglátók több gólhelyzetet is kidolgoztak, de lehetőségei­ket rendre kihagyták. ca-Komárno 0:0, Zl. Morav­ce-Myjava 1:0. Kelet: B. N. Ves­Giraltovce 2:1, Krompachy-V. Kapušany 1:0, Svit-FC Košice B 0:1, Družstevná-Michalovce 2:2, Prešov B-Lipany 0:0, Turňa -Rožňava 0:0, Dubová-Sp. N. Ves 2:1, Ličartovce-Svidník 0:1. (su) • A cseh labdarúgó-bajnokság 19. fordulójában: Drnovice -Brno 2:0, Opava-ólomouc 1:2, Hr. Králové-Žižkov 0:0, Jablo­nec-Č. Budéjovice 2:0, Sla­via-Teplice 3:0, Ostrava-Karvi­ná 3:1, Plzeň-Liberec 2:3, Bohe­mians-Sparta 0:1. • A jégkorong NHL szombati eredményei: Boston-NY Islan­ders 5:2, New Jersey-Washing­ton 3:2, Philadelphia-Buffalo 5:7, Hartford-Edmonton 2:4, Tampa Bay-Vancouver 2:5, Flo­rida-Toronto 3:3, Montreal-Ot­tawa 2:2, Los Angeles-Calgary 2:5, San José-Detroit 4:7. • A Fokvárosban rendezett atlé­tikai versenyen a szlovák Igor Kováč 13,35-tel nyerte a 110 m­es gátfutást, és ezzel mindössze két századmásodperccel maradt el saját országos csúcsától. • Nagy magyar siker született a tauberbisofsheimi női párbajtőr Világ Kupa-versenyen. A viadalt Nagy Tímea nyerte a német Bo­kel és két francia versenyző Fles­sel, illetve Barlois előtt. • Trebišov­Gabčíkovo 1:0 (0:0) Gólszerző: Š. Tóth (66.). Játék­vezető: Medveď, 600 néző. Sár­ga lap: Jakim (Trebišov). Csak átlagos színvonalú játékot lát­hattak a nézők. A vendégek fi­gyelmesen védekeztek, ám a 66. percben nem tudták megakadá­lyozni Tóth gólját. • Vráble­Trenčín 1:0 (0:0) Gólszerző: Jánoš (72.). Játékve­zető: Cuninka, 650 néző. Sárga lap: Rosinský, Jánoš, Šrámek, ill. Ježík és Volf. Kiegyensúlyo­zott találkozón a szerencsésebb hazaiak szerezték meg a három pontot. A második félidőben a Tenčín beszorította ellenfelét, két kapufát is lőtt, de nem sike­rült pontot szereznie. • Stropkov­Vranov 1:1 (0:1) Góllövők: Špak (90.), Černega (20.). Játékvezető: Špivák, 2200 néző. Sárga lap: Kočiš, Ho­rochonič, ill. Prusák, Chmúra, ÚJ SZÓ-ÖSSZEÁLLÍTÁS Pozsony. Végéhez közelednek a küzdelmek az alpesi- és az északisí Világ Kupában... Sífutás Az ósló melletti Holmenkollen­ben rendezett sífutó VK-finálé női 30 km-es, szabadstílusú ver­senyének győztese az olasz Bel­mondo lett az orosz Vjalbe és a norvég Nilsen előtt. Összetett­ben Vjalbe végzett az élen 940 ponttal, Belmondo (909), és a cseh Neumannová (525) előtt. Vjalbe immár ötödször lett a női sífutó VK összetett győztese. A férfiaknál 50 km-en (szabad stí­lus) az olasz Pietro Piller-Cott­rer pályafutása első VK-győzel­mét aratta. A második helyen a hazai Hetland végzett, harma­dik az idei VK összetett verse­nyének győztese Dählie lett. Tegnap a női 4x5 km váltót bo­nyolították le. A sorrend: 1. Oroszország 45:22,7; 2. Norvé­gia 45:41,1; 3. Olaszország 45:49,8. Síugrás A holmenkolleni nagysáncon rendezett tegnapi VK-versenyen kettős japán siker született. A győztes Funaki a második fordu­lóban 125,5 méterrel a nap leg­hosszabb ugrását érte el. A VK élén álló szlovén Primozs Peter­ka az első forduló után a máso­dik helyen szerepelt, ám a máso­Fabul'a. Piros lap: Chmúra (90. - második sárga lapért). A kelet­szlovákiai rangadóra igazi der­bihangulatban került sor, időnként szikrázott a küzdelem. A vendégek már-már győztes­nek érezhették magukat, ami­kor az utolsó másodpercekben Špak szabadrúgásból megmen­tette az egyik pontot. A bajnokság állása: 1. Ružomberok 18 13 2 3 38:10 41 2. Devín 18 12 3 3 37:13 39 3. Jelšava 18 11 2 5 27:11 35 4. Trenčín 18 11 2 5 24:10 35 5. Púchov 18 10 2 6 33:25 32 6. Trebišov 18 8 4 6 24:22 28 7. Gabčíkovo 18 7 6 5 23:13 27 8. Vranov 18 8 3 7 30:24 27 9. Nováky 18 6 6 6 18:15 24 10. ŠKP 18 6 5 7 19:19 23 11.Senec 18 6 5 7 18:23 23 12. Martin 18 6 4 8 20:24 22 13. Hurbanovo 18 7 1 10 22:34 22 14. Stropkov 18 6 3 9 22:25 21 15. Levice 18 5 3 10 25:34 18 16. Piešťany 18 4 4 10 12:31 16 17. Vráble 18 4 4 10 15:42 16 18. N. Zámky 18 2 1 15 10:42 7 dik sorozatban bukott, és vége­redményben csak 16. lett. A tegnapi verseny sorrendje: 1. Funaki 258,50 (111 + 125,5 m), 2. Saito (mindkettő japán) 253,90 (116+118,5), 3. Reute­ler (svájci) 247,10 (113,5 + 120). A VK állása: 1. Peterka 1272, 2. Thoma 1150, 3. Funaki 893 pont. Alpesisí A hétvégi versenyek színhelye az amerikai Vail volt. Férfi óri­ásműlesiklás: 1. Von Grünigen (svájci) 2:18,58, 2. Salzgeber (osztrák) 2:19,57, 3. Schifferer (osztrák) 2:19,97. Női óri­ásműlesiklás: 1. Compagnoni (olasz) 2:11,45, 2. Seizinger (német) 2:11,83,3. Rőten (sváj­ci) 2:12,07. A tegnapi idényzáró férfi és női műlesikóverseny lap­zárta után ért véget. Biatíon Novoszibirszkben a férfi és női gyorsasági versennyel ért véget az idei sílövő Világ Kupa. A nőknél a szlovák Soňa Mihoko­vá a 74 induló közül a hetedik helyen végzett, és ezzel további 19 pontot szerzett az összetett­ben. A győzelmet a német Behle szerezte meg. A VK élén a svéd Forsberg végzett, Mihoková 19. lett. A férfiaknál szombaton az osztrák Gredler szerezte meg a győzelmet. Az összetett Világ Kupa legjobbja a német Fischer lett. (t-tics) ÚJ SZÓ-ÖSSZEÁLLÍTÁS Pozsony. Tegnap délután Lau­sanne-ban a férfi selejtezőkkel megkezdődött az idei műkorcso­lya- és jégtánc-világbajnokság. Philippe Candolero és Surya Bo­naly, a franciák két csillaga sérü­lés miatt nem indul a viadalon. Magyarországot Czakó Kriszti­na és Vidrai Szabolcs mellett a Szíjgyártó Bianka, Tóth Szilárd jégtánckettős képviseli. A leg­jobb szereplést Czakó Krisztiná­tól várja a szakvezetés, mint is­meretes, a fiatal versenyző a pá­rizsi Eb-n ezüstérmes lett. „Ha hibátlan kűrt fut, akár még nyer­het is" - mondta Fürst Judit, a Pozsony, Budapest. A Športka 11. játékhete I. húzásának nyerőszámai: 1, 28, 34, 40, 48, 49; pótszám: 6; II. húzás: 4, 12, 13, 21, 24, 48; pótszám: 43; Le­hetőség-szám: 692 703. A Mates 11. játékhetének nyerőszámai: 14, 31, 33, 34, 35. A Kenő 10 szombati, 404. sor­solásának nyerőszámai: 1, 4, 6, 8, 13, 18, 19, 20, 21, 23, 24, KOSÁRLABDA Férfi I. liga, play off-elődöntő, 1. mérkőzések: Svit-Benzinol Bra­tislava 89:76 (42:39), Pezi­nok-Prievidza 89:79 (39:40). Az 5-8. helyért, 1. mérkőzések: Lučenec-Handlová 85:77 (39:44), Inter-TU Košice 93:75 (41:43). A bentmaradásért - 2. forduló: Matador-Žilina 84:89 (35:46), Trenčín-Levice 89:74 (45:41). Női I. liga, rájátszás, 6. forduló: Slovan-Istrobanka 75:53 (35:23), Tlmače Levice-Lok. Košice 44:80 (24:39), Šamorín -Ružomberok 55:89 (25:49), legeredményesebbek: Lomjans­ká 13, Tašková 13, illetve Zsirko 16, Jonisová 14; 250 néző. ASa­farit nélkül pályára lépő somor­jaiak rosszul kezdtek, a bajnok rózsahegyiek az 5. percben már 11:1 -re vezettek. A vendégek fo­kozatosan tovább növelték elő­nyüket, amely már 40 pontos is volt. Említést érdemel még a já­tékvezetők nagyon gyenge telje­sítménye. Myjava-Cassovia Ko­šice 89:82 - kétszeres hosszab­bítás után (38:31 - 70:70, 75:75). RÖPLABDA Férfi I. liga, döntő - VKP Bratis­lava-Púchov 3:0, és 3:1. A 3. he­Magyar Korcsolyázó Szövetség elnöke. Egyébként utoljára ma­gyar egyéni műkorcsolyázó 1969-ben szerzett (Almássy Zsuzsa) bronzérmet a világbaj­nokságon. Róbert Kažimír és Zuzana Pau­rová indul szlovák színekben, ha bekerülnek a 24 közé, kiharcol­ják a jövő évi naganói olimpiai részvételt. A műsor - hétfő, 14.00: női se­lejtezők; kedd, 19.00: a párosok rövidprogramja; szerda, 18.00: a párosok kűrje; csütörtök, 18.30: a férfiak kűrje; péntek, 18.30: a jégtáncosok kűrje; szombat, 13.30: a nők kűrje; va­sárnap, 14.00: gála. (szabó) 34, 35, 45, 47, 50, 55, 60, 63, 78 A magyar Ötöslottó 11. játékhe­tének nyerőszámai: 3, 19, 27, 28, 75; Joker-szám: 986 744 A magyar Hatoslottó nyerőszá­mai: 4, 14, 16, 35, 40, 42; pót­szám: 24. A Nosztalgialottó nyertes számai: 10, 26, 54, 70, 89. Az Álomotthon számai: 7106 452181 11576 1. (TASR+TXT) lyért: Žilina-Dubová 3:0, és 3:1. Az 5-8. helyért, 1. mérkőzések: Ravijoma Bratislava-Zvolen 3:0, Detva-Humenné 3:1. A 9­12. helyért, 1. mérkőzések: In­ter-Revúca 3:1, Myjava-Prešov 3:1. A bentmaradásért, 2. mér­kőzés: Nové Mesto n/Váhom -TU Košice 0:3 (az összesítés­ben 0:2).Női I. liga, play off, helyosztók: Doprastav Bratisla­va-Poprad 3:1, Nitra-STU Brtis­lava 1:3. KÉZILABDA Férfi I. liga, 16. forduló: DAC-Piešťany 22:17 (10:6), Nové Zámky-Prešov 25:20 (14:8), Bardejov-Topoľčany 19:15 (9:9), Lok. Trnava-VSZ Košice 17:25 (7:13), ŠKP Bratis­lava-Pov. Bystrica 35:26 (14:16). VÍZILABDA Az I. liga második tornáját a hét végén Kassán rendezték: Piešťany-Prešov 5:9, Slovan Bratislava-Vrútky 5:5, Prešov -Vrútky 8:6, Slovan-Prešov 11:8. A Piešťany-Slovan találkozó 7:3-as pöstyéni vezetésnél fél­beszakadt, mivel a vendégek edzője kihívta a vízből csapatát. Folytatás a zöld asztalnál... SPORTHÍRADÓ Primozs Peterka bukott, de továbbra is vezet Jeleňa Vialbe ötödször BAJNOKI FONTOKÉRT SPORTFOGADÁS

Next

/
Thumbnails
Contents