Új Szó, 1997. január (50. évfolyam, 1-25. szám)

1997-01-09 / 6. szám, csütörtök

ÚJ SZÓ 1997. JANUÁR 11. SpORt/Tévé és rÁdió - szoMbAt g} Brit monarchia: a népszavazással felérő véleménynyilvánítás részeseinek 64 százaléka minden udvari botrány ellenére lojális a koronához Támogatás kétségekkel London. A briteknek csak­nem kétharmada továbbra is a korona fennhatósága alatt akar élni, de a mo­narchia intézményét refor­moknak vetné alá, s nem feltétlenül ragaszkodik ah­hoz, hogy Károly, a bot­rányhős trónörökös vala­ha is III. Károlyként a kirá­lyi trónra üljön. MTI-TUDÓSÍTÁS Ez a végkicsengése minden idők legnagyobb szabású nagy-bri­tanniai tévévitájának. Az ITV ke­reskedelmi tévétársaság tegnap hajnalba nyúló rendezvényén a stúdióvá átalakított birmingha­mi konferenciaközpontban 3 ez­ren vettek részt, de a műsor alatt véleményt nyilváníthattak az otthon ülő alattvalók, akik e le­hetőséggel a brit tévézés 60 éves története során eddig nem látott számban éltek is: vagy 2,5 millió hívás érkezett az indulatoktól fűtött vita 3 és fél órája alatt. A népszavazással felérő véle­ménynyilvánítás részeseinek 64 százaléka minden udvari bot­rány, válási hercehurca és nyil­vános házasságtörés ellenére lo­jális a koronához. Az átlagot csak az örök renitens skótok rontották: a legészakibb tarto­mányban a nézők 56 százaléka voksolt ä monarchia eltörlése mellett. Skóciában mind gyak­rabban és hangosabban hangza­nak el olyan kifejezések, mint az elszakadás és a függetlenség, s az „angol" királynő iránt táplált skót érzelmeket a jelek szerint a néhány héttel ezelőtti gesztus sem enyhítette, amellyel az ud­var visszaadta az egyik legősibb helyi ereklyének tartott Sors Kö­vét. A bibliai múltú, szentként tisztelt homokkőtömböt, a skót uralkodók egykori koronázási kövét még I. Eduárd orozta el és vitte Londonba éppen 700 évvel ezelőtt, s most a megbékélés je­gyében a Windsor-ház visszaad­ta - a megbékélés azonban, úgy tűnik, elmaradt. A vitán jelenlévők különösen kriti­kus véleményeket fogalmaztak meg Károly walesi hercegről, a Különösen kritikus vé­lemények Károly walesi hercegről. trón várományosáról, s többször is elhangzott: az egykori feleségét megcsaló, majd hosszas és kínos válási botrányba gabalyodó trón­örökös helyett inkább a most 15 esztendős elsőszülött fiát, az igen népszerű, halk szavú Vilmos her­ceget kellene megkoronázni, ha eljön az utódlás ideje. A műsor előestéjén készített hivatalos fel­mérések szerint egyébként a bri­tek fele - ha akaija is a monarchia fennmaradását - nem hisz abban, hogy Nagy-Britannia 50 év múlva is királyság lesz. — - ' ľ •' y-'ú ••• - í fi h * 1 ' L m- .» s • • f •• • m j , ä m v---v 4- š A britek nagy része szerint Károly walesi herceg helyett inkább a most 15 esztendős elsőszülött fiát, az igen népszerű, halk szavú Vilmos herceget kellene megkoronázni, ha eljön az utódlás ideje. Megfigyelők szerint, ha valóban ez történne, Vilmos visszahozná anyját a királyi palotába... (Die Zwei-fotó) Színes bőrű rendőr Lengyelországban Egy nap után kényszerleszállás „Hollywoodi Madam" Megjelenéséből eleinte lehetnek kisebb félreértések Richard Branson különleges vállalkozása Rács mögé kerül Los Angeles. Adócsalás és pénzmosás vádjával harminc­hét hónap szövetségi börtön­ben történő elzárásra, 400 dol­lár pénzbírságra és 300 óra közhasznú munkára ítélte a bí­róság Heidi Fleisst, aki „Holly­woodi Madam" néven vált hír­hedtté gazdag és híres embe­rek számára fenntartott call­girl hálózata révén. Fleisst már 1995 augusztusá­ban bűnösnek találta a bíróság, de az ítélethozatalt elhalasz­tották, mivel kábítószer-élve­zés miatt előbb elvonókúrára utalták. (MTI) MTI-PANORAMA Varsó. Színes bőrű rendőr áll járőrszolgálatba februártól a varsói belvárosban. A lengyel apa és kubai anya gyermekeként Lengyelországban született 20 éves fiatalember kiváló ered­ménnyel végezte el a rendőris­kolát, s reméli, hogy egyszer majd a szervezett bűnözés elleni különleges egységek valamelyi­kének tagjaként veheti fel a har­cot az alvilág ellen. „Törvény­tisztelő embernek neveltek, s szeretném, ha mások is így élné­nek. Az emberek biztonságra vágynak, s többek között azért lettem rendőr, hogy ehhez vala­melyest magam is hozzájárul­hassak" - nyilatkozta a fiatalem­ber. „Tisztában vagyok vele, hogy megjelenésemből eleinte lehetnek kisebb félreértések, az emberek azt hihetik, hogy egy televíziós showhoz készítenek rejtett kamerás műsort. De hát kénytelenek lesznek majd meg­szokni kinézetemet, aminek nem látom semmi akadályát, hi­szen Európában vagyunk" ­mondta. MTI-PANORAMA London. Richard Branson, a Virgin világbirodalom főnöke, aki mellékállásban milliárdos, a Verne-regény gyorsított vál­tozatának megvalósításába vá­gott bele kedden, amikor irányt vett Marokkó kék ege felé: két társával 18 nap alatt akarta megkerülni a Földet egy hőlég­ballon fürdőszoba méretű ka­binjában. Ez még senkinek nem sikerült. Branson abban bízott, hogy a hélium és forró levegő keverékével feltöltött, 66 m magas léggömbje kitart az út végéig. A Virgin Challenger azonban egy napnál is keveseb­bet töltött a levegőben, tegnap reggelre kiderült, hogy a biz­tonsági szelepeken a kelleténél több gázt eresztettek ki a sza­badba, olyan mennyiséget, amelyet a fedélzeti készle­tekből nem lehetett pótolni. A léggömb Algéria déli részén, a sivatag lakatlan vidékén ért föl­det, Branson jelentése szerint sértetlenül. Egyelőre nem tud­ni, hogy a brit kalandor nekiru­gaszkodik-e újból a távnak. NAPTAR Január 9 EGY GONDOLAT Néha, mikor győznél, engedd társadnak a pálmát, mert a szíves figyelem lekötendi örökre barátid. Marcus Porcius Cato NÉVNAP Marcell, Hont, Alexej A Marcell latin eredetű név, az ókorban Marcel­lus formában használták, mai változata ennek rö­vidülése. A nevet később Márkra magyarosították, de a latinos Marcell is megmaradt használat­ban. A hívők ma tartják Urunk megkeresztelkedé­sének ünnepét. MAI ÉVFORDULÓINK 80 éve hunyt el Buffalo Bill amerikai vadász és mutat­ványos. William Frederick Cody volt a neve, s már fia­talon vakmerő harcos híré­ben állt. A polgárháború­ból mint kém vette ki a ré­szét, szolgálataiért tisztté léptették elő. Később a kép­viselőházba is beválasztot­ták, s ezentúl Buffalo Bill néven kezdték emlegetni. Úgy gondolta, az európai­aknak is megmutatja a vad­nyugati romantikát. Wild West nevű vállalkozásával bejárta az öreg földrészt is. BOLDOG Ma ünnepli 70. születés­napját Darvas Árpád grafi­kus, Nagyszombat szülöt­te. Alexander James McLean (1978) amerikai popze­nész, a Backstreet Boys együttes énekese. NAPI VICC - Nagy szerencsétlenség vár önre! A jövő héten meghal a férje, asszonyom - mondja a jósnő Kovács­nénak. - Ezt tudom... csak azt szeretném öntől megtud­ni, hogy fölment-e a bíró­ság... REJTVÉNY HOROSZKÓP A megfejtéseket hetente egyszer, legkésőbb a következő hétfőig szíveskedjenek postázni levelezőlapon vagy borítékban, szerkesztőségünk címére. A sorsolással megállapított nyertes nevét szombatonként közöljük. A szerencsés nyertesek a Primavera Kft. ajándékát kapják. Dédelgető Sportoló, edző Harckocsi Gyökértörzs Keleti szőttes Afrikai állam h Kacag Kiütés a ringben Azonos betűk Orosz kérni­M. Lötvögős Miért? •T Dob Képző Áltat Franciaor. tartomány Sulfur, hid­rogón Sóvár Kehelyben van! Irány Német né­velő Betűnagy­Kegyelem Kopasz Tonna ...Góra, hegycsúcs Lengyelor­Lia, Sára Névelő Gyümölcs Személyes névmás A tantál vegyjele Kos: Hiányzik Önnek tá­volban élő barátja, de talán sikerül találkoz­niuk. Barátja annyira szeretné viszontlátni, hogy még az úti­költséget is megfizetné. Bika: Egy közösen átélt krí­zis helyreállíthatja a meghittségét meg romlott kapcsolatában, persze nem örök érvénnyel. Ne saj­nálja a fáradságot. Ikrek: Már most könnyen megvalósíthat egy célt, amin régóta mun­kálkodik, ezért örül, hogy végig elszánt maradt. Szerelme meg akarja lepni valamivel. Rák: Viselkedjen fe­lelősségteljesen az anyagi ügyeit illetően. Rendezze a tartozásait, és ne vegyen a nyakába újabb terhe­ket, ha nincs elég pénze. Oroszlán: Jól érzi magát régóta tartó kapcsolatában, még ha az korábban viharos is volt. Ha sokat be­szélgetnek és szeretetet sugá­roznak, nem lehet gond. Szűz: Úgy látja, új céljánál jobban nem is találha­tott volna magának. Régi barátja érdekes észrevé­teleket tesz, és átsegíti Önt a nehéz szakaszokon. Mérleg: Egyik barátjával alap­vető kérdésekben sem tudnak egyetérteni, ám ha még nem távolodtak el egymástól, ne huzakodjanak, béküljenek ki! Skorpió: Kiegyensúlyozott munkakapcsolatainak hála könnyebben si­kerül egy nehéz feladatot el­végeznie. Megbízik a kollégái­ban és ők is értékelik Önt. Nyilas: Valóságos kalandnak kezdi érezni bevásár­lását, mert izgalmas új helyeket fedez fel. Örül, hogy más üzletekbe is járhat, és sok mindent megismerhet. Bak: Megvizsgál egy rég­óta fennálló kapcso­latot. Úgy érzi, barát­ja értelmetlenül viselkedik, pedig arról van szó, hogy túl­terhelt és ideges. Vízöntő: Barátja mindenáron össze akarja hozni va­lakivel, ám tudja, hogy annyira eltérő az Ízlésük, hogy az egészből valószínűleg nem lesz semmi. Halak: Engedje, hogy az Ön­ben lakozó gyermek, végre kiélhesse magát - számos ártatlan szórakozás van az életben, amit soha nem un meg az ember.

Next

/
Thumbnails
Contents