Új Szó, 1997. január (50. évfolyam, 1-25. szám)

1997-01-16 / 12. szám, csütörtök

6 GAZDASÁG ÉS FOGYASZTÓK ÚJ SZÓ 1997. JANUÁR 16. TANÁCSADÓ Üdülési szabadság Cs. J.: Kérdésem egyér­telmű. Azt szeretném tudni, hogy idén mennyi szabad­ságra van jogom, ha a har­mincadik életévemet sem töltöttem be, és eddig há­rom heti szabadságra (15 munkanapra) volt jogom? FEKETE MARIAN « Előre bocsátanám, hogy a szabadság mértéke nem egy betöltött életkortól, hanem a munkaviszonyban töltött évek beszámításától függ. Az üdülési szabadság évi alapmértéke (minimuma) három naptári hét, vagyis gyakorlatilag 15 munkanap volt. Az 1996. június 20-i, 206/1996. Tt. számú törvény 31. pontja szerint „az üdülési szabadság alapmértéke négy hét", azaz megközelítőleg húsz munkanap. Az említett rendelkezés a Munka Tör­vénykönyve Novellájának számos más rendelkezésével együtt 1997. január elsején lépett hatályba. A Nemzeti Vagyonalap kötvényeivel való kereskedést a kibo­csátó megbízása alapján az RM-Systém Slovakia végzi. A szer­vezet által közzétett kimutatás alapján 1997. január 1. és ja­nuár 13. között a vagyonalapi kötvényekkel a következő for­galmat bonyolították le. (U) Napi átlagos üzletkötés Napi átlagos forgalom Legmagasabb vételár Legalacsonyabb vételár Legmagasabb eladott kötvényszám Legnagyobb üzletkötés Utolsó teljes kínálat Kötvényeladás Kötvényforgalom Eladás összesen Összforgalom Anonim üzletkötések 1 868 db 15 242 880,00 Sk 1997. 1. 13. 1997. 1. 13. 3 736 db 30 485 760,00 Sk 191 895 db 3 736 db 30 485 760,00 Sk Közvetlen üzletkötések 1 113 db 9 242 840,00 Sk 8 160 Sk 8 160 Sk GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK Harmincezer gépkocsi Pozsony. A pozsonyi Volks­wagen kft. (VW BA) kliensei közvelen megrendelésére 1996-ban 30 147 személygép­kocsit gyártott, tehát az erede­ti feltételezéshez képest 5 147-tel többet. Ezen kívül 159 ezer sebesséváltó és 5,8 millió sebességváltó-alkatrész hagy­ta el ez üzemet. A VW BA ter­melési volumene tavaly mint­egy 18 milliárd korona volt, a beruházásokra pedig 750 mil­lió koronát fordítottak. A gyár egyébként fennálásának 5 éve alatt már 50 ezer Golf Syncro gépkocsit gyártott. (TA SR) Slovakiatour '97 Pozsony. Január 16-tól 19-ig a pozsonyi Incheba kiállítási csarnokaiban zajlik a Slova­kiatour '97 idegenforgalmi ki­állítás. A szlovák fővárosban harmadik alkalommal meg­rendezett nemzetközi turiszti­kai seregszemlére több mint 230 idegenforgalmi érdekelt­ségű cég küldte el képviselőit. A kiállítók között elsősorban az utazási irodák dominálnak, de szép számmal vannak jelen touroperátorok, biztosítási cé­gek, bankok, szállodák, hajó-, vasúti és légitársaságok képvi­selői, valamint a hazai regio­nális turisztikai központok képviseletei is. A Fischer Slo­vakia utazási iroda például a kiállításon gyakorlatban mu­tatja be előrendelési (rezervá­ciós) rendszerét, amelyben a látogatók a helyszínen ked­vezményes árakon foglalhat­ják le az egyes üdüléseket. A rendezvény első két napja a szakmai látogatóké, a másik kettő pedig a nagyközönségé. A szakmai kísérőprogramok közül kiemelkedik a bősi vízmű turisztikai kihasználási lehetőségeit elemző szeminá­rium. (tszl) Fogyasztói árak Pozsony. 1995 decemberéhez képest 1996 decemberében a fogyasztói árak 5,4 százalék­kal voltak magasabbak. Ezen belül az élelmiszerek ára 3,3, a nem élelmiszer-ipari termé­keké 6,5 százalékkal emelke­dett. A közétkeztetés 6, a szol­gáltatások 5,3 százalékkal lett, illetve lettek drágábbak. Éves átlagot tekintve tavaly a fogyasztói árak 1995-höz ké­pest 5,8 százalékkal emelked­tek; az élelmiszerekért 4, a nem élelmiszr-ipari árufélesé­gekért 6,8 százalékkal fizet­tünk többet. (TASR) Energiaárak Prága. Pozsony. Az idén mint­egy negyedével emelkedik az energia és a gáz ára Csehor­szágban és jövőre újabb je­lentősebb drágulás várható. Az ÁFA emelésének áthárítását a fogyasztókra az energetikai üzemek szerint nem lehet to­vább halogatni, csakúgy mint a háztartások és az egyéb fo­gyasztók díjszabásának kie­gyenlítését. Szlovákiában 1997-ben az energia 10%-os drágulása várható, ami háztar­tásokra kivetítve havi 18 koro­na többletet jelent. (D, TA SR) VALUTAÁRFOLYAMOK Érvényben 1997. január 16-án a Szlovák Nemzeti Bank által kiadott árfolyamok alapján Valut a Árfolyam Valut a Árfolyam Angol font 54,064 Osztrák schilling 2,875 Francia frank 5,990 Svájci frank 23,426 Kanadai dollár 24,004 USA-dollár 32,298 Német márka 20,228 ECU, EU 39,307 Olasz líra (1000) 20,790 Cseh korona 1,173 A forint árfolyama 100 egységre, koronában Vétel Eladás Szóba jöhet egy új tározómű felépítése, vélhetőleg Esztergom magasságában, Helemba-szigetnél Változatok a megegyezésre Altalános Hitelbank 20,00 22,60 Budapest. A hágai peren kí­vüli megegyezés lehetősé­geit vizsgáló szlovák-ma­gyar tárgyalóbizottság má­ra már a legtöbb lehetséges megoldást megtárgyalta, s lehetőség lenne, hogy poli­tikai téren megszülessék valamiféle egyezség. ÚJ SZÓ-ÖSSZEÁLLITÁS Legalábbis is ezt állítja a ma­gyarországi Miniszterelnöki Hi­vatal (MEH) magát megnevezni nem kívánó illetékese. A Fidesz információi szerint az egyezség megkötésére a hamarosan sorra kerülő titkos Horn-Mečiar­csúcstalálkozó alakalmat is ad­na. A MEH munkatársa azonban cáfolja, hogy a közeljövőben sor kerülne a két kormányfő talál­kozójára és tagadja azt is, hogy küszöbön állna bármiféle titkos egyezség. Bár részleteket nem árult el, úgy fogalmazott: a tár­gyalócsoport nem csak lehetsé­ges megoldásokat beszél meg teoretikus szinten, ennél a ma­gyar diplomácia szándékai hatá­rozottabbak. Ám a jelen helyzet­ben még bármi elképzelhető, Jelenleg körülbelül 20 százalék jut a folyó vízho­zámából a régi mederbe. akár az is, hogy a hágai bíróság­nak a két fél egy közös döntési javaslatot terjesszen be, és ezt a döntéshozók csupán szentesít­sék. A magyar szándékok mibenlété­vel kapcsolatban egyelőre a szakértők is csak találgatnak, mivel a várakozások szerint a hágai bíróság magyarország ja­vára dönt majd. Egyes vélemé­nyek szerint a tárgyalások foly­Pénzügyi unió A határidő értékelése London. Még mindig nagyon jók az EU-ban tervezett pénzügyi unió (EMU) határidős megkezdé­sének esélyértékelései: 30 bankos közgazdász, akadémikus és poli­tikus elemző véleményének átla­gában 83 százalékos az 1999. ja­nuár 1-i start valószínűsége. A legfrisebb véleménygyűjtéskor mind a 30 válaszoló úgy vélte, hogy a pénzügyi unió startjában mindenképpen részt vesz hat EU­állam: Ausztria, Belgium, Fran­ciaország, Németország, Luxem­burg és Hollandia. Ugyanakkor Finnországot és Írországot sem mondták esélytelennek. Spanyol­ország és Portugália startképessé­gének megítélése nem sokat vál­tozott, 30, illetve 27 százalékos a vélemények alapján az átlag­esély. Olaszországnak romlott a mutatója, 22-ről 16%-ra. (MTI) A dunakiliti duzzasztó. Bármilyen megállapodás is születik a bősi vízlépcső ügyében, ez mindenképpen „hoppon marad", vagyis nem láthatja el eredeti funkcióját. (Méry Gábor felvétele) tatása arra is vallhat, hogy a ma­gyar fél be akarja biztosítani ma­gát a per esetleg kedvezőtlen döntésének esetére is. Az el­érendő célokról egy, a kérdéssel már régóta foglalkozó szakem­ber úgy véli: az volna a legfonto­sabb, hogy több víz jusson a régi Duna-mederbe. Jelenleg - a Du­na Kör szerint - körülbelül 20 százalék jut a folyó vízhozámá­ból a régi mederbe. A hozzá­értők szerint ezzel szemben nagyjából évi 50 százalékos víz­hozamátlagra volna szükség. Feltehetőleg a vízhozamon kí­vül a szakértői tárgyalások arról is szólnak, hogy Magyarország milyen mértékben részesedjen a Bősnél termelt energiából. En­nek a szlovák engedménynek az ellentételezéseként szóba jöhet egy tározómű felépítése, vél­hetőleg Esztergom magasságá­ban, a Helemba-szigetnél. En­nek segítségével a bősi erőmű az eredeti terveknek megfelelően csúcsra járatva üzemelhetne. Azaz nem állandóan, hanem csak napi 5-6 órán át termelne áramot - igaz akkor nagyobb teljesítménnyel. Mégpedig oly módon, hogy a földuzzasztott vízmennyiséget egyszerre en­gednék rá a turbinákra. Ehhez azonban szükség van egy alsó tározóra, amely a lezúduló ár hatásait enyhíti és a duzzasztási időszakokban biztosítaná a me­der vízszintjét. Szükség lehet a dunakiliti tározó üzembe helye­zésére is, amely szabályozná a Bősnek jutó vízmennyiséget. A Népszabadság tudni véli, hogy a bősi szakértői tárgyalásokon legutóbb - január 8-án - a szlo­vák fél tett újabb javaslatot bizo­nyos részkérdések kompro­misszumos megoldására. Ennek tartalma - a korábbi gyakorlat­nak megfelelően - nem került nyilvánosságra, az viszont biz­tos, hogy a bizottság ülésein szakértőként közreműködik Jú­lis Binder a bősi beruházást kivi­telező Vízügyi Beruházó Válla­lat igazgatója. Binder a lap mun­katársának kijelentette, hogy egyelőre korai lenne részletezni a hágai ítéletet megelőző, bíró­ságon kívüli megállapodás esé­lyeit és mint a szakértői mebe­szélések résztvevője nem is bo­csátkozhat részletekbe. Fontos­nak nevezte viszont, hogy a ma­gyar fél elfogadta: egyelőre nincs szó környezetvédelmi ka­tasztrófáról. A bizottság következő ülését va­lószínűleg még a hágai per már­ciusi megkezdése előtt megtart­ják, de a szakértői tárgyalások | akár a nemzetközi bíróság előtti szóbeli meghallgatásokkal és az április elejére kitűzött bősi-szi­getközi terepszemlével párhu­zamosan, az ítélet meghozatalá­ig is folytatódhatnak. (U) Tegnaptól Szlovákiában is működik a GSM-hálózat Osztrák autó-matricák Kedvező árú tarifák ÚJ SZÓ-TUDÓSLTÁS Pozsony. A francia-szlovák ér­dekeltségű Globtel GSM mobilte­lefon-hálózatot működtető cég rekordidő alatt, 18 hetes próba­idő leforgása után tegnap meg­kezdte a GSM rendszerű mobil­telefonok kereskedelmi működ­tetését. Egyelőre csupán Po­zsonyban és Besztercebányán, ám január 20-ától Kassán, Zó­lyomban, Nyitrán, Nagyszom­batban, Eperjesen és Pöstyénben is fogható a GSM-szignál, 1997 végén pedig az ország lakosságá­nak 90 százaléka veheti igénybe a legkorszerűbb mobiltelefon­szolgáltatást. A cég tegnapi sajtó­tájékoztatóján ismertették a tari­fákat is; a legolcsóbb, azaz a Globtel 50 elnevezésű felhaszná­lói csomag ára a következő: az egyszeri befizetési díj 800 koro­na, a havi illeték 420 korona, ám ebben benne van 50 percnyi be­szélgetés ára is (az árak ÁFA nél­kül értendők). A csomag további kényelmi szolgáltatásokat is ma­gában foglal, többek közt az éb­resztést, az üzenetrögzítést, a hí­vás blokkolását, stb. A telefonké­szülékek árai már nem ennyire kedvezőek, ugyanis nálunk egyelőre tüos dotált áron forgal­mazni őket. A legolcsóbb mobil­telefon 9450, a legdrágább pedig 25 900 koronába kerül. A cég fel­mérése szerint évente mintegy 60 ezren vennének GSM rend­szerű mobiltelefont, ezért becslé­seik szerint 2006-ra a Globtelnek mintegy 600 ezer ügyfele lesz. Ennek érdekében tovább folytat­ják nagyszabású beruházásaikat; 1996 végéig kb. 1 mid koronát, az idén pedig további 2,9 mid ko­ronát fektetnek be. (sidó) Újabb szállítmány Bécs. Az osztrák határállomáso­kon, ahol elsősorban az osztrák autóklubok árusítják az autópá­lyákra és autóutakra kötelező matricákat, most már nincs hi­ány a gépkocsik heti matricái­ból. Mivel ebből a vignetta-fajtá­ból volt a határokon a legna­gyobb hiány, ezért itt terítették azt a 100 ezer matricát, amely egy chicagói nyomdából a múlt hét közepén érkezett Ausztriá­ba. Szerdán érkezett meg az újabb, 300 ezer darabos szállítmány, amley végre tartalmaz autóbu­szokra és 3,5 tonnánál nehe­zebb teherjárművekre szóló heti vignettát. Ezek a jövő héten jut­nak el a határállomásokra. Az ország belsejében még mindig nincs és egy darabig nem is lesz elég heti matrica. (MTI) Mely városokban a legdrágább a megélhetés? 0 20 40 60 80 100 120 140 160 180 Tokié Hongkong Moszkva Szingapúr Taj-pen Tel Aviv Athén Sao Paul o Varsó Prága Munkanélküliség Európa egyes országaiban (százalékban) Csehország 2,9 13,5 Magyarország Lengyelország Szlovénia Oroszország Szlovákia 14,5 14,0 1995 1996 (feltételezés) Tokióban a legdrágább a megélhetés, Budapesten a legolcsóbb. Leg­alábbis New Yorkhoz képest. A termékek és szolgáltatások százalék­ban kifejezett árának összahasonlítása, New York-100%. (TA SR) Szlovákiában tavaly 13 százalék körül mozgott a munkanélküliek aránya. Lényegesen jobb a helyzet Csehországban, ahol csupán 3,5 százalék volt. (TA SR)

Next

/
Thumbnails
Contents