Új Szó, 1997. január (50. évfolyam, 1-25. szám)
1997-01-16 / 12. szám, csütörtök
NAPTÁR Január 16 .Y . G O N D O LAT A filoxéra csak a szőlőtőkén terem meg, a hernyó csak a faleveleken, de az akarnok megterem mindenütt. Mikszáth Kálmán NÉVNAP Gusztáv, Stefánia, Kristína A Gusztáv az ősi skandináv nyelvekből ered, az ósvédben már ismert nevet a gótokkal kapcsolatban emlegették, eredeti jelentése is: a gótok támasza. Bár az összes európai nyelvben elterjedt, igazán népszerű a svédeknél maradt, sok királyukat hívták így a történelem során, s a jelenlegi uralkodó, Károly Gusztáv is második neveként viseli. Ma köszöntsük Stefánia és Kristína nevű ismerőseinket is. .^.LÉyFORDULÓjNK 150 éve született Mikszáth Kálmán író. A magyar irodalom egyik legnagyobb regényírója volt, valójában azonban költó akart lenni. Nagyszerű könyvek sorát írta: A Noszty fiú esete Tóth Marival, A fekete város, a Különös házasság már megjelenésükkor szép sikert arattak, mára pedig klasszikus értékű alkotássá váltak. BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT! Ma ünneplii 75. születésnapját Deák Ferenc labdarúgóCsonka András (1965) színész, a Família Kft. című tévésorozatban Pici alakítója. Józsa László (1948) labdarúgó, a Lokomotíva Košice volt kiválósága, egykori csehszlovák válogatott és a liga gólkirálya. NAPI VICC Egy skót a tetőn dolgozva megcsúszik és zuhanni kezd lefelé: - Darling - szól be a feleségének az ablakon - ma csak egy személyre főzzél, mert én a kórházban ebédelek. „Eltűnt" Franjo Tudjman... Toalettmizériák MTI-PANORAMA Zágráb. Tudjman horvát köztársasági elnök eltűnt a televízió képernyőjéről, a rádió híradásaiból, holott korábban - például a zágrábi televízió - naponta többször is terjedelmes filmtudósításokban számolt be az államfő legjelentéktelenebb protokolláris találkozóiról is. A szilveszter óta eltelt időszakban a horvát televízió hírműsoraiban azonban csak egyszer bukkant fel a politikus alakja, s akkor is csak fényképen. Megfigyelők szerint a híradás egyetlen célja valószínűleg csak az lehetett, hogy megnyugtassák a hazai közvéleményt: Franjo Tudjman él, dolgozik, állapota nem romlik. Az ellenzéki sajtó viszont azt állítja, hogy romlik. S hogy kinek hisz a közvélemény? Jól példázza ezt egy közvélemény-kutatás, amelynek eredménye szerint Tudjman elnök betegségének nyilvánosságra kerülésekor a megkérdezett horvátok 49,2 százaléka vélte úgy, hogy az állami tömegtájékoztató eszközök valótlanságokat állítanak az államfő egészségi állapotáról, s mindössze 25,6 százalék hitti el, hogy Tudjmannak nem rákja, hanem csak fekélye van. A hitetlenkedők véleménye egyebek között arra alapul, hogy gyomorfekéllyel nem szoktak államfőket különleges amerikai kórházba szállítani, méghozzá titokban, s Bill Clinton amerikai elnöknek sem szokása gyomorfekéllyel küszködő külföldi államelnököknek olyan táviratot küldeni, amelyben ígéretet tesz arra, hogy feleségével együtt imádkozni fog a megbetegedett mielőbbi felépüléséért. A horvát ellenzéki sajtó szerint Tudjmant naponta infúzióval kezelik, vért kap, hogy lassítsák súlyvesztésének ütemét. MTI-PANORAMA Prága/Moszkva. A cseh fővárosban bizony szép számmal megforduló külföldi és hazai turistáknak nem kis kényelmetlenséget okoz a nyilvános illemhelyek gyér száma. A Mladá fronta Dnes című prágai lap minapi jelentése szerint a Moldvaparti metropolis történelmi belvárosában ugyan összesen hét ilyen intézmény van, de csak három tart egész éven át nyitva. A metróállomások toalettjei viszont már este hétkor bezárnak, így aztán a dolgukat sürgősen intézni óhajtó turistáknak és a városban sétáló helybélieknek is legfeljebb a parkok maradnak... Togliatti orosz városban azonban egészen más valami rettentette meg egy bérház egyik lakásának bérlőit: csaknem két méter hosszú óriáskígyót (boa constrictor) találtak a toalettben. Az óriáskígyó egy két emelettel feljebb lakó állatszelídítő lakásából szökött meg és egészen „otthonosan" érezte magát a számára idegen lakásban. A nem mindennapi történetről tudósító hírügynökség arról nem számolt be, miként került a hatalmas kígyó a két emelettel lejjebb levő lakás toalettjébe. ÚJ SZÓ 1997. JANUÁR 25. SpORt/Tévé és rÁdió - szoMbAt gg^ Ezentúl ne érjen a nevem! Hatvankét Dutroux él Belgiumban Gyomorfekéllyel nem szoktak államfőket különleges amerikai kórházba szállítani Bajban a dolgukat sürgősen intézni óhajtók Brüsszel. Belgiumban augusztus óta 12 Dutroux vezetéknevű ember folyamodott az igazságügy-minisztériumhoz nevének megváltoztatását kérve. Ezek a polgárok nem tudták elviselni, hogy ugyanazt a nevet viseljék, mint a gyermekek megrontója és gyilkosa, Marc Dutroux. MTI-PANORÁMA Az országban összesen 62 ilyen nevű ember él. Közülük tucatnyi már jelezte, nem kíván tovább együttélni ezzel a névvel. Közülük sokan csak névrokonságban vannak a pedofillal, de Marc Dutroux közvetlen rokonságából is többen kérték, hogy ezentúl „ne érjen" a nevük. Egy ízben maga Dutroux is kérte nevének megváltoztatását. Célja az volt, hogy új nevet választva kibújjon az igazságszolgáltatás hálójából. Am azt hangoztatta, hogy neve - amely franciául lyukat jelent - nevetségesen hangzik. „Ezzel áz erővel akár Cocu-nak (Felszarvazott) is nevezhetnének" - nyilatkozta akkor a rém. Letartóztatása után jelentkezett névrokonainak jóval alaposabb indokuk van a kérésre. Pedofil kuzinjuk elzárása óta folyamatosan névtelen telefonok zaklatják őket. Az iskolában csúfolják r.yjftť. a kis Dutroux-kat, de üzletekben, hivatalokban a felnőttekre is gyanakvással és megvetéssel néznek, ha kiderül, hogy nevük egyezik a pedofiléval. A vétlen Dutroux-knak megér 2 ezer frankot, hogy az igazságügyi tárca áldását, a király pedig aláírását adja kérelmükre. Számukra a normális esetben másfél évig is eltartó procedúrát meggyorsították - a legelső kérelmek már Stefaan De Clerck miniszter előtt vannak. Persze, az sem mindegy, hogy milyen új nevet választanak. Bár a kikötés csak az, hogy a név ne legyen durva vagy nevetséges, többnyire édesanyjuk nevét ajánlják a Megvetéssel néznek az emberre, ha neve egyezik a pedofiléval. kérelmezőknek. Érdekes egyébként, hogy míg a Dutroux nevűek kérelmei csőstül érkeznek a minisztériumba, a pedofil ügy többi - legalább annyira vétkes - vádlottjának nevét viselők nem kérik a változtatást. Ezt viszont a hatóságok egyáltalán nem bánják, mert míg Dutroux-ból csak 62 van, Nihoulból (a legfőbb cinkostárs névrokonából) 624, Martinból pedig (Dutroux ugyancsak pedofil felesége viseli e nevet) 8453 él Belgiumban. Vivienne Westwood, a híres brit divattervező szerint a divattal haladó férfiak is bátran viselhetnek szoknyát és harisnyanadrágot... (ČTK/AP) Í REJTVÉNY A megfejtéseket hetente egyszer, legkésőbb a következő hétfőig szíveskedjenek postázni levelezőlapon vagy borítékban, szerkesztőségünk címére. A sorsolással megállapított nyertes nevét szombatonként közöljük. A szerencsés nyertesek a Primavera Kft. ajándékát kapják. •• Literátor 1 Magy. színésznő -T Szlovákiai település Vállfa f Vonatosztály f Határozószó Építmény 1 Római 101 -T Szlovákiai település A forint szélei f Vonatosztály f Határozószó Építmény 1 Az USA tagállama -T Kötőszó A forint szélei f Kilopond f Határozószó Kálium 1 Az USA tagállama -T Nóra, Zita Gyorsan f Kilopond f Határozószó 0 V Európai nép .A" masina Ugyan Európai nép Vadtulok Magyaror. város Magyar pólós Hőálló anyag Mister, röv. Magyar színész Költöző madár Gázlómadár Mister, röv. Magyar színész Tanonc Indiai város Ananász része Az ember latinul Lantán Gárdonyi-mű Kínai dinaKosár Ingerlő gáz Argon tárgyú költemény Orosz sakkozó Kosár J Gége Képző r Királyi kincstár Tonna Ujabb adag Rádiusz Szakmunkás Kötőszó Kos: Figyeljen oda gyerekére, aki épp valamelyik „dackorszakát" éli. Nem mindig a szigorú fegyelmezés a megoldás, a szeretet néha hatékonyabb. Bika: Rájön, hogy teljesen haszontalan és értelmetlen célt tűzött ki maga elé. Szeretne sikereket elérni, de túl sokat azért nem akar kockáztatni. Ikrek Azt tervezik a barátjával, hogy ma hanyagolják a kötelességeiket és élvezik az éleit. Egy környékbeli szórakozóhelyet is szívesen kipróbálnának. Rák: Ma hosszú útra indul, akkor is, ha ki sem teszi a lábát otthonról. Kész új eszmék befogadására, magába akarja szippantani az Ön körül vibráló energiát. Oroszlán: Gyerekének szerelmi bánata van, ezért tanácsot kér Öntől. Ráébred, hogy csemetéje ugyanolyan érzékenyen éli meg az ilyen problémákat, mint Ön. Szűz: Valamilyen munka közben őszintén elbeszélget az egyik rokonával, és közelebb kerülnek egymáshoz. Ügyintézés közben új helyeket fedez fel. Mérleg: Egy üzleti kapcsolat csillaga leáldozóban van. Már azon töpreng, merre lépjen tovább, és ha eljön az ideje, határozottan búcsút mond partnerének. Skorpió: Egy üzleti jellegű összejövetelről tudja, kibírhatatlanul unalmas lesz, ám látja, hogy mégis érdemes elmenni rá. Egy tanfolyamon felelevenítheti ismereteit. Nyilas: Egy komplikált és nehéz helyzet megoldásához nagy elszántságra és kitartásra van szükség, hogy a legnehezebb időszakot is át tudja vészelni. Bak: Higgyen benne, hogy jó úton jár. Ha helyesnek érzi a lépéseit, akkor azok valóban helyesek, és elvezetik a kivánt célhoz. Fontos a hit és a bizakodás. Vízöntö: Több kihívást szeretne az életében, mert úgy érzi, hogy ez a hasznára válna. Összeméri az állóképességét a barátjával, és az eredmény meglepő. Halak: Egy nehéz helyzet hamarosan megoldódik. Vizsgálja meg, mi az, ami akadályozza, hogy végre zavartalanul haladhasson előre. Nem árt az elszántság.