Vasárnap - családi magazin, 1996. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)
1996-08-14 / 33. szám
Politika 1996. augusztus 14. 3 Beszélgetés Vitéz Lászlóval, az SZMCSSZ elnökével Cserkésznek lenni jó! Vitéz László munka közben Fotó: Archívum Miklósi Péter _______________ Ha túl a vakáció derekán most azt mondom: cserkészközérzet, akkor erről vajon ml jut az eszébe a Szlovákiai Magyar Cserkész Szövetség elnökének? Talán a fáradtság, hiszen az elmúlt hetekben több vezetőképző tábort tartottunk és nem kis gonddal járó csapattáborokat is rendeztünk. Számunkra a nyár elsősorban a hosszabb-rövidebb cserkésztáborok ideje, egyéb feladataink ilyenkor ehhez kapcsolódnak. Jó jel, hogy vannak gyerekek, akik a nyári táborainkban való részvéteiért - családjuk anyagi lehetőségeinek tudatában - télen inkább lemondanak a síkurzusról. Számszerűleg Is kimutatható, hogy hány csapatot tömörít az SZMCSSZ? Természetesen: kihelyezett őrseinkkel együtt 55 helyen kereken 50 csapatunk működik. Cserkészeink zöme 14 éven aluli diák, de több száz felnőtt cserkészünk is van már; közöttük páran olyanok is, akik még a második világháború előtt ismerkedtek meg a cserkészettel. Milyen a szlovákiai magyar szövetség kapcsolata a világ egyéb tájain működő magyar cserkész- szövetségekkel? A Magyar Cserkészfórumnak valamennyi magyar cserkészszövetség a tagja lehet. Korrekt viszonyban állunk a Külföldi Magyarok Cserkészszövetségével is, amely a nyugati emigrációnak ezt a körét tömöríti. Úgy tűnik, részükről ismét helyreállt irántunk az a bizalom, amely a szövetségünkön belüli személyi problémák miatt tavaly kissé csorbát szenvedett. Közvetlen szálakfűznek bennünket az erdélyi, a kárpátaljai, a délvidéki, elsősorban azonban a magyarországi cserkészszövetséghez. Korábban megtörtént már a kapcsolatfelvétel a cserkészmozgalom világszövetségének Svájcban székelő központjával is. Ez utóbbi tárgyalások idején még nem én voltam a szlovákiai magyar cserkészek elnöke, a rendelkezésemre álló információkból viszont arról értesülhettem, hogy majdan bennünket is meghívnak azokra a megbeszélésekre, amelyek tárgya a Szlovák Cserkész Szövetség felvétele lesz a világszövetségbe. A tagság milyen előnyökkel járna? A világszövetséghez való csatlakozás főként tekintély-növekedést jelent. A hétköznapi gyakorlatban elsősorban az információ- cserét élénkíti, s arra szintén lehetőséget nyújt, hogy szövetségünk cserkészei is részt vehessenek a nemzetközi találkozókon. A tekintélynövelés belső előfeltétele a létszámgyarapodás. Alakulnak újabb szlovákiai magyar cserkészcsapatok? Ha lassan is, de folyamatosan emelkedik a számuk. Tavaly csak 47-48 csapatunk volt, többségük Nyugat-Szlovákiában működik, ezért a nógrádi tájtól keletre fekvő magyarlakta vidékeken sokkal vonzóbbá kell tennünk a cserkészetet. Mennyi pénz kell manapság ahhoz, hogy valaki cserkészruhában jelenhessen meg a nyilvánosság előtt? Hozzávetőlegesen ezer koronából már fel tud ruházkodni a cserkész, mondjuk a zsebpénzéből, amit különben másra költené. De a felszerelés különböző elemei fokozatosan is megvásárolhatók. És a dunaszerdahelyl székhelyű Szlovákiai Magyar Cserkész Szövetség? Milyen anyagi forrásokból tartja el magát? Állami támogatásra szorulunk, mint a gyermekszervezetek általában. Júniusban kaptuk meg az első félév gazdasági kiadásaira fordítható pénzt. Ez méltányos összeg volt, ugyanannyi, mint amennyit a szlovák cserkészszövetség is kapott. Nem tudni, miként csörgedeznek majd a pénzforrások a jövőben. Éva Slavkovs- ká miniszter asszony úgy nyilatkozott: a hasonló vagy párhuzamosan működő szervezeteket nem nagyon fogják támogatni... Van saját vagyona Is a szövetségnek? Van. Paláston a kastély és a cserkészpark, továbbá egy gépkocsi és Dunaszerdahelyen a székház, amelyre jelenleg még 900 ezer korona tartozásunk van. Korábban egy kft. is a hazai magyar cserkészszövetség tulajdonát képezte, de azt 1994-ben egy hirtelen elhatározással eladtuk. Most ebből törlesztjük a székházzal kapcsolatos tartozásunkat. Anyagi helyzetünket e székház néhány bérbe adott helyiségének díja a jövőben javíthatja ugyan, ám ez aligha fogja megoldani a már most is körvonalazódó pénzügyi gondjainkat. Milyen a kapcsolatuk a Szlovák Cserkészek Szövetségével? A cserkésztörvények egyike, hogy minden cserkész testvére a másik cserkésznek. Kapcsolattartásunkat erre az elvre alapozzuk. Ők is, mi is. Ők például tavaly meghívtak bennünket a közgyűlésükre. Mi ezt azzal viszonoztuk, hogy saját, 90 főből álló csoportunkon belül tíz szlovák cserkésznek biztosítottunk helyet az Ópusztaszeren augusztus 8-án kezdődött millecentená- riumi nagytáborban. A szlovák, illetve a Szlovákiai Magyar Cserkész Szövetség között nincs koordináló csúcsszerv, ezért nehéz megjósolni, hogy miként alakul majd közöttünk a kölcsönös viszony, ha valóban napirendre kerül a cserkészek világszövetségébe való belépés kérdése. Előreláthatólag sok múlik majd azon, hogy ki-ki megérti-e: mi a szlovák cserkészszervezet egyenrangú partnerei akarunk lenni, és nem csak annak holmiféle beolvadásra kárhoztatott alszö vétségé. Ha lenne még Iskolaköteles gyermekem, szülői tekintélyem latba vetésével miért lenne érdemes rábeszélnem őt arra, hogy Igyekezzen cserkész lenni? Mert a cserkészet nemcsak szórakozást nyújt a gyerekeknek, hanem tartást is ad nekik. Megpróbálunk embert faragni belőlük. Van egy próbarendszerünk, és ennek keretében sok olyan dolgot is megtanulhatnak, amire az iskolában sem idő, sem mód nincs. Tevékenységünknek van egy bizonyos eszmeisége is; de a cserkész egyúttal azt is érzi, hogy olyan közegben mozog, ahol szeretik őt. Itt az egyik barát hozza a másikat. Az egész tevékenység a szó legeredetibb értelmében teljesen önkéntes, egyetlen percig sem ajánlottan kötelező, mint annak idején a pionírszervezet volt. Vitéz úr! Önt a korábbi rendszer értelemszerűen meggátolta abban, hogy az ehhez szükséges tapasztalatokat kiscserkészként Is megélje. Öregfiúként is könnyen felismerte a cserkészet Igazi titkait? Valóban már meglett férfikorban, öt éve jártam először életem első vezetőképző táborában. Érdekes, hogy az ott töltött idő gyakorló pedagógusként is rengeteg dologra irányította rá a figyelmemet. Az igazi meglepetés azonban hetekkel később, már otthon ért, amikor a felségem egy szép napon megjegyezte: előnyömre sokat változtam a cserkészet révén. Néha tényleg úgy érzem, mintha belsőleg - főleg lelkiekben és akaratban - igazán más ember lennék. Ezért jó cserkésznek lenni. Korea: a német egyesülés riasztó példa Gyengeségben az erő Hogy a „népi demokratikus” Koreában bizony nem fenékig tejfel az élet, azt eddig is sejteni lehetett. Európa keleti felében nagyon is jól tudják az újságolvasók, milyen is az, amikor egy nép „önként5’ sorakozik fel „dicső vezére” mögött és vigasztalhatatla- nul zokog, ha netán a „bölcs vezért” utoléri minden földi halandó végzete: a halál. A hivatalos észak-koreai propaganda sztereotip szólamai mögül tóérzett-há- mozott valóságnak most újabb szeletével ismerkedhetünk meg annak az interjúnak a segítségével, amelyet a DÉR SPIEGEL készített a tavaly szeptemberben Dél-Koreába szökött északi katonatiszttel. Csoj Dzsu Hvai ezredes a legmagasabb rangú tiszt, aki eddig hátat fordított a KNDK- nak. A 47 éves Csoj 1972 óta az északi hadsereg külfölddel folytatott együttműködési részlegében dolgozott. Vele együtt egyre többen kísérlik meg elhagyni a sztálinista ideológiát követő, elszegényedett, éhínségtől fenyegetett Észak-Koreát. Míg a koreai háború vége és 1990 között összesen csak 129 személynek sikerült Délre szöknie, az utóbbi hat évben már csaknem százan menekültek el Északról. A szöuli kormány eleinte igen bőkezűen bánt az érkezőkkel: fejenként félmillió német márkának megfelelő jutalmat fizetett nekik. 1993 óta viszont már csupán harmincezer márka volt a „tarifa”, megtoldva egy lakás árával. A dél-koreai lakosság körében is érezhetően alábbhagyott a félsziget egyesítése iránti vágy, amióta a német példán leolvasható az „újraegyesülés ára”. Csoj beszámolója szerint a KNDK-ban pedig elrettentő hatást váltott tó az NDK eltűnése, s a lakosság egyfajta kollektív fóbiában szenved. Á szolgasorstól érzett félelmet pedig ügyesen szítja a phenjani sajtó. A filmhíradó hol egykori NDK-nagyköveteket mutat be, akik most virslit árulnak egy utcai bódéban, hol keletnémet tiszteket, akik kénytelenek eladni egykori egyenruhájukat és koldulni küldik gyermekeiket. Ilyen kilátások ismeretében az északi elit minden korábbinál nagyobb elszántságot érez, hogy a kommunista rendszer fennmaradása mellett harcoljon. Az utóbbi két évben drasztikusan romló ellátási helyzet dacára politikai téren a kommunista párt és a hadsereg szilárdan ül a nyeregben, állítja Csoj. A két éve elhunyt „nagyvezér” fia, Kim Dzsong II pontosan tudja, hogy országa gyöngesége egyben annak ereje is. Sem az USA, sem Dél-Korea nem akar háborút, sem pedig Észak összeomlását. A Kim fiú pedig ebből húz hasznot és helyzete belpolitikailag szilárd. Hogy két évvel apja halála után a fiú még mindig nem kapta meg az államfői kinevezést, annak semmi köze egy esetleges hatalmi váltáshoz. A szökött tiszt emlékeztet arra, hogy négy évvel ezelőtt leleplezték a Moszkvában végzett tisztek csoportját, amely meg akarta akadályozni a dinasztikus hatalomátadást, vagyis hogy Kim lépjen apja örökébe. 370 katonatiszt örökre eltűnt: táborokba hurcolták vagy kivégezték őket. A félelmet ügyesen szítja a sajtó. Két évvel ezelőtti kézfogás Panmindzsonban, a demilitarizált zónában: Dél és Észak küldöttségvezetői azért ültek tárgyalóasztalhoz, hogy előkészítsék a két Korea államfőinek első találkozóját az 1953- as háború óta. A folytatás azonban elmaradt és az egyesülés is lekerült a napirendről. Archív-felvétel Vonal alatt Ami összeköt Szűcs Béla Lassan elül a csatazaj a szlovák sajtóban és a nagyhangú, vádaskodó hazafiak ritkábban ismételgetik ezerszer elcsépelt vádjaikat, félelmeiket. Lassan az újságok hasábjait megtöltik a bonyolult belpolitikai élet hírei és az európai integráció problémái. Végre a Pravdában megjelent az első józan hangú kommentár, amely azt ajánlja, hogy „mindkét oldalon törekedni kell a probléma racionális megközelítésére, egymás nézeteinek figyelembe vételére, az alapszerződés szellemében. Ez azt jelenti, hogy el kell utasítani minden próbálkozást a lakosság etnikai elkülönítésére. Keresni kell a történelemben és a mában azt, ami összeköt bennünket, ami megszünteti a türelmetlenséget, elmélyíti az együttélést és ezzel a két országot az integráció felé tereli”. Azt hiszem, hogy Szlovákia lakosságának túlnyomó többsége ezt teszi. A magyarlakta vidékeken nincsenek autonómiát követelő tüntetések, gyűlések, a kormányt nem bombázzák petíciókkal, vagyis az együttélés nem szenved csorbát sehol, a magyarok példásan lojálisak. Még az irredentáknak bélyegzett magyar pártok is a felzaklatott szlovák közvélemény megnyugtatására törekszenek és igyekeznek megmagyarázni, hogy az általuk emlegetett autonómia soha nem lehet Dél-Szlovákia elszakadásának a csírája, csupán a nemzeti identitás megőrzésének egyik lehetősége. A magyar-magyar csúcs dokumentuma körüli alapvetően eltérő álláspontok nem az autonómia szó tartalmának különböző megítélésében vannak, hanem abban, hogy Szlovákia elutasít mindennemű autonómiát. A kisebbségi politikában ez az út járhatatlan. Eddig sem volt autonómia, pedig a szlovákiai magyarságnak európai szintű, sőt a szlovák politikusok szerint szuperjogaik voltak és vannak. Más országokhoz viszonyítva az Alkotmány valóban biztosítja alapvető jogainkat, azonban azt sem árt hozzátenni, hogy ezeket még az előző rendszer alakította ki, tehát nem a jelenlegi kormány érdeme. A nemzetállami törekvéseket szorgalmazó nacionalista erők a mindennapi életben ezt igyekeznek lefaragni, megnyirbálni. Az Alkotmány 34. cikkelye ugyan leszögezi az anyanyelvi művelődésnek, a hivatalos kapcsolatokban az anyanyelv használatának a jogát, azonban a nacionalista hivatalnokok a nyelvtörvény szellemében ezt sok helyen igyekeznek lehetetlenné tenni és a magyar nyelvet mindenütt kiszorítani a közéletből. (Például a komáromi múzeumból is eltávolították a magyar feliratokat!) Ezért van szükség a politikusaink által is számtalan nemzetközi fórumon megígért nemzetiségi nyelv- használati törvény megalkotására. Ennek egyik tervezetét a Magyar Koalíció már ki is dolgozta. Azonban egyre gyakrabban hallunk, olvasunk arról, hogy ez teljesen felesleges, mert nálunk már minden tökéletes és szuper. Az itt-ott felbukkanó józan hangok ellenére a Szlovák Nemzeti Párt a szlovák-magyar alapszerződés felmon- dásánakjavaslatával kacérkodik, a szélsőséges Zmená- ban pedig még mindig ilyen megállapítások látnak napvilágot: „A Magyar Köztársaság kormánya a nacionalista hisztéria és a heinleinjsta politika útjára lépett Közép-Eu- rópában.” Ez is azt bizonyítja, hogy a felkorbácsolt szlovák nacionalista szenvedélyek teljes lecsillapodására még várni kell. Mi azonban nem hagyjuk magunkat kiprovokálni, nem veszítjük el a türelmünket és hiszünk a tolerancia diadalában.
