Vasárnap - családi magazin, 1996. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)

1996-12-18 / Szilveszter

Szilveszter 1996. december 18. A Vasárnap felkérésére neves sportemberek osztják meg olvasóinkkal derűs történeteiket Gascoigne és a sárga lap- Na kérem, így már rámismernek? Gondolom, a Vasárnap olva­sóinak nem okozok annyi fejtörőt, mint a pöstyéni parkoló őré­nek. Muscle and Fitness Nem minden csak a sportpá­lyán, a sokszor idegtépő csatá­rozások során játszódik le. Ma­guk a versenyzők is gyakran ka­landos, derűvel átszőtt esemé­nyek főszereplői. Kérésünkre hat neves sportember kutatott és talált egy-egy átélt sztorit a Vasárnap olvasóinak. Almási Zoltán, világhírű magyar sakkozó: Archív-felvétel- Jaj, csak ezt ne kérdezze! Ne­kem nincsenek emlékezetes ka­landjaim, a sakktábla fölül meg abszolút semmi. Várjon egy pi­cit, ez megfelelne? Egyszer Iz- landról tértem haza, egy nem­zetközi tornáról. Gépem Lon­donban landolt, ahonnan az utat hat-hét órányi várakozás után folytathattam csak Buda­pestre. Amint leszálltunk, meg­néztem magamnak, melyik csarnokból indulok majd to­vább. Mikor megtaláltam, nyu­godtan csavaroghattam az utas­váróban, vásárolgattam, ide- oda járkáltam, csakhogy teljen valahogy az idő. Csak a pontos indulást nem tudtam, mert a vá­rócsarnok hatalmas tábláján az állt, hogy háromnegyed három­kor lesz a felszállás. Az pedig már elmúlt. Gondoltam, még az előző járat maradt ott, s előbb- utóbb lekeverik onnan. De csak nem változott az ábra. Az idő meg telt. Közben bejelentették, hogy ez és ez a gép megy Buda­pestre, s mikor indul. Nem sokat tudtam még akkor angolul, így csupán azt értettem: hat tizen­hétkor emelkedünk a magasba. De hogy honnan, arról fogal­mam sem volt. Hatig türelme­sen vártam, bár már akkor is gyanúsan pillantgattam az órá­ra, de csak nem hívnak bennün­ket a géphez. Megkérdeztem hát az egyik repülőtéri hölgyet, ám ő határozott nemmel vála­szolt. Tíz perc múlva már izga- tottabban mentem vissza hozzá, de akkor is ugyanazt mondta. Hat tizenötkor viszont elkezd­tem idegeskedni. Odarohantam a komputeres utaskísérőhoz, s abból értesültem arról, hogy a járat már útra készen áll a tizen- kilences kijáróban. Fogtam a csomagjaimat, és rohanni kezd­tem. Máig nem tudom, hogyan jutottam olyan gyorsan a gép­hez. Szerencsém volt, mert ahogy leültem, abban a pillanat­ban megmozdultunk. Hárman le is késték. Igazán csak hajszá­lon múlott, hogy nem marad­tam köztük. Többórás repülőté­ri téblábolás után... Puhl Sándor, a világ kétszer leg­jobb (1994,1995) labdarúgó já­tékvezetője:- Biztosan emlékeznek még ar­ra, hogy én fújtam az angol-né­met elődöntőt az idei labdarúgó Európa-bajnokságon. Onnan hoztam a sztorimat. Szünetben mentünk befelé, és Gascoigne, az angolok fenegyereke meg­lepő módon a játékvezető öltözője felé vette az irányt. Odaszólt neki a rendező, hogy nem jó ajtón megy, menjen odébb, mert amott van az öl­tözőbejáró. Erre Gascoigne azt válaszolta, jól tudja, hol áll, neki itt van elintéznivalója. S mielőtt valaki is várható bíróverésre gyanakodhatott volna, lehúzta magáról a mezt, és ajándékba adta nekem. Emlékbe. A máso­dik félidőre egy másik mezben futott ki a pályára, elkezdődött a Puhl - mint annyiszor a kilenc­ven perc alatt - határozottan je­lez Prikler László felvétele játék, és a hetvenkettedik perc­ben kénytelen voltam felmutat­ni neki a sárga lapot. Szabályta­lankodott, megérdemelte. Le­het, hogy azt hitte, ha megaján­dékozott, akkor mindent eltűrök a pályán. Tévedett. Nem sokkal később odaszóltam felé: a sárga lap a mezért volt, és jót nevettünk. Németh Szilárd, a Slovan Bra- tislava futballcsapatának gól­zsákja:- Még ifista koromban történt. A Slovan stadion egyik szobájá­ban laktam csapattársammal, a Vlado Gloss felvétele Rózsahegyről érkezett Láclavík- kal. Azzal kezdődött a napunk, hogy elaludtunk és lekéstünk a délelőtt kilenckor kezdődött edzésről. Persze utána Anton Valovic edzőtől meg is kaptuk érte a fejmosást, miközben olyasmit hajtogatott, hogy mi­ért nem megyünk korábban aludni meg egyebek. Később meghívott ebédre minket, de előtte még elmentünk a szo­bánkra, mert valami történt az ajtóval, nem lehetett kulcsra zárni. Beléptünk és az edző be­lülről magunkra zárta, majd fe­lém fordult valami ilyesmivel: „Szili, te aztán értesz a bajkeve­réshez”. És elkezdett rajtunk ne­vetni. Erre mondom neki, most már próbálja meg kinyitni, de nem ment neki, mert beakadt a kulcs. Ekkor én éreztem magam lovon, és visszamondtam ugyanazt, amivel előtte ő bosszantott. Elnevette magát. De ez még nem segített rajtunk. Mivel az ablakon is rácsok vol­tak, külső segítség nélkül nem lehetett kijutni. Vagy tíz percig kiabált az edző, míg felbukkant a takarítónő. Kiadtuk neki a kul­csot, és kiszabadított bennün­ket. Mehettünk ebédelni. Edzőnk sajtot és tartármártást rendelt. Először levest hoztak meg az edző mártását. Játékos­társam sózni készült a levesét és közbe sótartó gyanánt belenyúlt az edző tartármártásába. Ez volt mindennek a tetőfoka. Ennyi balhé egy nap alatt! Utána már inkább semmit sem csináltunk, nehogy valamilyen baj történ­jen. Szabó Attila, komáromi kajak- világbajnok:- Hazajöttem a balszerencsés atlantai olimpiáról (Attila a pá­rosban nem jutott a döntőbe - a szerző megj.), és az őszi idény­ben több helyen fociztunk. Eh­hez tudni kell, hogy kedvte­lésből a madari VI. ligás csapat­ban kergetem a labdát. Idegen­beli mérkőzéseink közben szór­ták rám a sarat az emberek, el­küldték, ahova csak lehet, szid­tak gyenge olimpiai szereplése­mért, meg azt kiabálták, hogy miért nem hajtottam inkább At­lantában. Ugyanezek a szurko­lók aztán a meccs után felkeres­tek, elnézést kértek, gratulál­tak, borozni hívtak... Az egyik faluba - nem árulom el, hogy hol történt - Miki bátyám ment focizni helyettem, persze össze­keverték velem, így neki kellett kilencven percig hallgatnia a 'A Csiba Viktor karikatúrája nekem szánt szöveget. Mikor hazajött, jót derültünk rajta, mert ő igazán nem tudta, miért szidalmazták. Zuzana Korínková, testépítő vi­lágbajnok:- Meghűléssel bajlódom, így ha lehet, élettársam mondja el az általunk átélt, de rólam szóló jeleneteket. - Drahomír Krás- nohorsky folytatta a telefonba: - Nyáron ellátogattunk Zuzká- val a pöstyéni termálfürdőbe. Megkértük a parkoló őrét, fi­gyeljen jobban a sportkocsink­ra. O kérdezősködni kezdett, hogy honnan vagyunk. Mikor megtudta, hogy Zsolnáról, rög­tön rávágta: ott lakik az a test­építő hölgy is, ismerem, Korín- kovának hívják. Mondom igen, itt van maga előtt. Zuzka nad­rágba, rövid ujjú trikóba volt öl­tözve, így izomzata is kitűnt. Az őr csak nézett, de nem hitt a sze­mének. Hogy lehet ő Korínko- vá, aki szerinte legalább száz­nyolcvanöt magas és csupa izom? Ez az apróság csak egy poronty mellette. Hiába győzö- gettem, nem hitte el, hogy való­ban Korínkovával találkozott. Egy másik alkalommal Zsolnán sorakoztunk az üzletben. Az egyik elárusítónő ládákban ci­pelte ki az árut, s közben megje­gyezte a másiknak: még kettőt kihozok, és olyan erős leszek, mint Korínková. Persze ő nem látott minket, nekünk meg jól­esett, hogy Zuzkát még az üz­letben is emlegetik. (j. mészáros) Jozef Gönci, olimpiai bronzérmes sportlövő:- Négy éve az egyik csapattár­sammal történt az alábbi eset, magam is átéltem. Pozsonyból Kassára utaztunk, s a vonat fülké­jében ki olvasással, ki pedig „fegyverszárítással” múlatta az időt. A fegyverszárítás a sport­lövők nyelvén azt jelenti, hogy a tokból elővesszük a tár és a golyó nélküli pisztolyt, és gyakoroljuk a célzást. Nos, az egyik versenyző éppen célozgatott, s úgy beleélte magát, hogy az ablakot is lehúz­ta, s a robogó vonatból nyújtott karral mérte be a célpontokat. De arról megfeledkezett, hogy meg­lepetés is érheti. Addig célozga­tott a fegyverével, mígnem az egyik út menti oszlop ki nem ver­te a kezéből. Nagy riadalom tá­madt. A fiú megrémült, mi lesz a drága pisztolyával. A szerelvény meg robogott tovább. Később az edző ítélkezett: a legközelebbi ál­lomáson szerencsétlen csapattár­sunkat leküldte a vonatról, és vissza kellett gyalogolnia a fegy­verért. És ha hiszik, ha nem, meg­találta a kezéből kirepült pisz­tolyt. Szerencsésen végződött te­hát az eset, ám figyelmeztetőként mindig ott lebeg előttünk, ha a vonatban éppen fegyverszárítás­sal töltjük az időt. (gazdag) Néha telitalálat „Óh, hány férfi akart már elvenni?! De én ahhoz képest túl­ságosan is szere­tem a műkorcso- lyázást, hogy le­mondjak róla va- i lamilyen férfi kedvéért.” (Katarina Witt olimpiai bajnok, jelenleg profi műkorcsolyázónő arra a kérdésre válaszolva, hogy összeházasodik-e Márkus Herrmann zenei menedzserrel, akinek hosszabb ideje a szeretője) mert ha még egyszer ve­zet nekünk mérkőzést, akkor én mondok le.” (Harald Fischl, az osztrák Gra- zerAK klubel­nöke, mi­után csa­pata vesztes ta­lálkozója után tett- Tomba a filmvászon- lég bánfai­ra készül CTK-felvétel mazta Jo­hann Scheu- hammer játékvezetőt) ,Amióta Angliában vagyok, ki­csit meglep, hogy az itteni tár­sasági élethez a nők esetében szorosan hozzátartozik a „pu- bok” látogatása is. Férjezett asszonyok akár lányukkal is szívesen beülnek egy kis terc­ierére. Láttam már olyat is, hogy kicsit pityókás állapotba kerültek. Egyes nők különösen nem is szégyellik, ha éppen a pohár fenekére néznek...” (Dávid Ginola, a Newcastle francia légiósának szigetorszá­gi megfigyeléseiből) „Soha nem tudtam elképzelni, hogy egy fiú azért közeledik hozzám, mert csinos nő va­gyok. Rendszerint arra gon­doltam, hogy „Sabatinit” kere­sik bennem a velem kapcsola­tot teremtők. A teniszsportban nincs magánélet. Amikor na­gyon távol kívántam lenni a vi­lágtól, szőke parókát visel­tem.” (Gabriela Sabatini, az ősszel visszavonult teniszcsillag tit­kairól) „Ismerem már régen, ritka sze­rény ember. Mindig elvörösö­dik, mikor felismerik. Egyszer repülőn utaztunk, és a légikis­asszony autogramot kért tőle. Hirtelen olyan színe lett, mint a paradicsomnak.” (Éduardo Ábel Balbo argentin labdarúgó híresebb focista honfitársáról, Batistutáról) „Legtöbbször csak a zsinórt áz­tattuk a tóban. Ekkor támadt Adlemek (ő volt az edzője - a szerk. megj.) az az ötlete, hogy bebújik egy zsákba, cipeljem az edzőtáborba és mondjam, hogy hatalmas halat fogtam. Ó meg közben majd ficánkol a zsákban... Kifogyhatatlanok voltunk az ilyen ártatlan bal­hékból.” (Papp László háromszoros olimpiai bajnok ökölvívó hor­gászélményeiből) „Négy-öt évvel ezelőtt természe­tesen több gólt rúgtam, hiszen fiatalabb, gyorsabb voltam. Ami a technikát illeti, én soha nem voltam egy Pelé, és harminckét évesen már nem is leszek.” (Jürgen Klinsmann, a Bayem labdarúgó csillagának önvallo­mása) „Ez egy beteg ember, akit már rég gyógyintézetbe kellett volna küldeni. A labdarúgás érdeké­ben azonnal le kell mondania, , Azt mondanám, akár halálo­mig a FIFA élén maradhatnék, de még tanácskoznom kell az orvosommal, hogy minden vi­lágos legyen.” (Joao Havelange, a Nemzetkö­zi Labdarúgó Szövetség 82 éves brazil elnöke) „Ne húzd már szegényt a ku- tyusokkal, azokat csak egész­ben szereti, hiszen állatorvos.” (Simon Tibor, Fradi-labdarú- gó Eisemann gyúrónak, miu­tán utóbbi a disznóhúst vallási alapon negligáló algíri, de szintén FTC-s dr. Touatinak azt javasolta, ham and eggs helyett kérjen ebhúst reggeli­re) , Akciófilmekre vágyom, Bruce Willies lesz az ihletőm.” (Alberto Tómba olasz alpesi sí­király, aki a jövőben inkább a mozit részesíti előnyben)

Next

/
Thumbnails
Contents